Széll szellemisége

2010-ben, amikor a Fidesz kétharmados többséggel kormányra lépett, egyik első csomagja a Széll Kálmán terv volt. Ez a sorvezető volt hivatva felvázolni a középre húzó, szabadelvű alapokon álló gazdaságpolitika kereteit. Az óta sok víz lefolyt a Dunán, s érdekes feladat lenne végigkísérnünk e terv négy és fél éves útját – a napi szintű kommunikációtól a terv elhullásáig.

De persze mégsem teljes eltűnésről van szó, mert hiszen a minap Orbán Viktor éppen a Széll Kálmánról elnevezett alapítvány rendezvényén mondott „országértékelőt”, amelyben megállapította: 2014-re létrejöttek egy szuverén politika (alkotmányos és) pénzügyi alapjai. A szuverén politika persze nem ugyanaz, mint a szabadelvű politika, habár a kezdőbetű kétségkívül közös bennük.

Lehet, hogy a kormány mégis visszatér ihletőjéhez, Széll Kálmánhoz?

No, de milyen ihlető is a néhai nagy magyar politikus? A mai magyar kormány számára Széll Kálmán nyilvánvalóan gazdasági-pénzügyi szaktekintély, aki az 1870-es években sikeresen elhárította az államcsődöt, és a magyar költségvetést a helyére rakta. Ez mind igaz, és a kormányfő  nyilván azért áll Széll Kálmán képe elé , hogy ezzel képileg is demonstrálja: a maga kormánya ténykedéséről is éppen ugyanezt gondolja.

 Ám nem látjuk, hogy a „másik” Széll is a mai kormány ihletforrása lenne.  Ki is ez a „másik”? Nos, az a Széll, aki többszöri pénzügyminisztersége után rövid ideig miniszterelnök (1899-1903) is volt. Nem sokkal a Milleneim után, egy roppant viharos pártpolitikai helyzetben lett miniszterelnök, akkor, amikor a korabeli kormány és ellenzék még a mainál is jobban gyűlölte egymást. Széll ekkor egy huszárvágással kiegyezik az ellenzék egyik meghatározó erejével és a másikkal is jó viszonyt ápol. Négy évig parlamenti béke van. Az ellenzék egyik frakciója viszonzásképpen be is lép a kormánypártba, hogy aztán Széll bukásakor ismét az ellenzéki padokon találja magát.

Ezt a fajta békítő szerepet – hogy is fogalmazzunk – kevéssé hozta meg a nevében pedig nagyon is együttműködőnek szánt NER.  Mintha azonban a stratégia politikai részének kivitelezésébe hiba csúszott volna: kormány és ellenzék együttműködésétől távolabb vagyunk, mint az elmúlt 25 évben bármikor.

A történeti hűség kedvéért persze jegyezzük meg: amikor Széll Kálmán 1899-ben kiegyezett az ellenzékkel, pártja keményebb elemei (Tisza Istvánnal az élen) belső ellenzékbe vonultak. Amikor pedig Széll megbukott, ez a belső ellenzék vette át a vezető szerepet, s nemsokára Széll Kálmán a kormánypárton kívül találta magát. Persze ma mindketten térnevek; ők legalább kiegyeztek egymással.

De mi van Széll miniszterelnöki örökségével? Széll nélkül lehetséges közép?  

Letölthető dokumentumok:

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország