Hány kormányunk is van?


Nem nehéz észrevennünk, hogy ami a kormányzásban 2010 óta történik, az a kötcsei forgatókönyvet követi: a „centrális erőtér” (hogy képzavarral éljünk) teszi a dolgát, erőteljesen kiélezi a kül- és belföldi konfliktusokat, hogy aztán Orbán Viktor karácsonyi interjújában elmondhassa: az Európai Unióban csak konfliktusok vállalásán keresztül lehet képviselni a nemzeti érdekeket. A parlamenti térben és a politikai közéletben az elmúlt évben egymást érték a kormányzat által tudatosan gerjesztett viták és konfliktusok, gondoljunk csak – néhányat kiemelve közülük – az Európa kontra Ázsia vitára; az állami kontra magánalapú iskoláztatás vitára; az irányított nevelés kontra a szabad oktatás vitára; vagy a nemzeti szuverenitás kontra „nemzetközi függőség” vitára – mind-mind olyan témák, amelyekben megmutatkoztak az eltérések a különféle kormányzati szereplők felfogása között, noha persze ezek az eltérések a végletekig nem éleződtek ki.   

A centrális erőtér tehát látszólag aggály- és zökkenőmentesen dolgozik, de abból, hogy a kormányzat politikájának alig van támogató sajtója és közvéleménye, azt kell érzékelnünk: ennek a fajta konfliktusvállaló politikának óriásiak a kockázatai még a kormány hű táboron belül is. Ez a kormányzás addig tartható fenn, amíg a belső konfliktusok egy bizonyos szintet el nem érnek, s nem lépnek át egy lélektani határt. De vajon mi van akkor, ha a tudatosan vállalt-gerjesztett viták túllépik ezt a szintet és felbomlasztják a centrális erőteret?

Ez a jövő kérdése. Most még nem vagyunk ilyen határon, de a belső konfliktusdinamika változásait látványosan regisztrálhatjuk. Leginkább a személyi dimenzióban. Mellár Tamás vagy Bod Péter Ákos önállósulása hónapokkal ezelőtt már jelezte, hogy a Fidesz gazdaságpolitikájának megítélése korántsem egységes, sőt itt nagyon komoly belső forráspontok mutatkoznak. Ezt a belső konfliktust a kormány (Matolcsy ki tudja mennyire tartós győzelmével) valamelyest hatástalanította, de persze tartósan meg nem oldhatta. Kitapintható módon növekvőben vannak egyéb belső konfliktusok is. Például Pokorni Zoltán – igaz óvatosan - beszél ezekről a Népszabadságnak adott interjújában, de érdemes elolvasni Navracsics Tibor december 22-ei interjúját is. Ezekből beláthatjuk, a kormány és a Fidesz nem éppen aknamentes terepen mozog: a 2009-ben meghirdetett centrális erőtéren belül egyre nagyobb a megosztottság és egyre nehezebb kifelé az egységes kormányzás képét sugározni.
 
De az elemzőnek van olyan érzése, hogy a kormányoldal különféle képviselői közötti ideológiai különbségek kibontakozása is előre eltervezett menetrendet követ. Mert hát, ha egy politikai irányzat úgy ítéli meg, hogy mindent ural és – mint Orbán a Magyar Nemzetnek adott interjúban mondja - most zárja le a „posztkommunizmust”, akkor az az irányzat a politikai verseny új pártpolitikai kereteit is saját magából próbálja létrehozni. Ha így nézzük, Pokorni és Navracsics konzervativizmusa kétségkívül eltér a miniszterelnök keresztény-nemzeti ideológiájától, de mindkettő a centrális erőtéren belül van. Azaz: a mai kormányzó jobboldal éppen azon serénykedik, hogy létrehozza azokat a jövőbeli irányzatokat, amelyek egy majdani plurális szerkezet alkotórészei.

Nem nehéz belátni, hogy ebben a koncepcióban a mostani ellenzéki térfélen zajló turbulens mozgásoknak nemigen van része. A centrális erőtér felől nézve az MSZP vagy a Demokratikus Koalíció (hasonlóképpen, mint a 4K, a Milla vagy a Szolidaritás) a „régi világ” részei, amelyekkel a jövőben nem kell komolyan számolni.  

Ez azonban csak a logika.

Amely addig létezik, amíg a Fidesz belső „árnyékkormánya” (a szórványos kibeszélők hada) elfogadja ezt, intézményesen nem önállósítja magát, s a párt konzervatívjai nem lépnek önálló útra. Eddig erre nem volt merszük, s gyaníthatóan egy ideig még nem is lesz. Ily módon Magyarországon folytatódni fog az a sajátos kormányzási szisztéma, amelyet 2009-ben határoztak meg, s amelynek ez idáig nincsen alternatívája.
 
 
2011.12.27.
 
 
 
Az elemzés szerkesztett változata megjelent a Mindennapi.hu portálon 

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország