Az öngondoskodás paradoxona

 
Az öngondoskodás ellentmondásos felfogása

Naivság lenne azt hinni, hogy a magyarok százezrei a hideg miatt nem vonultak utcára a magán-nyugdíjpénztári vagyonunk államosítása miatt. Francia barátaink ehhez képest kevésbé nagy horderejű ügy, a nyugdíjkorhatár emelése, miatt megtették, méghozzá nem is kis intenzitással. A százezres tüntetések eddigi elmaradását általában két indokkal szokták alátámasztani. Egyrészt az utcai megmozdulások katalizátorai nálunk a pártok, s ezúttal nem volt olyan erő, amely óriási embertömegeket az utcára kívánt/tudott volna vinni. Másrészt felvethető egy olyan érv is, hogy a magyarok számára nem fontos az öngondoskodást jelentő második pillér, s a kormány álláspontjának megfelelően valóban az állami rendszer biztonságát választank. Ezt egyébként maga a nyugdíjrendszer átalakításának a formája cáfolja meg: a kormány közvélemény-kutatásai minden bizonnyal azt hozták ki, hogy nem lenne „totális” átlépés, s emiatt kellett jogszabállyal ellehetetleníteni a maradást.

Ez a két érv – a maga igazságtartalma mellett is – nem lehet elegendő, a probléma mélyebb magyarázata szükséges. Egy lehetséges értelmezési irányt nyit meg a TÁRKI egyik felmérésből készült tanulmány (Keller Tamás: Magyarország értéktérképe), amely rávilágít az öngondoskodás paradox felfogására, méghozzá két irányból is.

Tudom, de nem csinálom! A kutatás során négy érték (normakövetés, egyéni teljesítmény, szolidaritás és öngondoskodás) érvényesülését vizsgálták a szakemberek, méghozzá három szinten: az általános értékekhez való viszony (azonosulhatunk-e az adott értékkel, mint olyannal); az adott értékekről kialakított véleményekhez való viszony (azonosulhatunk-e az adott érték szerint eljáróval; végül az adott érték alapján történő cselekvéshez való viszony (cselekedhetünk-e az adott érték mentén). Az öngondoskodás érétke elvont formában, általános értékként és véleményként volt erős, cselekvési szinten azonban a leggyengébb teljesítményt nyújtotta a négy említett érték közül. Az öngondoskodás tehát szerepel az hazai értékpalettán, de korántsem a mindennapi gyakorlat szintjén. Ez látszólag azt a fenti magyarázatot erősíti, hogy nem fontos a második pillér, de a kutatás további zavarba ejtő tapasztalatokkal is szolgált.

Mit is értünk öngondoskodás alatt? A fókuszcsoportos vizsgálatokból az derült ki, hogy a válaszadók az egyéni teljesítmény és az öngondoskodás értékeit a társadalmi körülményekre adott egyéni reakciónak gondolták. S az egyéni teljesítményhez kötődtek olyan pozitív értékek, mint az áldozatvállalás és a befektetési hajlandóság. Az öngondoskodást sokkal inkább egyfajta sajátos ügyeskedésnek fogták fel: a jogilag nem tiszta munkavégzés így lett a fókuszcsoport többségének szemében egyenlő az öngondoskodással.

A melléktermék

A kormány, s mindenek előtt Orbán Viktor pontosan látta ezeket az ellentmondásokat, amelyeket fel is erősített és mélyített a kormányzati kommunikáció. A nyugdíjrendszer átalakítása azonban korántsem tekinthető a kormány öngondoskodás elleni keresztes hadjáratának. Számos kommentár megírta, hogy a fő kérdés itt az adóátrendezéshez szükséges plusz források megszerzése volt, amelyet – a költségvetési hiánycél teljesítését feltételezve – így tudott biztosítani a kormány. Ezen intézkedések egyfajta „mellékterméke” lett az öngondoskodás-deficit mélyülése. Ez a melléktermék azonban tovább gyűrűzhet a társadalomban, s ezt három tényező is erősítheti. Egyrészt az államosítás már említett kinyilatkoztatásszerű formája, a választási szabadság korlátozása, megfejelve azzal az ellentmondásos intézkedéssel, hogy az állami rendszerben folytatók készpénzben kapják meg annak a megtakarításnak a hozamát, amit egyébként öreg napjaikra tartogattak. Másrészt a polgárok elveszíthetik bizalmukat (éppen a kormányzati kommunikáció következtében) a megmaradó önkéntes pénztárak iránt: miért bánna másként egy önkéntes pénztár a befizetéssel, mint a hajdan volt önkéntes? Végül, de nem utolsó sorban az adóátrendezés eredményeként az átlagos (adott esetben gyermektelen) keresetűek nehezen tudnak majd pluszforrásokat szánni az öngondoskodásra.

Mindezeket összevetve az öngondoskodás elve látszólag leszálló ágban van. Ez azonban nem szükségképpen jelenti azt, hogy ennek így is kell lennie. Ha a társadalmi hozzáállás letisztul, ha megpróbáljuk megérteni (még ellenszélben is) az öngondoskodás lényegét, akkor arra a politika mozdulni fog, sőt mozdulnia is kell, mert eljöhet egy olyan pillanat, hogy az állami nyugdíjrendszer – még a mostani kiigazítással is – fenntarthatatlanná válik.
 
2010.12.14.

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország