Kormányzás az érdekcsoportok metszéspontjában


Magyarországon ellenben a „Negyedik Köztársaság” alapjainak lerakása folyik, aminek szimbolikus megkoronázása lesz az új 2011-es alkotmány. Az újnak szánt politikai rendszerben a Fidesz alaposan felforgatta az elmúlt húsz évben, különösen az előző nyolc év MSZP-SZDSZ kormányzatok idején kialakult és bejegecesedett érdekviszonyokat. Orbánék nem csináltak titkot abból, sem a korábbi kormányzásuk idején, sem most, hogy az eddigi érdekviszonyokat részben erkölcsi magaslatokról (lásd a „pofátlan végkielégítések”elleni mostani küzdelmet) kívánják átformálni a maguk javára. Az első kísérletük, bár részeredményeket hozott, de a 2002-es országgyűlési választásokon elbukott. A Fidesz azonban most újabb, nagy ívű átalakításokba kezdett ezen a téren is, abban bízva, hogy a kormány mögött álló kétharmados országgyűlési többséggel a háta mögött ezúttal sikeres lesz a következő választásokon.

Az Orbán-kormány az érdekcsoportok frontján

Korunk államaiban nem számítanak ritkaságnak azok a befolyásos érdekcsoportok, amelyeknek a szereplői képesek – a döntéshozók meggyőzésével, a nyomásgyakorlás különböző, finom vagy kevésbé finom eszközeivel – befolyásolni a politikai döntések meghozatalát. Magyarországon a rendszerváltozás óta meglehetősen fontosnak bizonyultak a hazai nagyvállalatok és a külföldi tulajdonban lévő multinacionális cégek, amelyek az ország exportjának nagy részét alkotják, sok tízezer bejelentett munkahelyet tartanak fenn, és komoly adó- és járulékbevételt jelentenek az államnak. A multinacionális vállalatok többnyire sikerrel akadályozták meg a számukra hátrányos döntéseket (pl. Gyurcsány Ferenc kormánya visszakozásra kényszerült a győri Audival vívott 2006-os szolidaritási adócsata után).

Az Orbán-kormány jövőre elsősorban pont ezt a roppant befolyásos kört sújtja a mintegy 360 milliárd forintnyi különadókkal. Itt a nagyrészt külföldi érdekeltségű bankokról, biztosítótársaságokról és pénzügyi lízingcégekről és a főleg multinacionális cégekből álló, főként német tulajdonú távközlési és telekommunikációs ágazatot érintő adókról van szó. A rajtuk esett érdeksérelmet fokozza, hogy az eredeti ígéretektől eltérően ezeket az adókat, ha csökkentett mértékben is, de 2012 után is fenn kívánja tartani a kormány.

A magánnyugdíj-pénztáraknak továbbított járulékok állami kézbe adását sem pusztán szakpolitikai mezőben érdemes nézni. Érdemes feltenni a kérdést, hogy mely érdekcsoportokat sért az intézkedés: ugyanis a kormány itt is élesen szembefordul a magánnyugdíj-pénztárak nagy részét tulajdonban tartó külföldi érdekcsoportokkal.

Ezt a döntéssorozatot nem pusztán az állam pénzéhsége motiválta, hanem az a határozott cél, hogy a kormányzatnak minél nagyobb hatalma legyen ideológiai és erkölcsi céljai megvalósítása érdekében. Orbán Viktor itt is paradigmaváltást akar: sutba dobná azt a korábbi állapotot, amelynek során a gazdaság befolyásos szereplői mondták tollba az őket érintő döntések tartalmát. A Mal Zrt. villámgyorsan lezajlott állami felügyelet alá helyezése csak előjátéka volt annak a folyamatnak, aminek mostanság értünk valószínűleg a tetőpontjára: mostantól a kormány szabja meg a játékszabályokat a gazdaság szabályozásában is, és ez ellen a dolgok állása szerint a jövőben már az Alkotmánybírósághoz sem lehet majd fordulni.  Az üzenet félreérthetetlen: a Fidesz-kormány nem kívánja a piacgazdaságot felszámolni, de elvárja, hogy a gazdaság szereplői alkalmazkodjanak az elvárásaihoz, ha ezt nem teszik, kész bevetni ellenük a jövőben a megnövelt hatalmú állam apparátusát és szankciórendszerét, például a visszamenőleges adóztatás alkalmazásával. A kormány ugyanakkor a szakszervezetekkel sem bánik kesztyűs kézzel: a szakszervezetek többsége számára respektált politikai egyeztető fórum, az Országos Érdekegyeztető Tanács felszámolása, de legalábbis átalakítása benne van a levegőben.

Mit tehetnek ebben az új helyzetben, az érdekükben súlyosan sértett gazdasági – zömmel külföldi – érdekcsoportok? Nagyon is sokat. Hatalmukat az Orbán-kormány ugyanis még ezekkel az intézkedésekkel sem tudja megtörni. Közülük nem egy cégnek a forgalma nagyobb Magyarország központi költségvetésénél (pl. Deutsche Telekom, TESCO). Megpróbálhatnak támogatókat szerezni a Fidesz politikusainak körében, bomlasztani belülről a kormánypárt egységét. Ez ma még illuzórikusnak tűnik, de a Hoffmann-Pokorni vita is bizonyítja, nem teljesen lehetetlen vállalkozás hosszabb távon, különösen akkor, ha tartósan lejtmenetbe kerül a Fidesz népszerűsége, és ezzel növekedhet a miniszterelnökkel szembeni morgolódás. Nemzetközi szervezetek, mérvadó külföldi újságok és médiumok megnyerésével (pl. IMF, EU szervei) fokozhatják a kormányra gyakorolt, már eddig is jelentékeny külső nyomást.

Változhat-e a Fidesz-kormány döntéshozatali stílusa?

Orbán Viktor az előző nyolc év kormányzati kudarcaiból azt a következtetést vonhatta el, hogy megbukott az a fajta kormányzati stílus, amelyik a sokféle érdek becsatornázását hosszas egyeztetések révén kívánja megoldani. Korábban a kormány, különféle érdekek hálójában vergődve, kb. félévente változtatott politikájának irányán.  A szocialisták csaknem katasztrofális választási vereségében az is közrejátszott, hogy a gyakori súlypontváltások, illetve az, hogy nyolc év alatt három miniszterelnökük volt, komolyan megkérdőjelezte kormányzati alkalmasságukat a szavazók körében.

 Orbán felfogása szerint a hatékony kormányzáshoz szükséges a megnövelt hatalmú állam, mert ez nagyobb mozgásteret ad a kormányzati döntések végrehajtásához. A gyors döntésekkel pedig egyszerre két legyet is lehet ütni egy csapásra: a szavazóknak, legalábbis a kormányzás elején, kifejezetten imponálhat, hogy a korábbi, zavarosnak és döntésképtelennek tűnő szocialista időszak után a kormány végre határozottan cselekszik, és tudja, mit akar; ráadásul az ellenérdekelt felek a Fidesz-kormány gyors döntéshozatali eljárása miatt nehezebben tudják felvenni a harcot, mert kevesebb idejük van az ellenállás megszervezésére.

Az ország kormányzása immáron a Fidesz belső centralizált rendjéhez kezd hasonlítani. A kormánytisztviselők indoklás nélküli elküldési lehetősége jó eséllyel biztosítja, hogy az államapparátus nem blokkolja belülről a politikai vezetés szándékait. Csakhogy ennek a kormányzásnak komoly kockázatai vannak, nem utolsósorban magára a kormányra nézve. Egy, az állását féltő tisztviselői karral nagyon nehéz lesz feltárni a döntés-előkészítéskor a lehetséges hibákat, így a kormányzati melléfogások, a rossz döntések, vagy azok rossz végrehajtásának a veszélye nagy. Mindeközben a kormány rövid idő alatt igen sok ellenfelet szerzett az érdekcsoportok körében, akiknek akár arra is van anyagi lehetőségük, hogy egy új ellen-Fideszt, vagy kormányellenes politikai koalíciót támogassanak. Az igaz, hogy a kormány igyekezett figyelemmel lenni néhány hazai nagyvállalkozó (pl. Demján Sándor, Csányi Sándor) és érdekcsoport (iparkamara, gyógyszerészkamara, orvosi kamara) elvárásaira, ezek befolyása azonban elmarad azon csoportokétól, amelyekkel szembekerült az ország vezetése.

Eljöhet az idő, amikor a körülmények az eddigi, a belső aktorokkal szembeni engedményekre alig hajlandó kormányzás módosítását fogják egyre inkább megkövetelni, ugyanis egyértelmű: ha egy politikai hatalom túl sok frontot nyit maga ellen, akkor bukása igencsak valószínűsíthető.
 
2010.11.16.
 
 
 
Az elemzés szerkesztett változata megjelent a HVG.hu portálon 
 

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország