A Gyurcsány-dilemma

„…Baj van csávókáim? Na gyertek! Üljetek le! Mondjátok el mi a probléma. Ne nekem, nyilvánosan. Nekem nincsen félnivalóm, szerintem én állok a jó oldalon. Mit szórakoztok? Ha valamit akartok, akkor azt csak úgy lehet megcsinálni, hogyha olyan egyenesen beszélünk, ahogyan még soha nem beszéltünk az elmúlt 22 évben…” ‒ üzente Gyurcsány Ferenc potenciális partnereinek egy interjúban (2013.06.26. - Egyenes beszéd), amikor a riporter arra kérdezett rá, hogy az ellenzéki vezetők részéről valóban felvetődött-e egy Gyurcsány nélküli DK-val való együttműködés igénye. Egyenes beszédből csakugyan hiány van, amikor a csávókákat (jelesül az Együtt 2014 és az MSZP vezetőit) a Gyurcsánnyal való együttműködésről kérdezik ‒ többnyire csak ötölnek-hatolnak. Nem véletlenül, a Gyurcsány-dilemma fogós feladvány, amelyre nem létezik egyszerű megoldóképlet. De mielőtt szemügyre vennénk az egyenlet változóit, érdemes áttekinteni, milyen utat járt be Gyurcsány Ferenc, míg eljutott a „nemzetegyesítő” szereptől a verbális bozótharcosig.

A pálya íve

Amikor az ezredforduló környékén Gyurcsány Ferenc a nyilvánosság elé lépett (néhány cikk erejéig) a széles közönség előtt ismeretlen volt, legfeljebb annyit tudtak róla, hogy az MSZP tagja, és hogy milliárdos. Az MSZP akkori fő narratívájához képest viszont új hangot ütött meg. Perspektivikus gondolatokat fogalmazott meg a baloldal megújításáról, empatikusnak mutatkozott a jobboldal sérelmeivel kapcsolatban, egyfajta új kiegyezés igényét és lehetőségét vetette fel. Az ambiciózus politikus tehát új húrokat pengetett, és az értő fülek már akkor kihallhatták, hogy a giddensi „harmadik út” kottájából játszik. A 2002-ben megalakuló baloldali kormánynak is középre nyitott, politikai konszolidációra törekvő szerepet (nemzeti balközép) képzelt el – akkor már miniszterelnöki tanácsadóként. Politikai pályája első szakaszában vezérmotívum volt a politikai konszolidációra törekvő hajlam. Hogy az árokbetemető attitűd hol tört meg, és fordult a visszájára, azt nehéz megmondani, már csak azért is, mert ez feltehetően egy hosszabb folyamat eredménye volt, így nem köthető egyetlen fordulóponthoz. Bizonyos stációkat viszont meg lehet határozni ebben a folyamatban.

Az első olyan pont, amikor Gyurcsány Ferencet elkapta a harci hevület, és beleállt egy olyan küzdelembe, amelybe nem kellett volna, az a 2004-es állampolgársági népszavazás volt. Már javában folyt a kampány, amikor  még mindig nem dőlt el, hogy a frissen kinevezett kormányfő beszáll-e a küzdelembe, vagy semleges marad. A hosszú hezitálás után végül úgy döntött, hogy elindítja kampányát a „nem”-ek mellett. Rossz döntés volt. Célját elérhette volna a semlegességgel is, így viszont mélyen megsértette a külhoniakat, és magára haragította a határon túliak sorsa iránt érzékeny hazai állampolgárokat. Úgy tekintett a referendumra, mint egy politikai (legitimációs) csatára, megérezte, hogy megnyerhető, és taktikai döntést hozott, nem törődve a közép- és hosszú távú következményekkel (mely következmények most, a 2014-es választásokon válhatnak igazán égetővé a baloldal számára).

A második ilyen pillanat a 2006-os miniszterelnök-jelölti vita volt, ahol Gyurcsány Ferenc ráérzett, hogy legyűrheti ellenfelét, és bár a tanácsadói óva intették ettől, földbe döngölte Orbán Viktort. A harmadik neuralgikus pont természetesen az őszödi beszéd, mely után a miniszterelnök ‒ hatalompolitikai szempontból ‒ légüres térbe került, folyamatosan utóvédharcokra kényszerült, végül le kellett mondania. Lehetne még sorolni néhány ilyen pontot, a lényeg azonban az, hogy Gyurcsány karaktere az évtized végére már csak nyomokban tartalmazott konszolidációs hajlamot.

Mindent egybevetve az rajzolódik ki, hogy Gyurcsány kiváló taktikai harcos, de csapnivaló stratéga. Voltaképpen minden taktikai harcát megnyerte (a miniszterelnökségért folytatott MSZP-én belüli küzdelem 2004-ben; állampolgársági népszavazás; miniszterelnök-jelölti vita; bizalmi szavazás 2006-ban; kisebbségi kormányzás fenntartása a koalíciós partner „kettészakításával” stb.), de a sok kis taktikai győzelem – hosszú távon – stratégiai vereséggé állt össze.

Az összefogáson innen, az ernyőn túl

Ma már kevesen emlékeznek rá, de amikor a Demokratikus Koalíció hosszas belső harcok után kivált az MSZP-ből, és megalakult a párt, akkor annak ugyanolyan szerepet szántak, mint amilyet ma az Együtt 2014 próbál betölteni. Szerették volna a Szocialista Pártól jobbra és a Fidesztől balra eső teljes spektrumot lefedni, egyfajta ernyőt akartak képezni mely maga alá gyűjti az összes kicsi szervezetet, és egy széles összefogás motorja lehet. Ez a kísérlet lényegében már az Együtt 2014 megalakulása előtt megbukott. Gyurcsány személye nem tudott akkora szeletet kihasítani az MSZP táborából, mint amire számított, a kiszemelt szavazói spektrumban pedig túl nagy az ex-miniszterelnök elutasítottsága ahhoz, hogy valódi bázist jelentsen. Ráadásul nemcsak az Együtt 2014 tört az ernyőszerepre, hanem az MSZP is ‒ hogy javítsa pozícióját ‒ elkezdte szervezni saját ernyő-hálózatát, és a fokozódó „ernyő-háborúban” a DK végkép alulmaradt és elszigetelődött.   

Az így kialakult helyzetben a radikalizálódó retorikával operáló Gyurcsánynak nehezen találnak helyet a tárgyalóasztaloknál, bizonyos egyeztetésekre elhívják, bizonyos egyeztetésekre pedig nem, jelen pillanatban az az alap-kiindulópont (ezt Bajnai Gordon többször kifejtette), hogy először az MSZP és az Együtt 2014 állapodjon meg, és csak ezt követően döntsenek arról, hogy hogyan bővítik ezt a szövetséget. Mindenesetre a két miniszterelnök-aspiránssal készített interjúkban elhangzó kitérő válaszokból kitűnik, hogy nem eldöntött tény, hogy Gyurcsánynak egyértelmű helye van az összefogásban. De lássunk néhány szempontot, hogy végtére is mi alapján dőlhet el ez a kérdés.  

Szavazatszerzés/szavazatmaximálás

Tulajdonképpen ez a legobjektívebb és legkönnyebben eldönthető aspektus. Egy kiélezett választási küzdelemben az ellenzéki összefogásnak szüksége lehet arra a pár százaléknyi szavazatra is, amit a DK tud biztosítani. Viszont az is kalkulálható és mérhető, hogy a magas elutasítottsági mutatókkal rendelkező ex-miniszterelnök hány potenciális ellenzéki szavazót taszít el a bizonytalanok táborát tekintve, és hány szavazót bizonytalanít el a saját táboron belül. Ezt az arányt fókuszcsoportos vizsgálatok segítségével viszonylag pontosan meg lehet állapítani, ezek után egy egyszerű költség-haszon elemzéssel el lehet dönteni, hogy pozitív vagy negatív a szaldó. Szinte biztos, hogy a választások közeledtével készülnek majd ilyen vizsgálatok (saját használatra), de korántsem biztos, hogy ez a tényező fog dönteni.  

Személyi relációk

Nehéz megmondani, hogy ez idő szerint milyen a viszony Gyurcsány és Mesterházy, illetőleg Gyurcsány és Bajnai között ‒ a nyilvános pengeváltások, üzengetések megtévesztőek lehetnek. Voltaképpen Bajnai Gyurcsánynak köszönheti a politikai karrierjét, Mesterházyval pedig ‒ ha hosszú iszapbirkózást követően is ‒ de a későbbi együttműködés szándékával váltak el, amikor kivált a DK az MSZP-ből. Mindenestre az nagyon valószínű, hogy sem Bajnai és Gyurcsány, sem Mesterházy és Gyurcsány viszonyát nem mérgezi olyan mély személyes ellentét, amely lehetetlenné tenné az együttműködést. Más persze a helyzet a tagság és Gyurcsány viszonyát illetően, de ez már az ellenzéki kohézió tárgykörébe tartozik.

Ellenzéki kohézió

A most formálódó ellenzéki szövetség egy minden eddiginél heterogénebb formáció, amit nem elég összegründolni, hanem egyben is kell tartani. Az MSZP tagságának egy része (az ősellenségek) és a DK tagszervezeteinek vezetői ‒ finoman szólva ‒ nem néznék jó szemmel, ha Gyurcsány előkelő helyet kapna egy közös listán. Ez nehezen feloldható belső feszültségeket okozna már a kampány során is, de még komolyabb problémagóc lehet a választások után.  

Az összefogás toposza

Az összefogás-narratíva egyre dominánsabb a balliberális oldalon, és a hátország felől egyre pregnánsabban mutatkozik az igény a mielőbbi összefogás iránt. Bár ez az igény elsősorban az E14 és az MSZP rivalizálásmentes szövetségére, és a miniszterelnök-jelölt kiválasztására irányul, mégis nehéz lenne széleskörű összefogás toposzát kommunikálni, ha abból a DK és az ex-miniszterelnök kimarad.   

Választási ráció

Azzal is számolni kell természetesen, hogyha netán kihagynák a szövetségből a Demokratikus Koalíciót, akkor Gyurcsány Ferenc nem fog lógó orral elkullogni, hanem feltehetően megpróbál minél több körzetben jelöltet állítani (ráadásul a jelöltállítást a kis pártok számára az új választójogi törvény jelentősen megkönnyítette), így néhány fontos billegő körzetben könnyen elvihet néhány döntő százalékot az ellenzéki szövetség elől.  

***

Ez persze csak néhány formális szempont, mely felmerülhet a döntés mérlegelése során, de nagy valószínűséggel a kérdés valóban a kétoldalú tárgyalások utolsó szakaszában fog eldőlni az alkufolyamat részeként, és a széles közönség előtt rejtve maradnak a végső okok. És (hacsak nem feneklik meg az ellenzéki egyeztetési folyamat) vélhetően ugyanez lesz a helyzet az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kiválasztásánál is. Pedig lenne alternatíva

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország