Az unortodoxia alternatívái

Az ellenzék lehetséges gazdaságpolitikai innovációs deficitének megvizsgálására azért láttuk pont most elérkezettnek az időt, mert csak nem régen váltak ismertté a főbb erők gazdaságpolitikai elképzeléseit tartalmazó szakpolitikai dokumentumok, melyek már a 2014-es választásokra történő felkészülés jegyében a jelen helyzetre is reagálnak. Elemzésünkben az LMP, az MSZP, és az Együtt 2014 által megjelentetett alternatív szakmai anyagokat vetjük össze egymással és a Fidesz nem konvencionális gazdaságpolitikai gyakorlatával. (A Jobbik Hét vezér elnevezésű programjának részletei egyelőre nem ismertek, így erre jelen írásunkban nem tudunk kitérni). A programok közötti hasonlóságok és különbségek feltárása a jövőbeni ellenzéki együttműködés szempontjából is különösen érdekes lehet, hiszen az átfedések megkönnyíthetik, a koncepcionális különbségek viszont blokkolhatják az esetleges szakpolitikai kooperációt.

Helyzetértékelések

Az ellenzéki pártok közül elsőként az LMP reflektált programszinten az ország gazdasági helyzetére és az Orbán-kormány gazdaságpolitikai gyakorlatára alternatív költségvetési javaslatukban, amely a Magyarország talpra áll címmel jelent meg, 2012 szeptemberében. A dokumentum „Problématérkép” elnevezésű fejezetében –a politikai, és némileg a közgazdasági racionalitással is összhangban – meglehetősen lesújtó képet vázol az unortodox gazdasági kormányzásról. Kritizálják a felelőtlen makrogazdasági tervezést, az egykulcsos SZJA általi adókiengedést, az IMF-szerződés halogatását, a közbeszerzési eljárásokat, a presztízsberuházásokat, valamint az állam gazdasági szerepvállalásának tulajdonszerzéssel történő kiterjesztését. Mindazonáltal az LMP lényegében csak a belső gazdasági folyamatokra fókuszál programjában, az európai dimenziót szinte teljesen figyelmen kívül hagyja.

Azonban ne higgyük, hogy a magyar ökopárt ezzel egyedül lenne, hiszen az Együtt 2014 vitaindítónak szánt Bizalom- A jó kormányzás gazdaságpolitikája című anyagában sem tárgyalja érdemben a külgazdasági összefüggéseket.  A választói mozgalom inkább az elmúlt húsz év magyar gazdaságpolitikájának gyengepontjainak bemutatására helyezi a hangsúlyt, és szemben az LMP-vel, cezúrát húz a 2010 előtti és az elmúlt 3 év teljesítménye között, előbbit valamivel jobbnak ítélve (legalább „fenntartotta az egyéni boldogulás és a szolidaritás alapjait”). Az MSZP Gazdasági kilábalás koncepciója viszont sokkal kisebb arányban foglalkozik a matolcsyzmus kritikájával, de ugyanúgy csak minimális helyzetértékelést találhatunk benne az EU-ban, és a világgazdaságban végbemenő folyamatokról, és azok kihatásairól hazánkra. Mindez beleilleszkedik abba a trendbe, amelyre a Méltányosság korábban már felhívta a figyelmet, nevesül, hogy az ellenzéki pártoknál hiánycikk az Európa átalakulására vonatkozó érdemi tartalmi reflexió.

 

 A három ellenzéki csoportosulás által azonosított főbb problémagócok

 

Összességében elmondható, hogy a vizsgált politikai erők helyzetértékeléseiben számos átfedést találhatunk, mindez azt jelenti, hogy legalábbis hasonlóan látják az unortodox gazdaságpolitika hibáit, s szinte azonos gyökerekre vezetik vissza a jelenlegi problémákat. A következőkben két kulcsfontosságú, és a társadalmat talán legjobban érdeklő területen (adópolitika, foglalkoztatás) vizsgáljuk meg, hogy a hasonló diagnózisokhoz hasonló megoldásokat is társítanak-e az ellenzéki szervezetek, vagy más és más eszközök alkalmazásában látják a kiutat.

Adópolitika

Az egykulcsos SZJA, mint a költségvetési egyensúlyvesztés egyik kiváltó okának kritizálása mind a három vizsgált dokumentumban megjelenik. Ennek megfelelően az LMP, az MSZP és az Együtt 2014 is eltörölné a lineáris SZJA-t és helyette visszatérne a progresszív adórendszerhez, de erre vonatkozóan csak a zöldek és a szocialisták fogalmaztak meg számszerűsített konkrét javaslatokat (igaz, hogy az Együtt 2014 egyelőre deklaráltan egy általánosabb, vitaindítónak szánt anyagot jelentetett meg, amely vállaltan inkább célkitűzéseket mintsem konkrétumot tartalmaz).

De annyit a Bajnai Gordon vezette mozgalom is elárult, hogy kétkulcsos személyi jövedelemadózásban gondolkodnak, ahol csak a havi bruttó 400 ezer forintnál többet keresőknek kellene a magasabb kulccsal adózniuk. Ezzel szemben az MSZP és az LMP is három kulcsos SZJA-t tartana kívánatosnak. A szocialisták 14-16%-kal adóztatnák az átlagkereset (ez 2012-ben bruttó 223 ezer forint volt) alatti jövedelmeket, míg ennek kétszereséig 24-26% lenne az adóteher, az efölötti felső sávban pedig 29-32%. Az LMP SZJA-kulcsai 16%-25%-45%-kal terhelnék a jövedelmeket 1,5 és 4 milliós sávhatárokkal. Ez azt jelenti, hogy az LMP már a bruttó 125 ezer forint keresőket (ami jóval elmarad az átlagbértől) 25%-kal adóztatná, viszont visszaállítaná az adójóváírás intézményét, szemben az MSZP javaslatával, ahol a hasonló nagyságú kulcs csak az átlagjövedelem felett lépne érvénybe. Ráadásul a szocialisták elképzelése szerint az állam a jövedelemmel fordítottan arányosan kompenzációt nyújtana a 4%-os egészségügyi járulék helyett bevezetendő havi 10 ezer forintos tb-kártyapénzre vonatkozóan.

Látható tehát, hogy az MSZP és az LMP is egy olyan SZJA-rendszert javasol, amely a jelenleginél jóval nagyobb mértékben épít az eltérő jövedelműek közötti szolidaritásra, viszont a szocialisták a 2010 előttinél kisebb terhet raknának a magasabb jövedelműekre, az LMP ellenben nagyobbat (a 45%-os felső kulcs egyébként európai összehasonlításban is igen magasnak számít). Az ellenzéki térfélen tehát az SZJA-t illetően csak abban van egyetértés, hogy vissza kell állítani annak progresszivitását, illetve, hogy módosított formában ugyan, de meg kell őrizni a családi adókedvezményt. Ezen túl –némileg meglepő módon– mind az LMP mind az MSZP elhibázott lépésként tekint a kis és közepes vállalkozások terheit mérséklő társasági adócsökkentésre, és a kedvezményes 10%-os kulcs határát a Fidesz által megállapított 500 millióról az eredeti szint (kb.50 millió) közelébe csökkentenék.

Foglalkoztatás

A gazdasági válság kezelésében és a növekedés beindításában a közteherviselés struktúrája mellett a foglalkoztatás kérdése is kulcsfontosságú. A programokat és a vitairatot áttekintve azt mondhatjuk, hogy mind három politikai erő kiemelt figyelmet fordít a munkanélküliség problémájának, amelyet kormányzati pozícióba kerülve részben ugyanúgy kezelnének. Az MSZP, az LMP, és az Együtt 2014 is a hosszú távú, fenntartható foglalkoztatás-bővülést a minőségi oktatás megteremtésével, és a munkaerő-piaci keresletre reflektáló képzések/átképzések segítségével látja megvalósíthatónak. A zöldek ezen túl, a szakképzetlenek munkához jutását, és a 33 leghátrányosabb helyzetben lévő kistérségben történő foglalkoztatást célzott munkáltatói járulékcsökkentéssel ösztönöznék.

Itt tehát megjelenik a vidéki munkanélküliség csökkentésére irányuló célzott törekvés, amire az Együtt 2014 is hangsúlyt fektet vitairatában, három programot említve: vidéki gazdaságfejlesztés támogató tőkeprogram, értelmiségi fiatalok vidéki letelepedését célzó program, valamint a munkaintenzív agrárágazatok támogatására vonatkozó program.

Fontos látni, hogy két olyan politikai erő is, melyek szavazóbázisának nagy része a budapesti lakosok körül kerül ki, foglalkoztatáspolitikájával érdemi ajánlatot kíván tenni a vidék évtizedes megoldatlan munkanélküliségi problémáira. De nem csak a vidék kérdésében tartalmaznak jelentős átfedéseket a dokumentumok, hanem az energiatakarékosság és energiatudatosság foglalkoztatáspolitikai vonatkozásait is hasonlóan látják az ellenzéki erők. Az LMP a jelenleg működő Zöld Beruházási Rendszer helyett létrehozna egy Zöld Beruházási Alapot, amely 200 milliárd forint felett diszponálva támogatná a különféle épületek energiahatékonysági felújításait, ezzel pörgetve fel a zöld gazdaságot, munkahelyeket generálva a versenyszférában. Ugyanilyen jellegű köz-és lakóépület-felújítási programot hirdetne az Együtt 2014 is, az MSZP viszont inkább a képzetlen munkaerő hulladék újrahasznosítási munkákba történő bevonásával javítana a foglalkoztatási helyzeten.

Hasonlóság- Előny vagy hátrány?

Az eddigiekből leszűrhető, hogy az MSZP-t, az LMP-t, és az Együtt 2014-t a gazdaságpolitikai koncepciók tekintetében több dolog köti össze, mint amennyi elválasztja, ráadásul még a megvalósításhoz szükséges stratégiai eszközöket is hasonlóképpen választják ki. Ez egyrészt előny, hiszen az átfedéseket mutató szemléletmódok megkönnyítik az együttműködést, bármilyen formában valósuljon is meg (választási együttműködés, koalíciós kormányzás, stb.). Másrészt azt is jelenti, hogy a kormánypártoknak kommunikációs szempontból könnyebb az innovációs deficit bélyegét rásütnie –koncepcionális hasonlóságuk miatt– mind a három ellenzéki szervezetre. Holott kiváltképpen az LMP és az Együtt 2014 szakmai anyagaiban is találunk olyan megoldási javaslatokat, amelyek előremutatóak, és messze nem jelentenek visszatérést a 2010 előtti időszakhoz (pl.: befektetés a zöld gazdaságba, célzott vidéki munkahelyteremtés, adóalkotmány bevezetése (Együtt 2014), tb-kártyapénz bevezetése (MSZP), különadók megtartása és befektetéshez/hitelezéshez kötött csökkentése, stb.).

Az a tétel tehát, hogy az ellenzék krónikus innovációs deficitben szenvedne a gazdaságpolitika területén, nem állja meg a helyét, főleg mert a legfontosabb újítást a vizsgálat alá vont szakmai anyagok már tartalmazzák: nem akarják visszahozni a felelőtlen gazdasági kormányzás húsz éves gyakorlatát. A gazdaságpolitika területén a magyar politikai elit tehát ha csak lassan is, de tanul.

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország