Az európai kohézió


Kísérletet tettünk tehát arra, hogy új értelmezési keretbe helyezzük a kormány és az Unió közötti konfrontációt. Mindamellett arra is érdemes kitérnünk, hogy az Unió szemléletváltása milyen irányba mutat, hol tart ez a folyamat és milyen buktatói vannak.

A föderalizáció

A Méltányosság Politikaelemző Központ számos alkalommal egyértelművé tette álláspontját, miszerint az EU vagy felgyorsítja a föderalizáció folyamatát, vagy menthetetlenül lemarad a globális versenyben. Az elmúlt évtizedben az Unió számos lépést tett a föderalizáció irányába, ugyanakkor a változások üteme és koherenciája hagyott kívánnivalót maga után.

Az évtized elején az Unió döntéshozói azzal szembesültek, hogy ha nem sikerül hathatós választ találni a világválság utóhatásai által támasztott kihívásokra, akkor az euró-zóna a darabjaira hullik. A krízishelyzet a fiskális föderalizáció irányába mozdította a folyamatokat, és e folyamatok végpontjában egy fiskális unió körvonalazódik. De vajon megvalósítható-e a fiskális unió az EU politikai és képviseleti föderalizációja, illetve a döntéshozatal demokratizálása nélkül?

Identitás és kohézió

Más megközelítésben az alapkérdés az, hogy lehet-e magasabb fokozatba kapcsolni a fiskális föderalizációt közös alapokon nyugvó európai identitás nélkül; illetve Európa kohéziós szintje eléri-e azt a mértéket, amelynek bázisán sort lehet keríteni egy ilyen evolúciós ugrásra.

Az Unióban működő kohéziós alap komoly forrásokat biztosít a regionális fejlettségi különbségek csökkentésére, illetőleg a versenyképesség növelésére. De ez csupán a felzárkózás bizonyos strukturális kereteit biztosítja, és – nevével ellentétben – nem sok köze van a kohézióhoz. A kohézió puha tényezőire (szemléletformálás, tájékoztatás, tematikus kampányok, az európai identitás kultivációja) nagyon kevés figyelmet (és forrást) fordított az Unió.

A Méltányosság Politikaelemző Központ egy korábbi kutatásában – mely az európai identitás hazai mintázatát vizsgálta – rámutattunk, hogy az Unió intézményi és képviseleti rendszere csak korlátozottan alkalmas az európai identitás elmélyítésére, illetve egy összeurópai politikai közösség létrehozására. Ez a hiátus egy permanens identitásválságot okoz, ami két szinten jelentkezik: egyrészt az európai polgárok szintjén, akik identitáskészletében vagy meg sem jelenik az uniós identitás, vagy erősen háttérbe szorul (holott minden polgár közvetlen képviselettel rendelkező uniós választópolgár is egyben); másrészt az EU önképében is identitás-zavar mutatkozik, amit a demokrácia-deficit és az ebből fakadó legitimitási bizonytalanságok tápláltak.  

Az euró-zóna válsága rákényszerítette az EU döntéshozóit, hogy az európai identitásválság – eddig szőnyeg alá söpört – kihívásaira is valamilyen választ találjanak (ugyanis ezek a problémák már a válságkezelés procedurális folyamataiban is komoly fennakadásokat okoznak), és ennek keretében az Unió újradefiniálja önmagát; ennek egyenes következménye, hogy érzékennyé váltak bizonyos értékrendbeli kérdésekre is. Ebbe az ön-identifikációs folyamatba tenyerelt bele a magyar kormány, méghozzá izomból, az erő nyelvén kérdőjelezve meg az EU kompetenciáját és jogkörét bizonyos kérdésekben, az Unió pedig az erő nyelvén válaszolt, a magyar kormányon demonstrálva újraértelmezett önképét.  

A folyamat buktatói

A legsúlyosabb bizonytalansági faktor, hogy meg lehet-e oldani erőből a fiskális föderalizáció felgyorsítását, illetőleg rövidre lehet-e zárni erőből az értékvitákat. Minden jel arra mutat, hogy nem. Ezt eminensen példázza az is, hogy két tagállam is kimarad a fiskális és stabilitási paktumból, így az csak kormányközi szerződés formájában tud érvényre jutni. De nem ez az első zökkenő az EU reformfolyamatában, az európai alkotmány sorsa, illetve a Lisszaboni szerződés kálváriája is visszavezethető az európai kohézió és az uniós identitás hiányára.  

A puha tényezők (szemléletformálás) figyelembe vétele nélkül, az igencsak szigorú feltételeket és retorziós mechanizmusokat tartalmazó paktum könnyen visszafelé sülhet el. Egész Európában érzékelhető az Unióval szembeni társadalmi elégedetlenség felerősödése, egyre szaporodnak és erősödnek az EU-ellenes radikális pártok, és ez a jelenség az északi országokban éppúgy kimutatható, mint a déli, illetve keleti tagállamokban.
 
Ha az Unió nem fordít nagyságrendekkel több energiát és forrást az összeurópai kohézió megerősítésére, az európai identitás elmélyítésére, nem teszi intézményrendszerét alkalmassá az állampolgári azonosulás előmozdítására, akkor a fiskális föderalizáció is csak egy megrekedt, torzóban maradt folyamat lesz, és az EU önmagát újraértelmező, ön-identifikációs kísérlete is kudarcba fullad.  


2012.02.28.


Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország