vermes ádám

Közjogilag nem érvénytelen

A Hír TV Szabadfogás c. műsorában Nagy Attila Tibor az Alkotmánybíróság határozatáról kijelentette, hogy a testületnek a jelenlegi jogi normák alapján el kellett utasítania az ellenzék azon indítványát, amely a december 12-i parlamenti ülésen hozott döntések közjogi érvénytelenségének megállapítását kérte. 2019.04.17.

Kisebbségek Amerikában és a filmvásznon

A Klubrádió Ötös című műsorában Rajnai Gergely az amerikai kisebbségek változó társadalmi helyzetéről és egyre intenzívebb filmes reprezentációjáról beszélt. 2019.03.31.

EP-kampány

Rajnai Gergely a Hír TV Magyarország élőben című műsorában az induló EP-kampány kapcsán arról is beszélt, hogy ez az első olyan választás Magyarországon, ahol nem a belpolitika, hanem Európa is középpontba kerül. 2019.03.31.

Felfüggesztés néppárti módra

Az InfoRádiónak adott interjúban Nagy Attila Tibor felhívta a figyelmet, hogy a felfüggesztésről döntés azt követően született meg, miután a CDU elnöke is emellett foglalt állást - ez aláhúzza a németek befolyását. 2019.03.31.

EPP-folyamat

Nagy Attila Tibor a Hír TV-ben rámutatott, a Fidesz körüli ellentétek az EPP-ben már 2010 végén érzékelhetőek voltak. 2019.03.31.

Gerillák 1848-49-ben

Paár Ádám a Guerilla című filmről írt a Történelemtanárok Egylete honlapján. 2019.03.29.

Orbán a stratéga

A Hír Tv Szabadfogás c. vitaműsorában Nagy Attila Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor hosszabb távon gondolkodik és ez versenyelőny. 2019.03.28.

Jókai-filmek

Paár Ádám a Jókai-regények megfilmesítéséről írt a Filmvilág blogon. 2019.03.18.

Populista vagy antiglobalista?

Paár Ádám a populizmust és a globalizációkritikát elemezte a Népszavában. 2019.03.10.

Fidesz vs EPP

Az InfoRádió számára a Fidesz Európai Néppártból való kizárásának lehetőségét értékelte Nagy Attila Tibor. 2019.03.10.