1. Politikai brandépítők

    A 2018-as kampány hivatalos kezdetére immáron megismerhettük a releváns pártok vezetőinek beszédeit, amelyekkel irányt szabtak szervezetük kampányának. Látunk-e versenyképes új brandeket a magyar politikában, amelyek az április 8-i választást jelentősen befolyásolják majd? Nagy Attila Tibor a pártvezetők országértékelőit a brandépítés szempontjából elemezte.

  2. Európa és a sebességek

    Sokáig úgy látszott, hogy az 1990-ben demokratizálódó kelet-közép-európai országok harmonikusan illeszkednek a régi demokráciákhoz és az Európai Unió nem csak egyre tágabb lesz, de teljesen egységes is. De vajon mit tudott kezdeni Európa az egyes régiók közötti történelmi egyenlőtlenségekkel? Csizmadia Ervin a többsebességes EU-ról a Mandineren.

  3. A magyar politikai fejlődés könyv elő- és utóélete

    Csizmadia Ervin könyve 2017 december elején jelent meg. Az óta a szerző számos interjúd adott, hosszabb-rövidebb cikket írt a könyvhöz kapcsolódóan, és néhányan már recenzálták is a publikációt. Itt található a könyvvel kapcsolatos összes médiamegjelenés. 2018.02.08.

  4. Mind elégtelen

    Sokan elmondták már, hogy sem a bal-jobb, sem a konzervatív-liberális felosztás nem fedi le a mai politikai valóságot. De ha nem ezek az ellentétpárok, akkor milyenek jellemzik a mai politikát. Csizmadia Ervin egy lehetséges új megközelítést ad. 2018.02.02.

  5. A diktatúra mint narratíva

    Vajon jó opció-e az ellenzék számára, ha az Orbán-rendszert diktatúrának tekinti? Európai példák azt mutatják, hogy sokszor erre a retorikára a közönség nem eléggé fogékony. Nagy-Britanniában majdnem 20 év kellett ahhoz a korabeli ellenzéknek, hogy ezt belássa. De mi van ma? Csizmadia Ervin írása a Mandineren.

  6. Sebtapasz-kultúra

    A magyar politikai fejlődésben valamiért mindig megjelennek a Gulliver- és a törpe pártok. Ezek egymás melletti küzdelme leontja a közhangulatot, de valamilyen stabilitást a kolosszus-pártok mindig hoznak. De hogy jön mindehhez Beethoven? Csizmadia Ervin elemzése a „mások életéről” és a magyar politika tartós trendjeiről. 2018.01.11.

  7. Túlélni 2018-at

    2018 Magyarországon választási év lesz és ez sokak számára megkeseríti a következő hónapokat. Ezért összeállítottunk egy rövid listát, arról hogyan szemléljük a politikát, amely segíthet túlélni a kampányidőszakot. 7 pont a tudatosabb politikafogyasztásért, amely megváltoztatja a viszonyát a választáshoz!

  8. II. Méltányosság Szalon

    2017. december 7-én került megrendezésre a II. Méltányosság Szalon. A rendezvényen 120 érdeklődő jelent meg. A rendezvényen Balázs Zoltán és Csizmadia Ervin vitatta meg utóbbi új könyvét, amelynek címe: A magyar politikai fejlődés logikája. Vendégünk volt Verebes István és Földes "Hobo" László is, a beszélgetéseket Halász-Szabó Miklós moderálta. 2017.12.12.

Európa és/vagy Nyugat

A jelenlegi magyar kormány politikájában szemben áll egymással Európa és a Nyugat. Míg az előbbit elfogadja, addig az utóbbit nem. Van-e ennek racionalitása és történelmi alapja? Csizmadia Ervin írása a Mandineren. 2018.02.25.

Politikai vagy társadalmi?

Sokszor írtak már arról, hogy a magyar társadalom individualizált. Egy neves magyar szociológus a mai kormány sikertelen politikai integrációs törekvéseiről ír. Csizmadia Ervin az 1945 utáni német és a mai magyar trendeket hasonlítja össze a MNO hasábjain. 2018.01.23.

A civil társadalom integrálása

A demokrácia politikai színterének leírásához nélkülözhetetlen a formális és informális politika közti különbségtétel és a kapcsolatának feltárása. Az alábbiakban az informális oldal azon szereplőiről lesz szó, akik a civil társadalmon keresztül működnek, mivel ők azok, akiknek a demokrácia rendszerébe való beillesztése a legnagyobb gondot okozza a magyar társadalomnak. Rajczy István írása. 2018.01.15.

Egy aranykor vége

2018-ban emlékezünk az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlására. Minden nemzet története ismer aranykorként értelmeződött időszakokat. Ezek többnyire csak a megelőző és utánuk következő időszakokhoz képest tűnnek szerencsésnek. Paár Ádám a Magyar Nemzet január 4-i számában a dualizmus "boldog aranykor" mítoszát mutatta be egy zsidó értelmiségi família, a Hervey-család életén keresztül. 2018.01.07.

Európa YES, föderalizmus NO?

Tavaly ilyenkor Orbán Viktor 2017-et a lázadás évének kiáltotta ki. Ha megvizsgáljuk a tavalyi év konfliktusait, mind egy szálig a nemzeti szuverenitásért folytatott, a miniszterelnök által felvázolt küzdelemből ered. Azonban a nemzetállamok Európája vs. a föderális elképzelés tévesen közelíti meg az Európai Unió megújításának problémáját. Lakatos Júlia az ÉS-ben. 2018.01.07.

Új világhelyzet

A Mandineren Csizmadia Ervin a mostani változások nyomán létrejövő két politikai típust elemzi. Az egyik követni, a másik befolyásolni kívánja az eseményeket. A globális világban, úgy véljük, minden szükségszerű. És ha mégsem? 2018.01.05.

Zsiványfilmek

Miért szeretik az írók és filmrendezők a törvényen kívülieket? Robin Hood, Rinaldo Rinaldini, Juan Cortina, Rózsa Sándor, azaz kitalált és létező zsiványok a filmvásznon! Paár Ádám a zsiványfilmekről írt a Mandineren. 2017.11.29.

Soros mint szelep?

Orbán Viktor belpolitikai ellenfél híján külső „ellenzékével” száll harcba az ország, és ezáltal saját pozíciója védelmében. De milyen megfontolás áll amögött, hogy hol a menekülteknek, hol Brüsszelnek, hol a nemzetközi pénzvilág nagyjainak üzen hadat? Lakatos Júlia a Magyar Nemzetben írt a külső ellenség pszichológiájáról. 2017.11.05.

 



A Soros-polémia

Vajon van-e bármilyen hozadéka az itthon zajló Soros-ütközeteknek? Csizmadia Ervin úgy véli, nem sok. Viszont miről lenne érdemes mégis beszélni? Az írás a Mandineren olvasható2017.12.20.