A mozdulatlan politika

...
A szeptemberi hónap meggyőző bizonyítékokkal szolgál e tételünk alátámasztására. „Nagy” dolgoknak a kormányzóképességet és a pártversenyt, kicsinek a „botránypolitikát” tekintjük. Mivel sem a kormányzóképességben, sem a pártversenyben nem történt semmiféle megújulás, a szeptemberi történések fő sodra természetes módon a „botránypolitika”. A legújabban feltárulkozó Zuschlag-szindróma lényege korántsem a kétes alapítványi működés, vagy – ahogy némelyek máris következtettek – a rossz pártfinanszírozás. Ami itt feketén-fehéren megmutatkozik, az a politikai állóvíz. Az újabb botrány valójában ennek elleplezésére jó, másra azonban nem.

...
A Méltányosság Politikaelemző Központ elemzői úgy ítélik meg, hogy a magyar politika nagy rendszereinek reformját – a jelen politikai konstellációban – szinte lehetetlen végrehajtani, ugyanakkor a nagy rendszerek átalakítása nélkül esély sincs egy modern Magyarország felépítésére. A „nagy rendszerek reformján” ne csupán a megszokott rendszereket (egészségügy, oktatás stb.) értsük, hanem sokkal inkább két minden mást meghatározó rendszert: a kormányzást és a pártokat.

...
A kormányzás funkciójának, szerepének újradefiniálása nélkül semmiféle policy-típusú reformprogramot nem lehet végrehajtani. A Gyurcsány-kormány reform-nekilendülései azért hasztalanok, mert a kormányzásban, a kormányzóképesség fokozásában jottányit sem sikerül áttörnie, amiből következőleg a miniszterelnök által „reformrealizmusnak” nevezett erőfeszítések tétovázásnak, verbalizmusnak, összehangolatlanságnak, nem egy esetben: rögtönzésnek tűnnek. Hiába jelentette be a kormányfő szeptemberben, hogy rövidesen indul egy „új országjárás” (amelynek célja éppen a kormány céljainak és szándékainak társadalmi elfogadtatása lenne), a kormányzás mibenlétének, az uralkodók és a társadalom együttélésének újszerű megfogalmazására már nem futja az energiákból. Mindez azért is alapvető hiány, mert a kormányzás mindenekelőtt: bizalomépítés. Az MPK fáradhatatlanul figyeli és regisztrálja a társadalmi bizalom alakulását, szeptemberben azonban nem tudott elmozdulást tapasztalni. Tegyük hozzá – s ez az ellenzékre sem vet jó fényt –: a kormányzóképesség tekintetében az ellenzék sem áll jól. A kormányzat folyamatosan elkövetett hibái javították a Fidesz közvéleménykutatási pozícióit, de nem módosították látványosan a Fidesz kormányzóképességébe vetett hitet. Márpedig a 21. század követelményeinek megfelelő országépítés csakis és kizárólag a kormányzás reformjával kezdődhet. Egyrészt a kormányzóknak, másrészt pedig a kormányzásra törekvőknek kell tudniuk kormányképesnek mutatkozni és – annak is lenni. A kormányzóképesség azonban nem pusztán azt jelenti, hogy le kell vezényelni egy közigazgatási reformot, sok-sok embert ki kell tenni az utcára, illetve karcsúsítani kell az államapparátust. Bárki, aki a mai Magyarországot ki akarja emelni mostani pályájáról, szembeütközik az alapkérdéssel: mi a jó kormányzás? Az ún. „good governance” viták Nyugat-Európában mindennaposak, nálunk még csak nem is pislákolnak. De érdemi viták nélkül hogyan is akarhatnánk modern, a lápvilágból kilépő Magyarországot teremteni?

...
És hogyan gondoljuk, hogy a rendszerváltás korából megörökölt pártrendszer kellően innovatív a mai körülmények között? Ellenkezőleg: a magyar pártrendszer olyannyira befagyott, hogy az innovációnak semmi jele nem mutatkozik. S gondoljunk csak bele józanul. Egyáltalán nem véletlen, hogy egy monomániásan önvédő pártrendszerben menetrendszerű botrányok robbannak ki – általában a pártokon belül. Miért is? Azért, mert ha egy országban lehetetlenség új pártokat létrehozni (illetve elvileg lehet, csak a siker esélye egy újonnan alakult párt esetében minimális), akkor abban az országban az innovációs energiák kénytelenek a már meglévő pártkeretek közé integrálódni, és ott nagy részben felőrlődni. Nézzük csak Gyurcsány Ferenc példáját. Politikájának kezdeti iránya, a blairizmus köszönő viszonyban sem volt az MSZP hagyományos baloldali politikájával. Ha nem olyan bezárkózó a magyar pártrendszer, talán Gyurcsány is megfontolja új párt alapítását. Ám ő – alkalmazkodván a sajátosságokhoz – inkább belép, s belülről próbál meg változtatást. Ahelyett, hogy kívülről, egy új párt keretében tenné.

...
Érdemes végiggondolnunk: mennyi többletkonfliktus kerül ezzel a rendszerbe, hiszen ettől kezdve egy párton belül kell megoldani azt, ami nem feltételen oda való. S azt is látnunk kell, hogy hasonló a helyzet a Fidesszel is, hiszen a liberális arculat utáni új arculatváltások nagyon különböző fajta áramlatokat préseltek egymás mellé, amelyeket persze fel lehet oldani a „nagy néppárt” szlogenjével, de a szemünk mégis azt mutatja: a népi irányzat és a mérsékelt konzervativizmus egyre jobban kitapintható belső szervezeti keretekkel és szószólókkal rendelkezik. Szerencsésebb körülmények között ezek az irányzatok nem feltételen egy pártban lennének, ám a politikai innovációt nem tűrő hazai demokráciában a főszabály: integrálódj, és akár szándékod ellenére is: belülről apassz!

...
A két nagy rendszer (kormányzati és pártrendszer) teljes megújulás-képtelensége hat ki azután az összes többi kisebb rendszerre, s teszi a többit is mozdulás-képtelenné. Tán öntudatlanul is: a hazai politikai erők állagvédők, ahelyett, hogy együttesen (noha ideológiailag más-más nyomatékkal) reformpártiak lennének. S mivel mindannyian együttesen érdekeltek a nagy rendszerek jelenlegi állapotának fenntartásában, nem is tudnak kialakulni „normális” törésvonalak, például a reformokat így avagy úgy akarók között. A „reformpártiak” versus „reformellenesek” azonban mesterkélt törésvonal, amelyet masszív érdekek tartanak fenn.

...
A Méltányosság Politikaelemző Politikaelemző Központ úgy látja: szeptember végén legfeljebb annak örülhetünk, hogy „még nyílnak a völgyben a kerti virágok”, annak azonban kevéssé, hogy a kormányzóképességben és a pártverseny mintáinak alakulásában érdemi változás következett volna be. Nézőpontunkból a Zuschlag-ügy teljesen logikus kisülés: a rendszer nyomasztó állandóságának megmutatkozása, vagy másképpen: a „kis” rendszerek uralma a nagy rendszerek felett. De van még egy következmény: az ehhez hasonló botrányokból eddig még semmi nem következett.

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország