Baloldali (ki)útkeresés


Az okok igen mélyre nyúlnak, egyszerre gyökereznek a 2002-2010 közötti kormányzásban, a nemzetközi és a magyar baloldalnak az ambivalens társadalomfilozófiájában, a Fidesz-kormány politizálásában,  az MSZP belső szervezeti működésében,  és – végül, de nem utolsó sorban – a magyar történelemben. Az egyes okokra adott megfelelő válaszok megtalálása külön-külön is komoly kihívást jelent az MSZP számára, ám így egyszerre már-már megoldhatatlan feladatot jelentenek.

„ Az előző nyolc év”

A fentiek közül a legfontosabb szempont a baloldal kormányon eltöltött nyolc éve, amelyik az MSZP rendkívül súlyos vereségével végződött. A párt az ország egyik meghatározó erejéből a parlamenti mandátumok egyharmadát sem elérő,  a legtöbb városi önkormányzat vezetéséből kiszoruló szervezetté süllyedt. Megítélését még mindig beárnyékolja a kormányzati időszak, ezért kézenfekvő volna, ha a párt részletekbe menően értékelné nyolc éves kormányzati ténykedésének időszakát. Bár az MSZP Programtanácsa által elkészített Iránytű című dokumentum helyenként utal az MSZP kormányzatban eltöltött hibáira, de a bukást alaposan feldolgozó, szakpolitikákra lebontott dokumentum – legalábbis nyilvánosan – nem készült el. Lehetne azzal érvelni, hogy 2002-es veresége után a Fidesz sem készített ilyen tényfeltárást és szembenézést, mégis képes volt győzni nyolc év múlva, csakhogy a Fidesz ellenzékben is erős párt maradt, ami az MSZP-ről nem mondható el.

De milyen tételekből lehetne kiindulni ahhoz, hogy megértsük a baloldal történelmi vereségét? A Szocialista Párt vereségének egyik fő oka, hogy a baloldalhoz társított képzetek, a vele szembeni választói elvárások összességében nem voltak összhangban a kormányzati teljesítménnyel, illetve annak széles körben való megélésével.

A baloldallal szemben Magyarországon, és másutt is meglévő elvárások zöme a társadalmi szolidaritásra fűzhető fel. A baloldaltól egy átlagos választó mindig  el szokta várni (Magyarországon meg különösen), hogy kormányra kerülve olyan országot teremtsen, amelyikben esélyegyenlőség uralkodik, növekednek  a fizetések, erősödnek a munkavállalói jogok, csökken a szegények száma, vagyis egy, a jelenleginél élhetőbb állam polgárai lehessenek a választók. Az 1970-80-as évek óta lezajlott globalizációs folyamatokban a tőlünk nyugatabbra lévő szociáldemokrata pártok sem tudtak mindig megfelelni ezeknek az elvárásoknak, és költségvetési megfontolásból nem egyszer ők maguk igyekeztek megkurtítani a szociális szolgáltatásokat, ezzel hozzájárulva a jóléti állam leépítéséhez, ráadásul neokonzervatív és/vagy neoliberális elemeket átvéve még az állam szerepének csökkenésétől (privatizáció) sem riadtak vissza, ami igencsak pregnáns baloldali tabutörésnek számított.

A baloldal újraértelmezett kormányzati felfogása idővel Magyarországra is eljutott, nevezetesen a Horn-kormány idején (Bokros-csomag). A baloldal új társadalom- és gazdaságfilozófiája Nyugaton és Magyarországon is alkalmas volt a baloldalba vetett választói bizalom lerombolódásához.

2001-ben az MSZP a „jóléti rendszerváltás” programjának meghirdetésével (is) sikeresen alkalmazkodott az első Fidesz-kormány keltette kihívásokhoz, de még egy fontos dolgot tett: a nyugati szociáldemokrácia egyik fő  ideológiai irányzatával, a blairi-giddensi „harmadik úttal” ellentétben a baloldalról, illetve a szociáldemokráciáról kialakult korábbi „szegénypárti”, azaz szolidaritásközpontú imázzsal azonosult. Ezt az imázst csak erősítették a Medgyessy-kormány ismert első osztogató lépései, különösen az átlagos 50%-os közalkalmazotti béremelés.

A 2002-2010 közötti statisztikai adatok jelentős része csak tovább erősíti a „jóságos magyar baloldal” képét. A nyolc éves ciklus idején folyamatosan nőttek a bérek: a KSH adatai szerint az egy főre jutó reáljövedelmek indexe 2002-ben 248, 2007-ben, tehát a válság előtt 265 volt. A havi átlagkereset 2002-ben 122 ezer, 2010-ben már 202 ezer Ft volt, ami igen komoly, 60%-os növekedésnek felelt meg. A nyugdíjkiadások is folyamatosan nőttek (nem függetlenül persze attól, hogy az MSZP legnagyobb bázisát éppen a nyugdíjasok rétege tette ki): a nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra fordított kiadások 2002-ben a GDP 10,1%-át, 2008-ban pedig már 11,5-%-át tették ki, miközben a nyugdíjasok száma (kb. 3 millió fő) nem változott érdemben. Ha figyelembe vesszük, hogy a GDP nominálisan a 2002-es 17,2  ezer milliárd forintról 26,7 ezer milliárd forintra nőtt, akkor azt a számot kapjuk meg, hogy 2002-ben kb. 1700 milliárd Ft, 2008-ban pedig már kb. 3 ezer milliárd forint (!) ment el a nyugdíjkiadásokra, ami mintegy 50%-os növekedésnek felel meg. Ugyancsak jelentős növekedést látunk a családi pótlék összegének a tekintetében is: az egy családra jutó átlagos pótlék összege 2002-ben még csak 10 ezer, 2010-ben már 24 ezer Ft volt, a jogosultak száma 70 ezerről 94 ezerre kúszott fel. Az uniós csatlakozás után elkezdtek az EU-s pénzek is megérkezni, és ennek alapján a beruházások elindulni.

A horribilisnek tűnő jóléti juttatások ellenére a baloldali kormányzás lejáratódott, a politikai rendszer tekintélye pedig mélypontra zuhant. 2008-2009-ben a közvélemény-kutatások, és az EP-választás világosan jelezte az MSZP drámai meggyengülését. Empirikus vizsgálatok sora, így a Medián és a TÁRKI felmérései is egyértelműen rámutattak, hogy a magyar lakosság intézményekbe és politikába vetett bizalma nemzetközi összehasonlításban is igen alacsonyra süllyedt. Egyes vélekedések szerint nemcsak a baloldali kormány, hanem az 1989-90-es politikai rendszer is megbukott a 2010-es választásokon. Ezért az eredményért a legnagyobb felelősség a baloldali kormányzás nyolc évét terheli. Ez a kormányzás ugyanis nagyon rosszul sikerült: a menetrendszerint – kb. háromnegyedévenként – bekövetkezett irányváltások, a két koalíciós partner közötti ellentétek, a korrupciós botrányok, a 2003 óta folyamatosan napirenden lévő megszorító intézkedések, és a világgazdasági válság 2008-as kitörése miatt is széles körben érzékelt életszínvonalesés roppant erős kormányleváltó-hangulatnak ágyazott meg a ciklus végére.

Ráadásul, a nyolc év statisztikai adatainak szintjén is erősen vegyes a baloldal kormányzásának a mérlege, amihez jött a most vázolt közvéleményben kialakult kép és a mindennapi élettapasztalat. A számoknál maradva: a nyolc év során jelentősen nőtt a munkanélküliség.  2002-ben a 15-64 évesek körében még csak 5,8%-os volt a regisztrált munkanélküliek aránya,  2008-ban (tehát már a válság kezdetére) 7,9%-ra emelkedett, 2010-ben ez az arány pedig 11,2%-ra nőtt.

Árnyalni kell a fizetés-emelkedés képét is: az egész nyolc év alatt a vásárlőerő-egység (PPS) jelentősen lemaradt az EU átlagától, a 2002-es 61,6%-ról 2009-ig csak 62,9-re tudott felemelkedni. A baloldal társadalompolitikájában a legnagyobb kudarcot mégsem ezen a területen, hanem ott szenvedte el, amelynek lényeges javulását a leginkább a baloldali kormánytól várjuk, méghozzá a szegénység csökkentésében.  A szegénységi arány 2002-ben a magyar lakosság 10%-át, 2008-ban pedig már 12%-át érte el, és valamelyest nőtt a jövedelemelosztás egyenlőtlensége is (2002-2009 között 3-ról 3,5-re). Vagy ahogy a TÁRKI rámutatott: 2009-ben a teljes lakosság 13,9%-a volt szegénynek tekinthető, és a szegénységi kockázat az 1990-es évek közepéhez volt hasonlítható (TÁRKI Társadalmi Riport 2010, 59.o.) A hatalmasnak tűnő jóléti juttatások dacára az  MSZP vezette kormány idején tehát nem hogy nem sikerült csökkenteni Magyarországon a társadalom szegényebb rétegeinek leszakadását, hanem ez kissé még fokozódott is, nem beszélve most a cigánykérdés további kiéleződéséről. A szocialisták a baloldalhoz kötődő egyik legalapvetőbb elvárásnak, a társadalmi szolidaritás elvének nem tudtak megfelelni, s ez volt a 2010-es választási vereségük egyik  legmélyebb oka.

Végkövetkeztetés

Ezek után érthetőbbé válik, hogy az MSZP támogatottsága a második Fidesz-kormány 2011 eleje óta tervezett, és részben már bevezetett társadalompolitikai intézkedései, népszerűségvesztése  ellenére sem növekszik nagy mértékben. A mostani szocialista bírálatok szegényellenességgel vádolják meg a Széll Kálmán-terven alapuló döntéseket, csakhogy még túl közel van kormányzásuk legnagyobb társadalompolitikai kudarcának emléke. A helyzet úgy áll, hogy az MSZP ellenzéki politizálásának sikerességét nem pusztán az gátolja, milyen az üzeneteinek a hatékonysági foka, milyen politikusainak a kommunikációs képessége. A párt válsága, legfőképpen a nyolc év kormányzása miatt, mélyebb természetű. Ezek után egy egyértelműbb ideológiai profil kialakítása, egy határozottabb vezetés, és egy operatívabban cselekedni képes párt is csak nehezen tudna kikecmeregni a gödörből, csakhogy a fenti tulajdonságok egyikével sem rendelkezik az MSZP. Ehelyett, a Gyurcsány-féle platform körüli viharok miatt, a Szocialista Pártnak hovatovább a pártszakadás rémével kell szembenéznie.

Az MSZP helyzete nem csak önmagában érdekes, még ebben a viharvert állapotban is a jelenleg erőtlen ellenzék legnagyobb tagja. Megerősödése vagy meggyengülése, esetleg stagnálása alapvetően befolyásolhatja a Fidesszel szembeni versenyképes ellenzéki alternatíva esélyét, hacsak egy új, potens  parlamenten kívüli szereplő fel nem borítja az erőviszonyokat, vagy az ellenzéki térfélen váltja le egy másik párt az MSZP-t a népszerűségi rangsorban. A magyar történelmi hagyományok mindenesetre egyszerre kedveznek egy erős (ezúttal jobboldali) vezető iránti igénynek és szimbólumrendszernek, ugyanakkor a magyar baloldal születése a munkásmozgalom XIX.századi megjelenéséig vezethető vissza. Azóta is sokszor volt a magyar társadalom egyik központi kérdése a leszakadók, a társadalmi mobilitás folyamatában részt venni nem tudók megsegítésének a problémája, s ha a Fidesz sem tud rajtuk érdemben segíteni, akkor nyitva marad majd a tér egy karakteres és vonzó, másfelől korszerű baloldali politikát megfogalmazni képes párt előtt. Hogy lesz-e ilyen baloldali párt, amelyik a Fidesz számára versenytárs lehetne, ma még nem tudható. Annyi viszont bizonyos, hogy az MSZP ilyen váltópárti szerepet a mostani állapotában aligha tölthet be.

2011.07.12.

Az elemzés szerkesztett változata megjelent a HVG.hu portálon



Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország