A Jobbik józanodása?


További ellentéteket, valamint a párton belüli messzebb ható változások lehetőségét villantja fel a közlemény alábbi mondata: „Azok a magukat józannak valló emberek, akik nem érzik szükségét a radikális változásnak Magyarországon, éppúgy nem tartozhatnak közénk, mint azok, akik ugyan szeretnének változtatni az elmúlt huszonegy év politikáján, de elveszítették józan ítélőképességüket (kiemelés a szerzőtől).” Bár jócskán akadnak olyanok a magyar állampolgári közösségen belül, akik számára a Jobbik és a józan ész között antagonisztikus ellentét van, érdemes ezt a viszonylatot komolyabban megvizsgálni.

A mérséklődés mostani vonzereje

Az országgyűlési tevékenység több okból is tompítólag hatott a Jobbik radikalizmusára. Mint minden egyes pártot, a Jobbikot is köti a Házszabály, és a helyzetét nehezíti, hogy a vitás kérdések értelmezésében nincsen döntő szava. Így, amennyiben hallatni kívánja a hangját, szónokai valamiféle együttműködésre kényszerülnek a szómegvonás jogával felruházott levezető elnökkel (még akkor is, ha az éppen a szocialista Újhelyi István). Novák Előd botrányt kavaró megnyilvánulásai a Jobbik-frakció munkájának egészéhez képest marginális szerepet játszanak, az viszont igaz, hogy nagyobb figyelemben részesülnek, mint Gaudi-Nagy Tamás közjogi fejtegetései.

De nem pusztán a kényszer nehezedik a Jobbikra, hanem számos pragmatikus megfontolás is. A száraz jogszabályokból álló törvényjavaslatok vitájához komoly szakértelem szükségeltetik, itt a nagygyűléseken bevált hangzatos kijelentések nem hatnak annyira jól. Bár a parlamenti televíziós közvetítések nem tartoznak a kiemelkedő nézettségű adások közé, azonban a közvetítéseket figyelő, és az ülések jegyzőkönyveit olvasgató választópolgárok tudatosak, és képesek hatni a környezetükre is. A nézők között akár olyan lobbycsoportoknak és cégeknek a képviselői is jelen lehetnek, akik, illetve amelyek adott esetben a parlamenti politizálás figyelemmel kísérése során mérlegelhetik a Jobbik egy-egy törvényjavaslatának a hatásait. Például felvethetik a kérdést, hogy a Jobbik egy-egy törvényjavaslatban elfoglalt álláspontja mennyire szolgálná az ő érdekeiket. Ennek pedig kedvező esetben a pártnak nyújtott anyagi támogatás is lehet a végkifejlete.

A Jobbik-frakció megléte forintosítható előnyökkel is jár: a képviselőcsoport alkalmazottakat, szakértőket tarthat fenn magának, ezzel kiépíti magának azt az informális hálózatot, amelyre nagy szüksége van a Fidesszel és az MSZP-vel folytatott versenyben, hiszen a nagy pártok ezeken a lépéseken régen túljutottak. Továbbá pártalapítványt tarthat fenn, amellyel a párt érdekeit szolgáló projekteket finanszírozhat.

Az sem kizárt, hogy a párt gazdasági háttéremberei a Jobbik képviselőin keresztül akár az ellenfelek holdudvarához, klientúrájába tartozó üzletemberekkel építenek majd ki kapcsolatot (ha ugyan ez máris nem történt meg). Magáncégeknél lévő igazgatósági, felügyelőbizottsági tagság, vagy tulajdoni hányad lehet e kapcsolatok gyümölcse. De ha a jobbikos képviselők jó személyes kapcsolatot alakítanának ki államtitkárokkal, miniszterekkel, akár még az is megeshet, hogy a pályázati kiírásokról hamarabb szereznek tudomást, amelyeket továbbadhatnának a Jobbik holdudvarába tartozó cégeknek. Ez persze csak lehetőség, arról, hogy ez megtörtént-e már, eddig nem érkezett hír. Ezek a lehetőségek csakis egy parlamenti párt előtt nyílhatnak meg, a Jobbik pedig most éppen ilyen szerepben van.

A Jobbik hatalomra jutásának esélye

A Jobbik további mérséklődésének, illetve a „nem józanoktól” való elhatárolódásának egy igazán hosszú távú célja van, mint minden komolyan vehető pártnak: a kormányzati hatalom megszerzése. A már említett közlemény ezt egyértelművé is teszi, figyelemreméltó félmondata szerint „a Jobbik a következő választásokon a Fidesz kihívója lesz, a magyar társadalom többségét fogja képviselni”. Csakhogy amíg a radikális jelszavak, a gárdavonulások, a cigánykérdés hangsúlyos megjelenítése egyelőre biztosítják a pártnak a parlamentben maradást, a politikai színtér többi tagja a pártot szalonképtelennek tekinti. Márpedig a Jobbik úgy juthat hatalomra, ha egyedül megszerzi a mandátumok több mint felét, vagy olyan zsaroló pozícióba kerül a következő választások után, amelyik nélkülözhetetlenné teszi a támogatását a kormány megalakulásához.

Mivel az első lehetőségre nem mutatkozik ebben a pillanatban komoly esély, a másik pedig eléggé hipotetikus, tehát bizonytalan feltevés, ezért járhatóbbnak tűnik a Jobbik számára, hogy hangneme tompításával, a parlamenti politizálás egyértelmű centrumba helyezésével koalícióképessé teszi magát, persze úgy, hogy a kormányzati hatalomban esetleg megkopott Fideszhez képest határozottabb és tiszta erőnek tűnjön fel. Egy szélsőjobboldali párt mérséklődése ráadásul nem is példa nélküli; az olasz Északi Liga kormányra került, a holland Geert Wilders vezette Szabadságpártnak is sikerült tavaly elérnie, hogy legalább a kormány külső támogatójaként komolyabb szerepben tűnhessen fel. De figyelemreméltó a szerb Tomislav Nikolić esete is: az 1990-es években még a meglehetősen keményvonalas és radikális Vojislav Šešelj támogatója volt, mostani pártja viszont az EU-csatlakozás híve.

Akármelyik utat is választja a Jobbik, a választói magatartás is a „józanság” útja felé kényszeríti. A magyar és a nyugati többpártrendszerek eddigi több évtizedes tapasztalata szerint a szélsőjobboldal betölthet ugyan akár a kormányt befolyásoló szerepet, de kormányra nem igazán tud kerülni, annyi ereje meg főleg nincsen, hogy a kormányzás vezetését, a miniszterelnöki posztot megszerezze. Ha a Jobbik ambíciói komolyak, akkor minél nagyobb mértékben meg kell szereznie nemcsak a radikális érzelmű szavazók, hanem a szélsőségektől óvakodó centrum támogatását is. Ez a szavazói réteg kevésbé fogékony a masírozásra, tüntetésekre, a folyamatos akciózásra, ellenben elvárja a politikai erőktől az életére és a közállapotok javítására vonatkozó megoldásokat.

A Jobbik tehát a kihívás előtt áll, hogy egyre több szakterületen képes legyen kompetens szereplőként a nyilvánosság számára megnyilvánulni. Habár a párt 2010-es, meglehetősen részletes választási programja ennek a szerepnek a betöltésére törekedett, a tavalyi választások után bekövetkezett népszerűség-csökkenés hatására visszatért a beváltnak tűnő recepthez, a „cigánybűnözés” elleni harchoz.

Ez a téma viszont elkerülhetetlenül a szélsőséges stílus szétterjedését vonta magával, amit a Jobbik körüli szubkultúra (kuruc.info, az internetes Nemzeti 1 TV, Barikád hetilap) még csak tovább fokozott. Ennek a szubkultúrának lételeme az állandó harc: az ellenfelek (különösen a baloldal) itt ellenségnek tűnnek fel, és éles a Fidesz-kritika is. Ha a Jobbik a nagyobb választói támogatás reményében tovább mérsékli hangerejét, és a néppártosodás útján a szakpolitikai politizálás felé tolódik, akkor újabb elégedetlenséget válthat majd ki a radikálisabb politizálást követelő erőkben. Innen már nem vagyunk messze attól, hogy Vona Gábor pártelnök az igaz ügy árulójaként jelenjen meg a szemükben, és az sem kizárt, hogy a radikálisabb rendszerellenes erők egy új, a Jobbiktól is jobbra álló párt megalapításába fogjanak.

Ugyanakkor a párton belül is lesznek még jócskán viták: ha a párt komolyan rászánja magát szavazótáborának lényeges bővítésére, akkor Novák Előd parlamenti stílusát magának a pártvezetésnek kell komolyabb korlátok közé szorítania, ami nem lesz könnyű feladat, mert Novák alelnökként maga is a pártvezetőség része. A pártvezetőség számára mindenesetre igen nagy csáberő mutatkozik: amíg az eddigi radikális irányvonallal az ellenzéki lét a valószínűbb, egy, a közép igényeihez jobban alkalmazkodó Jobbik nagyobb eséllyel pályázhat kormányzati szerepre. Utóbbival hatalmi posztok, pénzek elosztásának joga, és így, különösen magyar viszonyok között, sok neki lekötelezett személy és cég kialakításának esélye adatna meg. A következő két és fél év kérdése, képes lesz-e a Jobbik túlhaladni önmagát.


2011.08.23.


Az elemzés szerkesztett változata megjelenik a HVG.hu portálon



Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország