Az árkok feletti híd

Lehetséges-e ma Magyarországon a politikai bal- és jobboldal közötti, már-már betegesnek vélt küzdelem megszelídítése, egyszerre mérsékelve a pártok közötti és a társadalmon belüli megosztottságot (polarizációt)? Ráadásul mindez a másik „leelmúltnyolcévezése” vagy „leorbánisztánázása” után? Egy amerikai agytröszt végre rátapintott a lényegre, és fölvázolt egy számunkra különösen figyelemre méltó megoldást!

A polarizáció gyökerei

A 2013-ban alakult USA-beli Institution of Cultural Evolution egy pártatlan agytröszt, amely az amerikai politikai jobb, bal és centrista irányzatok legjobb tulajdonságait egyesítve kísérel meg egy új szintézist létrehozni. Az intézet az amerikai kulturális és politikai közeget különböző tanulmányokkal és kampányokkal kívánja befolyásolni annak fejlődése érdekében. Ezek közül a legújabb a társadalmi és politikai polarizációt helyezi a középpontba. Ebben nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint arra, hogy az amerikai társadalom politikai gondolkodását teljesen új alapokra helyezzék. Az intézet Depolarizing the American Mind (Az amerikai gondolkodás depolarizálása) dolgozata több, a jelenlegi amerikai pártrendszert és politikai kultúrát is megkérdőjelező kritikát fogalmaz meg:

Az amerikai társadalom az 1861-es polgárháború óta nem volt még oly mélyen megosztott, mint az elmúlt évtizedekben.

A duális (demokrata-republikánus) erőtér szereplői a jelen politikai kultúra status quojának fenntartásában érdekeltek, és az „arany középút“ (centrumpozíció) megtalálásával vélik megoldhatni a fennálló problémákat – sikertelenül.

A tanulmány szerint ezt a társadalmi megosztottságot az 1960-as és 70-es években kialakult progresszív kultúra – a posztmodernizmus – is folyamatosan mélyíti. A posztmodernizmus alatt a progresszív amerikai kultúra egészét értik, nem pedig valamilyen szűk értelembe vett kritikai tudományosságot. Ez a posztmodernizmus a civil mozgalmak révén emelt be olyan témákat az amerikai köztudatba, mint a környezetvédelem, az emberi jogok, a fogyasztóvédelem, az atomellenesség stb.

A posztmodernizmuson belüli irányzatok amellett, hogy rengeteg pozitívumot is hoztak (nem csak) az amerikai társadalom számára (új politikai identitásokat teremtettek, új szempontok emeltek a közbeszédbe, meglévő problémákra új válaszokat adtak), megbontották az addigi amerikai liberális-konzervatív kompromisszumokat.

Az ellentétek feloldása

Az említett tanulmány teljesen új szempontokból közelíti meg a liberalizmus és a konzervativizmus polaritáson alapuló kapcsolatát. Míg idehaza e két ideológiát, illetve a jobb és baloldalt gyakorlatilag egymást kizáró ellentéteként értelmezi a társadalmi és politikai közeg, addig az iromány pozitív-pozitív irányú kapcsolatnak nevezi e kettő viszonyát. Ámde Nyugaton is, ahelyett hogy a fejleszthetőség szemszögeiből közelítenék meg polaritásukat, azt legtöbbször fölszámolandó problémaként kezeli a politika, vagyis általában az egyik vagy másik oldal teljes kizárásával vagy kiiktatásával megpróbálják megszüntetni – helytelenül és sikertelenül. A tanulmány ezzel szemben azt javasolja, hogy létjogosultságukat elismerve egymás függvényében, illetve kölcsönös egymásra utaltságukban értelmezzük ezt a két irányzatot. Hogy ez mit jelent, azt a tanulmány szerzői egy példával világíthatják meg: az együttműködés és a versengés viszonyában általában arra törekszünk, hogy minimalizáljuk az utóbbit az előbbi javára. Tény, hogy vannak esetek, amikor ez működik, ugyanakkor a versengés teljes körű kiiktatása lényegében elsorvasztja az egyéni kezdeményezéseket és a fejlődésre való motivációt. De ugyanígy példaként említhetnénk az előbbi alapján a kisebbség-többség vagy közösség-egyén viszonyát is.

Félreértések elkerülése végett: a tanulmány szerzői nem azt állítják, hogy ne lennének pozitív-negatív (jó és rossz) verziói a liberalizmusnak és konzervativizmusnak (vagy a jobboldal-baloldalnak). Azonban a tanulmány szerint ezen irányzatok alapvetően pozitív kapcsolatban állnak egymással, és állandó szembenállásuk ennek köszönhetőn folyamatosan változott, új és új arculatot öltött a történelem során, például a korábbi időszakok liberálisait a következőben konzervatívnak tekintették. A jelenlegi kizárólagos felfogás (mely szerint csak a liberalizmus vagy a konzervativizmus érvényesülhet), egyik legnagyobb hibája, hogy nem nyújt megoldást az ún. független szavazók számára (akik, ha részletesen megvizsgálnánk, valójában egyik vagy másik oldal felé hajlanak), mivel a legtöbb konkrét helyzetben nem létezik stabil centrumpozíció. A szerzők a megoldást az értelmezési keret megváltoztatásában látják: nem kérve a választókat, hogy feladják a számukra fontos értékeket, hanem inkább őket meggyőzve érdemes mind a jobb-, mind a baloldalnak a másik oldal értékeivel bővíteni a sajátjait. A leghatékonyabb konzervatív pozíciók – állítja a tanulmány – azok, amelyek integrálni képesek magukba a liberális értékeket, de egyúttal hűek maradnak a konzervatívokhoz is; és ugyanez érvényes a liberálisok esetében is.

Mégis, mi a különbség e megközelítés (az ún. szintézis platform) és a centrista felfogás között? Az amerikai szerzők ezt a „férfiasság” és „nőiesség” példáján keresztül világítják meg:

  • az elmúlt 50 év folyamán az „igazi férfi“ ideája megváltozott, már nem zárja ki érzékenységet és érzelgősséget. Ehhez hasonlón a „nőiesség” is átalakult, hiszen ma már széleskörűen elfogadott az erős és független nő ideája.
  • Mind a „férfias”, mind a „nőies” magába foglalja a másik tulajdonságainak és értékeinek részleges integrációját (értékcseréjét), ugyanakkor mindez nem vezetett el egy ún. „férfinőhöz”, amely jelen esetben a centrista kompromisszumnak felelne meg.

Az amerikai agytröszt következtetése: itt az idő, hogy mindkét oldal (konzervatív és liberális) elkezdje részben magáévá tenni a politikai ellenfél alapvető értékeit, olyan feltételeket teremtve ezáltal, amelyek újféle politikai kultúra kialakulásához, egy újszerű társadalmi-politikai kiegyezéshez és a polaritás egy mérsékelt formájához vezethetnek. Koncepciójuk azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy ez az új felfogás miként is gyökeresedhet meg a társadalomban; tanulmányukban kizárólag a pártok és politikai irányzatok kapcsolatával foglalkoznak, márpedig egy ilyen szintű változáshoz elengedhetetlen lenne e kérdés vizsgálata.

Amerikából jöttem…

Elképzelhető-e és hogyan képzelhető el mindez a magyar társadalmi és politikai térben? Képesek-e egyáltalán a magyar politikai élet szereplői bármit is befogadni, illetve tanulni ebből? Az amerikai polarizációt eredményező két tényezőről – versengő kétpártrendszerről és a posztmodernizmus jelenlétéről – Magyarország vonatkozásában is beszélhetünk, de csak erős megszorításokkal:

  • A hazai duális jelleg (Fidesz-MSZP) az MSZP atomizálódásával és a Jobbik felemelkedésével felbomlott, az Orbán Viktor kötcsei beszédében vizionált centrális erőtér jött létre, Fidesszel a középpontban.
  • A Fideszen kívül a baloldali pártok gyakorlatilag nem képesek megfogalmazni és az állampolgárok számára vonzóvá tenni a saját alapvető értékeiket, míg a Jobbik az átlagszavazó számára túl radikális és ellentmondásos értékeket képvisel.
  • A Fidesz (a baloldallal együtt) lehetetlenné teszi a kölcsönös értékcserét, a pozitív-pozitív kapcsolat és ezzel egy újfajta polarizáció kialakulását, egyebek között azzal, hogy kétségbe vonja a teljes hazai baloldal alapvető értékeit és tevékenységét (miközben ezt a baloldal hagyja s tehetetlenül nézi), elzárkózva ezzel bármiféle értékcserétől.

“… nem egyszerűen a (baloldali – a szerző) kormányzat leszerepléséről van szó, hanem a kormányzás szellemi és értékalapjainak megrendüléséről. Az emberek ugyanis nemcsak azt gondolják, hogy a kormányzat leszerepelt, hanem azt is, hogy az a két gondolat, amire a maga szellemi identitását építette, ugyancsak megbukott.”

(Orbán Viktor)

Az érem másik oldala a hazai baloldal társadalmi és politikai vízió nélkülisége, a választók felé világosan megfogalmazott baloldali értékek hiánya, a politikai ellenfél megbélyegzése (Orbán diktátor, a Fidesz diktatúrát épít), a kategorikus elzárkózás a jobboldali kormánypártokkal való bármiféle érdemleges vitától, végeredményben bármiféle értékcserétől.

A posztmodernizmus hazai hatásai (ha az amerikai tanulmány meghatározásából indulunk ki) nem olyan átütőek. Az 1989-es rendszerváltásig csak a társadalom marginális része ismerkedhetett meg ennek különböző irányzataival (bős-nagymaros környezetvédői, rendszer ellenes csoportok, szamizdat mozgalom résztvevői stb.), azt követően viszont mindenki, köszönhetően az ezeket szabadon és nyilvánosan képviselő különböző szubkulturális csoportoknak, nemzetközi és hazai nem-kormányzati, civil szervezeteknek. Ám a rendszerváltás során újjáéledő népi-urbánus és az az után is megmaradó kommunista-rendszerváltó törésvonalakkal tagolt hazai politikai és társadalmi közeget nem csupán teljesen felkészületlenül érte a posztmodernizmus „betörése”, hanem egyrészt az ezt képviselők jó része lassan betagozódott a baloldali-jobboldali politikai és társadalmi megosztottságba. Másrészt a posztmodernizmus hazai képviselői, az amerikaiakkal ellentétben, nem voltak képesek össztársadalmiként megjeleníteni és elfogadtatni az általuk képviselt ügyeket, és csak minimálisan tudták befolyásolni a pártok alapvető értékeit. Magyarországon továbbra is a történeti örökséggel fűszerezett bal-jobboldali (politikai, gazdasági és társadalmi) megosztottság uralkodik.

Kiútkeresés vagy bezárkózás?

Míg az USA-ban két, a másikat kölcsönösen elismerő és egyenrangú párt vetélkedik a választókért és a hatalomért, állandó versenyhelyzetet teremtve ezáltal, addig ma Magyarországon a Fidesz és a baloldali ellenzéki pártok egyáltalán nincsenek egy súlycsoportban, nem szólva a kettejük közötti mély megosztottságról. Márpedig a demokratikus politikai kultúra és társadalom fejlődésének, ahogy az amerikai szerzők is hangoztatják, elengedhetetlen föltétele egy jól működő versengő pártrendszer, beleértve a politikai ellenfél értékeinek és eltérő felfogásának elismerését és a mély polarizáció mérséklésének irányába mutató kölcsönös értékcserére való törekvést is. Ki lehet-e törni a hazai politikai kultúrát, társadalmi fejlődést és a politikai közösség kohézióját romboló helyzetből? Segítségünkre lehet-e ebben bármennyire is az Institution of Cultural Evolution ismertetett koncepciója? A jelenlegi hazai állapotokat figyelembe véve úgy tűnik: nem.

Mi viszont úgy látjuk, hogy ennek az amerikai intézetnek a kölcsönös értékcseréről és a pozitív-pozitív kapcsolatról megfogalmazott elképzelései nem csak figyelemre méltóak számunkra, hanem a hazai gyakorlatban alkalmazhatóak is lennének. Figyelemre méltóak, ugyanis a társadalmi és politikai polarizáció megszelídítése-mérséklése (de nem fölszámolása vagy megszüntetése) pótolhatatlan szerepet játszik egy demokratikus politikai közösségek kohéziójának megteremtésében, és az intézet felvetése és javaslatai pont erre vonatkoznak. Ráadásul idehaza épp az elmúlt években bomlott föl az 1989-es rendszerváltás óta működő duális pártrendszer (MSZP-Fidesz), és alakult ki a hazai jobb és baloldal közötti egyensúlytalanság, ami tovább mélyítette a közöttük amúgy is meglévő megosztottságot. És alkalmazhatóak, de ennek – tegyük hozzá gyorsan – vannak feltételei. Legelőször is az, hogy a baloldalnak versenyképessé kellene válnia, és csak ezután kezdődhetne el a megosztottság pozitív-pozitív kapcsolattá való átformálása. További feltételek:

  • a baloldalnak jelenleg egy karizmatikus, hiteles és erőskezű vezető személyre (aki nem Gyurcsány Ferenc), valamint egy mindenkit befogadó társadalmi és politikai vízióra van szüksége ahhoz, hogy versenyképes, komoly kihívó lehessen, és így is tekintsen rá a Fidesz;
  • a baloldal üzeneteiben, személyeiben, de legfőképp értékeiben való megújulása és versenyképes ellenféllé válása nem lehetséges kizárólag saját forrásból, hanem csak jobboldali értékek átvételével;
  • a jobboldal felismeri az általa kialakítani próbált centrális erőtér korlátait (széles nemzetközi kritika, a Fidesz-en belüli feszültségek, a fokozódó társadalmi elégedetlenség, lásd: NAV-botrány, reklámadó, nemzeti trafikok, FTC stadionavató), és ez (többek között) arra ösztönözi, hogy mérsékelje a baloldallal szembeni megnyilvánulásainak stílusát, s hogy kisebb-nagyobb gesztusokat tegyen a baloldalnak.

Ezen változtatások végrehatásához jelenleg nincs meg a készség és/vagy az átütő akarat egyik oldalon sem, és így nem is teremtődtek meg a kölcsönös értékcserén alapuló polarizáció és a szintézis-platform létrejöttének feltételei. A hazai társadalmi és politikai megosztottság mérséklésére viszont égetően szükségünk lenne. Ehhez az egymásra utaltság kölcsönös felismerésén és egymás kölcsönös elismerésén keresztül vezet az út. E nélkül nem kezdődhet meg az árkok feletti hidak építése, történjék ez akár az értékek kölcsönös cseréje révén, akár másképp.

 

Letölthető dokumentumok:

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország