Szociáldemokrata fuvallatok nyugatról


Eszmei tartalom

Az ország fejlődése szempontjából az a megnyugtató, ha az ellenzéki szervezetek részletes, és megvalósítható elképzelésekkel készülnek a kormányzásra. Azonban önmagában még ez nem elegendő, a sokféle szakpolitikai ötlet között összhangot kell teremteni, amelyre a leginkább egy jól végiggondolt és alaposan kidolgozott ideológia képes. Ez adja a sava-borsát a töménytelen politikusi megnyilvánulásnak, ezt a Fidesz már az 1990-es évek közepén megértette. Ennek hiányában ugyanis széteshet a párt mondanivalója, nem válik elég világossá a választók számára a párt kínálata, nem fogják tudni, miért is kellene arra a pártra szavazni. Az MSZP 2002-es kampánya ebből a szempontból rendben volt, mert a pénzosztás ígérete könnyen megjegyezhető volt, és a baloldali ethoszba (segítsünk az elesetteken, az alkalmazottakon az állami forintokkal) is beleilleni látszott. Mégsem volt rendben más szempontból, és itt most nem csak az ország teherbíró-képességének korlátaira kell gondolni, hanem arra, hogy a nyugati baloldalon már akkor komoly viták voltak arról, hogy mennyire tartható a jóléti állam, a szociális piacgazdaság a magas adóterhek, az elöregedés, vagy a versenyképesség fényében (éppen ekkortájt indult be az olcsó kínai tömegáruk korszaka). A Blairhez kötött „harmadik út”, az egyének nagyobb felelősségvállalására apelláló, és a középosztálynak szövetséget kínáló „New Labour” erre a kihívásra igyekezett már az 1990-es évek második felében, tehát évekkel a Medgyessy-csomag jóléti osztogatásai előtt válaszokat találni.

A magyar – ezúttal baloldali – politika nem vette figyelembe ezeket a tendenciákat kellő súllyal, így az állami redisztribúció még inkább ránehezedett a költségvetésre. A következmény ismert: az osztogató politika nem volt fenntartható, és egymást követték a baloldali profillal ellentétes kisebb-nagyobb megszorítások 2010-ig. A magyar baloldal súlyos, máig tartó eszmei válságba került.

Eszmei segítség kívülről?


Nem könnyíti meg az MSZP helyzetét, hogy az európai baloldal még mindig nehéz helyzetben van. Dániában 2011 októberében a szociáldemokratáknak sikerült kormányfőt adniuk, Szlovákiában az imént győzött Fico Smerje, de Spanyolországban egy súlyos választási vereség miatt nemrégen távoznia kellett a baloldalnak a hatalomból. Rosszul szerepelt a korábbi választásokon a német SPD, és a brit Labour is. A legutóbbi lengyelországi választásokon sem tudott megerősödni a hagyományos baloldal.

Milyen válaszokat adnak a kihívásra az MSZP nyugati eszmetársai? Egy biztos, nincsenek egyszerű, gyors megoldások. Az európai baloldal súlya annak ellenére nem nőtt az elmúlt pár évben, hogy elsősorban jobboldali kormányok hajtanak végre megszorító intézkedéseket, komoly társadalmi elégedetlenséget kiváltva. Ezúttal a brit baloldalt vizsgáljuk meg, már csak azért is, mert a Labour politikájának mozgása, éppen a „harmadik út” giddensi fuvallata erősen hatott Gyurcsány Ferenc gondolkodására.

  A 2010-es vereség után szembefordulni látszik a brit baloldal a New Labourral, és izgalmas kérdés, hogy mit kínálnak ehelyett. Visszatérést a szakszervezeteket előtérbe helyező, a nagyobb államot igénylő újraelosztáshoz, a Margaret Thatcher előtti időszakhoz? Két érdekes írásra hívjuk fel a figyelmet, amelyek az ottani útkeresésnek a magyar baloldalt is érintő dilemmáit taglalják.

Roy Hattersley és Kevin Hickson 2011 őszén jelentették meg a „In Praise of Social Democracy” (A szociáldemokrácia igenlése) elemzésüket a The Political Quarterly c. folyóiratban. A szerzők személye is figyelemreméltó, Hickson politikatudós, Hattersley ugyanakkor évtizedeken át a Labour politikusa, 1983-1992 a párt elnökhelyettese volt, nem mellesleg Tony Blair politikájának kritikusa. A szerzőpáros, szembehelyezkedve a mostani kormányzati politika „Big Society” névvel fémjelzett felfogásával, határozottan kiáll az állam nagyobb szerepe mellett. Szerintük az állam nem fenyegetést jelent a polgárok jogaira és szabadságára, ellenkezőleg, az államnak vannak eszközei annak megakadályozására, hogy egy kisebb közösség a saját hatókörén belül diszkrimináljon neki nem tetsző csoportokat. A központi államtól várható a bankrendszer megregulázása, vagy az igazságosság elvének érvényesítésére. Óvnak a meggondolatlan privatizációtól, itt felhozzák a brit vasút rendellenességeit. Szerintük az állam képes igazán hatékony szabadságot biztosítani az egyénnek. Ez egyébként nem pusztán szociáldemokrata, hanem liberális felfogás is lehet: Alan Wolfe liberális amerikai politológus a The Future of Liberalism (2010) c. könyvében határozottan leszögezi, az anyagi kiszolgáltatottság korlátozza az egyén szabadságát, mert függésben tartja, és szót emel a kormányzat aktív szerepe mellett annak érdekében, hogy az emberek lehetőségekhez jussanak (14.-15. o.). A Hattersly-Hickson szerzőpáros nem kertel: szerintük a szociáldemokratáknak meg kell teremteniük a konszenzust a nagyobb újraelosztás érdekében, növelve a szociális igazságosságot, az esélyegyenlőséget.

A másik írás, pontosabban írásgyűjtemény a befolyásos, a Labour párt szellemiségéhez közeli The Fabian Society politikai agytröszthöz kötődik, amely a The Economic  Alternative néven 2012 februárjában kapott nyilvánosságot. A dokumentum nem titkoltan azzal a szándékkal született, hogy agytrösztként befolyásolja a Labour politikáját, és ennek érdekében ajánlásokat is megfogalmaz. Ebben kifejtik azon véleményüket, hogy illúzió volt azt hinni, hogy a hagyományos munkásosztály háttérbe szorulásával az osztály, mint fogalom is megszűnt létezni. A mostani válság miatt sokan a középosztályi létükért aggódhatnak. Mégsem lehet visszatérni az 1970-es évek harcmodorához, a hagyományos dolgozói réteg, amely az iparban tevékenykedett, visszaszorulóban van, derül ki az egyik elemzésből. Sokkal többen dolgoznak a szolgáltatói szektorokban, sokan önálló, nem-alkalmazotti, vagy részmunkaidős tevékenységet végeznek, őrájuk is figyelni kell. Fontosnak tartják az alacsonyabb fizetésért dolgozók helyzetét is. Több szupermarketben dolgozót, szemétgyűjtő munkást, és ügyfélszolgálati munkatársat kell beküldeni a parlamentbe! – adják ki a jelszót. Az adócsökkentésért nem mutatnak lelkesedést, mert nem mozdítja elő az esélyegyenlőség növelését, azáltal, hogy a vagyonosabb rétegeknek kedvez – de ez az attitűd jellemző a baloldali pártokra. A magas banki bónuszokat elítélik, de hangsúlyosan írnak arról, hogy egy baloldali kormányzásnak a pénzügyi szektorral is meg kell találnia a hangot.

Szükséges ideológia


Az idézett vélemények nem adnak kész receptet a magyar baloldal gondjaira, sőt a szemlélet (igazságosság, szolidaritás, egyenlőség fokozása) itthon is ismerős, az MSZP mostanában ezekre alapozva támadja az Orbán-kormány társadalompolitikáját. Ámbár a kormány egyes intézkedéseinek kritizálása közben olykor elsikkad a választópolgárok számára, hogy a szocialisták milyen eszmei alapelvekből fogalmazzák meg kritikájukat. Ez elmaradt Mesterházy Attila pártelnök évértékelő beszédéből is, amely a kormány politikájának hosszas bírálatából, és a szükségesnek tartott intézkedések felsorolásából állt. Nem beszélt viszont elvi szinten  arról, hogy az MSZP mit gondol olyan értékekről, mint szolidaritás, jogegyenlőség , vagy a szabadság baloldali értelmezése. Ezt máskor sem nagyon tette meg a pártelnök, így nehezebben kapcsolódik össze az őt hallgató fejében, hogy ideológiailag miként kapcsolódik össze a már említett baloldali szolidaritás például a szegények, a munkanélküliek megsegítésével, a beszéd viszont így unalmasabb lett, mert éppen az ideológiai része adott volna a beszédnek tartalmilag összetartó, azt magasabb absztakciós szintre emelő és érzelmi hőfokot adó részt. ( Mondhatnánk, ezen a téren is volna mit tanulni a Fidesztől). Ez is jól mutatja, hogy a magyar szocialisták gondjai nem pusztán hitelességiek, hanem ideológiaik is.

 A Fabian Society idézett tanulmányából láthattuk, hogy egy agytröszt akár eszmei alapvetéseket is tud részletezni egy adott párt számára, ezáltal nyújtva segítséget neki. És pont ez az, ami nálunk már kevésbé ismert: a brit baloldal szellemi holdudvarán élénk és nyílt szellemi pezsgés zajlik, a szakértői csoportok nem csak a háttérben igyekszenek hozzájárulni a párt majdani arculatához, hanem a nyilvánosság előtt is. Látszik, hogy a Labour az ellenzékben töltött időt nemcsak a kormány támadására használja fel, hanem igen komoly szellemi energiát és intézeteket is belefektet egy új választási program előkészületeibe, illetőleg a felmerült kérdések megválaszolására. Nyugaton már évtizedek óta természetes, hogy egy politikai sikerhez, vagy irányváltáshoz szükségesnek tartják az eszmei tartalom tisztázását, az ideológia rendbetételét, és ehhez tanácsadókat alkalmaznak, és vitákat folytatnak az ellenzékben eltöltött időszak alatt (lásd pl. Thatcher, vagy Blair példáját). Visszatértünk tehát a kiindulóponthoz: a sikeres politikához egy sikeres ideológia, komoly eszmei és szellemi muníció szükséges.
 
 
2012.03.13.

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország