Hogyan tér vissza a hagyomány?


A „millások”, illetve a 4K! mozgalom rendezvényeinek kommentálása, értékelése révén a fiatal, húszas-harmincas értelmiségiek estek egymásnak, korábban ritkán tapasztalt vehemenciával és személyeskedéssel.   Mindez azt mutatja, hogy a 21. századra egy tapodtat sem jutottunk előre a magyar politikatörténet rossz hagyományainak meghaladása terén.

Mi ez a hagyomány?

A magyar politikatörténet többpártrendszerű szakaszaiban számos gazdag és igen eltérő hagyománnyal találkozhatunk, azonban ezekben folyamatosan kitapinthatóak a közös elemek: a fennálló rendszer legitimitásának megkérdőjelezése, valamint a kizárólagosság igénye. Az első azt jelenti, hogy a kormány parlamenti és azon kívüli ellenzéke önmagára nézve nem tartja érvényesnek a teljes politikai rendszer közjogi alapjait, erkölcsi alapon elutasítva annak érvényességét. Jó példa erre a kiegyezés korának ellenzéke, amely 48-as alapokról folyamatosan bírálta a dualizmus rendszerét. A kizárólagosság lényege, hogy azzal az előfeltevéssel él, hogy a társadalmi jót, vagy az egyedül lehetséges megoldást kizárólag az általa képviselt politikai oldal testesíti meg, ezzel szemben a másik oldalon lévők nemcsak totális tévedésben vannak, hanem tudatosan rosszat is cselekszenek a nemzet/társadalom számára. Ez a diskurzus aztán nagyon könnyen csap át személyeskedésbe, illetve a szembenálló fél demokratikus elkötelezettségének megkérdőjelezésébe. Se szeri, se száma a rendszerváltás utáni magyar közéletben az ilyen jellegű megnyilvánulásoknak.

A 2000-es években a pártrendszer befagyásával úgy tűnt, hogy ez a politikai hidegháború tartósan fennmarad. A kizárólagosság igénye felmerült a két nagy szembenálló politikai erő részéről, a rendszerellenesség azonban elhalványult, hiszen a felek többé-kevésbé önmagukra érvényesnek fogadták el az 1989-es alapokat. Rövid ideig úgy tűnt, hogy a 2010-es politikai földcsuszamlás átrendezi ezt a helyzetet, hiszen a korábbi közel paritásos helyzet, a súlyos vereség látszólag megnyitotta a lehetőséget a balliberális oldal számára, hogy újraértelmezze önmagát. Ráadásul a jobboldalon a Konzervatórium blog, a Kommentár folyóirat mentén egy nyugatos orientációjú értelmiségi hálózat született, amely sok esetben rendkívül bátor bírálatot fogalmazott meg Orbán Viktor pártjával szemben. Az új helyzetben esély kínálkozott, hogy a politikai kultúránkban is változások következzenek be.

A Fidesz ellenzéktől a rendszerellenességig

A politikai kultúra szempontjából Fidesz-KDNP másfél éves kormányzását számos kritika érheti. Az új rezsim azon törekvése, hogy a többségi demokrácia irányába kívánja elmozdítani a teljes politikai rendszert, illetve, hogy a hatékony kormányzás érdekében konfliktusos kormányzást folytat, többé-kevésbé méltányolható álláspont, bár a jogállami keretek átlépése kétségkívül éles közéleti vitákat váltott ki. A komolyabb problémák kommunikációs szinten azonban szinte közvetlenül a választások után jelentkeztek. A „kétharmados forradalom” utólagos meghirdetése sokakban komoly megütközést keltett, hiszen a demokratikus hatalomváltás legitimitása nem fér össze a forradalommal. Holott a jobboldal narratívája eredetileg nem a demokratikus rendszer megdöntését, hanem a rendszerváltás ideiglenességének megszüntetését szerette volna valójában meghirdetni. 2010 májusában írtuk: „Ha a demokratikus rendszer gazdaságilag nem roppant meg oly széles rétegeket, a Fidesz bizonyára nem fordulna vissza a rendszerváltás kezdeteihez, és nem akarná felülvizsgálni az eltelt húsz évet. Ha az MSZP (nagyjából hasonlóan Kelet-Közép-Európa volt uralkodó pártjaihoz) korábban és mélyrehatóan vereséget szenved, a Fidesz ugyancsak nem magát az egész – természetesen „posztkommunistának” titulált – rendszert akarná most megváltoztatni, hanem – mint az Nyugat-Európában szokásszerű csupán csak a kormányt akarná leváltani.”

Másfél év távlatából kimondhatjuk: a győztes erőknek nem sikerült – főleg a baloldali és liberális szavazókkal – megértetni koncepciójuk lényegét. Ennek módja nem a legyőzött politikai erőkkel történő megegyezés, hanem a rájuk szavazók érték- és érzelemvilágának a minimális szintű integrációja lehetett volna. Nemzeti Együttműködés Rendszere és Nyilatkozata hiába próbálta meg felvillantani egy új társadalmi szerződés lehetőségét, a kifüggesztés körüli botrányok, illetve a dokumentum helyenként pongyola, máshol a baloldaliak és liberálisok számára kifejezetten sértő megfogalmazása csak további konfliktusok forrása lett. A Fidesz Schmitt Pál köztársasági elnökké jelölésével azt a lehetőséget is elszalasztotta, hogy integratív személyiséget tegyen meg a legfőbb közjogi méltóságnak. A 2010 őszétől beinduló alkotmányozási folyamat részben a kormány védhetetlen ügymenete, részben az ellenzéki pártok távolmaradása miatt szintén nélkülözött minden konszenzust, borítékolható volt, hogy annak legitimációját a kormánnyal szemben állók megkérdőjelezik majd. A közélet egy része továbbra is ragaszkodik a 89-es alapokhoz, így már el is érkeztünk a magyar politikatörténet rendszerellenes hagyományainak újjászületéséhez.

Új pártok, utcai mozgalmak és a rendszerellenes diskurzus

Az MSZP bukása és az SZDSZ eltűnése a hazai balliberálisok számára nemcsak politikai képviseletük gyengülését hozta magával, hanem hogy kilépjenek a posztkommunista utódpárt és a mellette fokozatosan karakterét vesztő szabaddemokrata liberalizmus árnyékából, ezzel az eséllyel azonban úgy tűnik, nem sikerült élniük. A parlamenti politizálásban leginkább ezt a választói csoportot képviselő LMP jórészt láthatatlan maradt, csupán a civil kezdeményezések farvizén evickélve tudott markáns álláspontokat kialakítani. A szakítási szappanoperával elfoglalt MSZP pedig még saját értelmiségi holdudvara számára is kezdett kínossá válni.

Megjelent viszont három új politikai erő, amely kimondva-kimondatlanul önmagának vindikálja a magyar baloldali-, illetve liberális hagyományok folytatását. A Demokratikus Koalíciótól Gyurcsány nagymértékű jobboldali elutasítása miatt eleve kizárt, hogy megtörje a fentebb emlegetett hagyományt, ugyanakkor a napokban párttá alakuló 4K! és a civil kezdeményezésnek megmaradó „Egymillióan a sajtószabadságért” mozgalom is úgy tűnik, hogy inkább a szembenállás, semmint konszenzus kultúráját erősíti. Mindkét mozgalom a Fidesz által létrehozott rendszer totális ignorálásának alapállásából indít: zsigeri elutasítás és a sérelmek hosszas folyamatos felhánytorgatása határozza meg karakterüket. A kisebbik baj az, hogy olyan fogalmakat hallhatunk a lelkesítő dalokban, amelyek tételesen nem igazak és a politikai hisztériakeltés eszközei. Magyarországról ugyanis senki nem disszidál már jó ideje, az EU tagjaként bárki szabadon jöhet-mehet a határokon, vagy vállalhat munkát Európában. A valódi probléma a rendszerellenes attitűd: a „millások”, vagy a 4K! megszületésének pillanatától kezdve eleve elutasítja az új közjogi berendezkedést, semmilyen kísérletet nem tesz a Fidesz fentebb vázolt, a rendszerváltás ideiglenességét felszámoló koncepciójának megértésére. Nem igazán lehet csodálkozni azon, hogy a korábban a kormánypártokat is bíráló mérsékeltnek tartott, illetve konzervatív szerzők válaszul hasonló vehemenciával reagáltak és álltak ki teljes mellszélességgel a jobboldali politikai erők mellett. Az ízléstelen és személyeskedő megnyilvánulásokra természetesen ez nem magyarázat, de jó lakmuszpapírja a vita hevességének.

Az új értelmiségi generációk korábbihoz témájában és hangnemében nagyon hasonló diskurzusa jól mutatja, hogy a 2010-es választások átrendezték ugyan a hazai pártpolitikai palettát, ám úgy tűnik a politikai kultúra kontraproduktív kettős hagyományát nem tudták megtörni, sőt az új Alkotmánnyal a korábban kevéssé élesen jelentkező rendszerellenes/rendszerpárti törésvonalakat mélyíthetik el. Egy nyugat-európai típusú közéleti kultúra megteremtésének feltételei újból elillantak. Ezért tulajdonképpen az összes érintett felelős, ugyanakkor egyikük sem; hiszen egyfelől nem meg sem próbáltak empátiával viszonyulni az ellenoldalhoz, másfelől nem tettek mást, csak a magyar politikai kultúra évszádos hagyományainak megfelelően cselekedtek.


2011.11.01.




Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország