Orbán Viktor uniós rendszere

Nem volt még olyan miniszterelnöke Magyarországnak, aki annyira határozottan véleményt nyilvánított volna az Európai Unió ügyeiben, mint éppen Orbán Viktor. Noha ez a jelenség már a 2011-es első félévi magyar uniós elnökség idején megmutatkozott, de igazából 2013 első félévében bontakozott ki. A magyar kormányfő sorra járni kezdte az európai fővárosokat, előadásokat tartott Brüsszelben, Bilbaóban, Stockholmban Európa jövőjéről, vagy az egyik portugál televíziónak fejtette ki a véleményét ebben az ügyben.

Orbán Viktort azt sem feszélyezi különösebben, hogy nem egy nagyhatalom vezetője, akinek több esélye volna Európa-politikája kivitelezésére, mint az uniós mércével kisebb (bár nem a legkisebb) országok közé tartozó állam kormányfőjeként. Megszólalásaiból azonban az következik, hogy ő az európai uniós ügyeket hazai belpolitikai ügyeknek is tekinti – és nem pusztán abból a célból, amelyet oly gyakran szeretnek emlegetni, hogy ezzel belpolitikai megfontolásoknak tesz eleget. Hanem azért is, mert az EU-hoz való 2004-es csatlakozás óta az országunk szuverenitása jelentős korlátokba ütközik, számos jogalkotási kérdésben a magyar szervek (és persze más tagállami szervek) helyett az EU szervei mondják ki a döntő szót. Ha a kérdést így nézzük, már nem is olyannyira meglepő, hogy Orbán nem pusztán elszenvedője, de alakítója is kíván lenni az Unión belüli folyamatoknak, amelyek amúgy is jelentősen befolyásolják az ország sorsát. Ő nem elégszik meg azzal, hogy az Unión belüli magyar diplomáciai kar uniós szakpolitikákban egyeztetéseket folytat – az EU politikai irányvonalát is befolyásolni akarja, és a nyugati médiaszereplései, előadásai azt mutatják, hogy a nyugati közvéleményre is hatni kíván. Ebben is markánsan különbözik elődjeitől, akiknek nem volt ilyen ambíciójuk. Ez persze rögtön felveti annak a kérdését, hogy ez a törekvés sikeres lehet-e.

 

A teljes elemzés itt olvasható

Letölthető dokumentumok:

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország