Javaslat egy romaügyi alapítvány felállítására

Cimke: javaslat,

Magyarországon a politikai erők között számos kérdésben konfliktus van, és megjósolható, hogy 2014 közeledtével a konfliktusok száma és hevessége fokozódik. Mindez nem meglepő számunkra, hiszen számos elemzésben megírtuk, hogy Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is kibékíthetetlen ellentétek húzódnak a politikai táborok között. Úgy véljük, hogy vannak olyan társadalmi és gazdasági kérdések, amelyekben Nyugaton a szembenálló felek konszenzusra jutnak a mégoly nagy ellentétek dacára is.

Magyarországon szintén találunk olyan társadalmi és gazdasági ügyeket, amelyek megkövetelik az együttműködést a politikai erők között. Ilyen a népesség egy leszakadt csoportjának szociális és gazdasági felemelése.

Kikről beszélünk?

Ha az elmúlt huszonhárom, sőt az elmúlt huszonöt évben lett volna olyan kérdés, amelyik lehetőséget teremtett volna a politikai erők közötti megegyezésre, az éppen az a komplex – szociális, oktatási, foglalkoztatáspolitikai, egészségügyi, regionális aspektusokkal egyaránt rendelkező – probléma, amelyet leegyszerűsítve, pontatlanul „romakérdésnek” (?) neveznek. Magyarország jövője a ma mélyszegénységben élő lakosság felemelésétől függ, és ez a népesség magában foglalja a magát romaként/cigányként (is) meghatározó, kb. 600-800 ezer fős népesség jelentős részét. Amellett érvelünk, hogy a romakérdés (?) komplex problémája egyszerre szól a magyarországi népesség magát roma/cigány identitásúként definiáló tömegeiről, másrészt a többségi lakosságról. Mind a romáknak/cigányoknak, mind a többségi társadalomnak érdeke a roma/cigány népesség felemelése, számukra az esélyegyenlőség garantálása, a minőségi oktatási, egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való, a többségi társadalom tagjaival egyenlő mértékű hozzáférés biztosítása.

Mi a probléma?

A roma/cigány lakosságnak az össznépességen belüli aránya növekedést mutat, miközben körükben a legnagyobb arányú a szegénység (természetesen a szegénység nem kizárólag romaprobléma: nem minden szegény roma, de a romák jelentős része szegény). Ezért az emberiességen túl a magyar társadalom józan érdeke is azt kívánja, hogy a politikai szereplők ne csupán – mint eddig tették – elosztási kérdésként, hanem stratégiaként és befektetésként tekintsenek a roma/cigány népesség szociális, gazdasági felemelésére, hiszen az elöregedő többségi társadalom eltartása a jövőben egyre nagyobb mértékben az összlakosságnál fiatalabb roma populáció vállára fog hárulni. Óvatos, két-három évtizedre szóló előrejelzések a roma/cigány népesség arányának növekedésével számolnak.

A mérleg másik serpenyőjében viszont egyre növekszik az inaktívak, a nyugdíjasok aránya, de az inaktívak egyenlőtlenül oszlanak el a társadalomban: az elöregedés elsősorban a többségi társadalmat érinti. A roma/cigány családokban kétszer annyi gyermek születik, mint a többségi családokban, miközben a roma/cigány lakosság vásárlóereje – a rossz iskoláztatási, foglalkoztatási mutatók következtében – alatta marad a többségi társadaloménak. Minden egyes roma/cigány gyermekkel, aki lemorzsolódik az iskolában, minden egyes roma/cigány emberrel, aki nem jut hozzá a 21. századi minőségű szociális és egészségügyi infrastruktúrához, a jövő nyugdíjasainak megélhetését tesszük kockára. Márpedig – hangsúlyozzuk, tartós demográfiai trendek esetén – a romák fogják döntően eltartani a többségi társadalom nyugdíjasait.

Mire szólítjuk fel a pártokat?

Stratégiai, az egyes szakpolitikák cselekvéseit összehangoló programra van szükség a roma népesség életesélyeinek javításához. Ennek a feltétele azonban a jelenlegi politikai erők megegyezése abban, hogy a szociálpolitikát – így a roma népesség szociális, gazdasági felemelését – nem pusztán elosztási kérdésnek tekintik, és nem rendelik alá a választási kampány logikájának, ahogyan eddig tették.

Nyugaton van hagyománya a társadalmi kérdésekben az egymással szembenálló jelenlegi és volt politikai szereplők összefogásának. Magyarországon is sokan követelnek ilyen megegyezést és együttműködést. Azonban véleményünk szerint megegyezni csak úgy, önmagában – nem lehet. Megegyezni egy kormány leváltására – lehet ugyan, de a hatalomváltás után mi tartaná fenn a megegyezést? Azért fut szükségszerűen zátonyra minden külső, értelmiségi kérés vagy követelés a politikai erők megegyezésére, mert kooperálni csak konkrét társadalmi ügyekben lehet (és érdemes). Úgy általában, csak, hogy legyen, mi értelme a megegyezésnek és összefogásnak?

A megoldást az jelentheti – mint a politikai megegyezésre, mind a romák szociális, gazdasági felemelésére –, ha tanulunk a nyugati mintából. Évek óta kutatjuk a Nyugat politikai folyamatait, figyelemmel kísérjük a nyugati agytrösztök és civil szervezetek tevékenységét. Történelmi kutatásaink alapján kijelenthetjük, hogy a Nyugat az elmúlt hatszáz évben az együttműködés kultúrája révén emelkedett fel – és vélhetően a vezető szerepe is csak addig marad meg, amíg megőrzi a kooperáció képességét. A nyugati szereplők a nagyon éles ellentétek dacára is képesek egy közös társadalmi ügy érdekében félretenni az ellentéteiket.

Ennek példája a Clinton Bush Haiti Fund, amelyik a 2010-es haiti földrengést követően alakult meg időszakos szervezetként. A szervezet nem csupán „tűzoltásszerű” munkát végzett a földrengés utáni szociális katasztrófa következményeinek elhárítására, hanem a haiti társadalom és gazdaság megújítására is kísérletet tett (pl. munkahelyteremtés, vállalkozások ösztönzése).

Barack Obama elnök két elődjét, a republikánus George W. Busht és a demokrata párti Bill Clintont kérte fel az alapítvány munkájának koordinálására. Úgy véljük, sokat elmond a nyugati politikai kultúráról, hogy a két egykori elnök elfogadta a felkérést, noha tudjuk, hogy pártjaik között az 1960-as évek óta mélyül a kulturális ellentét, és mélyebb szakadék húzódik közöttük, mint akármelyik magyar politikai párt között. A két ex-elnök koordinátori munkáját ráadásul még egy hattagú tanácsadó szervezet is segíti, amelyikben együttműködik egymással Laura Graham és Bruce T. Lindsey, Clinton két tanácsadója és a másik oldalról Joshua Bolter, Bush vezérkari főnöke és William Harrison Frist, Tenessee volt republikánus szenátora, Bush idején a Szenátus republikánus többségének a vezetője.

Nemcsak az Egyesült Államokban van hagyománya a szembenálló politikai szereplők összefogásának egy közös társadalmi cél érdekében. Nagy-Britanniában úgyszólván minden jelentős társadalmi kérdésben létrehoztak agytrösztöt, és ezek keretet nyújtanak a baloldalinak és jobboldalinak tekinthető szereplők együttműködésére. Például említhetjük a Quilliam agytrösztöt, amelyik a muszlim bevándorlók nagy-britanniai integrációjáért küzd, ösztönzi az interkulturális párbeszédet, egyaránt harcol az iszlamista és iszlámellenes előítéletek ellen. Az agytröszt munkáját segíti tanácsaival a konzervatív párti Michael Gove oktatási miniszter és David Goodhart, annak a progresszív Demos agytrösztnek az első igazgatója, amelyik Tony Blair mögött vezető szerepet játszott a New Labour koncepció kidolgozásában.

A nyugati minta követése

Úgy látjuk, hogy sem önmagukban a pártok, sem a roma/cigány kisebbség érdekképviseletére alakult intézményrendszer, sem a 2010-ben megalakított Roma Egyeztető Tanács tevékenysége nem vezetnek eredményhez. Mi egy, az Országgyűlésnek alárendelten működő, és az Országgyűlés által finanszírozott, szervezetileg pártoktól független alapítvány felállítására teszünk javaslatot, amelyik betölti egy agytröszt funkcióját, vagyis szakpolitikai javaslatokat dolgoz ki, kutatásokat végez, és tevékenységével a közpolitikai döntéshozatalt kívánja befolyásolni. Javaslatunk szerint egy olyan horderejű társadalmi kérdésben, mint a roma népesség életesélyeinek javítása, széles körű összefogásra van szükség.

Ezt az összefogást a politikai elit azzal fejezhetné ki méltóképpen, ha az alapítvány vezetésében vagy kuratóriumában valamennyi jelenlegi és volt köztársasági elnök és miniszterelnök képviseltetné magát (természetesen a szakmai munkát nem ők, hanem társadalomkutatók végeznék. A volt közjogi méltóságok viszont hivataluk tekintélyével súlyt adnának az agytrösztnek, és ezzel is bizonyítják, hogy a politikai elitben van képesség az összefogásra).

Szükségesnek tartjuk, hogy ez a romaügyi alapítvány a legszélesebb konszenzus alapján, ne csupán a kétharmados többséget birtokló kormány akaratából, hanem minden politikai erő és társadalmi szervezet együttműködésével jöjjön létre. A romakérdésben (?) huszonhárom éve hiányzik a politikai bátorság, amelyik szükséges a társadalmi folyamatokkal való szembenézéshez, és a megfelelő lépések megtételéhez. Nyilvánvaló, hogy a romakérdésben (?) a politikai hezitálás elsődleges oka a mindenkori kormányok kiszolgáltatottsága a társadalom hangulatának, és – ezzel összefüggésben – az, hogy a pártok a szociálpolitikát csak elosztási kérdésként kezelték, alárendelték a kampánylogikájának.

Egy olyan kormány, amelyik ebben a társadalmi kérdésben átfogó szakpolitikai intézkedéssorozatot vezet be, szükségképpen csak – Antall József volt miniszterelnök szavával, de persze itt más értelemben – „kamikaze kormány” lehet. Ezért minden mai parlamenti politikai erőt be kell vonni a romák felemelését érintő politikai, társadalmi döntések meghozatalába (természetesen a Jobbikot sem kizárva, hiszen a romák felemelése nemzeti ügy, és ha következetesek vagyunk abban, hogy mindenki a nemzet része, akkor ez a Jobbik választóinak ügye is).

Javasoljuk egy olyan „kerekasztal” felállítását, amelyik minden politikai pártot, érintett társadalmi érdekszervezetet, szakmai szervezetet és roma civil szervezet bevon a megoldás keresésébe, és közösen döntenek a romaügyi alapítvány felállításáról, annak feladatairól, küldetéséről, finanszírozásának forrásairól, majd az Országgyűlés felhatalmazásával az alapítvány feláll, és megkezdi a munkáját.

Ha az általunk javasolt alapítványban minden eddigi köztársasági és miniszterelnök együttműködne, félretéve a sérelmeket és kicsinyes ellentéteket, és közösen garanciát vállalnának az ott folyó szakpolitikai tevékenységért, az méltóképpen szimbolizálná az elit „nyugatias” magatartását, és példát mutatna. Mikor, ha nem most, és miben, ha nem ebben a társadalmi kérdésben?

 

 Az akció keretében eddig a következő eseményekre került sor:


  • A Méltányosság március 26-án, az MTI-n keresztül felhívta a mérvadó magyar pártokat egy romaügyi alapítvány felállítására. Ennek a kérdésnek a megoldása ahogy az MPK mondja: politikai kohézió kérdése.



 

  • Április 3-án A Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában Paár Ádám bemutatta a romaügyi alapítvány tervezetét.
 
  • A kezdeményezésről a stop.hu hírportál is beszámolt.

 

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország