Orbán és Soros


A liberális és a konzervatív?

Soros nem először jövendöl összeomlást és hirdet meg baljós forgatókönyveket. Néhány hónapja Magyarországon tartott előadás-sorozatot és nagyon is életszerű, hogy találkozhatott az akkor még csupán kormányra készülő Fidesz vezetőivel. Ha volt ilyen találkozó, akkor azt jól elkonspirálták, hiszen semmi nem szivárgott ki belőle. Ám akár volt, akár nem ilyen kapcsolatfelvétel (hogy az iszapkatasztrófa után volt, arról már beszámoltak a lapok) Orbán Viktor kormányfői retorikájából megállapítható: a két személyiség nézetei között több mint véletlenszerű hasonlóság van. Nem véletlen, hogy mindkettőjüket hasonló okok miatt bírálják ellenfeleik, akik a túlságos romanticizmust, a nézetek kivihetetlenségét, s nem kellő koherenciáját kérik számon rajtuk.

Soros (amerikai értelemben) baloldali liberális, az állami működésmód és felelősségvállalás pártján áll, s a Center for American Progress nevű (Obama választási győzelmét megalapozó) egyik agytröszt alapítója. Ízig-vérig a Demokrata Párthoz kötődik, azaz látszólag nagyon távol áll az (ugyancsak amerikai értelemben vett) szabadpiaci konzervatív ideológiától. Csakhogy jól tudjuk: Európában teljesen más a helyzet: itt az elmúlt évtizedben a baloldal sokkal inkább vált szabadpiac-pártivá, mint a jobboldal, amely inkább tekinthető hasonlatosnak az állami felelősségvállalást hangsúlyozó amerikai demokratákhoz. Orbán megítéléséhez ez persze csak aprócska, de nyilvánvalóan fontos adalék, ami persze féloldalas, hiszen Magyarország nem Amerika, s a Fidesz számos olyan vonással rendelkezik, amely semmiképp sem illeszthető az amerikai Demokrata Párt politikai attitűdjéhez.

Soros György három megállapítását (valóságértés és hitelesség; demokrácia-deficit; aszimmetrikus globalizáció) vesszük röviden szemügyre, és ezeket próbáljuk „ütköztetni” Orbán Viktor megállapításaival. Sorostól idézünk (az idézetek lelőhelye: A 2008-as hitelválság és következményei, Scolar Kiadó, 2008.), Orbán megállapításait viszont szabadon interpretáljuk.

A valóság visszavétele

A filantróp-üzletember könyvében abból indul ki, hogy bár viszonyunk a valósághoz mindig bonyolult és korlátozott, a valóság megértése mégis sokkal fontosabb, mint annak manipulálása. Minderre nem azért van szükség, hogy a Karl Popper féle nyitott társadalmat (Soros kedvenc társadalom-fajtáját) feladjuk, hanem azért, hogy korrigáljuk: „A szabad demokrácia jól ismert alapfeltételei (…) mellett elengedhetetlen a választók ragaszkodása az őszinteséghez és hitelességhez. Ezeket a normákat pedig részletesen ki kell dolgozni, majd általánosan elfogadtatni”. (77.) Csak megjegyezzük: az Egyesült Államokban a demokraták voltak azok, akik a maguk körül „virtuális valóságot” létrehozó republikánusok legnagyobb kritikusai voltak, s amikor Soros a valóság „visszavételéről” beszél, jószerivel a demokrata párt hivatalos választási programját ismétli meg. Különösen érdekes, hogy Magyarországon megcserélődtek a szerepek: nálunk a Fidesz és Orbán mondta és mondja ma is az előző kormányról, hogy az egy látszat-valóságot hozott létre, amely nélkülözte az őszinteséget és a hitelességet. Ebből a „sorosi” diagnózisból fakad Orbán „rohanunk az őszinteségbe” (másképpen: „rohanunk a forradalomba”) retorikája, ami tökéletesen elhitette a választók nagy részével, hogy az ellentábor „hiteltelenjeivel” szemben hiteles emberek csak a Fidesz táborában találhatók.

A mai kapitalizmus vége

Sorosnak nagyon markáns véleménye van korunk kapitalizmusáról, annak befejeződéséről is. Szerinte ugyan a mai gazdasági válság nem éri el az 1929-33-as méretét, ám „nem megszokott közjátékról van tehát szó, hanem egy korszak végéről”. (119) Gazdaság-ideológiai értelemben ugyancsak eléggé világos a „neoliberalizmus” sorosi kritikája: az 1930-as évek világválsága után a laissez-faire politikája átmenetileg eltűnt ugyan, de a 1980-as években visszatért: „a pénzügyi hatóságok elveszítették a piacok feletti befolyásukat, szabad utat engedve a szuperbuborék kialakulásának”. (130.). Orbán Viktor is szokott egy korszak végéről beszélni. Sőt az utóbbi néhány évben egyre erőteljesebben veszi át a „sorosi” retorikát ezen a területen is. Természetesen ennek a kapitalizmuskritikai megközelítésnek Nyugat-Európában rengeteg híve van, s ott nyilvánvalóan nem lepi meg a közönséget az ilyen jellegű kritikák nagy száma és jelenléte. Magyarországon mindez szokatlan, hiszen nálunk a „demokrácia- és kapitalizmus projekt” az elmúlt húsz évben csak egyetlen érdemi konnotációban, az államszocialista diktatúrával szemben jelent meg. A tréfás az a dologban, hogy miközben nálunk a bal-liberális oldal azt hiszi, hogy Orbán kizárólag a magyar 30-as évek radikális jobboldalának nyelvén beszél, az orbáni retorikában sokkal több van a mai nyugat-európai (olykor szocialista) kapitalizmus-kritikából, mint azt első ránézésre kiolvashatnánk.    

Mert hiszen amikor Orbán a neoliberalizmust kritizálja, nem tesz mást, mint átveszi a sorosi retorikát: a pénzügyi-állami hatóságok elveszítették a piac feletti kontrolljukat. A megoldás: térjünk hát át (illetve vissza) az állam erőteljesebb szerepvállalására. Egy ilyen kívánalomra persze az Egyesült Államokban a republikánus tábor mond harsány nemet, Kelet-Közép-Európában a liberálisok és a szocialisták.

Globális aszimmetria

Harmadszor Soros György – gondolkodók légióira támaszkodva – megfogalmazza könyvében a globális aszimmetria tézisét: a globalizáció „a pénzügyi rendszer középpontjában elhelyezkedő országokat preferálja, míg a perifériára szoruló, kevésbé fejlett gazdaságokat hátrányosan érinti” (131.) Ám ennél is többről van szó, hiszen a mai válság újdonsága az, hogy „nem csupán a pénzügyi piac egy adott szegmensére korlátozódik, hanem az egész rendszerben szétterjedt” (139.) Azaz valójában Soros maga beszél kétszintű válságról, amelynek egyik szintje a „geográfiai” egyenlőtlenség (lásd erről még: Wallerstein, Bibó, Szűcs Jenő és még nagyon sokak); a másik szintje pedig az egyébként is egyenlőtlenségtől szenvedő egyes rendszereken belüli, rendszerszintű válság. Csodálkozunk ezek után, hogy Orbán Viktor gazdasági, sőt társadalmi szabadságharcról beszél?  Talán ne csodálkozzunk, mert ha a világ egyik elfogadott, bankár-megmentője ilyen plasztikusan ráirányítja a figyelmet a mai kapitalizmus ellentmondásaira, miért ne tehetné ezt a Soros gondolkodási logikáját magáévá tevő magyar miniszterelnök?

De hogy félreértés ne essék: Soros Györgyöt a világ számos pontján illetik komoly kritikával. A legtöbb kritikát azért kapja, mert filozófusnak nem eléggé filozófus, közgazdásznak nem eléggé közgazdász – bankárnak viszont bankár. Olyan romantikus gondolkodóként kezelik tehát, aki ugyan jelentős erők megmozgatására képes (lásd a már említett Obama-győzelmet), ám a világot mozgató mély-strukturális gazdasági összefüggések megítélésében téved és túloz.

Orbán Viktor kritikusainak tábora jóval kevésbé szofisztikált; ők a kormányfőt nem pusztán romantikusnak, hanem a valóságot megerőszakolni kívánó akarnoknak látják. Ez Orbán számára nyilván nem túl jó hír, ám feltehetőleg nem pusztán a személyiség sokakra negatív kisugárzásának köszönhető, hanem van egy mélyebb üzenete is: amíg Nyugat-Európában a kapitalizmus-kritika (lásd Soros példáját) nem jelent automatikus diszkvalifikációt, nálunk (lásd Orbán példáját) a kapitalizmus bírálatának semminemű hagyománya nincs, ezért aki erre vállalkozik, súlyos következménnyel kell számoljon. Soros (súlyos rendszer-kritikája ellenére) a kapitalista mainstream része marad, Orbán viszont a mainstream peremén táncol, s ha nem lesz óvatosabb, akár le is sodródhat onnan.
 
2010.10.26.

Az elemzés szerkesztett változata megjelent a HVG.hu portálon 

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország