Lehet(ett volna) más?

Magyarországon ritkaságszámba megy, hogy egy jelenkori párt történetéről könyv jelenik meg, még akkor is, ha az egy interjúkötet. Petőcz György újságíró béke sose volt. az LMP egy története című, az Aura Kiadónál tavaly megjelent kötetében – mely már kisbetűs címhasználatával is rendhagyó és figyelemfelkeltő – a párt kilépett alapító tagjaival beszélgetett.



A tanulmány itt olvasható

Letölthető dokumentumok:

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország