Milyen egy lágyuló „multikulti” Jobbik?

Paradoxonnak tűnhet a multikulturális jelző egy radikális jobboldali párt esetében, viszont sok tekintetben is unikumnak számit a Jobbik önazonossága. Különbségek nem csupán a nyugat-európai radikalizmus trendektől való eltérésekben, hanem az egykori a parlamenten kívüli radikális mozgalmi múltjával is szakító, sőt kommunikációs lépéseit tekintve már más fajta attitűdben is megmutatkozik.

Természetesen a Jobbik evolúcióját tekintve az évek alatt nagyon sok impulzus érhette, és ezeket a folyamokat már a Méltányosság Politikaelemző Központ is több írásában is tárgyalta, hogy ezek hatására milyen szerepet tölt be a hazai és a nemzetközi pártrendszerekben.  Továbbá, mint jelenséggel tud-e valamit kezdeni a magyar közvélemény, megérthető-e a Jobbik identitása. A 10 éves Jobbik hosszú utat járt be és első sikereiktől a 2009-es európai parlamenti, majd az azt követő 2010 országgyűlési választások után jelenleg is biztosan a következőnek felálló parlament tagja lenne. Akkor mi az oka – ha egyáltalán van ilyen – hogy a megváltozott a Jobbik profilja?

Elmúltak azok az idők

Az egykori egyetemisták által életre keltett mozgalomnak mára komolyabb szintéren kell helytállnia, hiszen mindmáig a harmadik erőnek prognosztizálja mindegyik közvélemény kutatató cég. A párt, amely jelenleg igencsak „korosodott” és ki is cserélődött a vezetősége tudta, hogy már nem egy radikális fiatalos szubkultúra csoportot képviselnek, hanem egy olyan politikai pártot, amelynek a szavazó bázisa a gazdasági világválság és a többi régóta ismert pártból való kiábrándultság érzése következtében kiszélesedet. Érdekes viszont hogyan alakul a Jobbik imázsa, megítélése és a saját magukról kialakított képe 2010 után. Értelemszerűen egy rendszerellenes pártól elvárt tematikákban artikulálta határozottan véleményét: kisebbség és többség konfliktusait, a kapitalizmus kritikáját, az elit korrupciójának emlegetését, vagy az önazonosság (nemzeti, kulturális, politikai) erőteljes kiemelését is. A saját nemzeti-radikális értékeknek megfogalmazásakor el kellett térnie az eddig ismert politikai panelektől továbbá, hogy az egykori szövetséges MIÉP ars poeticájával ne lehessen összekeverni.

A Horthy-kultusz ápolását, a trianoni szindróma napirenden tartását, az általuk meghatározott devianciák károsságának emlegetését, illetve a kisebbség és többség közötti ellentétek kommunikálását ugyanúgy további vitte a Jobbik, mint az egykori Csurka-féle párt. A jobboldali dimenzió persze ezeken a tematikán kívül sokkal plurálisabb, továbbá amelyeket egykor erőteljesebben a radikális irányzat kommunikált, mára az évek alatt a jobbközép kormánypártok sikeresen pozícionáltak a saját térfelükre. Akár a határon kívüli magyarság tematikáját, vagy a Magyarország nemzetközi ellenei konspirációját, kvázi a nemzeti szuverenitás veszélyeztetését tekintjük, mára a jobboldali mainstream beszédnek is a részévé váltak.

Sámándobtól, az Iszlám értékekig

A Jobbik nem minden tekintetben konzisztens párt képét mutatja, inkább ideológiailag egy színes kavalkádot – néhol zavaros radikalizmust – amely jelenleg nem feltétlenül elvont elméleti alapokon, hanem a mindennapokat érintő problémák szerint politizál. De mielőtt a tabuvá determinált problémák feloldása sorra kerülne, érdemes lenne egyáltalán érzékeltetni, hogy mitől is beszélhetünk „multikulti” azaz multikulturális folyamatokról a Jobbik esetében. A multikulturalizmus tulajdonképpen az egy entitásba integrált különböző identitások, kultúrák egyvelege, amelynek nem kell konzisztensnek lennie.

A Jobbik is hasonló elven működik és sok fajta értéket próbál egyesíteni, de olyan szinten hogy ezek a komponenseket lehessen mégis valamilyen összetartó ideológiai térbe helyezni.  A pusztai népek, így a magyar nép eredete is hangsúlyos a Jobbik identitásában, amelynek kettős jelentősége is van. Elsőként az ősi eredet, amely által ismételten a magyart, mint régebbi civilizációval rendelkező, különleges státuszú közösségként lehet pozícionálni.

Második tényezője, hogy a különállást ezzel is erősíteni lehet, hogy nem csupán elsősorban a több mint 1000 éves államiságot, hanem az Európán kívül eltöltött időszakot, az ázsiai gyökerekkel rendelkező történelmet is hangsúlyozni kell. Ezt az attitűdöt már a két világháború közötti jobboldali pártok szintén kommunikálták Magyarországon, hasonló indítatásból, hogy az ősi történelem predesztinálja a magyarságot, továbbá hogy partneri, szövetségi kapcsolatokban ugyanez a vonal is megmutatkozzon.  A II világháború idején hasonló analógiával magyarázta Magyarország Japánnal való szövetségét, jelenleg pedig a Jobbik szokta artikulálni a „perzsa-magyar” kapcsolatok jelentőségét, vagy szintén a „keleti nyitást” is. Mindenesetre így beleférnek a partneri viszonylatba Irán vagy Törökország is, amelyekkel hosszú távú stratégiát kívánnak kiépíteni. Nemrég a Jobbik elnöke jelentette ki, hogy: „Az iszlám az emberiség utolsó reménysége a globalizáció és a liberalizmus sötétségében” – igaz ezt úgy kommentálják most a pártban, hogy egy olyan követendő értékként beszélnek az iszlámról, ahol a konzervativizmus még mindig fontos.

Egyszerre tehát politikai kooperáció érdekében vállalható a keleti világ iszlámista értékrendje – amely egyébként az európai jobboldali radikálisok számára elfogadhatatlan –, vagy akár az oroszbarát politika is, de egyben Magyarországon a keresztény gyökereket fontosnak tartó értékrendet, és az antikommunista kiállást is magukénak érzik.  Logikailag nem is lehet mindig ellenmondást találni, bár a szovjet megszállást mindig hangoztató, mindig a baloldali kormányokat a „szovjet birodalom volt csatlósaként” emlegető (akik szintén jó viszonyt akartak kiépíteni Oroszországgal) kommunikációval nehezen lehet elképzelni a hiteles oroszbarát profilt a Jobbikról.

Mindenesetre látni kell, hogy az ősmagyar (mára alternatív ezotérikus pogány mitológia is) történelem hitbéli kérdés, amely jól körülhatárolható szubkultúrát, akár választói csoportot is meghatározhat. Ezen felül a kereszténységet és az iszlámot is, mint az értékeket konzerváló intézményeknek határozzák meg, az szövetségkeresést pedig az Európai Unión kívüli tudják csak elképzelni, amely szintén mutatja, hogy radikálisnak csak az mondható el a politikai palettán, aki a politikai mainstream paradigmát teljes felrúgja.

Lágyuló imázs

Elsőként kommunikálta a magyarországi cigányság szociális leszakadásának súlyos veszélyeit, amelyet a párt legegyszerűbben „cigány bűnözésnek” aposztrofált és terjesztett el a közbeszédben. Ezt a tematikát tovább erősítette a médiába is helyet kapó, a cigányok által elkövetett súlyos bűncselekmények is, amelyek a közvéleményt mélyen megrázta. Logikus, hogy olyan településeken is, ahol a kisebbség és a többségi társadalom között ismert konfliktusok (Tiszavasvári, Gyöngyöspata) alakultak ki, meg tudták nyerni az önkormányzati választásokat. Érdekes, hogy az egykor erőteljesen támadó hangnem lényegesen tompult, átalakult. Emlékezetes az a Jobbik demonstráció, ahol elhangzott az mondat is, amely tulajdonképpen a kollektív büntethetőség alapján büntetné a családot, ha az egyik családtag törvényt sért. Vona Gábor elmondása szerint, ha bűncselekmény történik, akkor „az egész pereputtynak ugrik a segély”. Ehhez képest pedig nemrégiben a Jobbik kommunikációját képezi, hogy a párelnök személyesen terepszemlét („álruhában”) tartva alakítja ki a jobbik stratégiáját és örömmel konstatálta, hogy a közmunkaprogramban, akiket látott „voltak cigány és magyar etnikumú állampolgárok, de ebből semmilyen probléma nem származott, mert mindenki szorgalmasan dolgozott”.

Mi jellemezné még a finomra hangolását a Jobbik kommunikációját tekintve? Az általuk sokszor pellengére állított Nemzeti Színház volt igazgatóját, Alföldi Róbertet a parlament plenáris, bizottsági ülésein, vagy utca demonstrációkon is számtalanszor támadták, és személyében is sértették. Természetesen jelenleg sem kerültek a volt igazgatóval egy platformra, de akár egy korrekciónak is megfelelhet az a kijelentése a pártelnöknek, hogy Alföldi tekintetében „akinek művészi zsenialitását nem vonom kétségbe, de emberi alkalmatlanságát egy ilyen színház vezetésére egyértelműnek tartom” – vallja Vona Gábor.

Kommunikációja a pártnak – ha a legfrissebb kampányát tekintjük – össze sem hasonlítható a régebbi, borúsabb, sokkal harciasabb, kvázi tetemre hívő jelszavaival, plakátjaival. Újonnan inkább ismételten a fiatalokat kívánja megszólítani – ebben látszik visszatérés az originális mozgalomhoz – viszont nem egy fiatalított MIÉP imást kezdtek el építeni újra.  Pozitívabb kicsengésű plakátok, és reklámfilmek a kampányukban kifejezetten derűsebb retorikát választva akarja mozgósítani az eddig talán nem elért fiatal szavazókat. Népszerűségük a virtuális térben kiemelkedő, számos portáljuk van, amiknek a felhasználóik döntően a „Y generációból” származnak, tehát az internetet elsőkként, mindennap használó, döntően a rendszerváltoztatás után szocializálódott.

Nem vész el, csupán…

A következő évben felálló parlament kisebb lesz, mint az ezt megelőző években, ezért logikusnak tűnhet, hogy a választók mindegyikét jobban el kell érni. Az országgyűlési választások egy fordulós lesz, de népszerűségük még mindig a harmadik erőnek mutatkozik és jelenleg a fiatalok között az egyik legnépszerűbb párt. Kommunikációjuk főleg nem az ideológiai kavalkádról szól, hanem pragmatikus kérdésekben (földkérdés, devizahitelek, elvándorlás) nyilvánul meg, de a radikális, nem megszokott kampánylépésektől (a földtörvény elfogadásának megzavarása) mind a mai napig nem tántorodtak el. Az elmúlt egy évben viszont egy „lágyabb” kevesebb etnikai vonatkozású kijelentést, kevesebb ideológiai kommunikációt, azonban egyre több pragmatikus javaslatot, és egyre több identitást próbálnak bele gyúrni a Jobbik „univerzumába”. Hogy könnyebben fogyasztható egy „multikulti” Jobbik az még kérdés és az is hogy ezzel az attitűddel meg tudják-e tartani az eddig begyűjtött szavazókat. Mindenesetre nem fogyatkozik a tábor és a radikalizmus sem vész el, csupán átalakul. 

Letölthető dokumentumok:

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország