A rendszer-ellenzékiség kora

Cimke: Novák Zoltán,

 
Azt, hogy egy politikai rendszerben az új pártok létrejöttének milyen esélyei vannak, alapvetően négy feltétel együttes hatása határozza meg: társadalmi tényező, a szervezeti tényező, a személyi tényező és a financiális tényező. Ideális esetben akkor lehet sikeres egy pártalapítás, ha mind a négy tényező adott, tehát ha rendelkezésre állnak a megfelelő anyagi források, ha sikerül egy országos kiterjedésű szervezeti hátteret teremteni, ha adott egy karizmatikus vezető és ha megfelelő szintű társadalmi igény és befogadóképesség mutatkozik egy új politikai képződmény érvénysüléséhez. Ez tehát az ideális helyzet, a valóságban viszont többnyire nincs minden tényező optimális mértékben jelen, és az, hogy melyik tényező dominál, nagyban meghatározza a párt kezdeti alapkarakterét.

Az újszülött pártok karaktere

Tipikus mozgalmi karakter jellemző azokra a pártképződményekre, melyek létrejötténél a társadalmi igény, és részben a szervezeti háttér dominál. Ilyen volt az LMP is, melynek szervezeti hátterét döntően a civil szféra hálózatai adták. Részben ilyen volt a Jobbik is, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben az alulról szerveződő szélsőjobbos és radikális szervezetek nőttek bele egy már működő pártba, amely azóta is ernyőszervezet módjára igyekszik egybefogni azokat.

Az európai párttörténetben igen gyakori, hogy a párt születésénél a személyi tényező dominál. Ennek tipikus esete, amikor egy már széles körben ismert politikus vagy közéleti személyiség (gyakran elhagyva korábbi pártját vagy közfunkcióját) alapít új pártot. Erre példa a minap párttá alakuló Demokratikus Koalíció.  

Ritka, de nem példa nélkül álló eset, amikor a financiális tényező a mérvadó, ez jellemzően akkor fordul elő, amikor egy gazdasági érdekcsoport kezd pártképviseletet gründolni magának.

A rendszer-ellenzékiség felé

Az szinte borítékolható, hogy a pártalapítások sora nem fejeződik be a Demokratikus Koalícióval, és noha bármelyik említett pártkarakter szóba jöhet az elkövetkező időszakban, jelen állás szerint a mozgalmakból szárba szökkenő pártok megjelenésének van a legnagyobb esélye.

Nem elfeledve azt sem, hogy az egyre erősödő mozgalmakat eredményező társadalmi erjedést éppen a kormány többfrontos politikája katalizálja, hisz az Orbán-kabinet egyszerre hajt végre megszorításokat, egyszerre indít el szerkezeti átalakításokat, egyszerre folytat kultúrharcot, és egyszerre végez szimbolikus területfoglalást. Mindez egy olyan képletet hív életre, amelyben a mélyreható átalakítások iránti ellenállást és a szociális sérelmekből adódó proteszt hangulatot egy szimbolikus elemekből álló kötőszövet fogja össze (mely a jogállamiság, az alkotmányos fékek, a sajtószabadság, a piacgazdaság eszméinek tiszteletben tatását kéri számon), és amely a tagadást és ellenállást egy új szintre emeli: a rendszer-ellenzékiség szintjére.

Lassan a kormány teljes ellenzéke rendszerellenzék (hozzátéve, hogy természetesen a Jobbik és az újdonsült mozgalmak rendszerellenessége egészen más irányú és természetű), ami középtávon óhatatlanul alkotmányos problémákat fog okozni (ha a rendszer-ellenzékiség elmélyül akár alkotmányos válságot is), és alapjaiban szabja át a kormány-ellenzék viszonyrendszerét. 2014-ben a választópolgár már nem csak arról fog szavazni, hogy ki kormányozzon, hanem alkotmányos berendezkedések és állammodellek között kell majd döntenie, ami jócskán túlmutat majd a szokásos ígéretlicitből fakadó választói dilemmákon, hogy tudniillik ki ígér nagyobb nyugdíjemelést vagy adócsökkentést.

***

Az elkövetkező egy/másfél évben el fog dőlni, hogy milyen pártok állnak majd a rajtvonalhoz, amikor elindul a versenyfutás a legnagyobb választói tömb, a bizonytalanok táborának megnyeréséért. De a rajtkőnél a Fideszt is ott találjuk majd, és legyen akármilyen színes is az ellenzéki pártpaletta, és legyen akármilyen mély a rendszer-ellenzékiség a kormányváltás lehetősége feltehetően csak akkor merül fel, – ez az új választási rendszer értékelése során már szinte közhelyszámba megy – ha valamilyen szintű ellenzéki együttműködést sikerül kialakítani, legyen szó technikai koalícióról, közös listáról, magyar olajfáról, taktikai pártszövetségről vagy bármilyen más konstrukcióról.  


2011.10.23.
 


Az elemzés szerkesztett változata megjelent a FN.hu portálon   

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország