Reform és forradalom


Mindkettő azzal az előfeltevéssel él, hogy a politika képes ezeket a változásokat véghezvinni, vagyis a kormányzás képes behatolni a társadalom szövetébe és megváltoztatni azt. Érdemes tehát összevetnünk a bal- és jobboldali modernizációs kísérlet körülményeit, erősségeit, buktatóit.

A politikai morál és szimbolikus kérdések

A 2010-es Orbán kormány egyelőre a politika morális dimenzióját tekintve mérföldekkel a 2006-os Gyurcsány kabinet előtt jár, különösen az őszödi beszéd utáni időszakot tekintve. Sőt, a jobboldal erkölcsiségét éppen az adja meg, hogy a „hazug” Gyurcsánnyal szemben saját tisztaságát hangsúlyozhatja. Ebből a szempontból egyedül a választópolgárok véleménye a mérvadó, akik azóta több választáson és népszavazáson is ítéletet hoztak a baloldali kormánypolitika felett, megerősítve a jobboldal narratíváját a politika erkölcsi dimenzióját illetően. Ehhez a problémakörhöz szorosan kapcsolódnak a közösség összetartozásának, a politika szimbolikus oldalának kérdései. Ebben az összevetésben is a Gyurcsány-kormánynak kellett sokkal komolyabb akadályokkal megküzdenie. A ciklus nagy része úgy telt, hogy a társadalom jórésze nemkívánatos személyként vélekedett a kormányfőről, nemzeti ünnepeink az összetartozás érzése helyett a rendőrség és a tüntetők kergetőzésévé váltak, vagy éppen unalomba fulladtak. Ezen a területen egyértelmű a Fidesz előnye, Orbánék kétségkívül rendelkeznek szavazóik mozgósításának, a szimbolikus politizálásnak az eszközeivel: képesek nagyszabású rendezvényeken tömegeket megmozgatni, aktualizálni a nemzeti motívumokat a törvényhozásban és a külsőségekben is.  Ugyanakkor számolniuk kell azzal, hogy a szavazók egy részét kifejezetten irritálja a csúcsra járatott szimbolikus politizálás, különösen, ha annak célja a valódi intézkedésekről elterelni a figyelmet.

Amennyiben a kormányzati politika megalapozottságát vizsgáljuk igencsak komoly problémát jelent még felsorolni is a változó összetételű Gyurcsány-kormányok politikáját meghatározó programok, dokumentumok, esszék központi vonásait. A miniszterelnök különösen a ciklus második felében egyre-másra állt elő újabb és újabb ötletrohamaival, melyeket nemhogy a társadalom egésze, hanem a politikával napi szinten foglalkozók számára is szinte lehetetlen volt követni. Orbánék ezzel szemben minden bizonnyal másik utat választanak, a korábban bevált „polgári Magyarország” víziója helyett ezúttal a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” lesz a keret, amelybe az összes intézkedést be lehet majd szuszakolni. A dokumentum ugyanis semmilyen olyan jellegű konkrétumot nem tartalmaz, hogy a kormányzati politika kisebb-nagyobb irányváltásai miatt módosítani, vagy újraírni kelljen.

Konszenzus vagy valami más?

Kiemelkedően fontos a kétharmad kérdése, a Fidesz olyan esélyhez jutott nagyarányú választási győzelmével, amely Gyurcsányéknak nem adatott meg, az Alkotmányban, a közigazgatási rendszerben, a pártfinanszírozásban és számos más területen képesek úgy mélyreható átalakításokra, hogy senkivel nem kell kompromisszumokat kötniük. A 2006-os kormánynak nemcsak ilyen jellegű problémái akadtak, a miniszterelnöknek nemcsak koalíciós partnerével, hanem saját pártjának eltérő álláspontú csoportjaival is meg kellett küzdenie, Gyurcsány személyét közel sem övezte olyan széleskörű elfogadottság még az MSZP-ben sem, mint jelenleg Orbánét. A baloldali vezér pozícióját elsősorban a választási siker legitimálta, ahogy illant a népszerűség, úgy erősödtek meg a leváltását szorgalmazó hangok is, ezzel szemben Orbánnak két elveszített parlamenti választás sem ingatta meg komolyan a pozícióját. Nem valószínű, hogy egy-egy esetleges kudarc ténylegesen problémát okozna számára saját pártján belül, illetve a hűséges vazallus KDNP-t sem lehet összevetni a rendkívül problémás koalíciós partnernek bizonyuló SZDSZ-szel.

Ugyanakkor mindkét kormányzat esetén megjelenik a széleskörű társadalmi konszenzus, valamiféle társadalmi paktum megteremtésének igénye. Gyurcsányék kudarcát jól jelzi, hogy utóbb a „jozefinizmus” és a „felvilágosult abszolutizmus” címkék kerültek a reformintézkedések mellé. Ezügyben azonban a jobboldali párt sem áll túl fényesen, hiszen a választások előtt a kampányban szó sem volt arról, hogy a „forradalom” készülne a szavazófülkékben, vagy, hogy a voksolás egy új társadalmi szerződés megalapozása lenne. Ez csupán egy utólagos konstrukció, amellyel a párt igazolja politikájának konszenzusos jellegét. A társadalmi paktum legalábbis sajátos értelmezése, hogy a győztes politikai erő nem a többi párttal, hanem közvetlenül a polgárokkal köt megállapodást, hiszen a saját szavazóival nem kell megállapodnia, azért kapták tőlük a voksokat, mert egyetértenek velük. A többi párt szavazóit viszont az MSZP, a Jobbik és az LMP frakciója képviseli, tehát, ha velük kíván megállapodni ez csak a parlamentáris játékszabályok betartásával lehetséges.

A jóléti ígéretek kihívása

Egy dologban biztosan sokkal jobban állt a 2006 tavaszán alakuló kormányzat: ez pedig a kedvező környezet, ezekben az években az egész világgazdaságot a növekedés jellemezte, ráadásul térségünk országai ebben kifejezetten jól teljesítettek, a magyar kormányzat számára adott volt a lehetőség a felzárkózásra. Ugyanakkor az elszaladó államháztartási hiány olyan költségvetési szigort követelt, hogy a meghirdetett átalakításokhoz nem tudtak forrásokat elkülöníteni, azokat csupán racionalizálással, vagy lakossági hozzájárulással kísérelhették meg végrehajtani.

A Fidesz gazdaságpolitikája még komolyabb kihívásokkal néz szembe, egyrészt a globális recesszió, másfelől a görög példa nyomán egyre szigorodó európai pénzügyi politika szembemegy az adócsökkentése, a „népnyúzó intézkedések” visszavonására vonatkozó választási ígéretekkel. Ráadásul a 2008-as népszavazással a párt bezárta a co-payment rendszerek alkalmazásának lehetőségét is. Már most jól látszik, a gazdaságpolitika lehet az Orbán-kormány egyik Achilles pontja, hiszen a választási kampányt, sőt még a kormányprogramot is le lehetett tudni konkrét számok, céldátumok nélkül, mondván, ameddig nem ismerik a gazdaság valós helyzetét, addig érdemben nem tudnak nyilatkozni a várható intézkedésekről. A „csontvázak” emlegetése, az előző kormányra való mutogatás azonban rövid időn belül kontraproduktív lett, bebizonyosodott, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben még egy belföldön elhangzott nyilatkozatnak is milyen súlyos következményei lehetnek.  A Varga Mihály vezette bizottság végül a helyes döntést hozva az államcsőd emlegetése helyett kijelentette, hogy konszolidált a költségvetés helyzete és tartható a tervezett költségvetési hiány. Ezzel kapcsolatban mindenestre jól látszik, hogy komoly a bizonytalanság a Fideszben, hiszen egyszerre kell megfelelni az Európai Unió szigorú szabályainak, a bizonytalan helyzetben labilis pénzpiacoknak és a végsőkig felfokozott választói igényeknek is.

Esélyek és kockázatok

A Gyurcsány-kormányhoz képest számos területen kifejezetten jók az új kormány lehetőségei, a kétharmados győzelem, a morális csapdahelyzet felszámolása, az erős szimbolikus politizálás mind-mind az Orbán-kormány mellett szól, ugyanakkor az elvárások is óriásiak. Ennek megfelelően az új rezsim minden eddiginél merészebb célokat fogalmazott meg, nem csupán kormányváltásról, hanem mint a magyar történelem új szakaszának a kezdetéről beszélnek a választói döntés kapcsán. Ebben a narratívában lezárul a rendszerváltás utáni átmeneti időszak, amely csak kudarcot és eredménytelenséget hozott. A közjogi rendszer átformálására mindenesetre minden lehetősége megvan a Fidesznek, csak rajtuk múlik, hogy mennyire tartják tiszteletben a parlamentarizmus hagyományait. Azonban a közösség újjászervezése, a beteg demokrácia meggyógyítása nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen ezt a „jó kormányzásnak” egy bizalomhiányos, depressziós társadalom közegében kell megvalósítania. A másik óriási kihívás a gazdaság felől érheti a Fidesz koncepcióját, hiszen minden szimbolikus siker ellenére, valójában az életkörülményekben érezhetően bekövetkező javulás legitimálhatja valójában a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.
 
2010.06.08.

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország