Vonzások és választások

Cimke: Novák Zoltán,

A 2008-as esztendőt az illegitimitási és a cselekvőképességi narratíva uralta, mindkettő az Őszöd-szindróma logikai következménye volt. Az illegitimitási polémia egészen a népszavazásig tartott, majd a koalícióbomlást követő kisebbségi kormányzás hívta életre a cselekvőképességről szóló vitát, és a Fidesz érvrendszerében mind a két problémára az előrehozott választások kiírása jelentette volna a megoldást. Mivel a 2009-es költségvetés elfogadásával és az adótörvények megszavazásával a kormány némileg stabilizálta helyzetét, nemcsak a cselekvőképesség kérdésköre, hanem az előrehozott választások témája is hónapokon belül végleg lekerül a napirendről.

Adja magát a kérdés, hogy melyek lesznek azok a meghatározó vezérmotívumok, amelyek mindezek után meghatározzák a magyar belpolitika napirendjét. Ezen a ponton fontos leszögezni, hogy az illegitimitás és a cselekvőképesség tárgykörében lefolytatott küzdelem nem pusztán egy kommunikációs harc volt. A kormány számos lépése és döntése a legitimitás és a cselekvőképesség erősítésére irányult, miközben az ellenzék akcióinak és reakcióinak döntő része a legitimitás és a cselekvőképesség megkérdőjelezését célozta. A kommunikációs térben lezajló elvi pengeváltások tehát döntő hatást gyakoroltak a politikai cselekvés színterére is; egyebek mellett a kormányoldal reformelkötelezettsége e harcnak esett áldozatul. Éppen ezért is húsbavágó kérdés, hogy melyek lesznek az elkövetkező egy év fő tematikai csomópontjai, milyen új frontvonalakat nyitnak a pártok, milyen témákat vetnek fel a választópolgárok megnyerése érdekében, hisz ne felejtsük el, választási év előtt állunk. Júniusban európai parlamenti választások lesznek, ráadásul az év végén minden bizonnyal beindul a 2010-es országgyűlési választások kampánya. Lássuk, milyen lehetőségek mutatkoznak – a pártok számára – a magyar politika kiüresedő témakészletének felfrissítésére.

Permanens válságkezelés

Az elkövetkező egy év legkézenfekvőbb témája: a válság. Az első értelmezési küzdelmek már tavaly lezajlottak, és a reálgazdasági válság újabb és újabb aspektusainak felszínre kerülésével, újabb és újabb retorikai összecsapásokra számíthatunk. Természetesen az ellenzék érdeke az, hogy a válság negatív következményeiért a lakosság minél nagyobb mértékben a kormányzatot tegye felelőssé. A kormány érdeke pedig az, hogy a válság, mint kívülről érkező hatás (támadás) jelenjen meg, amit a kormányzat képes megállítani vagy mérsékelni. Ebben a mérkőzésben az első csörtét a kormány nyerte: sikerült elhárítania a közvetlen pénzügyi fenyegetést, konszenzuskereső és válságkezelő kormány képét tudta nyújtani, és némileg növelte is támogatottságát (igaz ez mindössze annyit jelent, hogy a Fidesz támogatottsága pillanatnyilag nem két és félszer, hanem „csak” kétszer akkora, mint az MSZP támogatottsága). Ugyanakkor, ha rövidtávon sikerült is tőkét kovácsolni a válsághelyzetből, középtávon már korántsem kínálkozik túl sok dicsőség a kormányzat számára; a leghatékonyabb válságkezelés sem képes kiküszöbölni, hogy az elkövetkezendő recessziós periódus negatív konzekvenciái a lakosság döntő hányadát utolérje; ez még akkor is borítékolható, ha ezúttal eltekintünk a – Bajnai Gordon által jegyzett – válságkezelési terv hiátusaitól.

A kormányzatnak mindamellett egy mélyebben gyökerező problémával is szembe kell néznie. 2006-ban a teljes kormányzati stratégiát arra alapozták, hogy az első két év megszorító politikáját követően (melyre a fiskális válság miatt volt szükség) a ciklus második felében a meginduló életszínvonal-emelkedés és az uniós források által biztosított látványos fejlesztések révén képesek lesznek visszahódítani a kiigazítás miatt elveszített szavazókat, és megfelelő klímát tudnak teremteni egy sikeres kampányhoz 2010-ben. Részben saját elhibázott lépései miatt, részben önhibáján kívül négy év válságkezelés jutott a Gyurcsány-kormány osztályrészéül, ráadásul a reformidentitását is feladta, és kisebbségi kormányzásra kényszerült. Ebben a feltételrendszerben nagyon nehéz lesz kitörési pontokat találni, olyan integráló-erejű témákat felvetni, amiket ne koptattak volna el teljesen, olyan mozgásosító erejű ügyeket felvállalni, amelyekre egy offenzív és sikeres kampány építhető. Az elmúlt két év program-kavalkádjában a kormány szinte minden puskaporát ellőtte. A jelenlegi helyzetben reformretorika felmelegítése, vagy a válságkezelő kormány ideájának erősítése egyaránt zsákutcának tűnik, így az MSZP már csak a Fideszben bízhat. Az előző két országgyűlési választást sem az MSZP nyerte meg, hanem a Fidesz veszítette el. Ha és amennyiben a jelenlegi erőviszonyokat vesszük alapul, akkor a Fidesznek jóval nagyobb hibákat kell elkövetnie ahhoz, hogy az MSZP játszmalabdához jusson.

Pozitív és negatív üzenetek

Nem nehéz észrevenni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt sem bővelkedik az innovatív és vonzó témákban, de a Fidesz számára e tekintetben sokkal több lehetőség kínálkozik. Egyelőre úgy tűnik, hogy a párt illegitimitási és cselekvőképességi narratíváját a válságretorika váltja föl, ami középtávon biztos receptnek tűnhet, de számos kockázatot rejt. A recesszió okozta életszínvonal-csökkenésre, és a válság negatív társadalmi kísérőjelenségeire alapozva könnyedén meg lehet nyerni az EP-választásokat, de az országgyűlési választásokhoz ez kevés. A válságtematika ugyanis főleg negatív, bíráló-kritizáló megnyilvánulásokra ad majd lehetőséget, az eddigi országgyűlési kampányok tapasztalataiból viszont egyértelműen leszűrhető, hogy kizárólag pozitív, illetőleg kizárólag negatív üzenetekkel nem lehet Magyarországon választást nyerni. Eddig mindig az a politikai erő tudott sikert elérni, amelynek sikerült legalább nagyjából eltalálni a pozitív és negatív kampányelemek megfelelő arányát, és kudarca volt ítélve az a párt, amelyik túlfeszítette valamelyik pólust, és – ilyen értelemben – egyoldalú kampánnyal rukkolt elő. Ráadásul a válságtematika természetes módon egy kiélezett kompetenciaharcot szül majd, amely ingoványos talaj a Fidesz számára, mivel e tekintetben komoly adóságai vannak. A kormányzó- és alternatívateremtő képességet ugyanis csak konkrét tervekkel, programokkal és koncepciókkal lehet erősíteni, ezen a téren pedig a párt mindezidáig nem jeleskedett. A válságkezelésre vonatkozó elképzelései vagy pontra megegyeztek a kormány tervezetével, vagy komoly elutasítást váltottak ki a szakma részéről (IMF-hitel bírálata, drasztikus alapkamat-csökkentés).

A Fidesznek tehát – ha biztosra akar menni – meg kell találni a maga pozitív előjelű, mozgósító erejű témáit. Ilyen téma lehet például a reformok kérdésköre; e téren komoly fordulat állt be a Fidesz berkeiben. A párt elsőszámú vezetője több fórumon is megjelölt néhány területet, ahol reformok bevezetését tartja szükségesnek. Hovatovább még az is előfordulhat, hogy 2010-ben egy jobboldali reformkampány tanúi lehetünk. Persze a konkrétumok és koncepciók továbbra is váratnak magukra, így hiba lenne túlértékelni az e tárgyú kijelentéseket, de mindenesetre jelzésértékkel bírnak. Ugyanilyen integratív téma lehetne az euró bevezetésének ügye – céldátumostul, ütemtervestül. Ez a téma természetesen a kormányoldal számára is nyitva áll (feltehetően élni is fog vele), de az ő helyzetük e tekintetben ellentmondásosabb, mert épp a Medgyessy-kormány idején tolódott ki a céldátum az évtizeden túlra.
 
 *
 
Persze az ideális helyzet az lenne, ha az EP-választások az Unió jövőjéről, a Lisszaboni Szerződés ügyéről, a föderalizáció mikéntjéről szólnának, a 2010-es választás pedig az euró bevezetéséről, a közjogi kiigazításokról, és a kampány a reformkoncepciók versenyévé válna, de erre alighanem csekély az esély.
 
 
Novák Zoltán
 
 

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország