Nagy Attila Tibor

Tag

Jogállami harc

Jogállami harc

✻

A Hír Tv Plusz-mínusz c. műsorában Nagy Attila Tibor hangoztatta: nem véletlenül ragaszkodik a magyar kormány a 7. cikk szerinti eljáráshoz, mert az érintett országot leszámítva egyhangúság van, és a lengyel támogatás miatt nem kell tartania az eljárás sikerétől.

Tovább
Soros és Orbán

Soros és Orbán

✻

A Hír Tv Plusz-mínusz műsorában Nagy Attila Tibor kijelentette, más-más nézőpontból kiindulva, más megfogalmazásban ugyan, de Orbán Viktor és Soros György is uniós kormányközi megállapodást szorgalmazott a déli országok megsegítésére.

Tovább
A nyugati média ereje

A nyugati média ereje

✻

Az Újpest Tv-nek adott interjúban Nagy Attila Tibor úgy vélte: a magyar politika megítélésekor a nyugat-európai politikusoknak oda kell figyelniük az ottani fősodratú médiára, sajtóra, amely kifejezetten ellenséges az Orbán-rendszerrel szemben.

Tovább
SZFE-ügyről

SZFE-ügyről

✻

Az M5 Ez itt a kérdésben Nagy Attila Tibor nem csodálkozott azon, hogy a hallgatók nem fogadják el Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnököt, hiszen ő korábban keményen bírálta az SZFE-t.

Tovább
Helyi népszavazások

Helyi népszavazások

✻

A Népszavának adott nyilatkozatban Nagy Attila Tibor úgy vélte, hogy az 50 százalékos részvételi küszöb miatt nehéz lesz érvényes referendumokat tartani.

Tovább
Fideszes cserék Budapesten

Fideszes cserék Budapesten

✻

Az InfoRádiónak adott  nyilatkozatában Nagy Attila Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy 2018-ban a kormánypárt az országos átlagnál gyengébben szerepelt azokban a budapesti választókerületekben, amelyekben új jelöltet terveznek indítani 2022-ben.

Tovább
A szerencsi időköziről

A szerencsi időköziről

✻

Az Indexen megjelent írásában Nagy Attila Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányoldal ötször többet tudott költeni facebook-kampányra, mint az ellenzék közös jelöltje.

Tovább
Orbán és a külföldi erők

Orbán és a külföldi erők

✻

A Hír Tv Plusz-mínusz c. műsorában Nagy Attila Tibor hangoztatta, hogy nem minden külföldi erő kívánja Orbán megbuktatását: a külföldi tulajdonú nagyvállalatok jelentős része több száz milliárd forintos állami támogatást, kedvezményt kapott az elmúlt évtizedben.

Tovább
Jogállamisági mechanizmus

Jogállamisági mechanizmus

✻

A szlovákiai Denník lapnak Nagy Attila Tibor az október 7-én, az Európai parlament által elfogadott jogállamisági mechanizmusról azt mondta, hogy az nincsen részletesen kidolgozva.

Tovább
Rendszerellenesség

Rendszerellenesség

✻

Az M5 Ez itt a kérdés vitaműsorában Nagy Attila Tibor elmondta: az Orbán-rendszer előnye, hogy a kétharmados többség gyors döntéshozatalt tesz lehetővé, hátránya, hogy az ellenzék ezt a rendszert nem fogadja el.

Tovább
A Trump-Biden vita

A Trump-Biden vita

✻
A Hír Tv Plusz-mínusz vitaműsorában Nagy Attila Tibor úgy vélte, hogy míg 2016-ban Trump képviselte az elitellenességet, elnökként neki kellett eredményeket felmutatni, ám vezetői képességeibe vetett hitet megrendítette a vírus-válság.
Tovább
Botrányos elnöki TV-vita

Botrányos elnöki TV-vita

✻

Annyira keményre, durvára sikerült a Biden és Trump közötti első Tv-vita, amire eddig nem volt precedens az amerikai Tv-viták történetében. Csakhogy ennek a vitának a hangulata nem a semmiből jött, vannak előzményei. Nagy Attila Tibor blogbejegyzése a Méltányosság amerikai választási sorozatában.

 

Tovább
Az EU új menekültügyi csomagja

Az EU új menekültügyi csomagja

✻

A Hír TV Plusz-mínusz c. műsorában Nagy Attila Tibor elmondta: a pár napja bemutatott európai bizottsági tervezet nem a 2015-ös, hanem inkább a 2016-os európai bizottsági elképzelésekre utal vissza, amennyiben ez a javaslatcsomag is hozzájárulásokat követel meg a relokációt elvető tagállamoktól.

Tovább
Parlamenti évadkezdet

Parlamenti évadkezdet

✻

A Pesti Tv Polbeat Pankráció vitaműsorában Nagy Attila Tibor ismertette a parlamenti évadkezdetek politikai jelentőségét. E kezdetekre nagyobb médiafigyelem irányul, vagyis a felek nagyobb nyilvánosság előtt bemutathatják nem csak a konfliktusaikat, hanem elképzeléseiket az ország helyzetéről.

Tovább
Az Orbán-dolgozatról

Az Orbán-dolgozatról

✻

A Népszavának adott nyilatkozatában Nagy Attila Tibor újdonságnak tartotta, hogy  a kormányfő komolyan számol az ellenzéki pártok összefogásával a 2022-es választásokon, ezért nyíltan meghirdette a politikai harcot.

Tovább
Kultúrharc

Kultúrharc

✻

Az M5 Ez itt a kérdés vitaműsorában Nagy Attila Tibor jobboldali térfoglalásnak minősítette az SZFE-n történteket, hozzátéve, hogy a vidéki egyetemisták nem csatlakoztak eddig a tüntetésekhez.

Tovább
Az MSZP válsága

Az MSZP válsága

✻

A Hír TV Plusz-mínusz műsorában Nagy Attila Tibor egy másfél évtizedes folyamatot ismertett, amelynek során eljutott mostani mélypontjára a párt.

Tovább