Állam és egyház

A helyzet azonban mégsem ilyen egyszerű. A vívmány, vagyis a szeparáció, amely a magyar liberálisok szemében olyan szakrális, mint maga a liberalizmus, éppen annyiban jelentős, amennyiben sikeresen választja el egymástól a normát és a dogmát, de maga az elválasztás egyik kategóriába sem tartozhat. Az állam morális semlegességének elvét hazánkban vitatni sem lehet, Európa más tájain azonban már a cáfolata is közhelyszerű. Amerika nem volna Amerika, ha lenne benne államegyház, de Anglia sem volna ugyanaz, mint ma, ha benne az állam semleges, az egyház pedig független volna. Mégsem állíthatja senki, hogy az Egyesült Államokban nagyobb lenne a vallásszabadság, mint Britanniában vagy Európában. Márpedig az ítélet alapja csak a vallásszabadság garanciáinak erőssége lehet, ez pedig nem az elválasztással, hanem az egyházi autonómiával valósul meg.

Az egyház autonómiája Nagy-Britanniában is maximálisan biztosított, még akkor is, ha az anglikán egyháznak vezetője, a skót presbiteriánus egyháznak pedig vezetőségi tagja a brit királynő, és ő autorizálta még a hivatalos himnusz-könyvet is. A hivatalába nemrég lépett brit miniszterelnök, Gordon Brown éppen azon az évszázados gyakorlaton ígért változtatni mindjárt első miniszterelnöki kérdés-félóráján a parlamenti alsóházban, hogy az államegyháznak egytől-egyig az uralkodó által kinevezett vezetőit gyakorlatilag a mindenkori miniszterelnök szemeli ki és jelöli, azaz terjeszti fel.

 

Amerikában az ilyesminek még a híre is olyan visszatetszést és botrányt keltene, hogy a skandalum egyenesen függetlenségi háborúhoz vezetne, ha azt már nem vívták volna meg. Ám akármilyen régen és győztesen vívták meg, legtöbb lelkészüket még mindig Londonból nevezik ki, mert az anglikán egyház tartja pozícióit. Még sincs ok a lázadásra, mert az egyház az USA-ban is szabad, sőt éppoly szabad, mint az Egyesült Királyságban, ahol papíron a legkevésbé sem az.

 

Papíron mindenesetre nincsenek szabadabb egyházak az amerikai egyházaknál. Az Egyesült Államok alkotmánya mindjárt a legelső kiegészítés legelső mondatában, a szólásszabadság, a sajtószabadság és más jogok megemlítése előtt tiltja meg a kongresszusnak, hogy államegyházat hozzon létre. Az alkotmány kiegészítései nem formális jogi deklarációkkal, hanem valóságos, normatív tilalommal védik az alapjogokat, a lehető legtisztább szemléletet képviselve, az alkotmánygondolat klasszikusainak minden tanát pontosan betartva. A szeparáció ugyancsak a szabadságot garantáló vívmány, amelyet őrizni kell.

 

E vívmányt őrizni érdemes Európában is, de nem kell kivívni ott, ahol nincs igény arra, hogy őriztessék, ha nincs. Kétségtelen ugyanis, hogy jelentős európai országokban jelentős vívmányként valósult meg az állam és az egyház szétválasztása az úgynevezett polgári átalakulás során, de ugyancsak jelentős országokban ezt a szétválasztást a mai napig nem végezték el.

 

Skandinávia országaiban tudvalevőleg az államegyház jelentős állami funkciókat lát el az esketéstől az állampolgárok regisztrációjáig, függetlenül attól, hogy az illető állampolgárok melyik vallás hívei. Európa legrégebben hatályban lévő alaptörvénye, a norvég alkotmány például kifejezetten előírja az evangélikus egyház értékeinek követését a hívő családok számára (akik legfeljebb nem tartják be az alkotmányt, amely úgyis arra hivatott, hogy az államot kötelezze, és ne őket). Dánia alkotmánya már a szöveg elején államvallássá teszi az evangélikus vallást, az EU-hoz velünk együtt csatlakozott Málta alkotmánya ugyanezt teszi a katolikussal, az egyház jogává és kötelességévé téve annak meghatározását, hogy mi a jó és mi a rossz. A görög alkotmány ugyanakkor az ortodox egyházat teszi meg államegyháznak, sőt magát Jézust nevezi meg az egyház vezetőjének, azt is kimondva, hogy az alaptörvény egyházi alkotmány is egyben. Mégsem lehet azt állítani, hogy a vallásszabadság nagyobb lenne azokban az európai országokban, ahol az államot és az egyházat intézményesen szétválasztották, mint azokban, ahol e szétválasztás nem történt meg. Ezzel szemben éppenséggel azt lehet állítani, hogy bármilyen vallás, vagy vallástalanság gyakorlása ugyanolyan szabadon megvalósítható ott is, ahol az egyház és az állam tökéletesen összefonódott, vagyis ahol államegyház működik, és ott is, ahol az államot szekularizálták.

 

Hasonló megállapítást tehetünk a brit példa még tüzetesebb tanulmányozása nyomán. Az Egyesült Királyságban ugyanis – erről hazánkban keveset tudnak – egyetlen államon belül mind a teljes elválasztásra, mind a teljes összevonásra találtunk példát: Angliában és Skóciában, mint utaltunk rá, államegyház funkcionál (az angol illetve a skót egyház), de Walesben és Észak-Írországban az állam és az egyház szétválasztása érvényesül. Épeszű ember mégsem állíthatja, hogy – mondjuk – Walesben nagyobb a vallásszabadság, mint Skóciában, és Észak-Írországban nagyobb, mint Angliában, mert ez képtelen állítás volna. Sőt inkább azt állíthatjuk, hogy az Egyesült Királyságban nemcsak az egyén, hanem az egyház is szabad. Ezt a szabadságot Angliában az idők során úgynevezett devolúcióval, vagyis hatalmi jogosítványok leadásával, Skóciában pedig úgynevezett divízióval, vagyis az állam és az egyház közötti hatalmi munkamegosztással érték el, míg Walesben és Észak-Írországban a törvény szeparációt, vagyis teljes szétválasztást valósított meg (Írországban egy 1869-ben, Walesben pedig egy 1914-ben született törvénnyel, mely 1920-ban lépett lépett hatályba).

 

A vallásszabadság szempontjából nem az állam és az egyház szétválasztása a lényeges kérdés ugyanis, hanem az egyházi önkormányzat, amely ha megvalósul, teljes mértékben képes együtt élni az államegyház koncepciójával; és a hivatalos egyház léte teljes mértékben kompatibilis az egyházi és állami (államegyházi) toleranciával a „nem hivatalos vallású” és a vallástalan polgárok iránt.

 

Az alkotmányok, még ha nem egyetlen dokumentumban foglaltatnak is össze, Európában garantálják a lelkiismereti és vallásszabadságot, ideértve a vallástalanok szabadságát is, és e szabadságba maguknak az egyházaknak a szabadsága is beletartozik, mert – Montesquieu szavaival – nem az alkotmánynak (vagyis az államnak), hanem az állam polgárának kell szabadnak lennie ahhoz, hogy – Hayek szavaival – a szabadság alkotmánya épüljön fel.

 

Egy pillanatig sem állítanám természetesen, hogy az állam és az egyház valamiféle összeboronálása volna kívánatos egy olyan országban (például Magyarországon), ahol a szétválasztás már megtörtént. Sőt inkább az figyelhető meg, hogy ott is, ahol államegyház működik, az egyházi önkormányzat az államtól fokozatosan függetlenedve épül ki. Csupán azt érdemes állítani, hogy (1) a mienktől eltérő, de egyaránt európai történelmi körülmények közepette egy toleráns közegben – ma már - a vallásszabadság az összeolvadás hagyománya mellett is aggálytalanul megvalósítható, és (2) a szétválasztást semmi sem fenyegeti.

 

Európa polgárai – a világ sok polgárával ellentétben – ma szabadon gyakorolhatják vallásukat vagy vallástalanságukat, bármi legyen is az, és bármelyik EU-tagállamban éljenek is. Európa különböző vallású és nem hívő polgárait egyaránt semmi hátrány és semmi előny nem éri, ha olyan országban élnek, amelyben van hivatalos egyház, vagy ha olyanban, amelyben nincs. A Föld – amíg Isten akarja – folyamatosan forog csak tovább, Európa zavartalanul építkezhet, és a vallásszabadságot továbbra is pedáns normatív szabályok fogják garantálni – az államegyházaktól (is) függetlenül.

 

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország