Intézet a kohézióért

A magyar közönség naponta találkozhat a „kohéziós alap” kifejezéssel, ami azt a támogatási keretet jelzi, amit az EU-tagországok felhasználhatnak. A Méltányosság Politikaelemző Központ írásaiban mostantól szintén gyakran előfordul majd a „kohézió” szó, csak másképpen. A mi számunkra ezentúl „alap a kohézió”; írásainkban kutatásainkban a társadalmi és politikai kohézió kérdéskörét járjuk majd körül, hogy miért és hogyan, arról majd később. Mindezt nem árt jó előre leírni, nehogy a minket figyelők „eltévedjenek”, s azt higgyék: agytrösztünk a kohéziós alapok felhasználásának elemzésére szakosodik.

Mi sem áll tőlünk távolabb, mint hogy erre a szakkérdésre specializálódjunk. Akik ismerik a Méltányosságot, tudhatják: már eddig is a magyar politikai újszerű bemutatása érdekelt bennünket, legfeljebb az ehhez szolgáló eszközeink voltak még fogyatékosak. Mostantól repertoárunkba emeljük a kohézió fogalmát, s ezzel – bizonyos értelemben – profilt is váltunk. Nem azért, mert bármit is tagadni akarnánk abból, amit eddig csináltunk, hanem azért, mert a kohézió újszerű magyarázó és értelmező keretet jelent számunkra, s azt szeretnénk, ha ez azok számára is így lenne, akik követnek minket. 

Hogy még nyilvánvalóbbá tegyük, miről is van szó, hadd említsünk meg három nemzetközileg is ismert agytrösztöt. Ezek közül talán a legismertebb a Center for Social Cohesion. Korábban magunk is írtunk az  Institute of Political Cohesion-ról , valamint  a Center for Public Integrity-ről. Ezek régebb óta hasonló célokért munkálkodnak, mint amilyenek felé mi is törekszünk. Mostantól nem csak beszámolunk e külföldi „tematikus” szervezetek munkásságáról, hanem mi magunk is egyre több eredeti összefüggést szeretnénk feltárni és megmutatni arról: mennyire nincs igazuk azoknak, akik a magyar társadalom problémáit hagyományosan a rossz gazdaságpolitikában és/vagy a rossz kormányzásban látják. Mindkettő fontos persze, de legalább ilyen fontosak a társadalmi feltételek is. Amikor a kohéziót vizsgáljuk, a társadalmi (sőt talán nem túlzás: az emberi) tényezőt szeretnénk a politikai elemzés középpontjába állítani.   

Talán ennyiből is látszik: izgalmas kihívás előtt állunk. A Méltányosság 2007 májusa óta van jelen a magyar elemzői piacon, s az elmúlt 6 év nagyobb részében egy másik kihívásra próbáltunk válaszolni: lehet-e más a politikai elemzés, van-e létjogosultsága a méltányos szemléletmódnak? Ma is úgy gondoljuk, hogy nagyon is van, csak mostantól egy kicsit többet is szeretnénk mondani annál, semmint, hogy empatikusan kell közelítenünk valamennyi releváns politikai szereplőhöz. Nem, ez ma már nem elég; meg kell mutatnunk azt is, hogy mit jelent a méltányosság tartalmi értelemben – akár elméleti tanulmányokban, akár pedig a hazai politikai szereplők megnyilatkozásaiban.  

Egy újszerűen felfogott méltányosság-értelmezéssel és – ennek kiegészítéseként - egy vadonatúj kohéziós tematikával találkozik tehát majd ennek a portálnak a látogatója.  A kohéziós tematika persze korántsem ismeretlen Nyugat-Európában. Ehhez képest meglepő, hogy a téma irodalmából és szemléletmódjából Magyarországra eddig milyen kevés jött be, holott van ennek a szemléletmódnak egy fontos magja: a demokrácia teljesítőképességét nem csak a gazdasági és politikai intézmények erőssége garantálja, hanem a társadalmi kohézió szilárdsága is. Itthon persze sokat beszélünk „eltorzult magyar alkatról” és más hasonlókról, de ez a „lefegyverző” kitétel messze nem pótolhatja a téma – Nyugat-Európában sztenderdeken alapuló – kutatását. Természetesen ez a fajta kohézió a fejlett demokráciákban sem az égből pottyant alá, hanem szorosan összefügg például a nyugati országok demokratizálódásának azon sajátosságaival, hogy 1945 után nemzetállamokként demokratizálódtak. Manapság, a nemzetállamok relativizálódásának korában talán nem is gondolunk bele a korábbi zavartalan nemzetállami fejlődés (vagy ahogyan a nyugati irodalom mondja: state-building) pozitív szerepébe különféle társadalmi csoportok belső integrációjának biztosításában. Sőt akár még tovább mehetünk: a nemzetállami keretek között történő fejlődés és a liberális demokráciák fejlődése között alapvető a korreláció, beleértve a jóléti intézmények bizalomerősítő hatását, a demokráciára nevelést biztosító oktatási rendszert és még sok egyebet.

Ezzel szemben 1989-90-ben, a mi térségünk átalakulása egészen más körülmények között, a nemzetállamok relativizálódása és a globális struktúrák hangsúlyossá válása korában zajlott, amikor a belső kohézió szerepének megítélése is változik. Amikor rendszert váltottunk, senkit nem érdekelt a kohézió, s utólag nézve mintha a magyar rendszerváltásnak az lett volna az egyik fő üzenete, hogy a demokratizálódás csupán két dolgot: a politika és a gazdaság demokratikus átalakulását jelenti, s emellett minden más – mondjuk a demokrácia „fejlődését” biztosító társadalmi integrálódás - „majd kialakul”.  

Hogy ez mekkora tévedés volt, azt mi csak mostanában vesszük észre, de a problémát a Kelet-Közép-Európát vizsgáló nyugati tudósok egy része már a 90-es évek első felében látta. Természetesen nem a hurráoptimisták, akik azon örvendeztek, hogy a létrejött közép-európai demokráciák alig különböznek a nyugatiaktól. Ám azok, akiket a társadalmi dimenzió is izgatott, korán észlelték az egyik fő hiányosságot, a belső kohézió hiányát. Hans von Zon írta ezt le talán először nagy hatású, és a mi gondolkodási fordulatunkat döntően megalapozó tanulmányában, ráirányítván a figyelmünket egy itthon teljesen elhanyagolt területre: a kohézió kutatására. Amikor (valamikor 2009 körül) erre rájöttünk, már csak az volt a kérdés, mit kezdünk ezzel a felismeréssel és mikorra kerülünk olyan állapotba, hogy a téma speciális kutatására alkalmas személyi és infrastrukturális helyzetet megteremtsük. 2013 tavaszára jött el ez a pillanat.

Mindez természetesen nagy dilemmákat is felvet, hiszen Magyarországon élünk, és a hazai politikai elemzés múltja és kultúrája döntően politikai intézményekre, azon belül pártokra fixált. Vajon az általunk preferált tematika hogyan illeszthető bele ebbe a hagyományba? Nem lesz-e túlságosan távoli mindaz, amit mondani szeretnénk attól, amit a közönség látni és olvasni szeretne? Magyarán hogyan lehetünk újítók úgy, hogy azért nem szakadunk el teljesen az elemzési mainstreamtől sem?

 Szerencsére e dilemmák feloldására van megoldás. A kohézió fogalma ugyanis igen tágas és sok elágazása van. A politikai rendszer, a pártok vagy tágabban a politikai elit „kohézív kapacitása” is vizsgálható. Nincs megírva a „nagykönyvben”, hogy a liberális demokráciáról, az egyes intézményekről csak úgy beszélhetünk, ahogyan az megszokott. Beszélhetünk ezekről másképpen is, például úgy, hogy rámutatunk liberalizmus és demokrácia egymást feltételező kölcsönhatására, ha tetszik: belső kohéziójára. Ha ezt a kérdést tárgyaljuk, óhatatlanul szembetalálkozunk majd azzal, hogy e két fogalomnak az 1945 utáni fejlődésben tapasztalható kohéziója mára (részben) a múlté: liberalizmus és demokrácia ma nem békés kiegészítői, hanem vetélytársai egymásnak. S ha ez így van Nyugat-Európában, fokozottabban igaz ez Magyarországra. Egy kohéziós „optikán” keresztül – hisszük – a problémára nem csak fel tudjuk hívni a figyelmet, de releváns válaszaink is lesznek.

De mondhatjuk a politikai elit példáját is. A magyar közönség jószerivel nem érti, miért „veszekszik” egymással az elit, ahelyett, hogy konszenzusra jutna.   Itt is foglyai vagyunk a rendszerváltás idején kialakított gondolkodási kereteknek, sok esetben illúzióknak, amelyek a rendszerváltás konszenzusáról szólnak. Ehhez képest minden csak visszalépés, rosszabb esetben árulás lehet. Viszont hogy a fogalmak pontos használatának milyen jelentősége van, akkor érzékeljük, ha nem keverjük például a kompromisszum és a konszenzus fogalmát. Meglehet, az átmenet idején az elit kompromisszumot kötött, de az innen van a konszenzuson.  S hogy ez hogy jön a kohézióhoz? Úgy, hogy a politikatudomány az elitkonszenzus-elmélet keretében rég óta azt mondja: egy demokratikus rendszer akkor fejlődő- és teljesítő képes, ha a rivális elitek között megfelelő kooperációs csatornák működnek. Ez a kooperációs kapacitás voltaképp az elitek belső kohéziójának mérőszáma. Ahol nincs kellő együttműködés, ott kohézió sincs, s a versenyt semmi nem fékezi. Vannak elméletek, amelyek egészen odáig jutnak, hogy az elitek együttműködési hajlandósága a demokráciák típusai szerint is változik: más egy liberális és más egy populista demokráciában.

S ezzel már ott vagyunk, hogy a politikai rendszer, a pártok és az elitek működését nem csupán a kohézióval, hanem a demokrácia egészével is összefüggésbe hoztuk. Így tehát szó sincs arról, hogy ki akarnánk lépni a pártpolitika vizsgálatából, de az kétségtelen: nem elégszünk meg a „jó” párt - „rossz” párt; „jó” kormányzás - „rossz” kormányzás dichotómia ismételgetésével. Ebből – az az érzésünk – a politikai elemzés nem sokat profitál, ha persze az ilyen tónusú elemzések ki is elégítenek társadalmi szükségleteket.

Végül még valamit. Az, hogy az elmúlt 22 évben a kohézió-hiány problémáját alig-alig vetették fel, önmagában is tünet. Egy magyar politikai gondolkodási hagyomány megmutatkozásának tünete. Ennek a hagyománynak vannak konstans elemei, mint például az, hogy alkotmányos és intézményi kérdésekre fixált. Magyarán: Eötvös József korában, a reformkorban is hasonlóan írtak politikai problémáinkról, mint ma. Akkor is a körül forgott a vita, ki alkotmányos és ki nem, mint ma. Ugyanakkor ebben a tradícióban csekély a szerepe a társadalmi integráltság és a kohézió vizsgálatának. Ez a tematika viszont egy másik hagyománynak a része, amelyet mi elvben elismerünk, de éppen a lényegét illetően nem nagyon értünk. A nyugati gondolkodási hagyományról van szó, amelynek vizsgálata nélkül egyszerűen nem érthető a mi magunk hagyománya; az ő jelenükkel való állandó összehasonlítás nélkül a magunk jelene. Azaz a Méltányosság számára a már eddig is vallott történeti és komparatív elvek a hagyomány és a kohézió vizsgálatán keresztül nyerik el új tartalmukat.  

Látnunk kell: mivel óriási lemaradásról van szó, a munkát legfeljebb csak elkezdhetjük, rövid távú konvergencia Magyarország és a Nyugat kohéziós kapacitása között nem várható. A „felzárkózás” tehát nem kampányfeladat, és nem is pipálható ki akkor, ha néhány mutatóban („azokban a statisztikákban hiszek, amelyeket magam hamisítottam”) kedvező változás áll be. Lehet, hogy a GDP adatok (átmenetileg vagy tartósan) javulnak, de gyaníthatóan a társadalmi/politika kohézió változása nélkül bajosan képzelhető el minőségi javulás.

Lesznek vadonatúj szekcióink is. Európa és az Európai Uniót kutatását is a kohéziós tematika felől végezzük el, s nagy hangsúlyt fektetünk a nemzetközi és a hazai közigazgatás és jogrendszer kohéziós kapacitásának vizsgálatára is. Ugyancsak kitüntetett helyen vizsgáljuk a demokráciára nevelést, amely egy belső kohézióra épülő társadalom elengedhetetlen eszköze. S végül – de messze nem utolsósorban – a Méltányosságon belül találkozhat az érdeklődő Magyarország egyik legfelkészültebb energia policy kutatócsoportjával, amely az energiagazdálkodás kérdéseit helyezi majd teljesen új, komparatív megvilágításba.

Összességében tehát: a társadalmi/politikai kohézió kutatásával Magyarország első erre a témára szakosodott agytrösztjét hozzuk létre, azt remélve, hogy működésünkkel nem csupán elméletileg érdekes olvasmányokat produkálunk, de hozzájárulunk Magyarország jobb önképének kialakításához, s ahhoz is, hogy ezen formálni tudjunk.    

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország