Országvédelem és foglalkoztatás


Az alábbi elemzés Obama, Merkel és Orbán beszédeit veti egybe néhány szempont alapján, majd a végén a további kormányzati cselekvések várható irányának felvázolására törekszik. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a beszédek nem kiragadhatóak a kontextusukból, hiszen az USA, Németország, és Magyarország méreténél, a politikai rendszerek és a politikai kultúra különbségeiből adódóan sok tekintetben különböznek egymástól, ám abban mindhárom ország közös, hogy mindegyiküknek – ha nem is egyforma mértékben és módon – szembe kell nézniük a nemzetközi gazdaságot ért újabb viharokkal. Számunkra Merkel kancellár reakciói a legérdekesebbek, mert ő az EU legnagyobb gazdaságát adó Németország élén áll, amelyik Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere.

I. Obama, Merkel és Orbán

1. A kihívás definiálása

Orbán és Merkel egyaránt az euróválság hatásaiban látták a legnagyobb kockázatokat. Ám amíg Merkel hangsúlyozta, hogy az euró az európai békét szolgálja (mondván, hogy közös pénzt használó országok sosem folytatnak egymással háborút), hozzátéve, hogy az euró kudarca Európa kudarca is lenne, addig Orbán folytatta háborús retorikáját: a magyar kormányfő az „euróválság támadásáról” beszélt. Figyelemreméltó, hogy az euró a magyar miniszterelnök tálalásában igen negatív narratívába került; míg Merkelnél egy védendő szubjektum maradt az euró, Orbánnál csak, mint „euróválság” jött szóba, és ezúttal nem tette hozzá, hogy ettől függetlenül Magyarországnak továbbra is folytatnia kell az euró bevezetésére irányuló politikáját.

Orbán harciassága persze másutt is megmutatkozzott, ugyanis úgy fogalmazott, hogy „le fogjuk győzni ezt a válságot is”. A „magyarokkal ma már nem érdemes tengelyt akasztani” kitétel pedig egyenes folytatása március 15-i beszéde azon félmondatának, hogy „nem engedjük, hogy Brüsszelből diktáljanak nekünk”. Merkel beszédéből hiányoztak az ilyen kitételek, igaz, ezt akár azzal is lehet magyarázni, hogy országa az Európai Unió egyik legmeghatározóbb hatalma, így neki kevésbé kell félnie alávetettségtől. Még Obama beszédében is megfigyelhető volt némi harciasság, amennyiben megfogalmazása szerint el kell érni, hogy a munkahely-teremtési javaslatai elfogadásra kerüljenek. Érvelése szerint ugyanis ez hozzásegíti az USA-t ahhoz, hogy megőrizze a Föld vezető nemzetének státuszát.
 
2. A beszélő helyzete

A három politikus közül természetesen az amerikai elnök rendelkezik a legnagyobb hatalommal, ugyanakkor ő az egyedüli, aki mögött nem áll törvényhozási többség (a demokraták a Képviselőházban kisebbségbe szorultak a republikánusokkal szemben). Merkel annyiban van jobb helyzetben, hogy a CDU/CSU-FDP koalíció az alsóház szerepét betöltő Bundestagban többséggel bír, ugyanakkor a Bundesratban a kormánykoalíciónak már nincs többsége, de szerencséjére ez a szövetségi költségvetés elfogadását nem veszélyezteti, márpedig a beszédnek pont az volt az egyik feladata, hogy hozzájáruljon a 2012-es szövetségi költségvetés elfogadásához (a Merkel-beszéd a büdzsé általános vitájában hangzott el). A német kancellárnak úgy kellett megfogalmaznia mondanivalóját, hogy az euróválság ügyében sem teljesen egységes koalíciót ne sodorja még nehezebb helyzetbe.

A magyar miniszterelnöknek ilyen gondjai nincsenek, a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kétharmados többsége miatt az ellenzék igényeire sem kell tekintettel lennie (ezt legfeljebb a politikai kultúra, és nem a parlamenti matematika írhatná elő). A Fidesz pár napos hajdúszoboszlói frakcióülése (is) azonban arra utal, hogy bár Orbán vezetői szerepe megkérdőjelezhetetlen a párton belül, de azt túlzás lenne állítani, hogy mindenben a vezér dönt, szakpolitikai ügyekben előfordulnak komoly szembenállások. Orbán feladata az volt, hogy a frakciószövetséget e viták ellenére is egybetartsa, és egy számukra is vállalható szlogent kínáljon a közvéleménynek, amely során „országvédelmi tervként” tárta az Országgyűlés elé a tervezett lépéseket.

3. Célkitűzés

Obama célkitűzését nem is tehette volna egyértelműbbé, hiszen több mint tucatszor szólította fel az őt hallgató kongresszusi képviselőket a 450 milliárd dollárt kitevő munkahelyteremtő csomagjának elfogadására: „Fogadják el ezt a törvényt mielőbb!”, fogalmazott határozott hangon. Az amerikai és magyar vezető annyiban is hasonlóan jártak el, hogy a felszólalásuk központi elemét tartalmazó intézkedéscsomagjuknak adtak egy címet, így a tengerentúli változat az „Amerikai Foglalkoztatási Törvény” („American Jobs Act”), a magyar pedig az „Országvédelmi Terv” elnevezést kapta. Ez a kommunikációs technika nem új, de arra nagyon is jó, hogy a sokféle intézkedést közös összefüggésbe helyezi, erősítve a beszédet figyelő választópolgárban azt az érzést, hogy a szónoknak határozott víziója van az országról.

A mi esetünkben a cím is alátámasztja a korábban mondottakat, ha ugyanis országvédelmi programot alakít a kormány, akkor feltételezni kell, hogy valamiféle erők (spekulánsok, külföldi nyomásgyakorló csoportok, pl. bankok) fenyegetik a hazát, amelyek támadásaitól meg kell védeni a magyarok közösségét. A közvélemény politika iránt érdeklődő részének gondolkodásában valószínűleg ott van a szabadságharcnak, mint fogalomnak a pozitív lenyomata, amely szerint a magyarság a reá veszélyes külföldi hatalmakkal szemben folytat hősies harcot. Ez persze megint jól mutatja, hogy a Fidesz és Orbán hatékony abban, hogy a sokféle intézkedésnek valamiféle magasabb értelmet adjon (ebben érdekes módon, ha más konnotációban nem is, de hasonlít Obama stílusára), s ez az, amiben politikai ellenfelei a mai napig elmaradnak tőle. A szocialistákra korábban sokszor jellemző, technokrata megszorítás-politika nem képes tömegeket fellelkesíteni, míg az orbáni szófordulatok alkalmasak az érzelmi közösség kovácsolására, mert a programjának címével lehet szembeszállni, de azonosulni is.

Az ellenzék mai napig adós hasonló, a szíveket megdobogtatni képes eszmei célkitűzéssel, és ez jól látszott a miniszterelnöki beszédre adott ellenzéki viszontválaszokból is, amelyek nem álltak össze egy központi vezérgondolat, hívószó mögé, amire Obama és Orbán egyaránt képesnek mutatkozott. Ehhez persze az is szükséges, hogy a hívószót magasba emelő politikusra szavazói fel tudjanak nézni.

4. Szónoki képességek

A három politikus közül kétségtelenül Merkel a kevésbé tehetséges szónok, annak ellenére, hogy szónoki teljesítménye sokat javult. A német kancellár ezzel együtt is inkább a „szürke” politikusokhoz sorolható, a legutóbbi beszédében is inkább a választók racionális belátására appellált, és kevésbé az érzelmekre. Ennek ellenére figyelemreméltó, hogy Merkel már hat éve vezeti Németországot (tehát már a második parlamenti ciklusánál tart), és az ottani választók jelentős része el tudja fogadni őt. A politikus asszonynak ráadásul olyan szerencséje is van, hogy a reflektorfényben álló politikustársai között sem akadnak olyan tehetséges kommunikátorok, mint amilyen a „médiakancellár”, Gerhard Schröder volt. Merkel mostani népszerűség-csökkenése inkább a koalíciós vitákból, és az euró körüli bizonytalanságból (Németország anyagi hozzájárulása) adódnak, semmint abból, hogy nem elég tüzes szónok.

Obama elnök ezzel szemben a kommunikációs eszköztárak széles tárházával élt. Mivel az írás témája nem az ő beszéde, csak utalunk arra, hogy tudatosan gesztikulál, képes módosítani beszéde hangsúlyán és hanglejtésén. Érződik rajta, hogy fontosnak tekinti a gesztikulációt, és ügyel arra is, hogy a beszéde jól megszerkesztett legyen. Fellépései mindenképpen alkalmasak érzelmek kiváltására, bár népszerűségének csökkenése miatt jócskán kijut neki a negatív előjelű emocionális környezetből is.

Nemzetközi összehasonlításban is jó szónoknak számít Orbán Viktor, aki a fenti eszközök mindegyikének használatára képes. Jó volt a beszéd szerkezete, először felvázolta a kialakult helyzetet, komor színekkel ecsetelte az országra leselkedő veszélyeket, majd ezután tért rá az ezek elhárítását szolgáló intézkedésekre. Ami feltűnő különbség, hogy a felvezető beszéde tartalma sötét, már-már fenyegető tónusúra sikeredett, éppen ezért tekintete is igen kemény volt, és a humor nem is fordult elő a beszédben. Viszontválaszában már élcelődött, méghozzá ellenfele (Mesterházy Attila) kárára: „Higgye el, a magunkfajta számára nincs szebb annál, amikor egy MSZP-s komcsizik”.

II. Az Orbán-beszéd belpolitikai üzenete

Az „ország újjászervezésének” év elejei meghirdetése óta a Fidesz jelentős számú szavazót veszített, ennek ellenére Orbán nem hagyott kétséget afelől, hogy az újjászervezésnek folytatódnia kell. Ennek több fontos pontja kimaradt, így nem esett szó az iskolák állami kezelésbe vételéről, ennek kapcsán az önkormányzati reformról, vagy az egészségügyi szerkezetátalakításról. Ez ezért is érdekes, mert a Fidesz-KDNP hajdúszoboszlói frakcióülésén mindezekről a témákról szó volt. Szintén nem tett ezúttal említést az adóemelésekről (erre korábban a parlamenten kívül már sort kerített), a felsőoktatás reformjáról, vagy az esetlegesen jövőre sorra kerülő újabb költségvetési elvonásokról. Így az Orbán-beszéd egy olyan kormányt ábrázolt, amelyik egyszerre igyekszik megvédeni Magyarországot a külföldi válság káros hatásaitól, másfelől pedig az egykulcsos adórendszer révén pénz hagyni az emberek zsebében. A parlamenti ülésszak első napján az ellenzék nem tudott harcképes narratívát felkínálni az orbáni értelmezéssel szemben.

Ugyanakkor a kormánypártok ellen dolgozik az a tényező, hogy a nagy ellátórendszerek reformja, a közigazgatás már most zajló átalakítása első körben inkább feszültségeket teremt, a további népszerűség-csökkenés ennek fényében nem volna meglepő. Ahhoz, hogy a pozitív hatások érvényesüljenek, hosszabb kifutási időre volna szükség, ezért logikus, hogy a miniszterelnök az ország újjászervezésének nagyobb részét ez év végéig szeretné maga mögött hagyni. Ez a stratégia azonban a jelenleginél komolyabb, és a lakosság számára is érezhetőbb gazdasági sikerek esetén lesz eredményes.

2011.09.13.





Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország