Az alkotmányozási paradoxon


Ilyesmire természetesen minden alkotmány képes, de a magyar alaptörvény mintha kifejezetten erre született volna. A hatályos magyar alkotmánynak ugyanis rengeteg rossz paragrafusa van – jószerivel akárhol nyitjuk is ki, pontatlan vagy egyenesen hazug megfogalmazásokkal, rosszul megírt mondatokkal, normatíve értelmezhetetlen kijelentésekkel, üres deklarációkkal és túlírt vagy éppen kifejtetlen passzusokkal találkozunk benne –, ám számos hibája mellett is legfontosabb hátránya, hogy viszonylag könnyen módosítható, átírható, megújítható, megreformálható vagy éppenséggel teljes egészében hatályon kívül helyezhető.

Mindehhez – miként akár egy új alkotmány létrehozásához is – elegendő egy parlamenti kétharmados többség (az összes képviselő kétharmada), és az alkotmányozás előtt szabad az út. A kétharmados többség kell hozzá, de csak az kell hozzá. Ha az megvan, akkor minden megvan. De amíg az nincs meg, addig semmi sem tehető.

Ez a vonása a hatályos alkotmánynak nagyon magyaros vonás. A világ demokratikus államaiban egy ilyen alkotmányos szabály elképzelhetetlen lenne. Magyarországon adva van egy alkotmány, amely nem képes önmaga megújítására, amíg valamely politikai erő meg nem szerzi a képviselői helyek kétharmadát, ha azonban akad olyan erő, amelyik ezt eléri, az előtt semmilyen akadály nem tornyosul: gyakorlatilag azt csinál az alkotmánnyal, amit akar. Mindent és bármit. Márpedig a minden – az minden, a bármi pedig: nem majdnem bármi, hanem akármi. A minden megtehetését csak az önkorlátozás, a jólneveltség és a gátlás akadályozhatja meg.

Rossz az az alkotmány, amely csak működtetőinek gátlásaira apellál. Igaza volt – természetesen – William Gladstone (1809-1898) brit politikai gondolkodónak, akinek híres mondása szerint az alkotmány sorsa azoknak a jóhiszeműségén múlik, akik működtetik azt (ő csak tudta: négyszer volt miniszterelnök). De ha az alkotmány le van írva (mint a világ legtöbb alkotmánya), akkor normatíve korlátoz, és azokat is korlátozza, akik a megváltoztatására törekszenek. Kivéve – mint be kell látnunk – a magyar alkotmányt, amely kizárólag támadóinak jóhiszeműségén engedi magát csüggeni.

Mármost a gátlástalan jelzőnek van egy eredeti értelme: olyasvalakire mondják, aki nem érez gátlást, ha megtehet valamit, és megteszi, amit meg lehet tennie. A mai magyar politikában minden politikai erő szabadon alkotmányozna, ha megtehetné.

Hamarosan lesz egy politikai erő, amelynek lehetősége lesz alkotmányozni: a Fidesznek jó esélye van a kétharmados többség elérésére a következő választásokon. Nem lehet kétség a szándékai felől. A közönség mindig is hihette, egy hete pedig tudja is: a párt élni fog a kétharmados többség adta lehetőségekkel. Márpedig ezek a lehetőségek szó szerint végtelenek. Semmi és senki nem állhat szembe azzal, akinek kétharmada van, és alkotmányozni akar. A magyar közönségnek fogalma sincs arról, hogy mi tehető meg, ha megvan az alkotmányozó többség. A minden – mint jeleztük – azt jelenti, hogy minden.

A rendszerváltozás óta mindig változó demokratikus többségnek húsz év állott a rendelkezésére ahhoz, hogy alkotmányozó többséget építsen maga köré, és megszilárdítsa az alkotmányt: először (!) módosítsa az alaptörvény parlamentarizmus-ellenes szabályait, majd azután (!) bebiztosítsa a köztársaság intézményrendszerét az alkotmánymódosítási szabályok megszigorításával. Erre a demokratikus többségnek a két évtized alatt mindig is változó esélye volt, de akár több, akár kevesebb esélyt adott magának, valójában sohasem élt vele.

Most ahhoz már késő van, hogy egy társadalmi szerződés hozza létre az új alaptörvényt. A társadalmi szerződést az előtt kell létrehozni, hogy a társadalmi szerződés utáni állapotok ismertté válnának. John Rawls, a politikai filozófia nemrég elhunyt hatalmassága híres igazságosság-elméletében a tudatlanság fátylának (vail of ignorance) nevezte azt a függönyt, amely mögött a szerződő felek nem látják jövendő pozíciójukat, és éppen ebben a helyzetükben szerződhetnek egymással, nem tudva, hogy győztesek vagy vesztesek lesznek-e a társadalmi szerződés hatályba lépését követően.

Alkotmányozni csak így lehet. De a magyar alkotmány ezt az alkotmányozást nem teszi lehetővé. A magyar alkotmány a győzteseknek adja az alkotmányozás jogát.

Ám ha valamely csoda folytán most folynék az alkotmány-előkészítés, már akkor is csak a jövő győzteseinek alkotmánya születhetnék meg. Rawls tudatlanság-fátyla a mi esetünkben átlátszó özvegyi fátyol: már most is pontosan tudjuk, milyen győztesek rendezkednek majd be mögötte.

A választások után előre láthatóan berendezkedő győztesek általi alkotmányozás elvileg két úton kerülhető el. A Fidesszel szembeni (politikai kisebbséget reprezentáló) pillanatnyi parlamenti többség vagy azt akadályozza meg – politikai eszközökkel –, hogy a Fidesz kétharmados többséget érjen el a következő választásokon, vagy azt – közjogi eszközökkel –, hogy a Fidesz a kétharmados többség elérése ellenére alkotmányozhasson.

Az első út majdnem teljesen lehetetlen. A második út szinte egészen biztosan lehetetlen.

De még a második út sincs lezárva.

Ráadásul a második út végső soron esélyt adhat az első útnak is.
Aki ennek igazságára ráébred, az kulcsot kap a jövőhöz.
 
2009-05-19

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország