Politikai konfliktusmarketing

Cimke: Novák Zoltán,

Sajtótájékoztatóból nyilvános vita

Gyurcsány Ferenc és Robert Fico révkomáromi találkozója nem sok eredménnyel zárult. A magyar kormányfő hat javaslata nem talált kellő fogadtatásra, és a  négypontos közös nyilatkozat is eléggé tárgyszerűtlen volt. Amikor a régóta húzódó konfliktus legújabb fejezete megkezdődött, első gondolatom az volt, hogy a megoldás felé vezető út kezdő lépése egy nyilvános televíziós vita lehetne, ahol nem egy négyszemközti találkozón vitatkoznának a felek, ami után egy semmitmondó nyilatkozat kiadását követően minden menne tovább az eddigi medrében, hanem mindenki számára – a két ország állampolgárai számára éppúgy, mint a nemzetközi nyilvánosság számára – egyértelművé válnának az álláspontok és  az érvek, valamint az ellenérvek primer módon megmutatkozzanak.  Persze aztán elvetettem ezt a gondolatot; nem csak azért, mert egy ilyen vitaműsor megszervezése csaknem lehetetlen lenne (nálunk a miniszterelnök-jelölti viták is csak nagy erőfeszítések árán jönnek létre), hanem azért is, mert a nemzetközi diplomácia másképpen működik, ilyen vitára mindezidáig még nem volt példa. Épp ezért volt egy kissé meglepő, amikor a találkozó után spontán módon mégiscsak megtartották ezt a vitát (még ha nem is abban a formában, amire én gondoltam), mivel a sajtótájékoztató egy csaknem másfél órás „adok-kapok”-ká fajult.

Természetesen nem példa nélkül álló, hogy egy találkozót követően a sajtó előtt a politikusok a nézetkülönbségeket is fontosnak tartják megemlíteni és hangsúlyozni, de ez általában pár mondat keretében megtörténik, és azután a megbeszélés eredményeit és az egyeztetések lehetséges további irányait proklamálják. Ezúttal ez fordítva történt: a szlovák miniszterelnök, miután lerótta a találkozó eredményességéről szóló kötelező köröket, egy vélhetően előre megkomponált rövid vádbeszédet tartott, amelyben hangzatos fordulatok keretében felsorolta kifogásait és sérelmeit.

Ezek után a magyar miniszterelnök nemigen tehetett mást, mint reagálva partnere megnyilvánulásaira, az elhangzottakkal szembeállította a magyar érveket és kifogásokat (ha ezt nem teszi akkor a külföldi híradásokban és cikkekben a találkozó kapcsán kizárólag a magyar fasizmus exportjáról és a magyar szélsőségesek revíziós törekvéseiről lett volna szó). Ezekre pedig a következő körben Fico reagált. Tehát nem pusztán arról van szó, hogy mindkét fél egyszerűen felsorolta a panaszait, hanem még a sajtó kérdéseire válaszolva (a sajtótájékoztató végén mind a magyar, mind a szlovák média két-két kérdést tehetett fel) is egymással replikáztak. Egy reaktív jellegű vitaszituáció alakult ki, ami teret nyitott az álláspontok effektív ütköztetésének.

Végül is az érvek és ellenérvek hálójából a magyar miniszterelnök került ki győztesként, ezt maga Fico is így érezte, mivel nem sokkal később – egy televíziós interjúban – indignáltan megvádolta a szlovák sajtót, hogy a sajtótájékoztatón helytelenül viselkedett, és idegen érdekeket szolgált.

Konfliktusmarketing

Ha máshonnan nem is, legalább az amerikai külpolitikából megtanulhattuk volna, hogy egy konfliktus megfelelő nemzetközi tálalása gyakran fontosabb, mint maga a konfliktus vagy a konfliktusban realizált valós szerepviszonyok. A nemzetközi közvélemény megítélése és nyomása nagyon sok esetben döntő fontosságú lehet egy konfrontatív szituáció kezelésében.

Menedzselni kell tehát a – konfrontációhoz kapcsolódó – nemzetközi interpretációkat, méghozzá úgy, hogy a saját értelmezésünk váljon dominánssá. Ez egyébként egész jól működött az elmúlt években, mert mindaddig, amíg az Európai Parlament szocialista frakciója nyomást gyakorolt a szlovák kormány vezető pártjára, egész más volt a hangnem. Robert Fico kezdeményezett újra és újra találkozókat, aminek létrejöttét Gyurcsány Ferenc feltételekhez tudta kötni. Ez az előny mára elolvadt, mert mostanra a külföld számára már korántsem egyértelmű, hogy ki a felelős az ellentétek periodikus felélénküléséért.

Újra és újra el kell adni a konfliktust, mégpedig a marketing törvényeinek megfelelően: jól kell megválasztani a célközönséget (melyek hatást tudnak gyakorolni a dolgok alakulására); fogyaszthatóvá és emészthetővé kell tenni saját álláspontunkat; megfelelően kell csomagolni az üzeneteket, stb. Ebben az okoz jelen pillanatban nehézségeket, hogy a képi szimbolika – a korábbiakkal ellentétben – ezúttal nem a mi javunkra játszik. A nyilas relikviákkal felszerelt egyenruhás masírozás ugyanis sokkal kelendőbb a külföldi médiában, mint a magyar fél sérelmeit képező ügyek.  A tankönyvek problémáját, vagy a jogi szabályozásban és a finanszírozásban érvényesülő diszkriminációs próbálkozásokat sokkal nehezebb hatásosan tálalni, mint a szlovák zászló elégetését Budapesten.

A konfliktuskezelés alternatívái

A szokatlan és műfajteremtő sajtótájékoztató révén ugyan egyértelművé váltak az álláspontok, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy néhány részeredménytől eltekintve – ezek az álláspontok jottányit sem közeledtek a felső szintű találkozó révén.

Könnyen lehet, hogy valódi előrelépést a két ország kapcsolatának javításában csak alsóbb szinteken lehet elérni. Például a társadalmi kapcsolatok szorosabbra fűzésével, közös kulturális programokkal, közös értelmiségi konferenciákkal, a szomszédos térségek regionális együttműködésének erősítésével (közös uniós pályázatok indításával). A konfliktuskezelés tekintetében én könnyen el tudom képzelni, hogy sokat segítene egy nagyszabású kulturális magyar évad megszervezése Szlovákiában (rendeztünk ilyet az utóbbi időben Pekingben, Londonban, és Berlinben is).  Természetesen fontos, hogy a világ nagyvárosaiban a magyar kultúra jelen legyen, de még ennél is fontosabb talán, hogy a közvetlen környezetünk is megismerjen minket. Sajnos evidenciának tekintjük, hogy az évszázadok óta egymás mellett élő nemzetek ismerik egymást, és már nem tudnak újat mutatni a másik számára. Én viszont attól tartok, hogy mindkét fél csak a rosszat látja a másikból.

Elég egyértelműnek tűnik, hogy amíg a magyar kultúrmissziót a gárdák töltik be északi szomszédunknál, számunkra pedig Robert Fico és Ján Slota testesíti meg a szlovák népet, szellemiséget és kultúrát, addig túl sok jóra nem számíthatunk.

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország