magyar jobboldal

Európa két felfogása

A mai Orbán-kormány Európa-ellenességét mindenképpen árnyalni szükséges, ugyanis a Fidesz inkább a régi magyar politika örököse. Ebben Európa nem csak egy követendő minta, hanem egy formálandó régió is. A hazai bal-liberális oldal Európa-képe teljesen más, de jól teszi, ha alaposabban tanulmányozza a mai és a régi hazai jobboldal közötti szellemi kapcsolatot. Csizmadia Ervin elemzése a 168 órában.

Ez nem egy tory ország

Évet összegző interjút adott a Magyar Nemzetnek Csizmadia Ervin. Ebben egyebek között kitér arra is, hogy Magyarországon milyen típusú jobboldaliságnak vannak hagyományai, s megállapítja, hogy az angolszász típusú konzervativizmusnak kevéssé. De ha nem ilyen a magyar konzervativizmus, akkor milyen. Az interjúból kiderül. 2016.01.01.

Konzervatív párt-panoráma

A magyarországi „balliberális” jelző kivetítése az európai színtérre értelmezhetetlen és avítt, a zöldeket a baloldal természetes szövetségesének tartani pedig tévedés. Többek között ez derül ki mostani az elemzésünkből. Ezúttal a konzervatív és kereszténydemokrata pártcsaládokra vonatkozóan tesszük föl ugyanezeket a kérdéseket. 2014.03.07.

Ifjú konzervatívok

Az új magyar konzervativizmus, azon belül az ifjú konzervatívok közössége az ezredforduló után, a 2000-es években kezdett formálódni, és arcot ölteni, mindenekelőtt az online világban. De vajon milyen az ő viszonyuk a negyedik Alaptörvény módosításhoz? Miről hallgatnak és miről kellene beszélniük a módosítás kapcsán? 
2013.12.27.

Milyen egy lágyuló „multikulti” Jobbik?

Paradoxonnak tűnhet a multikulturális jelző egy radikális jobboldali párt estében, viszont sok tekintetben is unikumnak számit a Jobbik önazonossága. Ugyanakkor hogy könnyebben fogyasztható-e egy „multikulti” Jobbik, az még kérdés és az is hogy ezzel az attitűddel meg tudják-e tartani az eddig begyűjtött szavazókat. 2013.12.12.

Méltányosság-nagyelemzés

Nemrégiben volt 25 éves a Fidesz, és a Méltányosság Politikaelemző Központ ezt kerek évfordulónak érzi ahhoz, hogy értékelje a magyar jobboldalnak főképpen az elmúlt három évben nyújtott teljesítményét. Az alábbi dolgozatban szeretnénk feltérképezni és megérteni a magyar jobboldal karakterét, követett politikai vonalvezetésének mélyebb motivációit, illetve a lényegig hatolóan rekonstruálni azt a gondolati magot, amelyből cselekvései erednek. 2013.05.20.