Szavazási hajlandóság

Elemzésünkben két kérdésre keresünk választ. Egyrészt arra, hogy nagy vagy kicsi a vándorszavazók száma Magyarországon. Másrészt arra, hogy vajon a jobboldal csak akkor győz, ha a baloldal szétesik. Sokat elárulnak erről azok az adatok, ha áttekintjük a jobbra és balra szavazók összlétszámát.

Első kérdésünkre igen lesz a válasz, azaz igen, nálunk jelentős a vándorszavazati hajlandóság; a másodikra pedig nem, azaz a jobboldal győzelme nem csak a baloldal megszervezett voltától függ. Mindkét válaszunkat bizonyítani próbáljuk. Ami pedig az érzelem-értelem szavazási és vándorszavazási hajlandóságban játszott szerepét illeti, erre az írás végén kerítünk sort, s ott majd hipotéziseket fogalmazunk meg.

A jobbra és balra sorolásnál több egyszerűsítést is végre kellett hajtanunk ahhoz, hogy két kérdésünkre választ adhassuk. Jobboldalra soroltuk a szélsőséges és mérsékelt pártok szavazótáborát, s nem foglalkoztunk az olyan – egyébként jogos – elméletek értelmezésével, mint hogy egy szélsőséges jobboldali és egy szélsőséges baloldali szavazó közt elég kicsi az ideológiai távolság, s ebből következően könnyen szavaz át egyik oldalról a másikra.

Az ismert választási részvételi arányokat sem tükrözi 100%-osan a mi összesítésünk. Az előbbi szerint1990-ben a választásra jogosultak 65, 1994-ban 69, 1998-ban 56, 2002-ben 70, 2006-ban 68, 2010-ben 64, 2014-ben pedig 61%-a vett részt. A mi grafikonunk nem követi pontosan ezt a mozgást. Az eltérések abból adódnak, hogy 1. közben csökkent a magyar népesség, 2. hogy mi nem számoltuk meg a parlamentbe be nem került kis pártok szavazóit, 3. s arról már ne is beszéljünk, hogy a Fideszt 1990-ben balra tettük, 1994-ben pedig kivettük a mintából, nem tudván elhelyezni ebben a jobb-bal dimenzióban.

Az első ábra azt mutatja, hogy 1990-ben, 1994-ben, 2010-ben és 2014-ben 65% közelében volt a választási kedv, és ez 4,5 – 5 millió körüli szavazót takar. Amikor e fölé emelkedett a szám, akkor a baloldal győzött, de amikor e körül mozgott, akkor győzhetett a jobb és baloldal is. (Talán ezekből az adatokból is származik az a politológusok által legutóbb is megfogalmazott feltételezés, hogy a sok szavazó a baloldalnak tesz jót. Mégse vegyük ezt készpénznek, mert a vándorszavazói hajlandóság – ha van ilyen – a jövőben ezt az összefüggést cáfolhatja.)

A baloldal végső ereje ugyan nem egyezik a baloldali pártokra adott szavazatszám összegével, de nem is ez a szándékunk, hanem hogy megtudjuk a társadalom attitűdjei milyenek, s főként az, hogy azok tartósak-e. Az utóbbit legegyszerűbben egy longitudinális vizsgálattal deríthetnénk ki (ugyanazokat az embereket kérdeznénk meg 20 éven keresztül), de ilyenről nem tudunk. Viszont itt van a második ábránk, ami az előzőnek egy másként vizualizált megjelenítése.

 

Azt látjuk, hogy amikor a jobboldalra szavazók száma növekszik, a balé csökken, tehát kézenfekvő, hogy egymástól veszik el a híveket. (Elméletileg persze lehetséges volna a cirkuláris mobilitás is, illetve az is, hogy mivel nem zárt a rendszer, új szavazók léptek be, régiek pedig ki – ezt ebből az ábrából valóban nem tudhatjuk.)

Baloldali szavazói 1994-es létszámemelkedése mögött feltételezhetjük, hogy bár a szavazói kedv közepes volt, mégis ebben az évben a korábban jobbra (és később is jobbra szavazók) pártoltak át a baloldalhoz. Csak 2002 és 2006 esetében állíthatnánk, hogy olyan sokan mentek el szavazni, hogy az új belépők szavazatai eredményezték a baloldal győzelmet, de logikailag itt sem kizárható, hogy sokan elfordultak a jobboldaltól.

A jobb-bal szavazói inga jelentős mozgása azt tükrözi, hogy Magyarországon nincs tartós, szocializációból fakadó  kötődés egyik vagy másik oldalhoz, a vándorszavazói hajlandóság pedig megkérdőjelezi az egész társadalomra tehető általánosítást a két Magyarországról. (S itt nem az elit megosztottságáról beszélünk.)

Az ingamozgást a politológusok által sokat emlegetett protest-magatartás okozta. A gyakorlatban az első probléma akkor keletkezik, amikor a jobb és baloldali rendszerváltó pártok körbeverték egymást, és már nem lehetett pusztán büntetni. Vegyük észre, hogy ezután nyert egymás után kétszer az MSZP.

Most térjünk rá az érzelemnek és értelemnek a szavazási és vándorszavazási hajlandóságban játszott szerepére. Véleményünk szerint a 2014-es kétharmados Fidesz választási győzelem olyan társadalomlélektani jelenségekkel is magyarázható, amire eddig még nemigen figyeltünk fel. Egyrészt a duplázás itt is arra mutat, hogy miután a magyar társadalom ismerte már a lehetséges győzteseket, a protest-magatartást félretette. Másrészt, míg 2010-ben a Fidesz tudott lelkesíteni, reményt adni és érzelmileg motiválni – erre 2002-ben Gyurcsány is képes volt –, addig 2014-ben már nem az érzelmi azonosulás hozta az eredményt – miképpen a 2006-os duplázásnál sem az érzelmi azonosulás hozta a baloldal újabb győzelmét.

Az újrázás után a baloldal gyorsan egy komoly legitimációs válsághelyzetbe került, és ez figyelmeztető jel lehet most a Fidesz számára is. Ha nem az érzelmi azonosulás eredményezte a győzelmét, hanem a „ti még mindig a kisebbik rossz vagytok”, akkor a tartalék sokkal kisebb, mint azt ma a Fidesz-oldalon esetleg hiszik. (Bár mivel most többen szavaztak a Fideszre, mint 2006-ban az MSZP-re, a szavazótábor olvadása is lehet lassabb, s ha nem ütőképes a baloldal, ez is a Fideszt segíti.)

Egy párt mögött meglévő szeretet versus  racionális egyetértés a párt tartalékait is jelzi. (A pszichológia mai állása szerint racionálisan sem tudunk jól dönteni, ha nincs mögötte érzelem.) Ha a két dimenzióban az egyik nagyon elhatalmasodik, ott a párt támogatásának csökkenése várható.

2014-ben a Jobbik érzelmileg tudott mozgósítani, és ha ezt racionálisan alá tudja támasztani, akár még növekedhet is. Az LMP-t véleményünk szerint nem a velük érzelmileg azonosulók tábora juttatta be, hanem akik jobb híján voksoltak rájuk. Az LMP, ha nem tudja növelni az érzelmileg vele azonosulók táborát, vissza is eshet. A Fideszről azt állítottuk, hogy nem az őt szeretők adtak neki kétharmadot, így ha abban a hamis tudatban ringatja magát, hogy úgy folytathatja, ahogy abbahagyta, akkor kellemetlen meglepetések érhetik. A szocialisták szavazótábora egy érzelmi magra szűkült, ők ebbe az irányba billentek a végletekig, így hát nekik szellemi tőkésítésre volna nagy szükségük.

Letölthető dokumentumok:

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország