Az ellenkultúrától a parlamentig


Erre az alternatív ellenkultúrára idehaza alapvetően jobboldali, de eszmerendszerét tekintve  meglehetősen heterogén csoportok formális és informális kapcsolatrendszerére épül. A Jobbik politikai sikerei azzal a következménnyel is jártak, hogy ezek a szubkultúrák is sokkal láthatóbbá váltak a közvélemény számára, így a párt és hátországa tulajdonképpen folyamatosan egymást erősítik. Ezeknek a csoportoknak a közös tulajdonsága a rendszerellenesség, illetve, hogy tagjaik szinte kivétel nélkül a Jobbik szavazótáborát erősítik. Ideológiájukat tekintve a skála két végpontján találunk politikával szinte alig foglalkozó, hagyományőrző szervezeteket és nyíltan náci elkötelezettségű egyesületeket is. Ebből a sokszínűségből fakad, hogy ez az ellenkultúra a társadalmi lét minden szegmensét igyekszik lefedni a mindennapi fogyasztástól a nyelvhasználatig.

A párt felismerte, hogy bármilyen politikai siker eléréséhez nyilvánosságra van elsősorban szüksége, amely nemcsak informálja a potenciális szavazókat, hanem összeköttetést is teremt a már említett szubkultúrák között. Az internet, mint alternatív nyilvánosság használata nem véletlenül rendkívül erős ebben a közegben, a nagypártok által uralt mainstream média helyett on-line újságok, blogoldalak segítségével válik láthatóvá a párt. Ez újdonságot jelent azért is, mert az olvasók nem passzív befogadók csupán, interaktív kommunikáció valósul meg köztük és a szerzők között. Ez olyannyira sikeresnek mutatkozik, hogy manapság szinte alig van olyan népszerű blogoldal, kommentálható internetes újság, ahol előbb-utóbb ne jelenne meg valamilyen formában a Jobbikhoz kötődő szimpatizánsok hozzászólásainak tömege. Sőt, a jelenség már kikerült ebből a közegből, érdekes volt megfigyelni, hogy az egyik - jobboldalisággal a legkevésbé sem vádolható - kereskedelmi tévében az sms szavazók túlnyomó többsége Vona Gábort hozta ki a legalkalmasabb miniszterelnök jelöltnek.

A szubkultúrához sajátos nyelvhasználat kötődik, amely szerintük a "politikailag korrekt, hazug" közbeszéddel szemben "őszinte, és a nevén nevezi a problémákat", új kifejezéseket teremt, illetve tölt meg más tartalommal.  Sajátos jellemzője ennek az "újbeszédnek", hogy gyakran sértő, illetve rasszista gúnynévvel illeti nemcsak a politikai ellenfeleket, hanem mindenkit és mindent, amely nem azonosítható a szerzők világképével. A párt mainstream médiában való megjelenésével ez a nyelvhasználat is kitört a szubkultúrából, korábban teljesen illegitim kifejezések válnak napjainkban a közbeszéd részévé. A Jobbikhoz kötődő csoportok a nemzeti irodalmi kánon egy részét is elutasítják, illetve újrarendezik, kizárva abból mindenkit, aki szerintük nem elég magyar és piedesztálra emelve olyan írókat, akiknek alkotásainak irodalmi értéke legalábbis megkérdőjelezhető. Ugyanez történik a történelemmel, nem arról van szó, hogy esetleg eltérően értelmeznének néhány vitatott eseményt, hanem gyakorlatilag a magyar történetírás két világháború közötti nemzeti értelmezéséhez is csak lazán kötődő, annál jóval radikálisabb szemléletről van szó, amelyben a holokauszt egy legenda a nyilas vészkorszak pedig a nemzeti történelem legfényesebb fejezetei közé tartozik. Az oktatásban saját népfőiskolát hoztak létre, amelynek minden megyében kihelyezett tagozata van, hallgatói pedig a Szent Korona spiritualitásától a helyes életvitelig számos tantárgy közül válogathatnak.

A szubkultúra behatol a vallási térbe is, egyre-másra alakulnak idehaza a sajátos újkeresztény, sámánista vallások, amelyek rég letűnt, vagy sosemvolt hitet igyekeznek feléleszteni, nem kis fejtörést okozva ezzel a történelmi egyházak vezetőinek.

Ezeknek a társadalmi csoportoknak az aktivitása korántsem marad meg csupán az on-line, vagy a nyelvi-szimbolikus térben, hanem nagyon is a mindennapok része kíván lenni. Ennek leginkább szembeötlő jelensége a Magyar Gárda és a hozzá hasonló félkatonai szervezetek, amelyek a szerintük korrupt és alkalmatlan államhatalommal szemben kívánják a közbiztonságot megteremteni. Sok más, politikailag elkötelezett hagyományőrző egyesület létezik, ahol a kézművességtől kezdve az újonnan kifejlesztett harcművészetig számos tevékenység gyakorolható.  Alternatív fogyasztói kultúra létrejöttének lehetünk szemtanúi: a nemzeti rockzenekarok a mainstream zenei rádió- és tévéadókkal szemben nyújtanak sajátos választási lehetőséget, részvételükkel nyaranta már fesztivált rendeznek. Van már országos élelmiszerüzlet hálózat, ahol kizárólag magyar termékeket vásárolhatunk, könyvesboltok, ahol az olvasnivaló beszerezhető, illetve tetőtől talpig felöltözhetünk kizárólag hazai alapanyagokból készített, rovásírással, vagy hungarista szimbólumokkal teleaggatott ruhákba is, sőt, ha utazni akarunk Budapesten már nemzeti elkötelezettségű taxi is a rendelkezésünkre áll.

A rendszerkritikus parlamenten kívüli erők megerősödése nem ismeretlen Nyugat-Európában sem, elit-ellenesség, alternatív fogyasztói kultúra, a pártolók mindennapi életének erőteljes befolyásolása a kontinens számos országában ismert jelenség. A hazai fejlemények tehát beilleszthetők ebbe a trendbe, ugyanakkor legalább két szempontból teljesen egyediek. Először is idehaza kizárólag jobboldali szubkultúrákról van szó, míg nyugaton szinte ugyanekkora erővel bírnak a rendszert baloldalról, vagy éppen radikális zöld aspektusból bíráló csoportok. Másrészt olyan robbanásszerű fejlődés, amit a magyar jobboldali szubkultúra produkált sehol máshol nem tapasztalható. Ez nyilván azzal függ össze, hogy egy olyan közegben építették fel magukat, amelyben a legutóbbi kutatások szerint az állampolgárok háromnegyede saját bevallása szerint ma rosszabbul él, mint a rendszerváltozás előtt, és elégedetlen a demokrácia jelenlegi működésével.
 
A jelenségnek a politikai erőviszonyokat tekintve rövid- és hosszútávú hatásai és egy óriási dilemmája is van. Rövidtávon alacsony részvételi hajlandóság és politikai apátia esetén az elkötelezett választók felülreprezentálhatják a pártot az országgyűlési választásokon, komoly parlamenti erővé téve a Jobbikot. Hosszútávon a szubkultúra politikai szocializációs hatását emelném ki. Jelenleg a demokratikus hagyomány a legkevésbé sem vonzó a tizen-, huszonévesek számára, nemzeti ünnepeink rég nem adják meg az együvé tartozás érzését, a pártok ifjúsági szervezetei kevés fiatalt mozgatnak meg. Ennek hatására a rendszerellenes lázadás romantikájára, látványos szimbólumhasználatra és egyszerű világmagyarázatra építő ideológia számos eszközzel - a rockzenétől a kézműves klubig - könnyen megnyerheti magának ezt a generációt, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek.

Jövőre – minden közvéleménykutató előrejelzése szerint – parlamenti erő lesz a Jobbik, amellyel önmaga is az establishment részévé válik, kérdés, hogy a párthoz kötődő szubkultúrák elszakadnak-e a politikai elitbe betagozódó szervezettől, vagy a párt vezetői képesek lesznek fenntartani az önmagukról alkotott rendszerellenes képet. Előbbi eset alighanem a Jobbik politikai halálát jelentené, utóbbi viszont a magyar demokrácia jövőjéről fest igen sötét képet.

Miért A magyar jobboldal természetrajza Köztes demokrácia A nyugattalan Magyarország