Novák Zoltán

Rekviem egy vízióért

Kilenc évvel ezelőtt Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében fölvázolt egy víziót; nem hosszan, de nagyon hatásosan festette le egy alternatív Magyarország vízióját. Vajon közeledtünk vagy távolodtunk az elképzeléshez képest? Novák Zoltán blogbejegyzése. 2019.02.12.

Szemlélet és mód

Novák Zoltán az Inforádiónak nyilatkozott a – 4 vezető 40 beszéd kapcsán – Orbán Viktor tusványosi beszédeinek karakteréről. 2019.02.11.

Jobbik and protests

For over a year Fidesz has targeted Jobbik, whose move to the center could upend the longstanding status quo of a dominant Fidesz with weaker opponents to its left and its right. Zoltan Novák reported to Reuters.

Aiming for the parliament

Zoltán Novák spoke to Reuters about the political future of the new youth movement Momentum. 27.02.2017.

Momentum és olimpia

Novák Zoltán a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott a Momentum Mozgalom lehetőségeiről, a sikeres aláírásgyűjtés kapcsán. 2017.02.23.

Új politikai tényező

Novák Zoltán az Inforádiónak adott inetrjúban a Momentum Mozgalom politikai szerepét elemezte. 2017.02.18.

Népszavazás után

A Méltányosság a népszavazás kapcsán sok helyen írt elemzést és sok felé szerepelt. Olvasóink megtalálhatják, mit mondtak és mit írtak elemzőink az események értékelése kapcsán. 2016.10.07.

Populizmus - kihívás vagy métely?

Az amerikai előválasztás és a Brexit rámutatott arra, hogy a mérvadó nyugati elit nem kezelte a helyén a populizmus jelenségét, rendre rosszul méri föl a helyzetet, és nem képes megfelelő válaszokat felkínálni. A liberális demokrácia sorsa a két ponton fog eldőlni: képes lesz-e az a nyugati szellemi bázis kihordani a megfelelő elméleti válaszokat; illetve a mérsékelt hatalmi elit képes lesz-e emelni a tétet, és a gyakorlatra adaptálni azokat. 2016.06.29.

Broken chalk, broken system?

Representatives of the teachers claim that the Hungarian public education system has to be reformed fundamentally. The government says that only a few adjustments are necessary, and that any flaws of the system can be corrected in a matter of weeks. However, the real question is whether the current debate is really able to get to the point, or we have to bear the endless patching of a flawed system again. 19.04.2016.

Szabadságharc lólépésben

A racionalitás prizmáján keresztül szemlélve furcsa fénytörést kap az Orbán-kormány külpolitikája, tele van logikai ellentmondással és irracionális elemmel, de ha impulzív erővel és kellő érzelmi töltéssel kommunikálják, az európai szabadságharc politikája úgy lép át ezeken az ellentmondásokon, ahogy a sakktáblán a huszár a gyalogsorfalon. 2016.04.04.

Demokratikus értékválság az oktatásban

Amíg nem tudunk alternatív válaszokat megfogalmazni arra az alapkérdésre, hogy végtére is milyen szerepet szánunk az elkövetkező 50 évben a magyar oktatásnak, és nem vagyunk képesek – akár kiélezett – vitát folytatni arról, hogy a kitűzött célokat hogyan akarjuk elérni, addig csak egyetlen rövid mondattal lehet a politikai és szellemi elit teljesítményét jellemezni: Ülj le, egyes! 2014.07.23.

Bajban vannak-e a demokráciák?

Nagyot változott a világ az elmúlt 15 évben. A meghatározó véleményformálók elérkezettnek látták hát az időt, hogy alapjaiban értelmezzék újra a demokrácia világpolitikai helyzetét és kilátásait. A Méltányosság elemzései a májusi Élet és Irodalomból és a Figyelőből! 2015.06.26.

Zérushely és a szélsőérték

Az európai radikalizmus lüktető erősödését könnyű lenne egy átmeneti politikai klímaváltozás számlájára írni, amit a globális gazdasági válság és az elhúzódó válságkezelés katalizált. Valójában azonban az idegenellenesség, az EU-szkepticizmus, az elitellenesség, az antikapitalizmus, muszlimellenesség, a rasszizmus és rendszerellenesség mind-mind csak felszíni tünet. 2015.03.19.

Szabadság és érdek

A nemzeti érdek többször volt hivatkozási alap az elmúlt néhány hónapban, mint az elmúlt öt évben összesen, de az elmúlt öt évben is több alkalommal került elő, mint az azt megelőző száz évben. Ugyanakkor ennek az új keletű magyar érdek-reneszánsznak van néhány olyan sajátossága, ami alapjaiban határozza meg hazai belpolitika nívóját és mintázatát. 2015.02.01.

A bukás 12 motívuma

Ha értelmezni akarjuk a kétharmados aszimmetriából fakadó politikai helyzetet, legelőször is nem árt számba venni, milyen okokra vezethető vissza a kétharmad. Ez már csak azért is elengedhetetlen, mert e nélkül nehezen értelmezhetjük a Fidesz-kormány szándékait és tetteit, illetve nemigen mérhetjük föl a legnagyobb ellenzéki erő előtt álló kihívások természetét sem.

Quo vadis Unió

Minden jel arra mutat, hogy az Unió jelenlegi köztes föderatív rendszere elérte telje-sítőképessége határát: nem képes tovább fejlődni, és nem képes megfelelően gyors és hathatós válaszokat adni a világ kihívásaira (pl. élelmiszer- és energiaválság). Ebből a tehetetlenségi állapotból csak a föderalizáció radikális felgyorsításával ke-rülhet ki.

Menni vagy nem menni…

A nyilvános közbeszéd és a politikai zsurnalisztika meglehetősen mostohán kezeli a politika személyi dimenzióját: a politikusok egyéni motivációit, a vezetők személyiségrajzát. A politikai folyamatok értelmezésénél a perszonális tényező vagy teljesen kimarad, vagy végletesen elfogult módon jelenik meg, a cezarománia és a münchausen-szindróma végtelenül sematikus képében jelenítve meg az ellentábor vezetőjét.

A neoliberalizmus mitológiája

Miközben a Fidesz retorikájában egyre dominánsabb elemmé válik az antiliberális narratíva, a párt gazdaságpolitikusai – kimondva-kimondatlanul – hitet tesznek a liberális gazdaságpolitika mellett. Ez csak egy azok közül a kirajzolódó ellentmondások közül, ami a Fidesz liberalizmushoz fűződő viszonyában tapasztalható. Érdemes egy kicsit közelebbről is szemügyre venni ezt a viszonyt, mert az ellentmondások feloldásával talán kibogozhatjuk a Fidesz kormányzati szándékait is.

A remény rabjai

Amikor a két pólusképző politikai erő támogatottsága között nagyságrendi különbség van; amikor a választók fele a bizonytalanok táborát erősíti; amikor a szélsőségek felerősödnek, és a társadalmi szolidaritás a minimum-szintet sem éri el, és amikor a közéletben egyszerre van jelen a mély apátia és a hisztéria, olyankor – ha meg akarjuk érteni a kialakult helyzetet – érdemes a szokásos felszínkarcolgatás helyett egy kicsit mélyebbre menni az okok és következmények erdejében. A jelenlegi erőátrendeződés ugyanis már nem magyarázható az őszöd-szindrómával, az esetlen és esetleges kormányzással, a koalíciószakadással, a miniszterelnök-váltással vagy az egymást érő válságperiódusokkal.

A pártfinanszírozás - központosított korrupció?

Ezúttal sem kapta meg a szükséges (kétharmados) támogatást a pártfinanszírozás átláthatóságáról szóló szocialista törvényjavaslat, és nagy valószínűséggel a Fidesz alternatív előterjesztése is hasonló sorsra jut. A november 30-ai parlamenti ülésen név szerinti szavazáson 209 igen ellenében 2 ellenszavazattal és 162 tartózkodással utasították el a képviselők az indítványt. Az indoklás szerint a Fidesz frakció tagjai azért tartózkodtak a szavazás során, mert bár a törvényjavaslat céljaival egyetértenek, de a tartalmával nem.

Az ígéret földje

Különböző történelmi korokban a Föld különböző pontjait tekintették az ígéret földjének. Persze egészen mást jelentett az ígéret földje mondjuk Mózes számára, mint a 19. századi emigránsok számára, akik Észak-Amerika irányába vették útjukat. Bizonyos – pejoratív – értelemben Magyarország is az ígéret földjének tekinthető, de túlontúl kézenfekvő és sommás lenne a dolgot azzal elintézni, hogy Magyarország a be nem teljesített ígéretek hazája.

Finomhangolt erőkultusz

Orbán Viktor országértékelő beszédében több mint két tucatszor fordult elő az erő kifejezés valamilyen formája, de nemcsak a szó gyakorisága, hanem a beszéd tartalmi mondanivalója és előadásmódja is a higgadt erő benyomását igyekezett kelteni. Az, hogy az erő kulcsfogalom lett a Fidesz kommunikációjában tulajdonképpen nem újdonság, hisz az már a párt 2007-ben közreadott Erős Magyarország című alapprogramjában is kiemelt vezérmotívum volt.

Kampány-trigonometria

Lassan-lassan kezd kirajzolódni a választási kampány karakterisztikája, és már valamivel többet is meg lehet állapítani annál, hogy a kampány lagymatag, nincsenek igazi koncepciók, nincs igazi véleményütköztetés, és hogy a kampány tartalmi szempontból végképp kiüresedett. Mindezek mellett, mostanra egyre kitapinthatóbb, hogy a kampány kulcs-motívuma az a pozicionálási küzdelem, mely egy sajátos háromszögbe rendezi a Fideszt, a Szocialista Pártot és a Jobbikot. 

A Gyurcsány-dilemma

„…Baj van csávókáim? Na gyertek! Üljetek le! Mondjátok el mi a probléma…” ‒ üzente Gyurcsány Ferenc potenciális partnereinek egy interjúban. Mi tagadás, amikor a csávókákat a Gyurcsánnyal való együttműködésről kérdezik ‒ többnyire csak ötölnek-hatolnak. Nem véletlenül, a Gyurcsány-dilemma fogós feladvány, amelyre nem létezik egyszerű megoldóképlet… 2013.08.04.

Cselekvőképesség és kormányzás

Rengeteg szó esik az utóbbi időben a cselekvőképességről a hazai közbeszédben, és nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy az elkövetkező időszak politikai kommunikációjának vezérmotívuma lesz a fogalom. Természetesen az erről szóló vitát a kisebbségi kormányzás – nálunk még szokatlan – intézménye hívta elő, kézenfekvő támadási felületet szolgáltatva az ellenzék számára. Érdemes egy kicsit közelebbről is megvizsgálni a cselekvőlépesség és a kormányzás viszonyát, nem pusztán azért, mert a kormányzás cselekvőképességi kritériuma mindezidáig nem képezte politikai diskurzus tárgyát, hanem azért is, mert a szembenálló felek kormányzásról alkotott szemléletmódjának komoly elmozdulását figyelhetjük meg, hovatovább egy helycserés támadásnak lehetünk tanúi. 

Hatalmi kényszerpályák

A XXI. század első évtizede a harmadik magyar köztársaságban igencsak izgalmasra sikeredett. Ez még akkor is igaz, ha ezúttal eltekintünk az olyan kétségkívül érdekfeszítő jelenségektől, mint a közintézmények ostroma, az utcai összecsapások, a hídlezárások, a kiszivárgások és tojásdobálások. Ha pusztán a demokratikus közjog szempontjából szemléljük a 2000-es éveket, akkor is kijelenthetjük, hogy ez egy tanulságokban és izgalmakban gazdag évtized, mely még korántsem ért véget, és tartogat számunkra egyet s mást. A magyar választók olyan újdonságokkal ismerkedhettek meg, mint a ciklus közbeni miniszterelnök-váltás, a bizalmi szavazás vagy a kisebbségi kormányzás.

A változásra törő akarat

Nehéz normatív módon beszélni Magyarország jövőjéről anélkül, hogy ne sodródnánk az aktuálpolitikai diskurzus végtelenül leegyszerűsítő és perspektívátlan erőterébe. Ezúttal mégis erre tennék kísérletet, miután egyre inkább megkerülhetetlenné válik az a kérdésfeltevés, hogy a kisebbségi kormányzás, előrehozott választás és miniszterelnök-csere alternatívái közül melyik szolgálná leginkább az ország hosszú távú jövőjét.

Mítoszok és kockázatok

Gyakran megesik, hogy a kormány és az ellenzék lépéseit és nyilatkozatait az aktuálpolitikai érdekek tükrében értékeljük, és a politikai elitet azzal a vádoljuk, hogy tetteiket és retorikájukat a pártpolitikai küzdelem pillanatnyi alakulása határozza meg. Persze az esetek egy jó részében erre minden okunk megvan, mivel a túlélés és a hatalomra kerülés abszolutizálása mára nem pusztán a mindennapok közpolitikájára nyomja rá a bélyegét, hanem áthatja a szakpolitikai viták jelentős részét is. A pénzpiaci válság nézetkülönbségeit illetően azonban más a helyzet.

Vonzások és választások

Az idei újév alkalmával egy fordulatokban gazdag esztendőt hagytunk magunk mögött: egyebek mellett egy rendhagyó népszavazást, egy koalíciós válságot és szakítást, illetve az ebből adódó költségvetési huzavonát, egy – a pénzügyi világválságból – fakadó gazdasági krízishelyzetet, és a pénztártörvény bukásával búcsút intettünk a kormány reformkezdeményezéseinek is. Ami pedig a politikai diskurzus fő gócpontjait illeti, e tekintetben mindenképpen új időszámítás kezdődik. 

Politikai konfliktusmarketing

Az elmúlt egy hónapban a szlovák-magyar konfliktus számos aspektusa került a magyar és szlovák közbeszéd fókuszába: a dunaszerdahelyi rendőri fellépés jogossága, a két kormányfő belpolitikai érdekei a szélsőségek szerepéről a két ország politikai életében, a nacionalizmus és a sovinizmus reneszánszáról. Ezúttal két olyan jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, amelyről kevés szó esett: egyrészt arra a szokatlan sajtótájékoztatóra, amit a Gyurcsány-Fico találkozó után tartottak; másrészt arra szeretnék röviden kitérni, hogy hogyan lehet egy konfliktust nemzetközi szinten tálalni, és milyen lehetőségek mutatkoznak e tekintetben a magyar kormány számára.

Világkép és erőpolitika

A kormányzati cselekvés iránya és a kormányzás karakterisztikája egyre világosabban körvonalazódik, ugyanakkor nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a kormány döntéseit hogyan indokolja, intézkedéseit milyen értelmezési keretben helyezi el. Természetesen a kormányzati kommunikáció messze túlmutat azon, hogy az adott kormány saját döntéseinek okaira rávilágít. A mindenkori kormány sikere jelentős részben azon áll vagy bukik, hogy képes-e tevékenységét egy olyan diszkurzív rendszerbe foglalni, mely egyszerre teremt emocionális és racionális felületet az állampolgárok azonosulásához; képes-e saját értelmezési variánsait dominánssá tenni a többi szereplő értelmezési kísérleteivel szemben; és képes-e ezeket a variánsokat vonzóvá és otthonossá (vagy legalább elfogadhatóvá) tenni a választópolgárok többsége számára.  

Érzetek és trendképletek

Az országgyűlési választások első fordulója senki számára nem okozott nagy meglepetést, még az LMP parlamentbe jutása és az MDF kizuhanása sem tekinthető meglepőnek, hisz az elmúlt egy hónapban a közvélemény-kutató cégek az LMP-t rendre öt százalék fölé, az MDF-et pedig öt százalék alá mérték. Az igazi dilemma inkább az volt, hogy lesz-e kétharmada a Fidesznek, illetve, hogy ki lesz a második erő a parlamentben. Ez utóbbi már eldőlt, az előbbi még várat magára – persze ezt sem nehéz megjósolni. Mivel az eredmény ennyire előrelátható volt, az elemzők és publicisták már jó előre elkezdték boncolgatni a végkifejlet okait és eredőit. Az érvek meglehetősen széles spektrumon mozognak: van, aki a szociológiai mozgásoknak; van, aki a válság hatásának; van, aki az a rossz kormányzásnak; van, aki az őszödi beszédnek; van, aki a Fidesz sikeres stratégiájának; van, aki a proteszt közhangulatnak; és van, aki a korrupciós botrányoknak tulajdonít nagyobb jelentőséget.

Hard government

Egyértelmű, hogy a kormány a szabadság és hatékonyság balanszát a hatékonyság javára kívánja elbillenteni, ahhoz sem férhet kétség, hogy erős állami szerepvállalásra alapozott cselekvésorientált kormányzást kíván megvalósítani, de az már korántsem ilyen nyilvánvaló, hogy mindezt nem minden elméleti háttér nélkül teszi...

Matolcsy-szindróma

Tagadhatatlan, hogy az elmúlt hetek politikai rengéshullámainak epicentrumában Matolcsy György személye állt. Az ellenzék egyenesen a „matolcsyzmus” bukásáról beszél, és több szólamban követeli menesztését. Eközben kormányoldal nem győzi bizonygatni, hogy száz százalékban kiáll a miniszter mellett, és hol a menesztésével kapcsolatosan felröppent híreket cáfolja, hol pedig a Matolcsyt érő belső kritikákról szóló sajtóértesüléseket igyekszik megcáfolni. Mindamellett Matolcsyt nemcsak az ellenzék és az ellenzéki sajtó, hanem a Fidesz értelmiségi holdudvara és a jobboldali orgánumok is támadják. 

A nemzetközi össztűz eredői

2010 elején a független hazai és külföldi gazdasági elemzők nagy várakozással néztek elébe a kormányváltásnak, sőt a válságból való kilábalás szempontjából többnyire a kétharmados kormánytöbbség opcióját tartották a legcélravezetőbbnek. Azt ugyanis már jó előre borítékolni lehetett, hogy kormányváltásra kerül sor, már csak a kétharmad volt kérdéses; a kétharmados kormánytöbbségben az elemzők és a piacok a cselekvőképes, világos vonalvezetésű, stabil kormányzás lehetőségét látták. Mivel nemcsak a piaci elvárások voltak ilyen pozitívak, hanem a választók is komoly reményeket tápláltak a Fidesz kormányzásával kapcsolatban, meg is született a kétharmados parlamenti többség, és a Fidesz-KDNP pártszövetség a bizalom légkörében alakíthatott kormányt.   

Rendszerváltás 2.0

Miközben a parlamentben megindult a javaslatdömping, és a különböző súlyú és tartalmú törvényjavaslatok vitái már javában folynak, eközben a nagyközönség újabb és újabb fogalmakkal ismerkedhet meg. A szavazófülke-forradalom tematikája, az alkotmányozó nemzetgyűlés és a rendszeralapító parlament mellett a legnagyobb érdeklődést kétségtelenül a Nemzeti együttműködés rendszerének fogalomköre váltotta ki, mely jó ideig le fogja kötni a politikai kommentátorok és az elemzők figyelmét.

Szerződő társadalom

Az elmúlt években – különböző irányból és különböző értelmezésben – újra és újra felvetődött egy „társadalmi szerződés” igénye és lehetősége Magyarországon. A nemzeti együttműködés nyilatkozata emelte be ismét a fogalmat az érdeklődés középpontjába, és szinte azonnal a viták kereszttűzébe került, persze a már megszokott felületes és pártos módon. Mutatkozik azonban némi remény arra, hogy ezúttal a sablonos és elfogult pengeváltások mellett, mód nyílik a téma érdemi és mélyreható megvitatására is. Ebbe az irányba mutat Hankiss Elemér „Egy igazi társadalmi szerződés” című cikke, mely a nyugati mintákra alapozva, plasztikusan és lényegre törően veszi számba a társadalmi szerződés alapkérdéseit, akadályait, előfeltételeit és fő tartalmi elemeit. A cikk témájához és intencióihoz kapcsolódva ez alkalommal a kérdéskör pártpolitikai aspektusait járom körül, különös figyelmet fordítva a politikai szereplők akarat- és érdekrelációira.

Kultúraváltás

Nehezen megválaszolható, és újra meg újra visszatérő kérdés, hogy meg lehet-e változtatni egy ország kulturális karakterét, meg lehet-e törni a rossz hagyományokat. Természetesen nem a társadalom művészeti és alkotói alrendszerére gondolok, hanem a kultúra azon értelmezésére, mely azokra a magatartás-szisztémákra utal, amely bizonyos csoportokat, közösségeket (ez lehet akár egy nemzet) összeköt, és egyben meg is különböztet másoktól. Ez egyszerre szűk és tág értelmezés, mert vonatkoztatható egy ország teljes közösségére, ugyanakkor egy nemzet kulturális alapvonásait olyan alegységek alakítják, mint például a munkakultúra, a politikai kultúra, az üzleti kultúra vagy épp a közlekedési kultúra. Életvilágunk nagyon különböző területei ezek, viszont van egy közös pontjuk, mindegyik terület az egyének és csoportok közötti viszonyrendszert írja le. Összefoglalóan tehát a társas érintkezés kultúrájáról van szó; ez elemzésem tárgya, de még mielőtt választ keresnénk az eredeti kérdésre, miszerint meg lehet-e változtatni egy ország kulturális karakterét, előbb arra kell választ adni, hogy egyáltalán meg kell-e változtatni, szükség van-e ilyen irányváltásra. Erre a válaszom: határozott igen.

Normák és kényszerek

Kétség sem fér hozzá, hogy a költségvetési vita új fejezetet nyit a Fidesz kormányzásában. Az elkövetkező időszak igazi tétje, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER), mint szimbolikus keretrendszer kiállja-e az idő próbáját. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének ideája fogta össze és foglalta keretbe a kormány lépéseit, ez adta az elmúlt fél év szerteágazó intézkedéseinek emocionális töltetét és kötőelemét. Ám eddig döntően olyan intézkedésekről volt szó, amelyek nagyrészt illeszkedtek a választók elvárás-horizontjához, most azonban számos olyan döntés kerül napirendre (25-30 ezres elbocsátás a közszférában, közalkalmazottak jogállásának módosítása, reálértéken kevesebből gazdálkodhat jövőre az egészségügy, családi pótlék-jogosultság korlátozása stb.), amely választói érdekeket sért, és ezzel valódi erőpróba elé állítja a NER-t.

Reform vagy bukás!

„Reform vagy bukás, nincs más.” ez volt őszödi beszéd váteszi kulcsmondata, és az előző ciklusban tanúi lehettünk, hogyan fullad ki a kezdeti reformlendület, hogyan porlad el a reformidentitás a párton belüli ellentétek, a koalíciós ütközések, hitelességi problémák, a társadalmi ellenállás és a költségvetési prés súlya alatt. Bár az akkori szituáció ezer ponton különbözik e jelenlegitől, a reform vagy bukás dilemmája mégis elemi erővel jelenik meg újra a kormányzó erő cselekvési horizontján, és mind a jobboldali kormány, mind az ország szempontjából sok múlik azon, hogy milyen választ sikerül adni a problémára.

Új év, új nemzeti elosztásrend?

A politikum területén az új esztendő rengeteg izgalmat tartogat számunkra, és kétség sem férhet hozzá, hogy 2011-ben sok olyan kérdés fog eldőlni, mely nagyban meghatározza az ország középtávú jövőjét. Egyebek mellett új alkotmánya lesz az országnak, első ízben tölti be Magyarország az Unió soros elnöki posztját, és eldől, hogy sikerül-e beindítani a több mint egy évtizede halogatott szerkezeti reformokat. Ugyanakkor méltatlanul kevés szó esik egy nem kevéssé fontos momentumról, mégpedig arról, hogy januárban debütál a Fidesz-kormány új adórendszere, mely jelentősen átrendezi a közteherviselés hazai rendszerét. Az új adószabályozás igazi jelentőségét az adja, hogy nem csupán egy adócsökkentésről van szó, hanem az anyagi javak nemzeti elosztás-rendjének új modelljéről.

Hatékonyság és szabadság

A jelenlegi kormányzó elit az elmúlt két ciklust ellenzékben töltötte, és a nyolc éves ellenzéki lét érzékelhetően frusztrálóan hatott rá, ami érthető is, mivel a magyar demokrácia első öt ciklusa váltógazdaságban telt, és nem alakultak ki a nagyobb múltú nyugati demokráciákra jellemző többciklusú kormányzás hagyományai. Utólag nem nehéz belátni, hogy 2006-ban sem a kormányoldal, sem az ellenzék nem volt felkészülve a hatalmi szereposztás négyéves meghosszabbítására. A kormánypártok esetében ennek igen komoly negatív következménye volt: a négy év alatt sikerült felszámolniuk társadalmi bázisuk egy jelentékeny részét. A Fidesz esetében az ellenzékiség elhúzódásából fakadó frusztráció a pártépítés és a pólusképzés hajtóerejévé vált, és új kohéziós elemek alkalmazásával sikerült megteremteni és máig egyben tartani az „új többség” heterogén közösségét.

A bomlás virágai

A Fidesz támogatottsága február óta stabilan csökkenő tendenciát mutat, ami a párt heterogén szavazótáborának bomlási folyamatát jelzi, melynek eredményeképpen ma már az ország legnagyobb politikai táborát a pártot nem választók csoportja képezi. Mindez két fontos alapkérdést vet fel: egyrészt a csökkenő legitimitás milyen hatással lesz a kormányzás irányvonalára és magára a kormányzó elitre; a másik sarkalatos kérdés, hogy mi lesz a sorsa annak a hatalmasra duzzadt tábornak, amely – jelen pillanatban – nem talál politikai képviseletet magának.

Mindent egy lapra

A kormány meglepő megoldásokkal tarkított gazdaság-és társadalompolitikája fordulatokban gazdag volt az elmúlt egy évben. Bár a retorikai megnyilvánulások és a konkrét döntések iránya gyakran különválik, egy dolog – a szavak és tettek szintjén egyaránt – egyértelmű: a Fidesz-kormány a középosztály kezébe helyezte saját és az ország sorsát.

A rendszer-ellenzékiség kora

Kétségtelen, hogy az elmúlt években a hazai pártrendszer dinamikája megváltozott, ami nem pusztán abban nyilvánul meg, hogy a korábban stabilnak tekintett kétpólusú egyensúly felborult, illetve bizonyos pártok eltűntek és új pártok jelentek meg a színen, hanem abban is, hogy bekerült a rendszerbe egy új törés, mely a rendszerpárti és a rendszerellenzéki erőket választja ketté. Az is nyilvánvaló, hogy a pártviszonyok turbulenciája a közeljövőben sem mérséklődik; a Demokratikus Koalíció párttá alakulása is csak a pártalapítások legújabb hullámának első aktusa.

Hogyan?

Nincs a köztudatban az az alapfelismerés, hogy a demokrácia nem egy égből pottyant adomány, amit kiérdemeltünk, megkaptunk, és innentől alanyi jogon birtoklunk. A nyugati demokráciák fejlődéstörténete eminensen bizonyítja, hogy a demokrácia a demokratikus értékek folyamatos újraértékelésén és újratermelésén alapul. A demokratikus szellemiség újratermelésének terepe a nyílt társadalmi vita és a társadalmi párbeszéd.