Európai viták után, hazai vita előtt

Miközben Európa szerte még mindig élénk vita zajlik a május 10-én tartott Euróvíziós dalfesztivál győztesének szimbolikus jelentőségéről, az öt nappal később megrendezésre kerülő európai médiatörténeti esemény felett mintha teljesen átsiklott volna a közvélemény. Az Európai Parlamenti választások leglátványosabbnak kikiáltott új eleme, a bizottsági elnök-jelölti viták több körben igyekeztek bevonni a nézőket a gyakran távolinak tűnő brüsszeli politika világába. Habár a szervezők az amerikai elnökjelölti viták csillogását kívánták megidézni, az, hogy a főszereplők szinte küzdöttek, hogy megkülönböztessék magukat riválisaiktól, rámutat, hogy európai szinten a műfaj még igencsak gyerekcipőben jár. De miért volt szükség egyáltalán ilyen új „show-elemre”?

Az EP választási részvételi arány az 1979-es kezdet, és egyben csúcs óta folyamatosan csökken. A trend visszájára fordítására tett kísérlet gyümölcsét, az első televíziós vitát, amelyben az Európai Bizottság elnöki pozíciójáért induló összes jelölt összemérte erejét, a tagállamok fele nem tartotta érdemesnek programra tűzni. Magyarországon az ATV és a Euronews közvetítette élőben a vitát, ami egész jó arány arra való tekintettel, hogy sem a franciák, a britek, de még az Európa motorjának számító németek sem kezelték kiemelten a műsort. Eközben Kanada és Ukrajna például fontosnak tartotta leadni. Vajon az uniós tagállamok körében miért volt ilyen csekély az érdeklődés a vita iránt? A média nem kezelte kellő súllyal az eseményt, vagy a jelöltek nem voltak elég színesek?

Kétségkívül mivel új elem a vita az EP kampányban, nincs még olyan hagyománya, mint az Egyesült Államokban. Ennek következtében a reklám és egyéb kereskedelmi nyomásnak kitett média azzal szembesül, hogy mikor Európa válságban van, kisebb az érdeklődés iránta, mint felívelő korszakaiban. Ez mindenképp befolyásolhatja, hogy mennyiben emelik piedesztálra a műsort. Ugyanakkor pontosan lehet tudni, hogy a sajtó szerepe ma már teljesen más, mint korábban. Az első élő televíziós vitát Nagy Britanniában 2010-ben épp a média „erőszakolta ki”. A semmiből is teremthető tehát hagyomány. Nem igaz, hogy nincs ilyen típusú innovációra igény, és igen, akár egy vita is bepréselhető egy hajsampon és egy joghurt reklám közé. A média ugyanis elmozdult a mediátori, azaz közvetítő szerepből a mediatizáció irányába, amelyben már maga is aktív szereplőként befolyásolja az intézmények formálását. Miközben senki nem várta, hogy egymást tapossák a nézők, hogy láthassák a vitát, ha akarták volna, a média eszközeivel lehetett volna igényt generálni a műsorra. Számos csatorna mégsem tette ezt meg, holott példának okáért a nyugat európai hírműsorok jóval magasabb arányban foglalkoznak uniós szakpolitikai kérdésekkel, mint hazánkban.

Ha nem az a kérdés azonban, hogy a nézőket ab ovo nem érdekelte volna a vita, hiszen a mediatizáció világában a néző kis túlzással azt fogyasztja, amit kap, akkor miért nem „kínálták” meg a nézőket a vitával? Talán azért, mert nem elég képernyő elé ültetni a nézőt, ott is kell tudni tartani. Ez azonban már a jelölteken múlik. De milyen üzenettel lehet „egész Európát” megszólítani? És egyáltalán, a gyakran nem anyanyelvükön vitázó jelöltek mennyire tudják kifejezni pártjuk programját, vagy akár átvinni saját elképzeléseiket, és ezt hogyan kötik össze utána a szavazók a nemzeti listákkal, amelyekre szavaznak? A European Policy Center már 2013 szeptemberében figyelmeztetett arra, hogy az Európai Parlamenti választások perszonalizálttá válása komoly kockázatokat rejt magában.

Az, hogy „arcokra szavazunk” ugyan megfordíthatná a folyamatosan csökkenő részvételi arányt, azonban, amennyiben nem elég karakteres jelölteket indítanak az európai pártok, tovább növelheti az unióval kapcsolatos érdektelenséget, és ellenszenvet. Ez a protest szavazókat és a negatív kampányt erősítené, ami megerősíthetné a populista/euroszkeptikus vonalat az EP-ben és, mind az unióra, mind a tagállamokra rányomhatja bélyegét. Ennek kivédésére három javaslatot tettek: az európai pártcsaládok indítsanak hiteles, karakteres jelölteket; legyenek világos kampányüzeneteik a válságkezelésre, valamint a jövendőbeli reformokra, továbbá a nemzeti és európai pártok fogjanak össze az európai unió és euró ellenes mozgalmak üzeneteinek kivédése érdekében. 

Ezzel szemben az első kétpárti vitában (április 9) az Európai Néppárt jelöltje, Jean Claude Juncker valamint a szocialisták prominense, Martin Schulz, ötven percen keresztül küzdött, hogy komoly szakpolitikai különbözőséget tudjanak felmutatni a költségvetési megszorítások és a befektetések közötti kívánatos arány tekintetében. Így is jóval többször értettek egyet, mint ahányszor valódi vita alakult ki közöttük. A kérdésre, hogy miben különbözik a két jelölt, Martin Schulz némi csönd urán „Nem tudom”-mal felelt, majd azzal folytatta, hogy Jean-Claude Juncker közel áll a programhoz, amit képvisel, az azonban már egy más kérdés, hogy az EPP is. Juncker ezzel szemben szakmai tapasztalatát hangsúlyozta, mivel Schulzal ellentétben, korábban már kétszer is részt vett az Európai Bizottság munkájában. Végső soron azonban, nem tudtak markáns különbözőséget felmutatni. Mindkét jelölt kemény vonalas föderalista, ami a növekvő euroszkepticizmus korában nem biztos, hogy osztatlan sikert arat.

A vita intézményének bevezetése ettől még természetesen fontos, és hisszük, hogy a tanulságok levonásával, idővel valóban hasonló kaliberű összeurópai eseménnyé nőheti ki magát a szópárbaj, mint az Egyesült Államok elnöki vitái. Ne legyenek illúzióink azonban, olyan országokban, ahol nincs megrögzött hagyománya az ilyen típusú vitáknak – Magyarországot beleértve – rendkívül nehéz ezt a műfajt meghonosítani. Nem véletlen, hogy intézetünk hosszú ideje foglalkozik a szervezett választási viták intézményes kialakításával. Az amerikai viták jellegzetessége ugyanis épp abban rejlik, hogy egy független szervező bizottság felelős a megrendezéséért, amely egész más alapokra helyezi azt, mintha a politikusok mindenkori kénye-kedve, vagy éppen az adott politikai állás döntene arról, ki, mikor, hogyan, milyen feltételek mellett vitázzon. Ez cseppet sem lényegtelen arra való tekintettel, hogy láthatjuk, idehaza komoly bizonytalanság van (most éppen) az EP viták körül. Ugyanaz zajlik kicsiben ugyanis, mint az európai kampányban. Az eredetileg nyolcpárti vitának induló esemény egyre töpörödni látszott, mígnem ugyanarra a sorsra jutott, mint az országgyűlési választások előtti vita. Mivel tisztázatlanok a pártok közötti belső erőviszonyok, és nincsenek valóban erős szereplők az egyedüli domináns Fidesszel szemben így a vita, mint műfaj létjogosultsága is újra meg újra megkérdőjeleződik. A European Policy Centerhez hasonlóan ezért a Méltányosság is megfogalmazta ajánlását a hazai vitakultúra létrehozására.

     Az elemzés itt olvasható

Letölthető dokumentumok:

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország