Miről szólnak az EP-választások?

Míg Magyarországon a baloldal jövője, a megalakuló új Országgyűlés és kisebb-nagyobb politikai botrányok állnak a közbeszéd középpontjában, a legtöbb nyugat-európai országban a finisébe érkező EP-kampány hozza lázba a politika iránt érdeklődőket. Nem érdemtelenül, hiszen az európai politika komoly átalakuláson mehet keresztül a május 25-ei választások után.

Azt azért érdemes rögtön az elején megjegyezni, hogy a korábbi EP-választásokkal szemben a mostani, intenzívnek legkevésbé sem nevezhető hazai EP-kampányban uniós témák (az EU és a tagállamok viszonya, az ukrán válságra adott európai válaszok, uniós életszínvonal) kerültek előtérbe, de ezek láthatóan kevésbé tudták felcsigázni a magyar választópolgárok érdeklődését. Pedig az idei európai kampány a szokásosnál is sokrétűbb, és mélyebb kérdéseket is érintett, követése pedig könnyebbé vált az internetes kampányelemek fejlődésével és újszerű kampányeseményekkel (itt elsősorban a Magyarországon viszonylag kevés visszhangot kapó tévévitákra gondolunk, amelyek az Európai Bizottság elnökjelöltjei között zajlottak).

A legtöbb választás kulcskérdése, hogy melyik párt tud nyerni, s az egyes pártok milyen erősek lesznek az elkövetkezendő ciklusban, vagyis hogy „kié a hatalom”. Nincs ez másképp az európai választások esetében sem. De itt valamivel bonyolultabb a helyzet, mint a legtöbb tagországi választás esetében. Egyrészt ugyanis az európai pártrendszer hagyományosan fragmentált, tehát sokféle politikai erő kerül be az Európai Parlamentbe, és ezért nem egyszerű a képviselők többségének támogatását egy vagy akár két, egymáshoz közel álló frakciónak sem megszereznie (általában alkalmi koalíciók alakulnak ki egy-egy kérdésben). Másrészt az EP-frakciókon belül bár az elmúlt években valamelyest erősödött, de ma sem jellemző az idehaza dívó, szigorú pártfegyelem, mivel a különböző országokból érkező pártok csak lazán kötődnek egymáshoz. E két ok miatt az európai parlamenti választások végeredményét nehezebb értelmezni, mint a tagállami választásokét; itt nincsenek egyértelmű győztesek és vesztesek, nem könnyű tehát megállapítani, hogy kié a hatalom.

Ha ez a fajta sokszínűség nem tenné elég komplikálttá az európai politikai viszonyokat, akkor itt van az a különlegesség, hogy nem csupán mindennapi politikai kérdések mentén megosztottak a politikai erők, hanem számos képviselő magának az EP-nek a létjogosultságát is megkérdőjelezi. Ez természetesen elképzelhetetlen lenne például nálunk is: hiába polarizáltak a hazai viszonyok, abban azért mégiscsak minden párt egyetért, hogy a magyar Országgyűlésre szükség van, és Magyarország minél fényesebb jövőjéért kell küzdeni, nem pedig a parlament megszüntetéséért. Európában a válság hatására azonban kontinensszerte növekszik az euroszkepticizmus, így nem csoda, ha ez a jelenség, illetve ehhez kapcsolódóan az EU szerkezete, felépítése és jövője áll az idei EP-kampány középpontjában, s cikkek tömkelege szól erről a témáról, az integráció vívmányait féltve. Miközben az euroszkepticizmus tematizálása kétélű fegyver, hiszen ha állandóan az euroszkepticizmus megerősödéséről beszélünk és a szélsőségektől való félelmünknek adunk hangot, akkor ezzel a korábbinál is jobb helyzetbe hozzuk az euroszkeptikus erőket, mivel reklámot csinálunk nekik.

Az euroszkeptikus, jellemzően radikális vagy szélsőséges erők megerősödésével és az Európai Parlament jövőjével foglalkozik egy ír agytröszt, az Institute of International and European Affairs (Nemzetközi és Európai Ügyek Intézete) egyik tanulmánya is. E tanulmány szerint az uniópárti erők közül most csak a szociáldemokraták képesek megismételni 2009-es eredményüket, a Néppárt, a liberálisok, a zöldek és a konzervatívok viszont mind-mind komoly visszaesésre számíthatnak. A két euroszkeptikus frakció, a jobboldalhoz kötődő Szabadság és Demokrácia, valamint a baloldali Egységes Európai Baloldal e tanulmány szerint komolyan megerősödhet, ráadásul a francia és holland szélsőjobbra épülve egy harmadik euroszkeptikus frakció is létrejöhet, s számos EU-ellenes, szélsőséges független képviselő is bejuthat az Európai Parlamentbe.  

Az euroszkeptikus erők esélyeiket javítja az a nemrégiben született német alkotmánybírósági döntés, amely alkotmányellenesnek nyilvánította és eltörölte a bejutási küszöböt az EP-választáson. E döntés következtében olyan kicsi és szélsőséges pártok is, mint a német neonácik, minden bizonnyal képviselőt küldhetnek az Európai Parlamentbe.

Az euroszkeptikus képviselet erősödése jelentősen megnehezítheti majd az eddig is bonyolult európai döntéshozatalt, hiszen szinte valamennyi uniópárti erőnek össze kell fognia, ha bármilyen kérdésben érdemi döntést szeretnének hozni, ami az ideológiai különbségek miatt nagyon nehéz lesz. Ráadásul, ha ez az összefogás létrejön, akkor az euroszkeptikusok csak megerősítve láthatják ama vádjukat, mely szerint az EU-s politikusok között nincs valódi különbség, mindegyikük az „emberek” ellen és a „lobbiérdekek” mellett van.

Az európai válság uniót érintő kérdéseivel és az azokra adható válaszokkal foglalkozik a belga Egmont Intézet írása. E tanulmány szerint a választók háromféle választ adhatnak az EU intézményi válságára május 25-én: szavazhatnak az euroszkeptikusokra: akik az EU vívmányait azok járulékos problémái miatt eltörölnék; vagy választhatnak olyan pártokat, amelyek a jelenlegi, döcögősen működő intézményrendszer hosszabb távú fenntartásában érdekeltek; vagy voksolhatnak olyan képviselőkre, akik az integráció mélyítését, az európai folyamatok demokratikusabbá tételét tűzték zászlajukra. E legutóbbi célkitűzés egyik fontos és új eleme az EP-választások pártlistáinak és választási szabályainak az egységesítése, ami feleslegessé tenné a vitákat a bejutási küszöbről (mint például a jelenlegi német esetben), és lehetne beszélni az Európai Unió egységes kormányozhatóságról és ehhez kapcsolódó választási rendszerről. Ez azonban csak az egyik pozitív hozadékát jelentené az európai választási rendszer egységesítésének. Az uniós politika jelenleg a nagyközönség számára valami távoli, ismeretlen és szinte megismerhetetlen. A páneurópai listák viszont európai pártcsaládokat közelebb hozhatnák a választókhoz, akik így jobban tudnák, kire, illetve mire is szavaznak. A kampány középpontjába európai ügyek kerülhetnének, hiszen az európai pártok nem a helyi politika tematikáját veszik át, hanem olyan programot alakítanak ki, amely minden tagállamban „eladható”. Ezzel részben megoldódhatna az a nem csak Magyarországon ismert probléma, hogy az EP-választások nem az EU-ról szólnak, hanem a tagállami belpolitikai harcok részévé válnak, s így a választók nem az európai jövőről való elképzelésüket, hanem belpolitikai preferenciáikat fejezik ki voksaikkal. Ugyanilyen folyamat játszódhatna le a személyeket illetően is. Efelé tett lépések voltak az Európai Bizottság elnökjelöltjeinek tévévitái is. A mai, gyakran személyközpontú politikában nem volna haszontalan, ha a választópolgárok tudnák, hogy nem Orbán Viktorra vagy Mesterházy Attilára, hanem valójában Jean-Claude Junckerre vagy Martin Schulzra szavazhatnak május 25-én.

Ezen pozitív hozadékai mellett a nemzetközi listáknak az integráció szempontjából is lenne egy pozitív hozadéka: sokat segíthetnének a szélsőséges erők és az euroszkepticizmus visszaszorításában. Egyrészt ugyanis, amennyiben a páneurópai listák révén az EU közelebb kerülne a választókhoz, az euroszkeptikus érvek sokat veszíthetnének súlyukból. Másrészt az euroszkeptikus erők között az összetartás közel sem olyan erős, mint az uniópárti pártcsaládok esetében; de már csak Európa-ellenes retorikájuk miatt sem könnyű számukra kontinensszinten kampányolni. Ráadásul, miután a legtöbb ilyen párt erősen nacionalista, nem sok kérdésben értenek egyet a többi hasonló párttal, melyek saját nacionalizmusukat képviselik (pl. nehéz volna elképzelni, hogy a Jobbik, a Szlovák Nemzeti Párt és a Nagy-Románia Párt közös jelölt és program mögé tudjon beállni).

A nemzetközi listák kérdésén keresztül is belátható tehát, hogy az EU demokratikus hiányosságai és az euroszkepticizmus növekedése egyszerre orvosolható probléma. Bizonyos csoportok karanténba zárása, a döntéshozatal más csoportok általi kisajátítása jóval kevésbé hatékony módszer az Európai Unió hosszú távon való sikeres működtetésére. Május 25-én pedig szerte Európában arról szavazunk, hogy melyik út vezet ehhez a sikeres működéshez. Érdemes volna erről többet beszélni, az EP-választások után is.

Rajnai Gergely

Letölthető dokumentumok:

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország