„Merev” Európa, „laza” Magyarország?


Európa egyáltalán nem homogén. „Rugalmas” és „merev” kultúrák olvasztótégelye, s amíg a laza kultúrák nyitottabbak a társadalmi változtatásra, a szigorúbbak hatékonyabbak a döntések végrehajtásában. Magyarország a kulturális szigort, azaz a társadalmi normák „lazaságát”, vagy kötöttségét mérő kutatások szerint rugalmasabb, mint az őt kritizáló európai országok többsége. Ez érthető is, hiszen a heterogén kultúrájú országok, valamint a politikai, társadalmi változásban levő nemzetek jellemzően ebbe a kategóriába tartoznak. Kevésbé rendelkeznek berögzült normákkal és toleránsabbak a szabályoktól való eltérésekkel szemben semmint a „szigorú” konformista kultúrák, a maguk világos szabályaikkal és szankcióikkal. Az országok kulturális szigora azonban folyamatosan változik. Merevvé válhat a nagyfokú szabadságtól vagy fellazulhat a túlzott szigorra adott válaszként. Ez figyelhető meg Magyarországon is. A gazdasági válság következtében hazánk jelenleg szigorúbb irányba halad, amitől viszont nem diktatúrát, s örökös hatalmat remél a rendszer, hanem hatékonyabb kormányzást, mint 2002-2010 között. De, ha mindez így van, miért okoz ez a látszólag a Nyugathoz való felzárkózási folyamat mégis konfliktust Európával? A válasz a tagországok közötti erőviszonyokban rejlik.

Merev kultúrák a gyakorlatban   

A rendszerváltozással, és a vele járó euróatlanti integrációval a nyugati liberális demokráciák nyitott kultúrájához kívántunk csatlakozni. Létrejött a többpártrendszer, kialakultak a demokratikus intézményrendszerek, a szabad sajtó, s az uniós csatlakozással végleg képzeletbeli egyenlőségjelet tettünk Magyarország és a Nyugat között. Ellenzéki szemmel azonban ma Magyarország mindezek ellen fordul. A korábbi balliberális kormányok privatizációjával és decentralizációjával szemben a kormány államosít és központosít. Saját képére formálja a választási rendszert, az oktatást, az igazságszolgáltatást, visszafordítja az idő kerekét, a rugalmasság kultúrája felől a merevség irányába halad.  Csakhogy ez az álláspont figyelmen kívül hagyja, hogy a nyugati demokráciákban is léteznek merev kultúrák, amelyekben a társadalom fegyelmezetten végrehajtja a felülről jövő, központi döntéseket. Mi több az európai nagyhatalmak kulturálisan jóval merevebbek, mint hazánk.

Egy 33 országra kiterjedő vizsgálat szerint (Michelle J. Gelfand, Differences Between Tight and Loose Cultures: A 33 Nation Study) Németország, Ausztria, Franciaország vagy az Egyesült Királyság egyre inkább merev kulturális szigorral rendelkező országnak számítanak. Ez furcsán hathat, hiszen a Nyugattal a szabadság, és nyitottság képét társítjuk. Az olyan nemzetek, amelyek kevéssé szembesülnek külső fenyegetésekkel, kevésbé szorulnak rá a rendre és a szervezett társadalomra, gyengébb normákat és nagyobb személyes szabadságot eredményezve. Ezzel szemben, a természeti csapások, háborúk, túlnépesedés vagy ínség megnövelik a szükségét a szigorú normákra és büntetésekre a társadalmi együttműködés és a rend fenntartása érdekében. A mai modern társadalmakban ez a folyamat az intézményrendszerekben, a hétköznapi viselkedésben, a szokásoktól való eltérés iránti toleranciában nyilvánul meg. A merev kultúrák hajlamosabbak a média szabályozására, szigorúbb törvényekkel és szankciókkal rendelkeznek, vallásosabbak és kevésbé jellemző a tüntetésekben, sztrájkokban megnyilvánuló társadalmi ellenállás, mint lazább társaiknál. S, habár globális szinten a merev kultúrákra sokkal inkább jellemző az autokratikus vezetésmód, eszünkbe sem jutna az európai nagyhatalmakat autoriter, vagy diktatórikus jelzőkkel illetni.

A kulturális szigor nem feltétlenül befolyásolja a demokrácia minőségét, s merev társadalmak is tudják ellensúlyozni esetleges negatív vonásaikat. Norvégia tökéletes példája ennek. Azért tudott ilyen magas szintre jutni a nemi egyenlőség terén, mert kormányzati szinten 40%-os kötelező női kvótát írt elő a vállalatok felső vezetésében. Ugyan a merev kultúrák hagyományosan inkább akadályozzák a nők felemelkedését, semmint ösztönzik, de, ha központi szinten megszületik az elhatározás, sokkal hatékonyabban és megbízhatóbban hajtja végre a társadalom a döntést, mint a szabadabb, nyitottabb kultúrájú országok. Norvégiában a nemi egyenlőségre vonatkozó állami direktíva nem volt összeférhetetlen az uralkodó (egyébként Japánhoz, Malajziához vagy Pakisztánhoz hasonló mértékű) kulturális szigorral. Része volt a hierarchiára épülő társadalmi konszenzusnak. Láthatjuk tehát, hogy a központosítás nem feltétlenül csak negatív irányba hathat, mi több adott esetben hatékonyabb lehet, mint a rugalmas társadalmakban. Németország vagy Ausztria pedáns, normakövető állampolgárai egész más mentalitással rendelkeznek, mint Magyarország „kiskapus” kultúrája. Társadalmi fegyelmezettségükből adódóan a gazdasági válság következtében erőfölénnyel rendelkeznek a lazább országokkal szemben.

Kísérlet a modellváltásra

A kormányzati logika szerint, ha az európai siker titka a merev, fegyelmezett társadalmak, akkor hazánknak is olyanná kell válni. Gyakran hallani mostanában Magyarországról, hogy súlyos gazdasági problémákkal küzdő kis országként helyesebben tenné, ha nem exponálná magát ily mértékben az európai harctéren. A kormány azonban kulturális modellváltását és az ehhez kapcsolódó stílusváltását éppen a gazdasági válság miatti gazdaságpolitikai megújulásra alapozza. A 2002-2010 közötti „neoliberális” gazdaságpolitikát összeköti az irányítatlan, szétfolyó kormányzással és ezzel szemben állítja fel saját alternatívájaként a nagyobb állami szerepvállalással járó központosított „irányított demokrácia” elméletét. A kormány azonban nem tudja megfelelően kommunikálni sem külföldön, sem a hazai ellenzék felé a német vagy osztrák típusú modell irányában történő elmozdulást.

Orbán Viktor úgy viselkedik Brüsszelben, mint egy merev társadalom első embere. Egyenlőként lép fel a szintén merev kultúrájú országokkal szemben, némi meglepetést és értetlenséget okozva, hiszen korábban egyetlen újonnan csatlakozó tagország politikusa sem mert ellenszegülni ily módon. Folyamatosan felvállalja a konfliktusokat az Európai Bizottsággal, s akárcsak korábban Margaret Thatcher vagy Jacques Chirac, a kormányfő hangsúlyosan kiáll nemzeti érdekei mellett. Sokkal markánsabban, mint ahogyan azt a „konvenciók”, vagy az ország politikai súlya engedné. Ez azért is szokatlan az Unión belül, mert a laza kulturális szigorral rendelkező országok tradicionálisan sokkal nyitottabbak a külföldi, főleg a nyugati véleményekre. Ez látszik az ellenzék viselkedésén és reakcióján is, akik a belpolitikai konfliktust Európába „exportálták”, a Nyugattól remélve megoldást. Így aztán furcsa paradoxon áll elő. A „diktatórikus” narratíva érvényesül a kiigazítási szándék helyett. Az eredmény pedig ismert. A kormány sokat kritizált neokonzervatív gazdaságpolitikája muzsika „lehetne” a konszolidációt és megszorítást szomjazó Európa fülének, mégis konfliktusba kerül velük.     
 
 
2012.03.20.

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország