Rejtőzködő ideológiák


Az első irányzat a Fidesz-KDNP-hez köthető jobboldaliság, amely már önmagában is rendkívül összetett. A pártszövetség nagyobbik tagjának 2003-as alapítólevele csupán a „keresztény erkölcsöt, a szabadság, a rend és a természet törvényét” jelöli meg vezérelvként. A Fidesz azóta is tudatosan kerüli a kategorizálást és az egyértelmű állásfoglalásokat, ennek oka, hogy a párt az egységes jobboldal eszméjét követve rengeteg szubkultúrát egyesít, szinte az összes választói csoportot meg kívánja szólítani.  A néppárti jelző talán a legtalálóbb, ha a pártszövetséget el szeretnénk helyezni a politikai palettán. Az ilyen kérdéseket meghagyják a KDNP-nek vagy valamelyik kevésbé ismert politikusnak. Jó példa erre Ékes Ilona nyilatkozata a melegfelvonulás kapcsán, amikor az eseményt a közrendre és a közerkölcsre veszélyesnek minősítve, annak betiltását követelte, a homoszexualitásról pedig mint gyógyszerrel kezelhető betegségről beszélt.  A párt rögtön elhatárolódott a képviselő nyilatkozatától, és a rendezvényről kizárólag mint rendőri kérdésről volt hajlandó beszélni. Néhány évvel ezelőtt Mikola István „szinglihordákra” tett megjegyzése kavart botrányt, megmutatva a világos értékválasztást kerülő politika veszélyeit. A párt a belpolitikában tudatosan egyensúlyoz, egyes politikusaik szinte kizárólag a törzsszavazónak tekintett választói csoportokhoz szólnak, sőt néha még az attól jobbra elhelyezkedő rétegeknek is meg kívánnak felelni. Liberálisabb karakterrel rendelkező személyiségeik ugyanakkor a „közép” megnyerésére törekszenek, és elsősorban jóléti, gazdasági kérdésekről beszélnek.  Ez annál is inkább érdekes, mert ha megvizsgáljuk a testvérpártnak tekintett német CDU állásfoglalásait, nemcsak az a szembetűnő, hogy liberálisabban kezelik ezeket a problémákat - a hamburgi melegfelvonulást például a kereszténydemokrata polgármester Ole von Beust vezette -, hanem az is, hogy egyértelműen nyilatkoznak a melegek adoptálási, öröklési jogairól vagy akár az eutanáziáról is.  Véleményük minden esetben kapcsolódik keresztény indíttatásukhoz és demokratikus meggyőződéseikhez. Érdekes, hogy a Fidesz az Európai Parlamentben velük együttműködve sokkal koherensebb ideológiai képet mutat, mint a hazai közbeszédben.

A második jól elkülöníthető irányzat, amit a magyar sajtó szélsőjobbnak, radikálisnak nevez, a baloldali publicisták pedig szívesen hívják fasisztának, nácinak vagy nyilasoknak is az elsősorban a Jobbikhoz köthető csoportokat. Kategorizálásuk értékválasztásaik alapján nem egyszerű. Önmagukat - honlapjuk tanulsága szerint - a következőképpen határozzák meg: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális, nemzeti-keresztény párt.”  A keresztény identitás ellenére a párthoz kapcsolódó szubkultúrákban gyakran a sajátosan magyar újsámánista vallások, pogány hagyománytisztelet is az értékrendszerük részét képezi. További ellentmondás, hogy a muzulmánokkal való szimpátia is megjelenik, ami nem éppen a keresztény pártok sajátja, ez esetben sokkal inkább arról van szó, hogy a zsidóellenesség motivációja felülírja a vallásos elveket. A konzervatív elkötelezettség nem kevésbé problémás, hiszen annak alapvetően állagmegőrző, organikus fejlődést célul kitűző tulajdonságai nehezen fedezhetők fel a párt és a hozzá kapcsolódó csoportok ideológiájában. A jogrendszert, a politikai berendezkedést nem megőrizni, hanem radikálisan megváltoztatni kívánják. A Gárda feloszlatása kapcsán kialakult botrányok világosan megmutatták, hogy nem fogadnak el bizonyos törvényeket, mondván azok is a korrumpálódott politikai elit termékei. A Jobbik esetében sokkal egyértelműbb, hogy mit utasítanak el, mint az, mit képviselnek: liberalizmus, multikulturalizmus, homoszexualitás – hosszan lehetne sorolni a listát. Viszont hiba lenne a nyilasoknak vagy náciknak bélyegeznünk őket, még akkor is, ha rendezvényeiken felbukkannak ilyen elemek, és a párthoz kapcsolódó – elsősorban internetes nyilvánosság – nyíltan felvállalja ezeket az eszméket. A párt Európában is nehezen találja a helyét, nem véletlen, hogy képviselőik függetlenek maradtak, holott az EP-ben gyakorlatilag csak valamelyik koalícióhoz csatlakozva vihetnék sikerre elképzeléseiket.

A harmadik irányzatot liberális konzervatív politikának szokták hívni. Ezt a parlamenti erőtérben az MDF igyekszik megjeleníteni, illetve a köztársasági elnök is valami hasonlót képvisel, ugyanakkor létezik ennek a gondolkodásnak egy tőlük független, de elméletalkotásban nagyon erős csoportja is, akik az internetes közegből lassan kinőve folyóiratokban fejtik ki meglehetősen határozott elképzeléseiket, sőt, lassan az intézményi hátterük is megszületőben van. Az MDF önmagát korszerű konzervatív pártként határozza meg, amely felvállalja a történelmi magyar jobboldal pozitív hagyományait, illetve a már említett morális kérdésekben liberális álláspontot fogalmaznak meg. Esetükben azonban a túlélés kényszere gyakran felülírta már a belpolitikában is az elvekhez való ragaszkodást, elég csak a Fideszből botrányos körülmények között távozó Lengyel Zoltán esetét megemlítenünk. Európai perspektívában elhelyezve is kissé ellentmondásos az összkép. Az EP-választások után  Bokros, a párt listavezetője az európai reformisták és konzervatívok újonnan alakult meglehetősen sokszínű és törékeny frakciójához csatlakozott, ennek oka valószínűleg a hazai politikában már oly sokszor látott pragmatizmus. Ebben a formációban ugyanis Bokrosnak jóval nagyobb esélye van, hogy akár a költségvetési bizottságban is helyet kapjon, mint a Néppártiaknál.

A már említett másik irányzatot a „magyar újkonzervativizmusként” definiálhatjuk, olyan honlapok, folyóiratok mentén szerveződik, mint a Konzervatórium, a Kommentár, a Reakció, illetve a Közjó és Kapitalizmus Intézet. Erőteljes angolszász orientáció, szabadságjogok és a piacgazdaság melletti elkötelezettség jellemzi ezt a csoportot. Az ő esetükben az a nagy kérdés, hogy nézeteikkel képesek lesznek-e betörni a „mainstream” politikába, ez a fajta attitűd mennyiben képes érvényesülni a magyar politikai közegben.

A magyar jobboldal irányzatainak egyértelmű azonosítása meglehetősen nehézkes. A morális értékítéletekhez fűződő egyértelmű állásfoglalások, illetve a megfogalmazott elvek gyakran nem tükröződnek a mindennapi politizálásban, folyamatosan tetten érhető az értékek és fogalmak szándékos elmaszatolása, a következetesség feláldozása a szavazatmaximalizálás vagy épp az életben maradás oltárán, az értékelvűséget pedig gyakran felülírják a mindennapok taktikai megfontolásai és a rövidtávú érdekek. Ember legyen a talpán, aki a nyugaton bevált ideológiai kategóriákat a magyar belpolitika ideológiai katyvaszában alkalmazni tudja, és választópolgár legyen a talpán, aki a magyar pártpolitika lápvidékén stabil igazodási pontokat talál.
 
2009-09-08
 

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország