A demokráciafejlesztés egy abortuszinterjú apropóján
Egy rossz megszólalás és az interjú körüli sorozatos hibák
Az apropót Cseh Katalin szülész-nőgyógyász, momentumos politikus egy interjúja adja (az interjúrészlet itt hallgatható meg), melyben interjúalanyként kilépett az orvosetikai pozícióból, a vele interjút készítő pedig szintén nem jól látta el a szerepét, ezért nem is tekinthető professzionális újságírónak. Később a beszélgetést támadó médiumok sajnos megint áthágtak bizonyos újságírói etikai szabályokat. Röviden tehát a problémánk az eset kapcsán az, hogy nagyon jól kirajzolódik a professzionalitás hiányának demokráciára gyakorolt negatív hatása, melynek során törzsi táborok alakulnak és szétesik a társadalmi kohézió.
Nem ritka, hogy lejárató szándékú cikkeket olvasunk. Különösképp akkor fordul elő ez, ha egy politikus hirtelen emelkedik fel, és az ellenoldali elkötelezett újságírók számára céllá válik a befeketítése. Cseh Katalin momentumos politikus esete ilyen, hiszen egyik pillanatról a másikra ért el a párt jó eredményt, s juttatta ki jelöltjét az Európai Parlamentbe (Cseh volt a párt listavezetője). Évekkel korábbi abortuszról szóló interjúja pedig lehetőséget biztosított az úgynevezett „revolverújságírásra” . Ennek lényege, hogy a kipécézett személyt tönkre kell tenni, s a valóság ehhez képest másodlagos.
Minden újságírói lejárató szándék demokráciaromboló, mert ilyenkor az újságíró politikusi és/vagy civil szerepbe lép át. Politikusok részéről sem szép, esetükben mégis elnézőbbeknek kell lennünk, hiszen ők többet engedhetnek meg maguknak, mert vállalják az érdekvezérelt kommunikációt; megszólalásaik célja önmaguk pozícionálása. A média viszont közvetítő, hitelességét a kívülálló, semleges pozícióból szerzi. A média lejárató szándékú cikkeit olvashattuk Cseh Katalin ügyében a Mandineren, az Origón, a Hír TV-ben, a 888.hu-n, a Pesti Srácokon, a Magyar Nemzetben, zömmel tehát kormányzati érdekeket szolgáló felületeken. Ilyen címek alatt futottak a beszámolók:
Dermesztő Cseh Katalin hangfelvétel, Döbbenetes hangfelvétel: a momentumos Cseh Katalin az abortuszon nevetgél egy aktivistával, Gyomorforgató felvétel Cseh Katalinról, Gyomorforgató felvétel Cseh Katalinról – csak erős idegzetűeknek!!!, Cseh Katka, a Momentum EP-képviselője: a terhesség valójában egy probléma, amelyre a megoldás az abortusz, Dermesztő Cseh Katalin hangfelvétel . Ezek koránt sem tekinthetők objektivitásra törekvőnek.
A címek ellenségessége önmagáért beszél, s hogy a beszélgetés alapján lehet-e a politikust magzatellenes élharcosnak tartani, s valóban eleve problémának tartja-e a terhességet, vagy pedig csak a nem kívánt terhességről beszélgetnek, ahhoz érdemes meghallgatni vagy beleolvasni a párbeszédbe. Szerintünk nem kétséges, hogy itt egy ismeretterjesztő, az abortuszt komoly problémaként, válságként kezelő beszélgetésről volt szó. Az interjú során többször utalnak is arra, hogy a nem kívánt terhesség komoly trauma és legjobb volna ezt elkerülni.
A demokrácia letisztult szakmai etikák nélkül azért nem működik, mert a kényes témák érzelmeket, bűntudatot, gyászt mozgósítanak, s a racionalitás helyett maradnának az indulatok (lásd ezt a nagyon érzékeny témáról folyó diskurzust). Az újságírói etikai problémát az adja a kormányközeli médiumok részéről, hogy az élőbeszéd sutaságát kihasználva hamis képet tárnak az olvasók elé. Az újságírónak nem szabad görcsösen ragaszkodnia a szó szerint elhangzottakhoz: azok lényegét kell visszaadnia. Felemlegettük már ezt a szabályt Kövér László köteles beszéde kapcsán is. A másik médiaetikai hiányosság magát az interjú készítőjét illeti: Papp Réka Kinga vetette fel ebben az interjúban a „botmixer” szlenghasználatot, s hiányzott belőle az a professzionális tudás, hogy ezt ne jópofa kifejezésként „dobja be”. Harmadrészt Cseh Katalin reagálásából (zavarban van, nevetgél) hiányzott a magabiztosság, márpedig egy hivatását birtokló orvost saját témájában nem lehet zavarba hozni.
A megszólalás még abból az időből származik, amikor Cseh Katalin még nem volt politikus. Ekkor még nem tért ki a nem kívánt terhességgel kapcsolatos ismeretterjesztés (és az azzal járó konfliktusok) elől, és saját attitűdjeit is megosztotta a vele készített beszélgetésekben. Ma már lehet, hogy óvatosabb volna, hiszen a politikai szocializációhoz hozzátartozik a félreérthető mondatok és viselkedés kerülése. Sikeres politikussá válása után fedezte fel a média ezt a korábbi szereplését, és azt sem zárhatjuk ki, hogy fizetett „trollok” is részt vettek az ellene folyó közösségi médiakampányban.
Egy olyan társadalmilag kényes kérdésben, mint az abortusz, letisztult szakmai etikai állásfoglalások megjelenítésére (orvosok, jogászok, egyházi emberek részéről), őszinte politikai állásfoglalásokra és a nyilvános vita megfelelő keretére van szükség ahhoz, hogy a technológiai fejlődés miatt felmerülő új szempontokat figyelembe véve tudjunk válaszokat találni erre a régi problémára. Az orvostudomány fejlődése ugyanis egyre könnyebben elérhetővé teszi abortuszt épp úgy, mint a méltóság nélküli élet fenntartását. Ezen technikai fejlődés viszont új problémákat generál, melyekről nem csupán az egészségügyi szakma, hanem a társadalom is vitázik. Régen az orvos csak kísérte az élet alakulását, ma teremtheti, s fájdalom nélkül el is veheti (aktív eutanázia).
Az abortuszról szóló viták
Politikai szempontból az abortuszkérdés a legnehezebbek közé tartozik. Erősen meghatározza a téma szabályozását, hogy milyen a kulturális háttere az országnak, Az amerikai politikusok például inkább kitérnek a válasz elől, ha a terhességek megszakításáról kérdezik őket, mivel bármilyen álláspont komoly ellenállást válthat ki egyik vagy másik szavazói csoportból. Az abortusz szélesebb körű elérésének támogatásával vagy tiltásával is szavazatot veszíthetnek, új szavazókat viszont nem tudnak maguk mellé állítani. A második világháború után kialakult helyzetben (a kompetitív néppártok időszakában) nem csak a párttagok szavazataiért folyik a verseny, hanem a pártokhoz formálisan nem tartozó széles tömegek voksaiért is, és ez eredményezi azt, hogy a témát jobb elkerülni, miközben valamilyen megoldást mégis keresni kellene, mert nem kívánt terhességek továbbra is vannak és lesznek.
Az orvostudomány fejlődése tipikusan olyan problémákat generál, melyeket sem az orvosok, sem a politikusok nem tudnak egyedül megoldani. A megoldáshoz vezető út szélesebb szakmai egyeztetéseken és deliberatív közösségi folyamatokon keresztül vezet. Jelenleg elég kaotikus a kérdés megítélése a nyilvánosságban; a társadalom reakciói igen sokszínűek. Van, aki csak azt kérdezi, hogy ha a társadalom nem tudja biztosítani a gyermek felnevelését, kényszerítheti-e az anyát a szülésre? Mások az abortusz utáni pszichés helyzetet tárják fel. Van, aki a Gucci abortuszpárti kampányára reflektál, és vannak akik szerint a nem kívánt terhesség egyedüli felelőse a férfi, s nekik kéne sterilizálni magukat, nem a nőkre hárítani a megelőzést. Az abortusszal kapcsolatos álláspontok társadalmi csoportok szerint, valamint a különböző országokban és különböző időszakokban rendkívül változatosak.
Az írek EU-csatlakozásának nehézségeit épp az okozta, hogy egy erősen katolikus nemzetnek nem tetszettek a liberális európai szabályozások, melyek a nők jogaira helyezték a hangsúlyt. Az írek ahhoz a kivételes népcsoporthoz tartoznak az Unióban, akiknél a természetes szaporulat mérlege pozitív, tehát nem küzdenek azzal a demográfiai problémával, amivel a németek, románok, magyarok és más nemzetek. Márpedig egy nemzet fogyása politikai szinten szintén felvethet kérdéseket az abortusz megítélésében, hiszen az egész közösség érdeke a népesség egyensúlyának a fenntartása.
Az abortuszról szóló viták vagy a születendő gyermek jogait helyezik előtérbe, vagy az anyáét, illetve elfoglalhatnak valamilyen köztes álláspontot ebben a kérdésben. Ami tovább bonyolítja a kérdést, az nem más, mint a különböző álláspontok mögött meghúzódó értéktartalmak, melyek közt ott van a kollektivizmus és individualizmus, a közösségi érdekek és az egyéni érdekek közötti ellentét is. Ami pedig minden társadalomban kiélezettebbé teszi az abortusz témáját akár a halálbüntetésnél is, az a személyes tapasztalatok, elfojtások, s a tudatalatti érzések sokasága (például elmaradt gyász). A tudatalatti súlya miatt a pszichológusok tehát mindenképp helyet kell kapjanak egy professzionális szabályozáskeresésben.
Van a kérdésnek feminista aspektusa is, azaz van olyan megközelítés, mely szerint az abortusz korlátozása a férfiak kísérlete arra, hogy uralmuk alatt tarthassák a nőket. Érdekes az az ellentétes szociobiológiai elmélet is, mely szerint a szexualitáshoz való jutás könnyebbé válása a fogamzásgátlók széleskörű elterjedésével magyarázható, ennek következménye pedig a nők leértékelődése. Korábban szexuális partnerhez házasság útján lehetett jutni, a változásból pedig a hagyományos családi modellek erodálódása következik; tehát minél könnyebb a fogamzásgátlás, annál kisebb a késztetés a házasságra. Nem csoda tehát, ha egy konzervatív politikus aggódik egy ilyen láncreakció miatt és függetlenül attól, hogy nő vagy férfi, a terhesség megszakítását nem kívánja megkönnyíteni új orvosi megoldásokkal. Nem csak az élet szentsége sérül általa, de a hagyományos család fontossága is.
Az abortusz megítélése függhet az idődimenziótól. Például, ha nagy távlatokban gondolkodik valaki, a túlnépesedést látja fő problémaként, ha középtávon, akkor az adott ország demográfiai egyensúlyát. A gyakorlat azt is mutatja, hogy léteznek olyan társadalmi csoportok és élethelyzetek, amelyekben az egyént a rövidtávú gondolkodás, a csak a jelennek élés határozza meg. Ilyen esetekben nagy arányban a születendő gyermek is rossz életkilátások elé néz, a nem kívánt terhesség ezekben az esetekben tehát szociológiai problémákat is okoz, s erre általában a cigányság szokott Magyarországon a példa lenni.
A politikusok szerepe
Említettük, hogy a különböző szakmáknak különböző etikai választások előtt állnak: a bumeránghatás kockázatát bevállalva a politikusok kiforgathatják ellenfeleik szavait szavazatszerzés reményében, míg az újságíróknak az a szabadságuk már nincs meg, hogy átértelmezzék a mondottakat, miközben a szakmai etikát betartják. A politikusok hajlamosak az utilitarista etika alapján döntéseket hozni: ha például az adott közösség népességfogyással küzd, a minél több jót minél kevesebb rosszat mérleg utilitarista elv alapján szigoríthat az abortusztörvényeken. Ratkó Anna ezen logika mentén a háború utáni népességfogyást kívánta kompenzálni az abortusz elérhetetlenné tételével: nála a szocializmus építése volt a vezérlő elv, ami mellett eltörpült minden más, így az árva gyerekek családokhoz adása is, tekintve, hogy középosztálybeli befogadó szülők „reakciós” gyerekeket neveltek volna, így inkább az arra még fel nem készült állami intézményekbe vitték az elárvult csecsemőket. A Ratkó-korszak embertelensége nem valósult volna meg, ha a politikai ideológia mellett az orvosok, a szociális ágazatban dolgozók és a társadalom elvárása is becsatornázásra került volna a politikai döntéshozatalba. A szakma ugyanis szörnyülködött a politikai döntésen, Ratkó Annának pedig alulképzettsége miatt kisebbségi érzése volt az orvosok közt. Jól mutatja ez a példa, hogy hiba volna csak a politikusokra bízni a szabályozást, mert őket ideológiai elkötelezettségük tévútra viheti.
Az utilitarista politikus valószínűleg azért nem ritkaság, mert épp azokból lesz politikus, akik eleve utilitarista meggyőződésűek. Sajnos empirikus kutatási bizonyíték máig nem áll rendelkezésünkre e tétel alátámasztására, legfeljebb Max Weber „Politika mint hivatás” előadására tudunk hivatkozni. Szerinte a jó politikusban van érzület és lelkesedés, de méginkább előrelátás, felelősségvállalás és bölcsesség. Ám ha elfogadjuk, hogy a politikus erkölcse középtávú felelősségvállalás egy képviselt közösségért, akkor – ahogy Weber is teszi – a manipulációt nem fogjuk elítélni. Egy jó cél érdekében szerinte az emberek manipulálhatók, bár hogy mi tekinthető jó célnak, az hitbeli kérdés. Programjaikat, melyek hiten alapulnak, s melyeket a tudomány nem tud sem cáfolni, sem megerősíteni (persze csak a józan ész határain belüli programokról beszélünk), megpróbálják elfogadtatni a néppel manipulatív technikák segítségével. A politikusok előszeretettel használnak erkölcsi érveket, mert ezek hatékonyak a kommunikációban, az emberek erkölcsi elvekkel tudnak azonosulni. Ez azonban nem feltételezi, hogy a politikusok ezeket a kommunikációban használatos érveket komolyan vegyék. (Eddigi gondolatmenetünk teljes mértékben weberiánus.)
A népességfogyás megoldási modelljei közt található a bolygó túlnépesedett területeiről menekülő migránsok befogadása. Különösképp az olyan individualista társadalmakban, ahol az egyének jogait hangsúlyozzák. Itt az egyént arra biztatni, hogy a nemzet érdekében szüljön több gyereket elképzelhetetlen. Egy utilitarista politikus látva a középtávú kihívásokat és azt, hogy a migráció esetleg megoldást kínálhat rájuk, beszédeiben nem azzal fog érvelni, hogy gondolunk a népességfogyásunk következményeire, hanem a szélesebb tömegek számára elfogadható érvkészlettel: emberszeretettel, humanizmussal, elesetteken való segítési kötelezettséggel, civilizációnk értékeivel. Ne zárjuk ki annak lehetőségét sem, hogy sok politikus azonosul is az általa hirdetett értékekkel, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne volna etikai értelemben másfajta kényszer alatt, mint mondjuk egy orvos, vagy egy vallási vezető. (Vallásos nézőpontból különösképp kényes a „lélek” meggyilkolása.)
A nem kívánt terhesség gyógyszeres megszakítása
A Cseh Katalinnal folytatott rádióinterjúban a központi elem a gyógyszeres kezeléssel megszakítható terhesség volt. A gyógyszeres kezelés kíméletesebb, bár orvosi felügyeletet igényel. Egy pirula bevétele jóval könnyebbnek tűnik, mint felfeküdni a műtőasztalra. Ahol tiltják, ott az ok az lehet, hogy a hagyományos sebészeti eljárással és az azt engedélyező folyamat kellemetlenségeivel kívánják elrettenteni az abortusztól a nőket; attól tartanak, hogyha az abortusz könnyűvé válik, még kevesebb gyerek születik majd. A kíméletesebb eszközök tiltásában benne van a büntetés vágya, mellyel a közösség kíván bosszút állni a meggondolatlan nőn, valamint az is érződik a szabályozásból, hogy a magyar társadalom, a politikai- és értékközösség nem gondolja azt, hogy a nő uralhatná a saját testét – már amennyiben a közösség azonosult ezzel a szabályozással, amit szintén nem tudunk. (Könnyen lehet, hogy a magyar társadalom kellőképpen individualista, és ha tudná, hogy az abortusznak van könnyebb útja, felháborodna a jogszabályi korlátozásokon.)
Az orvosok az élet védelmére esküsznek fel, ez adja hivatásuk erkölcsi alapját, és ezért nem kényszeríthető egyetlen orvos sem arra, hogy abortuszt végezzen. Erre a feladatra önként vállalkozó orvosokra van szükség, s mégis előfordul, hogy lekezelően, tiszteletlenül bánnak a pácienseikkel, melyre egy lehetséges pszichológiai magyarázat, hogy belső dilemmáik vannak a kérdéssel kapcsolatban („Milyen orvos vagyok, aki az életet nem védi, hanem elveszi?”). Az orvosi szakma válaszolhat arra, hogy egy eljárás mennyire biztonságos (pl. a hazai Szülészet-Nőgyógyászati Szakmai Kollégium 2005-ben elfogadta a fogamzásgátlótabletta használhatóságát), de mivel fő célja az élet védelme, nem tud morális választ adni az élet elvételével kapcsolatos kérdésekre.
A Patent Joggal a Nőkért Egyesület ismertette azt az esetet, amikor egy Európában törzskönyvezett, de Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert egy nő az interneten megrendelt, s mivel a bevétele után komplikációk merültek fel, bevitték a korházba, majd bűncselekmény elkövetése miatt még a rendőrség is letartóztatta. Tablettás abortuszos magánklinikák ugyanakkor szerte az Unió területén találhatók, s ezek közt akad önmagát magyar nyelven ajánló. (Papp Réka Kinga Cseh Katalinnal készült interjújából még az is kiderült, hogy a statisztikák szerint a liberálisabb szabályozású országokban, ahol a nők választhatnak a művi beavatkozás és a tablettás terhességmegszakítás közt, még mindig gyakoribb a hagyományos eljárás, azaz a művi abortusz.)
A társadalom egy része, s velük együtt a politikusok egy része is attól fél, hogy létrejön egy olyan eljárás, amely végképp fájdalom- és kockázatmentes. Mert „szerencsére” a tablettás abortusz eljárás is fájdalmas, a vetélés nem egyszerű ezzel a módszerrel sem.
Vélemények az interjúról
Lényeges bizonyíték arra, hogy a Cseh-interjú kapcsán „revolverújságírásról” beszélhetünk, hogy a beszélgetés nem akkor váltott ki kritikai észrevételeket, amikor elhangzott, hanem évekkel később, mikor a nőgyógyász politikai sikereket ért el. A közösségi médiában van is, aki utal erre: „Fura, hogy most kezdte el mindenki nézni ezt a videót, éljen a média manipuláció! :D” A mi véleményünk az, hogy sem a médiatámadások, sem a kommentháborúk nem tekinthetők a demokrácia tiszta megnyilvánulásainak. A kommentháborúkban épp a másik meghallgatása, érveire való odafigyelés vész el. Elemezni azonban mindig hálás feladat, mert a nézőpontok kihámozhatók.
Találunk a kommentekben értékalapú, minden bizonnyal őszinte társadalmi aggodalmakat. Ilyennek tekintjük azon aláírásgyűjtés elindítóit és aláíróit, mely az interjúalany lemondását követelte. A petíció megfogalmazójának az indítéka az volt, hogy azt az orvosi műszert, mellyel a művi vetélést végzik, az interjút készítő riporter „botmixernek” nevezte (ez közszájon forgó szlengkifejezés az eszközre). Az akkor még civil karrierje elején tartó doktornő az elnevezésre rácsodálkozva, nevetve azt felelte, hogy ezt meg fogja osztani szűkebb baráti körében. Azaz nem azon nevetgélt, hogy embriókat ölnek meg. Mindazonáltal azon vallásos (és nem vallásos) emberek számára, akik a magzatot teljesértékű emberi lénynek tekintik, az abortuszt pedig gyilkosságnak, a gyilkos eszköz bármilyen néven történő említésén való nevetgélést is nyilvánvalóan elfogathatatlan. Itt nem másról van szó, mint tettes-áldozat viszonyról. Tettes a szülő, aki elköveti a magzatgyilkosságot, tettes az orvos is, aki elvégzi ezt a műtétet, de mindketten áldozatok is. A tettes-áldozat szerepek könnyen átfordulnak egymásba ebben a helyzetben, s ebben a dinamikában igen gyakori az üldözés. Több mint tízezren írták alá a lemondásra felszólító petíciót. Ők az üldözők, akik között a téma lélektani bonyolultsága miatt lehetnek akár olyanok is, akik maguk is átestek már abortuszon.
Hogyan lehetne elérni, hogy a nyilvánosság valóban a társadalom elvárásait tükrözze üldözés és áldozathibáztatás nélkül? A közösségi média nem reprezentativ, az indulat terepe, véget nem érő kommunikációs köröket találhatunk benne. A petíciós aláírásgyűjtés a problémára való figyelemfelhívás terepe, de nem a megoldás technikája. A népszavazások igen-nem válaszlehetősége sok esetben nem válasz a komplex helyzetekre.
Deliberatív megoldáskeresés
A szakmai etikai szintek is javíthatók, például szakmán belüli szerveződésekkel, önfejlesztéssel, szituációk átbeszélésével, melyek végeredménye, vagy akár folyamata is nyilvános lehet. Esetünk külön érdekessége, hogy a riporter nem rendelkezik professzionális újságírói ismeretekkel, saját magát is civil aktivistának nevezi. Ennek megfelelően nem volt felkészülve arra, hogy a szlenghasználatnak (botmixer)milyen kockázatai lehetnek. Civil volta tette szabadabbá egy professzionális újságírónál, miközben újságírói szerepet vett fel ebben az interjúban. Ezért is gondoljuk azt, hogy a „civil újságírás” oximoron, hiszen feltételezzük, hogy az újságírás egy szakma, tehát nem lehet civil.
A cél, hogy az amatőrök az amatőr oldalon legyenek, a professzionálisok a másikon. Ugyanakkor a tudás átadható. Átláthatóbb, megszervezettebb környezetet kell teremteni, s ha a hagyományos tömegkommunikációs felületek (nem beszélve a közösségi médiáról) etikailag nem megfelelőek, akkor új megoldásokra van szükség. A technológiai fejlődés nem csak új konfliktusokat teremt, de fel is szabadítja az embereket. Érdemes becsatornázni a felszabaduló energiákat új, demokratikus folyamatokba, deliberatív megoldáskeresésbe. Létre lehet hozni szakmai csapatokat, akik aztán akár eltérő véleményeiket megosztanák a társadalmat reprezentáló kiválasztott kis csoporttal („esküdtszékkel”). A végső szabályok döntései kialakíthatók többségi szavazással, hiszen a teljes konszenzus nem reális, s az így létrejött törvényjavaslatok, irányelvek visszakerülhetnek a parlamentbe.
A mi megfigyelésünk az volt, hogy szakmai etika háttérbeszorulása volt a hiba az orvosnő interjújában. Két szerep közt ingázott. Egyrészt ő is politikai szerepre készülő civil aktivistaként jelent meg, , másrészről pedig mint szakértő szülész-nőgyógyász. Utóbbi szerepében már esküt tett az élet védelmére. Lehet-e valaki egyszerre két hivatás képviselője? Találhatók-e itt összeférhetetlenségek? (Pl. a háziorvos és betege riválisok egy választáson. Vagy: a társadalmi döntés lehet abortusz-liberalizáció, az orvosi hozzáállás ezt pedig egyszerűen tudomásul veszi)
Problémát látunk a minisztériumi kommunikációban is. A minisztérium elutasította a tehesség gyógyszeres megszakítását. Egy minisztérium ugyanis hivatkozhat társadalmi érvekre, de nem hivatkozhat orvosiakra (ez a szakmai szervek feladata). Jelen esetben azért kizárt a szakmai érvrendszer alkalmazása a politika részéről, mert a fő szakmai szervezet, az orvosi kamara elfogadta a gyógyszer használhatóságát. A termék Európában törzskönyvezett, az EU és a Magyar Orvosi Kamara által ajánlott. Ezekkel a szervekkel szemben nem áll meg az az érv a betiltás mellett, hogy egészségügyi kétségek vannak még a termékkel. A szakállamtitkárság úgy ítélte meg, hogy a ”kockázatok továb0bra is vita tárgyát képzik.” Az indoklás orvosi mezbe volt csomagolva, pedig politikai döntés állt a háttérben.
Csak tisztességes szakmai etikák megjelenítésével juthatunk az adott kor adott társadalma számára az optimális eljárásig. Nem kétséges azonban, hogy a fejlődés részben megállíthatatlan, hiszen, ha a tudomány kifejleszt kényelmesebb, kíméletesebb megoldásokat, akkor ezeket az emberek használni is fogják. A 9. hétig használható abortusztabletta terjedéséről már 1998-ban írtam a Médiaetika című könyvemben, pedig akkor Magyarországon még nem ismerték, és a világ más területein is még kezdeti bevezetési stádiumban volt. Mégis lehetett tudni, hogy a gyógyszer át fogja törni az ellenállás falát, amennyiben legalább olyan biztonságos lesz, mint a művi vetélés.
A demokrácia megújításának tehát nem a politikai manipuláció adja a követhető útját (még ha minden tiszteletünk ki is jár Max Weber utilitarista politikusainak). A technológiai kihívásoknak az autoriter válaszok sem állhatnak ellent, nem is beszélve a „revolverújságírásról” és a politikai hangulatkeltésről. Számos, korábban futurisztikusnak hangzó kérdés megoldása előtt áll az emberiség, köszönhetően a géntechnológiának, az orvostudomány fejlődésének, de az élet más területén is megannyi kérdést vet fel a robotika. Ezzel szemben a közösségi média nem előrelépett, hanem egy törzsibb szintre süllyedt. Fontos tehát, hogy a nyilvánosság és a demokrácia megjavíthatóságával törődjünk.