Az újhullámos pártépítés


Az első és a második hullám

Az első nagy hullám a rendszerváltás idején nagy értelmiségi csoportok tagjait tömörítette pártokká, s ezek a pártok minden szempontból – ideológiailag és szervezetileg – pályakezdők voltak. Bizonyos kutatások megmutatták (csak azért nem idézzük őket, mert túlságosan tudományosak), hogy a rendszerváltás körüli pártok programjai egyáltalán nem estek egybe azokkal a jelzőkkel, amelyeket a pártok magukról gondoltak.

Természetesen később a rendszerváltás pártjai azért beletanultak szerepükbe, olyannyira, hogy 2006-2007-ig a pártrendszer alig-alig változott. Ami változás történt, az inkább „kiszelektálódás” (MIÉP, Független Kisgazdapárt, Munkáspárt) volt, semmint kínálat-bővülés. Mások és mi is a Méltányosság Politikaelemző Központban sokszor írtunk a pártrendszer változás-képtelenségéről, megmerevedéséről, arról, hogy talán az idők végezetéig csak azok a pártok lesznek köztünk, amelyek 1990-ben bekerültek a parlamentbe. Ehhez képest akár meglepőnek is tekinthetjük, hogy a pártrendszer fejlődése második hullámaként 2006 és 2008 között két párt is berobbant a közéletbe, a Jobbik és az LMP, s mindkettő részese is lett a legújabb törvényhozásnak. Ennek a változásnak azonban jól körülhatárolható oka a társadalom jelentős részének mindenoldalú elégedetlensége vagy másképpen a romló életfeltételek közepette a régi pártokban való csalódás. A magyar választók „csele” viszont az, hogy csak ún. „kiegészítő-pártokat” küldtek a parlamentbe, nem pedig olyanokat, amelyek az egész magyar politikát újraszabhatnák. Az LMP persze nemrégiben meghirdette, hogy 2014-re váltópárt szeretne lenni, de eddigi tapasztalataink alapján nehéz lenne elhinnünk, hogy belőle lehet a Fidesz fő kihívója. Mi tehát itt a lényeg?  pártrendszer megújult ugyan valamelyest, de érdemben nem, s főként a hatalom megragadására esélyes pártok szintjén mutatkozik deficit. Ezt különösen azért kell hangsúlyoznunk most, mert az MSZP belső porladásával nagy párt csak egy maradt, az összes többi kicsi vagy legjobb esetben középpárt. Elzúgott a pártosodás második hulláma, s tanulságképpen leszögezhetjük: a Fidesznek jelenleg nincs félnivalója, esélye van arra, hogy belőle váljék – Bethlen István pártja után szabadon – a mostani korszak évtizedekre regnáló nagy kormánypártja.

Természetesen egy „centrális párt” megjelenése beindítja a fantáziát, önjelölt és reményteljes pártemberek remélik, hogy hiteles ellenpártokat tudnak szervezni a Fidesszel szemben. Ha végigtekintünk a belpolitikai térképen, jámbor pártszervezési óhajtások gazdag tenyészetére bukkanunk, amelyeknek kiinduló pontja: „jó lenne, ha létrejönne egy párt”. Főképpen a liberális mezőben találunk ilyen nekibuzdulásokat, részint az SZDSZ-SZEMA közös akcióiban, részint pedig a folyamatosan felröppenő pártalapítási szándékokban. Ezek mögött egy közös és méltányolható belátás áll: Magyarországon valóban hiányzik egy liberális párt. De rögtön utána ott a kérdés: milyennek is kellene lennie egy majdani liberális pártnak? Az nyilvánvaló, hogy ott folytatni, ahol, az SZDSZ-szel abbamaradt, nem lehet. De van esély Magyarországon másfajta liberalizmusra? S milyen lenne az a másfajta? A Méltányosság Politikaelemző Központ régóta vizsgálja az európai liberális pártokat, s arra jutott, hogy az egyik lehetséges vonzásköre az európai liberális pártoknak, az országuk vidéki választóközönsége. Magyarországon azonban a liberalizmus karaktere sosem volt összehozható a vidékiséggel. Nem is beszélve arról, hogy a Fidesz eléggé erősen rátette a kezét a vidéki társadalomra, s ha egy szerveződő liberális párt azt is mondaná, hogy olyan irányt vesz, mint a német vagy a brit, nem lenne éppen könnyű dolga.

Az újhullámos pártépítés: a jámborságtól a tudatos építkezésig


Pillanatnyilag egy pártalakulásról gondoljuk, hogy több mint jámbor óhaj, s ez éppen az, amelyet sokan némi malíciával szemlélnek. Gyurcsány Ferenc kísérletéről beszélünk. Vagy ez maga fogja megnyitni a pártszerveződés harmadik nagy hullámát, vagy ha ez hamvába is hull, a jövőben megszerveződő új párt(ok)nak hasonlóan erős tudatossággal kell szerveződnie. Bármit is gondolunk ugyanis Gyurcsány személyéről és az általa igazgatott platformról, azt el kell ismernünk, hogy olyasmiben erős, amiben az eddigi két pártszerveződési hullám pártjai nem voltak azok. Ez az infrastrukturális építkezés. Ha egy párt a jövőben komolyan labdába akar rúgni, ha nem pusztán kiegészítőként, de a Fideszre rivális pártként akar funkcionálni, akkor három területen – lehetőleg egyszerre – kell átlagon felülit nyújtania.

1. A leendő pártnak ideológiai perspektívát kell nyitnia, ami több mint elégedetlenség. Az előző hullámban berobbanó Jobbik korlátja, hogy mindennel és mindenkivel elégedetlen, és az ilyen pártokkal szemben szintén jelentkezhet a választók elégedetlensége. Az LMP „lehet más” ígéretét csak hellyel-közzel tudta valóra váltani, mert – úgy tetszik - hiányzik belőle valami, amivel eredendő szlogenjének érvényt tudna szerezni. Az ideológiai perspektíva valójában egy átgondolt és sokoldalúan kimunkált politikakép. Persze Gyurcsány ezen a területen áll a legrosszabbul, mert eddig nem tudta megmondani, hogy amit most kínál az mennyiben más, mint a korábban már kipróbált harmadikutas baloldaliság.

2. A leendő pártnak nagyon akarnia kell pártként, nem csupán szellemi irányzatként vagy akár világítótoronyként funkcionálni. A fentebb már említett liberális kezdeményezések egyike sem tudta eddig bizonyítani, hogy a szellemi potenciálon kívül van még valami a tarsolyában. Gyurcsány már egy évvel ezelőtt létrehozta „pártját a pártban”, a Demokratikus Koalíciót, majd pedig az idén február létrejött a Demokrata Párt. Nyilvánvaló, hogy ezeket az előkészületeket már az motiválta, hogy majdan a gyurcsányi vonulat önállósul.
...
3. A leendő párt holdudvarában alapvető háttérszervezetek, alapítványok jelentek meg. A Haza és Haladás Alapítvány (Bajnai Gordonnal), valamint a Szabadság és Jólét Alapítvány (Bokros Lajossal). Az elmúlt hetekben ezen alapítvány vezetőitől és munkatársaitól azt kérdezte a sajtó, hogy akarnak-e párttá válni, amire a vezetők nyugodt lelkiismerettel azt mondták, hogy nem. A kérdést azonban másképpen kellett volna feltenni: akarnak-e ezek az alapítványok egy majdani párt háttérszervezeteivé válni? Egy ilyen kérdésre – azt hisszük – bajos lett volna nemleges választ adni. Mi más értelme lenne ezen alapítványok létrehozatalának, hanem egy valóban ütőképes párt kiformálódásának segítése. Ráadásul nem nehéz beazonosítani az ideológiai platformot, amely teljesen egybevág azzal, amiről Gyurcsány mindig beszél, hangsúlyozván: ő olyan pártot képzel el, amely befogadja a mérsékelt konzervatívokat és liberálisokat is.

Kell-e nekünk egyáltalán új párt?


Újfajta pártépítési korszak előtt állunk tehát több értelemben is. Egyrészt véget érni látszik az a korszak, amely a baloldalon egy monopolhelyzetű pártot bírt csak el. Ez addig reális opció volt, amíg a baloldal kormányzati helyzetben volt, s vele szemben a Fidesz nem tudott hatásos ellenszert találni (az elmúlt húsz év jelentős részében ez volt a helyzet). Csakhogy mára a Fidesz megfordította a képletet: a jobboldalon épült fel olyan nagy párt, amilyen az MSZP volt 1994 után. Ahogy a nagy baloldali párttal szemben a Fidesz helyesen ismerte fel a nagy néppárt létrehozatalának szükségletét, most sincs másként. Az MSZP-nek ugyanis szűk életkori és ideológiai keretei közé zárulva nincs esélye újra vetélytárssá válni. A pártot tehát Gyurcsány Ferenc nélkül is újjá kell szervezniük.

Másrészt az is tény, hogy a magyar politikatörténetben soha nem volt olyan korszak, amikor mindkét oldalon egy-egy nagy néppárt áll. A történelem inkább azt mutatja, hogy ha az egyik oldalon egy nagy és széles alapú kormánypártot látunk, akkor az ellenzéki térfélen aprócska és széttagolt ellenzéki pártok állnak. Ha jól ítélem meg Gyurcsány Ferenc harmadik hullámos pártalapítási kísérletét, ennek lényege, hogy szakítson egy évszázados trenddel, amelyben mindig csak egy korszerű és kormányképes erő van; célja, hogy létrehozza a másik oldalon is a kormányképesség előfeltételeit.

Ezek ugyanis most – egy ilyen erős és hatékony Fidesz mellett – nincsenek meg. Ettől persze még újra az ölükbe eshet a kormányrúd. De egy mai állapotú MSZP rémülten kellene, hogy elhárítsa kormányzást. Meglehet persze: Gyurcsány Ferencet a magyar politikai közegben nem lehet a siker reményével reaktiválni (ezt a jövő dönti el), de valakinek bizonyosan kezébe kell vennie a baloldali-liberális pártpolitika alapvető megújításának régóta vajúdó ügyét.


2011.05.31.


Az elemzés szerkesztett változata megjelent a HVG.hu portálon

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország