Szavazatvadász rezsicsökkentés

Cimke: Jenei András,

A politikai haszna vitathatatlan a kormány rezsicsökkentési akciójának, csakhogy az unortodox beavatkozás az árakba éppen a fenntartható megoldás, az energiatakarékosság ellen dolgozik.

Politikai „win-win” helyzetbe navigálta magát a kormány a lakossági gáz és áram árának 10 százalékos csökkentésével és a további rezsimérséklési ígéretekkel. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az összes ellenzéki párt – a közben megszűnt LMP-frakció kivételével – példátlan módon összezárt a kabinettel a tarifafaragás ügyében. A Fidesz számára akár a győzelmet jelentheti a jövőre esedékes országgyűlési választásokon a további díjcsökkentés, melynek anyagi bázisát keresztfinanszírozással, adóemeléssel vagy hitellel, de képes lehet előteremteni a kormány a következő néhány évre, és politikus legyen a talpán, aki egy esetleges ellenzéki győzelem esetén vállalja az azonnali 30-40 százalékos díjemelést, nem is beszélve annak választási programba vételéről. Ha pedig ezeket a „vívmányokat” az Orbán-rezsim esetleg „kétharmados védelem” alá is helyezné, akkor kormányváltás esetén az új hatalomra maradna a szakmai kivitelezés majdnem lehetetlen feladata is.

Az időhorizont is sokat elárul a kormány motivációiról. Lázár János tavaly december 6-ai rezsicsökkentési bejelentéséről az illetékes minisztérium munkatársai egyetlen órával előtte értesültek, mégpedig sms-ben, majd egy hét állt rendelkezésükre a beavatkozás kidolgozására. Első látásra ad hoc, a választási kampány nyitányát jelentő döntésnek tűnhetett a díjmérséklés, valójában azonban tudatos politikai stratégia áll mögötte, és voltak előzményei Orbán Viktor nonprofit közszolgáltatásokról szóló tavaly nyári bejelentésének is. Már 2012 tavaszán több fideszes prominens pedzegette a kérdést, köztük Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár vagy Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Bencsik János volt energetikai államtitkár az Országgyűlés energetikai albizottságának elnöke ennél is tovább ment egy idén januárban tartott előadásában, ahol már 2010-re datálta a kormány abbéli felismerését, hogy veszített súlyából az energiaellátás közszolgáltatási jellege, és a piac kon-centráltsága veszélyesen magas szintet ért el. Mindez nem csak a rezsicsökkentést helyezi tágabb kontextusba, hanem részben megmagyarázza a kormány energetikai szektort érintő államosítási lépéseit is, melyeket nemegyszer – okkal – értetlenség övezett.

A Szurgutnyeftyegaz Mol-részesedésének 2011-es állami kivásárlását leginkább stratégiai-biztonsági lépésnek tartják, de az új keletű magyar–orosz összeborulást látva ez is más megvilágításba kerülhet. Az orosz cég ugyanis kedvező áron vásárolta be magát a Molba, de a pereskedésen kívül nem sokat tudott kezdeni a pakettel. Így kapóra jöhetett neki a magyar kormány ajánlata, melynek révén nem csupán busás haszonnal adott túl Mol-részvényein, hanem megszabadult egy kellemetlen befektetéstől is, amely már azzal fenyegetett, hogy fény derülhet az orosz olajcég rejtett tulajdonosaira, akik a rossz nyelvek szerint a Kremlben ülnek. Orbán Viktor két héttel ezelőtti moszkvai látogatásának egyelőre mindkét fél által – nem túl meggyőzően – tagadott eredménye, hogy tető alá hozható akár 10 milliárd dollárt kitevő, alacsony kamatozású orosz kölcsön Magyarország számára, értelmet ad a Szurgutnyeftyegaz kivásárlásának. Ezzel ugyanis a magyar kormányfő gesztust gyakorolt Moszkvának, kompenzálva valamelyest az ellenzéki nyolc éve alatti nem épp barátságos hangnemét. A barátinak hangzó kölcsön mindemellett nem feltétlenül fog kötvényvásárlásban vagy direkt hitelfolyósításban manifesztálódni, sokkal kivitelezhetőbbnek tűnik az a konstrukció, ahol az orosz fél gyakorlatilag hitelbe felépíti a két új paksi atomerőműblokkot. A fizetség részleges orosz tulajdonszerzés lehet a paksi erőműben, ami – bár elsőre nem hangzik rosszul – valójában komoly kiszolgálta-tottsághoz vezetne. Igaz ugyanis, hogy a nukleáris fűtőanyagot ma is Oroszországtól vásárolja Magyarország, de az bármikor beszerezhető lenne további fél tucat beszállítótól a világpiacról. Egy esetleges orosz tulajdonszerzés viszont monopolhelyzetbe hozná a mostani beszállítót, csökkentve például az erőmű forrásdiverzifikációjának lehetőségét is.

A látszat ellenére a keleti nyitás mellett a kormány nyugat felé is igyekszik gesztusokat tenni. Az E.On gázüzletágának állami kivásárlását ugyanis nehezen lehet jó befektetésnek tekinteni adófizetői szempontból, annál inkább minősíthető Berlinnek tett baráti gesztusként, hiszen a mostani ár mellett inkább a német fél számára tűnik jó üzletnek. Emellett beválni látszik a kormány stratégiája, mely regulációváltoztatásokkal és különadókkal arra kényszeríti az energetikai multikat, hogy akár áron alul is, de szabaduljanak magyarországi befektetéseiktől. Egy, a hetekben tartott megbeszélésen a GdF Suez egyik európai vezetője szűk körben ironikusan meg is jegyezte, hogy az E.On-éhoz hasonlóan kecsegtető ajánlat esetén nem sokat gondolkodnának, kivonuljanak-e Magyarországról.

A kormány újraállamosítási lépései mögött az a megfontolás állhat, hogy ha maximálni vagy csökkenteni szeretné a rezsidíjakat, kézben kell tartania a közműszolgáltatások többségét. Ugyanis a választókkal lényegesen egyszerűbb elhitetni, hogy egy állami cég nonprofit szervezetként működik, mint külföldi multik részvényeseinél kampányolni ugyanezzel. Így pedig világosan kirajzolódik, hogy az energetikai újraállamosítás az eszköz, s a rezsidíj-csökkentés a cél.

Globális nézőpontot célszerű felvenni annak megértéséhez, miért érzi szükségesnek a kormány a rezsicsökkentést. A világszerte kibontakozó erőforrásválság alól Magyarország sem vonhatja ki magát. E válság egyik legközismertebb eleme a fosszilis készletek lassú, de trendszerű kimerülése és ennek következményei. Ezek közül a legemlékezetesebb a 2008-as olajárrobbanás volt, ami aktívan közrejátszott az utána eszkalálódó pénzügyi világválságban, melynek hatásait a mai napig érezzük. Bár az energiaárak növekedésének tengernyi von-zata van, jelen esetben a legérdekesebb a politikára gyakorolt hatása, illetve az állam és a piac közötti versengés soha nem látott felerősödése. Amit az állami szerepvállalás kapcsán a bankszektor 2008 óta él át, az az energetikában már több mint egy évtizede elkezdődött, jellemzően az energiaexportőr országokban. Oroszországban a mai napig irreálisan alacsony árat fizet a lakosság a gázért és a villanyért, a rezsiköltségek messze nem tartottak lépést a jövedelmek elmúlt évtizedbeli növekedésével vagy akár az inflációval. Ez nyilvánvalóan azért lehetséges, mert Oroszországé a világ legnagyobb gázpotenciálja, és kizárólag az állami szabályozáson múlik, hogy az olcsón kitermelt gázt milyen áron értékesítik a lakosságnak.

Kérdés, mindez meddig tartható fenn. A 140 millió lakosú Oroszország majdnem ugyanannyi földgázt éget el évente, mint a 700 milliós Európa, és ez rávilágít az energiaárak befagyasztásának vagy csökkentésének egyik legsúlyosabb kockázatára. Ha ugyanis az árat lenyomva elhitetjük a lakossággal, hogy az energia továbbra is olcsón és könnyedén áll rendelkezésre, nem csupán hiú ábrándokat táplálunk, hanem éppen az erőforrásválság egyik megoldását, az energiatakarékosságot és annak pozitív hatásait annulláljuk. Ukrajna példája is mutatja, hová vezet, ha a kormányzat nem felelős aktorként azt a hamis látszatot kelti, hogy az energia továbbra is olcsó mulatság. Kijev gyakorlatilag IMF-hitelekből képes csak finanszírozni azt a hatalmas hiányt, melyet a többszörösére drágult orosz gázimport miatt volt kénytelen elkönyvelni, mivel a politikai elit nem vál-lalta, hogy továbbhárítása a lakosságra.

Korántsem biztos viszont, hogy járhatatlan útra lép az Orbán-kormány. Románia és Szlovákia is különadókat vezet be az energiaszektorra, és csak idő kérdése, mikor lépnek tovább a rezsicsökkentés felé. A várható brüsszeli kritikákat tompíthatja, ha Magyarország nem marad egyedül az EU-val szemben. Franciaország példája is bátoríthatta a kormányt, az ottani lakossági fogyasztók fizetik ugyanis az egyik legalacsonyabb áramárat Európában, köszönhetően az állami kézben lévő energiamamutnak, az EdF-nek, valamint az atomerőművi áramtermelés magas arányának. Az EdF a francia kormánnyal együttműködve a lakossági szektorban elszenvedett hiányt az ipari fogyasztókon hajtja be, vagy más keresztfinanszírozási ügyletekből, illetve közvetlenül a költségvetésből kap kompenzációt. Magyarországon az MVM-leány HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. beindulása hozott szignifikáns, több mint 10 százalékos árcsökkenést a villamos-áram nagykereskedelmi árában a cseh–szlovák–magyar piac összekapcsolásával, lehetővé téve, hogy úgy adjon az egyik állami kéz, hogy nem vesz el a másik. Ez persze nem marad így örökké, hiszen az árcsökkenés egy éppen aktuális piaci trendet indikál, mely bármikor az ellenkezőjére fordulhat, emellett nem jelent megoldást a Fidesz további díjkorlátozási ígéreteire sem.

A gázpiacon lényegesen nehezebb a helyzet, ott minden attól függ, mennyiért adja Oroszország a gázt. Figyelembe véve, hogy a mostani megállapodással mit profitálhat Moszkva, feltételezhető, hogy a 2015-ben lejáró gázszerződés megújításakor a jelenleginél kedvezőbb árképlet érhető el. Hasonló történt például Lengyelországgal tavaly októberben: az új egyezség azonnali 10 százalékos gázárcsökkenést jelentett a lengyel félnek, amiért cserébe állítólag az országon keresztülfutó Yamal exportvezeték tranzitdíjain kellett faragnia Varsónak.

A házi feladat fel van adva mind az iparágnak, mind a kormányzatnak. A politikusoknak érdemes felismerniük, hogy az aktuálpolitikai zsákmányszerzésen túl is léteznek prioritások, például a közös szolidaritásvállalás kohézióteremtő ereje, mely nem az iparág kárára adományoz megalapozatlan és fenntarthatatlan előnyöket szavazói rétegeknek, hanem működő elosztási modell keretében azokat részesíti kedvezményben, akik valóban rászorulnak, akiknek igazi segítséget jelent egy kézzelfogható rezsimérséklés. Az iparágnak pedig haszontalan hiú ábrándokba ringatnia magát, hogy egy új politikai erő ignorálni fog egy össztársadalmi igényt. Ezt kiválóan példázza a rendkívüli parlamenti konszenzus a kérdésben, ugyanis a rezsicsökkentés nemcsak kampányfogás, amit helyzettől függően lehet húzni-vonni; az emelkedő energiaárak folyamatos és súlyos problémát fognak jelenteni a lakosságnak, amire reagálniuk kell az energiacégeknek is. Az pedig mindenki számára megszívlelendő, hogy az energiaszektorban öngyilkos taktika zéró összegű játszmát folytatni, amelyben csak a másik kárára juthatunk előnyhöz.

 

Jenei András

Az elemzés a Hvg 2013/7 számában jelent meg.

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország