Bizalom és Szolidaritás


Bizonyára ismeri a jelenlegi kormányzat Babits Mihály munkáját A magyar jellemről, amiben a szerző a magyarságot „lomhasággal” jellemzi, amely féltékeny gonddal őrzi családi nyugalmát és méltóságát. Babits szerint a magyar nehezen kapható a reformokra, hiszen „[m]inden nemzeti küzdelmünk nálunk tulajdonképpen csak védekezés az ős nemzeti nyugalom, nemzeti kényelem, flegmatikus nemzeti méltóság valamely megháborítása, megsértése ellen.” S hozzáteszi, hogy „… bár egyrészt ezen alapul az európaias újítók ellen való felháborodás is, másrészt gyakran maguk az újítások, a nemzeti reformmozgalmak is épp a dacos kiütődésnek következményei.” A rendszerváltás óta eltelt évek az „európaias újítók” kudarcait hozták, s nem mentek végbe a nagy társadalmi reformok, nem valósult meg a reformok kritikus tömege. A második Orbán-kormány reformhevülettel ragadta meg a kormányrudat, a „nagy különbség, nagy változás” mércéjét szabva magának.

2010 óta nagy változásoknak sem vagyunk híján, hiszen megkezdődött az ország gazdasági, közjogi és kulturális átalakítása. Sőt a Fidesz-KDNP igyekszik megfelelni Babits diagnózisának: a társadalomba eleve kódolt feszültségeket (részben helyeselhető módon) felszínre hozza és kiélezi, abban bízva, hogy a társadalmi védekező mechanizmusok egyfajta nemzeti reformmozgalommá lényegülnek át. Emiatt volt szükség a Nemzeti Együttműködés Rendszerére, a nemzetközi szerveztek elleni „háborúra”, az Alaptörvényre és annak Asztalára, az „országvédő” költségvetésre. Mind-mind egy nagyszabású mítosz összeillő darabkái, amellyel megpróbál kimozdítani lomhaságunkból a hatalom. A kormányzás elmúlt másfél évének az egyik legfontosabb tanulsága, hogy ez így nem fog menni, pontosabban éppen a kormány szándékával ellentétes reformösztönök horgadnak fel a társadalomban (ez persze önmagában nem biztos, hogy rossz dolog). Ennek legfőbb oka nem más, mint hogy a kormány a reformok robosztus épülete mellett, felerősítette a társadalmi bizalmatlanság és bizonytalanság kultúráját, s ezzel jelentős mértékben meggyengítette a társadalom immunrendszerét.

Jólét és bizalom

Francis Fukuyama Bizalom című munkájában így fogalmaz: „… a gazdasági élet vizsgálatából leszűrhető egyik legfőbb tanulság, az, hogy egy nemzet jólétét és versenyképességét egyetlen, mindenütt észlelhető kulturális tényező határozza meg: a bizalom szintje az adott társadalomban.” Vagyis a jólét és a bizalom egymástól elválaszthatatlan kategóriák, különösen a globális gazdasági és pénzügyi (bizalmi)válság időszakában. A második Orbán-kormány épp ezt a bizalmi tényezőt iktatta ki a kormányzásból, méghozzá három szinten. Súlyos sebet kapott a jogba vetett bizalom (jogbiztonság), hiszen a kormányzat marionett-figuraként tekint a jogrendszerre (gondoljunk pl. a semmiségi törvényre, az Alkotmánybíróság jogkörkorlátozására). Elbizonytalanodott továbbá a gazdasági szektor is, hiszen az „unortodox” gazdaságpolitika eszközei között szinte bármi megvalósítható. Végül – s talán ez a legsúlyosabb – (ön)bizalmi válság erősödött fel a társadalomban, hiszen megfelelő egyeztetés és hatásvizsgálat nélkül döntenek társadalmi csoportok sorsáról, úgy, hogy családok tömege érzi veszélyben a holnapot. A bizonytalanságot és bizalomvesztést csak fokozza, hogy a kormány mesterséges eszközökkel (pl. bérkommandó, a munkáltatóra áthárított és azokat ellehetetlenítő bérkompenzáció) kívánja politikai vargabetűit korrigálni.

Szolidaritás

Nem csoda, hogy ebben a helyzetben a társadalom megpróbálja önmagát megszervezni, kialakítva a „bizalom kis köreit”. Ennek példája a D-Day tömegtüntetésén zászlót bontott Szolidaritás-mozgalom. Látszólag e mozgalom vezérlőelvei nagyon is egybecsengnek Babits gondolataival: állagvédelem, a társadalmi kényelem kőbe vésése, a reformok elodázása. Valójában sokkal többről van itt szó, arról, hogy az „ősi” magyar jellem komoly fejlődésen ment keresztül: a reformot immáron nem elszenvedi, hanem maga kívánja alakítani. Ez persze azzal is jár, hogy nem viseli el azt, hogy ha a politika elnyomja, elbizonytalanítja. Az elkövetkezendő időszak egyik legérdekesebb politikai kihívása éppen az lesz, hogy a politikusok (kormány és ellenzéki oldalon egyaránt) vajon képesek lesznek-e lépést tartani a Szolidaritás társadalmi bizalomra épülő kultúrájával?


2011.10.04.



Az elemzés szerkesztett változata megjelent a FN.hu portálon

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország