Végjáték, közjáték vagy előjáték


Két pólus, két hatalmi logika

Gyurcsány Ferenc döntési horizontja már régóta világos: vagy sikerül a saját irányvonalát dominánssá tenni a párton belül, és elképzelései szerint megújítani a pártot, vagy új pártban folytatja a politizálást. Pillanatnyilag nehéz megmondani, hogy Gyurcsány stratégiájának dinamikája átbillent-e azon a ponton, amikor még hisz abban, hogy át tudja venni az irányító szerepet a pártban, vagy már csak az elszakadás haszonmaximalizálását készíti elő (nem a vagyon, hanem a tagság tekintetében). Mindettől függetlenül a küzdelem taktikai harcmodora a már bevált recept szerint alakul: a párttagságot kísérli meg szembeállítani az elnökséggel és a pártelittel (ez a taktika emelte őt a miniszterelnöki posztra 2005-ben). Ebben az olvasatban a pártszavazás az erőviszonyok felmérését szolgálta, a frakció „megújításának” javaslata pedig a nyílt hadüzenet volt, és ha a Demokratikus Koalíció Platform tovább halad ezen úton, akkor nem nehéz megjósolni, hogy nem ez volt az utolsó provokatív javaslat, ami fejtörést okoz az elnökségnek.

Az elnökség taktikája a kiváráson és a megelőzésen alapszik, miközben igyekeznek semlegesíteni Gyurcsány offenzíváit, a választmány által elfogadott ötpontos határozatban leszögezték a Demokratikus Koalíció Platform feloszlatásának lehetőségét. A frakciógyűlés és a választmányi ülés után megfogalmazott nyilatkozatok mögött azonban meghúzódik egy koncepcionális váltás. A korábbi óvatoskodást az a dilemma indokolta, hogy vajon Gyurcsánnyal vagy anélkül van-e nagyobb esélye a kormányváltásra a Szocialista Pártnak, valamint megengedheti-e magának a párt – Gyurcsány kiválása esetén – a gazdasági és szellemi hátország kettészakadását. Nos, ez a dilemma a múlté, ma már mindezt – a pártegység és a jelenlegi hatalmi felosztás megőrzése érdekében – bevállalható veszteségnek tartja a pártvezetés; igaz, ezt a döntést maga Gyurcsány Ferenc könnyítette meg a számukra.   

A valódi tét

Nem kétséges, hogy a küzdelem a párttagság megnyeréséért folyik, függetlenül attól, hogy az ex-miniszterelnök célkeresztjében az MSZP irányítása/megújítása van, vagy már egy alternatív baloldali párt képe lebeg a szeme előtt. Tudniillik, ha a Szocialista Párton belül kíván ismét meghatározó tényező lenni, akkor ezt csakis a tagság többségének maga mellé állításával érheti el, mivel minden lényeges pozíciót az ellenfelei birtokolnak. Ha viszont már eldöntötte, hogy új pártot épít, akkor minden további lépés, indítvány vagy kritikus nyilatkozat már az MSZP-én belüli tagtoborzás szándékával történik, ami igencsak újszerű fénytörésbe helyezi az elkövetkező hónapok pengeváltásait.

***

A legutóbbi megnyilatkozásokból mindenesetre az szűrhető le, hogy a jelenlegi csatározás az MSZP-én belüli küzdelmek végjátéka, ebben az esetben viszont ez a végjáték egyszersmind két baloldali párt – jövőbeni – küzdelmének előjátéka, ami pedig merőben új helyzetet teremt a magyar pártrendszerben, az elmúlt húsz évben ugyanis a MSZP potenciális versenytárs nélkül uralta a pártpaletta baloldalát.
 
 
2011.09.27.
 
 
Az elemzés szerkesztett változata megjelent a FN.hu portálon 
 

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország