Alternatív pedagógia

A demokratikus rendszerek hosszú távú fenntartásának egyik alapvető feltétele, hogy a demokratikus értékek társadalmi gyökerekkel rendelkezzenek. Ennek hiányában – hiába demokratikusak az intézmények – a demokrácia instabillá válhat, végső esetben akár meg is szűnhet. Nem elegendő tehát a demokrácia intézményeinek átvétele, hanem szükséges az állampolgárok demokráciára nevelése is, vagyis az, hogy kialakuljanak és megszilárduljanak a demokratikus attitűdök. Mindenekelőtt a következők: különböző információk begyűjtése, szűrése és értelmezése, valamint egy-egy probléma több szempontból történő vizsgálata és értékelése, egyáltalán hajlam és igény a különböző információk felkutatására és a problémák több szempontból való szemügyre vételére; tolerancia, politikai aktivitás, az emberi és polgári jogok tisztelete, illetve nyitottság más kultúrák felé.

Jelenleg – miként az a különböző szociológiai kutatásokból kiderül – ezek ellenkezője tapasztalható a magyar társadalomban: politikai apátia, egyoldalú tájékozódás, az információk megfelelő szűrésének hiánya s kritika nélküli befogadása, bezárkózás, intolerancia, kirekesztés. A helyzetet tovább súlyosbítja a Kádár- és a Horthy-rendszer iránti nosztalgia, a politikusok és választóik közti gyenge kommunikáció, amely csak növeli a felek között lévő távolságot.

A felsorolt jelenségek többsége részben visszavezethető az oktatás korszerűtlenségére. Itt elsősorban nem a tárgyi feltételek hiányára kell gondolni, hanem az elavult tantárgyi szisztémára és a pedagógiai módszerek avítt mivoltára. Előbbi pusztán anyagiak kérdése, és bár alapvető lenne, hogy az iskolában a tanulók megtanulják a legmodernebb technológiákat használni, legtöbbjük előbb-utóbb kapcsolatba kerül ezekkel, még ha nem is kifejezetten tanulási céllal.

Utóbbiak viszont óriási szerepet játszanak abban, hogy a tanulók érdektelenné, zárkózottá, intoleránssá, sok esetben ellenségessé válnak a felnőttekkel és a mássággal szemben. A kreatív, gondolkodást fejlesztő feladatok szinte alig léteznek a közoktatásban, előnyt élveznek a monoton gondolkodási sémák, a memorizálás, a saját vélemény elhallgatása s elhallgattatása, vagy csak moderált keretek között engedélyezett kifejtése. Ezek akadályozzák a demokratikus vitakultúra, a tolerancia elsajátítását, az önálló, nyitott és kritikus gondolkodásmód kialakulását, ellenben megerősítik a tekintélytiszteletet, a társadalmi hierarchiát, valamint elősegítik a saját „kis világunkba” való bezárkózást.

Bár maga a tanári szakma jövedelem szempontjából alacsony presztízsű, munkája során a pedagógus a tévedhetetlen, abszolút igazsággal rendelkező uralkodó/főnök archetípusát jeleníti meg, szemben a tudatlan, “csiszolatlan” diákkal, akinek az ötleteit, meglátásait nem feltétlen kell komolyan venni, hiszen még gyerek. Később ez a munka világában az engedelmes, mindent elviselő beosztott és a mindenható felettes hierarchikus viszonyában „köszön vissza”. Mindez az autoriter rendszereknek kedvez, a demokráciáknak viszont aligha.

Ezzel szemben az alternatív pedagógiai módszerek pont ezeket a, demokrácia szempontjából kedvezőtlen mechanizmusokat próbálják meg kiküszöbölni, mégpedig úgy, hogy a tanár-diák viszonyban partnerkapcsolat kialakítására törekszenek, a frontális pedagógia felettes-alárendelt viszonyával szemben. Eszerint a tanítónak nem csak lehetősége van, de kötelessége is tanulnia a diákoktól, éppúgy, mint fordítva: beismerheti hibáit és hiányosságait, ezzel is elősegítve a misztifikált tanítószerep lebontását, a vélemények szabad artikulálását, a magas korkülönbségre való tekintet nélkül.

Magyarországon az alábbi alternatív módszerekkel találkozhatunk, részben a közoktatáson belül, részben pedig önálló, nem állami intézményekben:

l   Rogers-módszer:  kliensközpontú pszichológiai elveken nyugszik, nagy hangsúlyt fektet a konfliktuskezelésre és környezettel való harmonikus együttélésre, ezért jól alkalmazható a demokráciára nevelésben és a fenntartható fejlődés tudatosításában. 

l   Freinet-módszer:  Célestin  Freinet  gyakorlati  módszerei,  amelynek  alapja  szintén  az  egyén szükségleteinek való téradás. A csoporttal való együttműködés, a kommunikáció itt is fontos (lévén Freinet kommunista volt), és kiemelt  szerepet  kap  a  természet-közeliség.  Magyarországon  ez  legtöbbször  sajnos csak a kirándulásokban és a természeti eszközök kreatív felhasználásán látszik (bábu,  madáretető, stb. készítése), de Freinet-módszer az iskolai újságírás is.

l   Montessori-módszer:  a  legismertebb  vegyes  korcsoportos  rendszer. Szintén  a  közösségi életet  helyezi  előtérbe,  a  békés  konfliktuskezelést,  ugyanakkor  a  tanulást  nemcsak megismerési folyamatként, hanem fejlődési lehetőségként is értelmezi. Az egyes tárgykörök, a matematika, nyelvtanulás, művészeti foglalkozások tudatosan vannak megkomponálva, úgy, hogy az egyes életszakaszban lévő tanulók a lehető legtágabb ismeretekre tegyenek szert.

l   Waldorf-módszer:  Rudolf  Steiner  antropozófián  alapuló,  ezoterikus gyereknevelési megközelítése, amely alapjait tekintve mégis a legtöbbet használt módszer. Külön hangsúlyt kap az eltérő személyiségtípusok eltérő nevelése, az interdiszciplinaritás, amely szintén óriási segítség a demokratikus értékek és rendszerek megértésében. A Waldorf-módszer külön hangsúlyozza a tanárok önképzését,  és  ez  az  első  módszer,  ami  előírja  a  tanító  hozzáállását  az  oktatáshoz: kezdeményező,  érdeklődő,  az igazságtalansággal  szemben  nem  megalkuvó  és  sosem  lehet egyoldalúan érvelő vagy keserű a tanítás során.

l   PAT-módszer:  probléma  alapú  tanulás,  főleg  felnőttképzésben  használatos. A  tanító  nem elsődleges  információforrás,  fontos  az  önálló  kutatás  és  a  csoportban  betöltött  szerepek megértése és kipróbálása. A motiváció kiemelt szerephez jut. Jól alkalmazható a felnőttek közötti politikai ismeretek átadására és a demokratikus értékek elsajátításának megalapozására.

A fenti alternatív pedagógiai módszerek mindegyike eredményesen alkalmazható a demokrácia társadalmi megalapozásában, vagyis a demokratikus attitűdök kialakításában és megszilárdításában. Ezen módszereket követő oktatás során ugyanis a gyerekek olyan gondolkodás- és viselkedésmódokat sajátítanak el, amelyekkel demokratikus attitűdökkel bíró, politikailag aktív állampolgárokká válhatnak, így a demokratikus értékek is képesek lennének tartósan fennmaradni a társadalomban.

Ehhez elsődlegesen szemléletváltásra volna szükség mind politikai, mind nevelői (szülői és pedagógiai) oldalról - az alternatív pedagógiai szemlélet alapja ugyanis az, hogy a diákok is a társadalom részei, nem léteznek függetlenül annak történéseitől. Tapasztalatokat szereznek, amelyeket ugyanakkor nem tudnak feldolgozni az erősen hierarchikus, pusztán az információ és a társadalmi elvárások átadására koncentráló iskolarendszerben (illetve sok esetben a szintén erre épülő családban sem). Az alternatív pedagógiai módszerek tehát elsőként abban segíthetnek, hogy a tanulókat partnerként lássuk, ne “alattvalóként”, akiknek engedelmeskedni kell, bármit is kérünk tőlük.

Ha a szemléletváltás sikerül, az maga után vonja az iskola funkciójának átgondolását is - pusztán információkat kell átadni, és rábízni a diákra, mit gondol róluk, mihez kezd velük, vagy szükség van a társadalmi többség által elfogadott szemléletmód átadására is, elvárva, hogy ezekhez alkalmazkodjanak, de legalábbis ne sértsék meg őket? Itt természetesen nem kell vagylagos döntést hozni - ugyanakkor a két oldal közelítésének mindenképp meg kell történnie ahhoz, hogy tényleges kreativitás bontakozhasson ki az iskolákban, mind tanulói, mind tanítói oldalról.

Ha átgondoltuk, mire is való az iskola (Egy bizonyos szemléletre nevelés a szülők helyett/mellett? Információforrás? Önállóságra nevelés? A fennálló rendszer megszilárdítása? Gyerekfelügyelet? stb.), át kell gondolnunk azt is, milyen társadalomban akarunk élni, hiszen a társadalom milyensége határozza meg az oktatási rendszert is. Ha társadalmi elvárás, hogy a diákokat mint embert, nem mint tulajdont tekintsük, ha azt várjuk el, és mi magunk is úgy cselekszünk, hogy a legtöbbet várjuk el magunktól, akkor az oktatási rendszer is ehhez fog idomulni.

Az alternatív pedagógiai módszerek tehát elsősorban nem azért sikeresek és használhatóak, mert nincs bennük hierarchia, vagy mert kevesebb tudást várnának el a diákoktól. A hierarchia továbbra is fennáll, csak nem uralkodó-engedelmeskedő, hanem moderátor-vitapartnerek relációban; és ugyanannyit vár el tudásban, mint bármely állami intézmény, csak az általa felkínált módszerekkel, melyek az érdeklődésre, kutatásra, felfedezésre ösztönöznek, ezt jóval könnyebb elsajátítani.

Ezek a metódusok nem azt tűzik ki célul, hogy az aktív állampolgári státuszba lépő fiatalok érettségi környékén legyenek a legszélesebben tájékozottak, amely tudás aztán fokozatosan leépül és specifikálódik; hanem azt, hogy olyan tanulási módszereket adjanak át, amelyek talán nem mindig fednek le minden adatot, viszont minden életkorban hasznosan alkalmazhatók, és segítenek a változó munkaerőpiaci követelményekhez való alkalmazkodásban is. Emellett sokkal inkább képes növelni a politikai aktivitást, mint egy merev hierarchikus rendszer, amellett, hogy az itt szerzett vitakultúra mindenképp a demokráciának, és nem az autoriter rendszereknek kedvez.

Letölthető dokumentumok:

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország