MSZP

A Méltányosság és a választások

A Méltányosság elemzői - Lakatos Júlia, Nagy Attila Tibor és Csizmadia Ervin - a választások éjszakáján, illetve másnap reggel különféle televíziókban, rádiókban szerepeltek. Kattintson a további részletekért!

Politikai brandépítők

A 2018-as kampány hivatalos kezdetére immáron megismerhettük a releváns pártok vezetőinek beszédeit, amelyekkel irányt szabtak szervezetük kampányának. Látunk-e versenyképes új brandeket a magyar politikában, amelyek az április 8-i választást jelentősen befolyásolják majd? Nagy Attila Tibor elemezése.

Az MSZP kongresszusáról

Mosoly, derű, zene, kis tánc, győzelmi jel az MSZP kongresszusának végén a színpadon. Mintha minden rendben volna. Mintha nem lett volna hosszas, időnként kemény vita a párt előző napi választmányi ülésén. Ám az alapvetően jól megrendezett kongresszus sem feledteti: az MSZP továbbra is nehéz napokat él. A 24.hu-n Nagy Attila Tibor értékelt. 2018.02.13.

Konfliktus az MSZP-ben

Az ATV Egyenes beszéd c. műsorában Nagy Attila Tibor az európai baloldali pártok szervezeti és ideológiai nehézségeit emlegette. 2017.07.30.

Túlzásba vitt fiatalítás

Ez a fiatal nemzedék megváltást nem, bajokat viszont annál inkább hozott a pártra. A Zuschlag- ,Hagyó-, Hunvald- ügyek nagyon sok kárt okoztak az MSZP-nek, A Mandineren megjelent írásában Nagy Attila Tibor úgy véli, hogy a nagy lehetőségekhez jutott fiatal nemzedék tönkretette az MSZP-t. 2017.01.13.

A baloldal dilemmái

Nemsokára kongresszust tart a magyar baloldal vezető erejének számító MSZP. Nem hagyományos esélylatolgatásra vállalkozunk, hanem három nagy formátumú külföldi politikus egy-egy mondatát ajánljuk a megújulást kereső baloldaliak figyelmébe. Csizmadia Ervin írása a Dinamó blogon. 2016.06.17.

Ellenzéki verseny - Véleményárfolyam

A szocialisták továbbra is a legbeágyazottabb párt az ellenzéki oldalon, ez a politikai közösség váltja ki a legszélsőségesebb véleményeket és generálja a legtöbb tartalmat baloldalon. A közvélemény-kutatásokat kiegészítő internetes tartalom elemzésünkben az MSZP, az Együtt-PM és a DK tartalomgenerálási potenciálját és népszerűségét vizsgáltuk május 26 és szeptember 23 között heti bontásban. 2014.10.03.

Foreign Campaign Connections

During the 2014 national elections the left fell behind Fidesz not only concerning the number of votes, but regarding foreign campaign support as well. This is surprising as Fidesz received foreign critiques between 2010 and 2014. However, no prominent European politician wanted to participate in their campaign while Fidesz had the president of EPP participating in their biggest event. 30.05.2014

Kormányváltók nagygyűlése?

Kampánynyitó rendezvénynek is tekinthető az MSZP január 25-i nagygyűlése, hiszen Mesterházy Attila az orbáni rendszerrel fellépő baloldali tömörülés miniszterelnök-jelöltjeként mondott első ízben beszédet. De közelebb vitt - e a kormányváltáshoz az MSZP nagygyűlése? Mi volt a pártelnök „emberibb” oldalát megmutató kisfilm célja? 2014.01.27.

A Gyurcsány-dilemma

„…Baj van csávókáim? Na gyertek! Üljetek le! Mondjátok el mi a probléma…” ‒ üzente Gyurcsány Ferenc potenciális partnereinek egy interjúban. Mi tagadás, amikor a csávókákat a Gyurcsánnyal való együttműködésről kérdezik ‒ többnyire csak ötölnek-hatolnak. Nem véletlenül, a Gyurcsány-dilemma fogós feladvány, amelyre nem létezik egyszerű megoldóképlet… 2013.08.04.

Az unortodoxia alternatívái

Az elmúlt három évben rengeteget lehetett hallani, hogy  az unortodox gazdaságpolitika kudarcot vallott. A kormányzat azzal érvel, hogy az unortodoxiának nincs igazi alternatívája az ellenzéki térfélen, mivel a riválisok csak az elmúlt 20 év válságot eredményező gazdaságpolitikáját hoznák vissza. Innovációs deficitben szenvedne az ellenzék? 2013.03.05.