Tagadhatatlan persze, hogy az Orbán-kormány ezzel a lépésével a rendszerváltozás óta eltelt húsz évben példátlan módon terjesztette ki közjogi befolyását a gazdasági élet szereplőire. Evidensnek, ugyanakkor szükségesnek tűnik annak kimondása is, hogy semmiféle államosításról – legalábbis egyelőre – nincs szó, hiszen a kormány nem szerzett tulajdonrészt a cégben. Látni kell azt is, hogy a gazdasági életben való fokozottabb állami részvétel, horribile dictu az államosítás a nyugati államokban is jelen volt (pl.a II. világháború után a munkáspárti brit kormány idején, vagy Franciaországban Mitterrand elnökségekor az 1980-as években), vagy jelen van a gazdasági válság ösztönözte állami intézkedések nyomán. Igaz, az ottani – átmenetinek szánt államosítások – esetében (mint a német Hypo Real State Bank, vagy a brit Northern Rock) az állam kártalanította az addigi tulajdonosokat, illetve tulajdonrészt szerzett bennük.

A Fidesz a másik ügyben meglehetősen következetesnek bizonyul: a kétpilléres nyugdíjrendszer 1997-es bevezetését már akkor határozottan ellenezte. A magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó döntés mögött egyértelmű a szándék: a kormány egyenesen vissza kívánja szorítani a mintegy 2800 milliárd forintot kezelő magánnyugdíj-pénztári rendszert, és minél több járulékbefizetőt akar visszacsábítani az állami rendszerbe. Ennek jövőbeni sikere, plusz az állam területén „parkoló” magán-nyugdíjbefizetések enyhíthetik az állami nyugdíjkassza terheit – ám a kormány nem pusztán spórolni akar.

A Fidesz államképe

A két döntés mélyebb oka, hogy Orbán Viktor, illetve a Fidesz mélyen hisz az állam erejében, abban, hogy az állam hatalmának további növelésével, a központi kormányzathoz lojális vezetők kinevezésével nagyobb lehetősége lesz a pártnak a szükségesnek gondolt változtatásokat végrehajtania, és a több cikluson való hatalmon maradását biztosítania.

A Horn-kormány idején lévő privatizációs hullámmal szemben a Fidesz már akkor is megfogalmazta ellenérzéseit, és az 1996-os „A polgári Magyarországért” című vitairatában helytelenítette, hogy az állam meggyengült, és olyan helyekről is visszavonult, amelyekről nem kellett volna. A Fidesz ettől még nem kérdőjelezte meg a piacgazdaság primátusát, de már első kormányzata idején (pl. Postabank-ügy), és későbbi választási programjaiban sem csinált abból titkot, hogy az államnak komoly szerepet szán.

Sokat segített a Fidesznek az idők során, hogy az államot a minimális területre visszaszorítani akaró magyar liberális felfogás annyira lejáratódott a választók nagy része szemében, hogy képviselője, az SZDSZ eltűnt a politikából, a kapitalizmus érdemeit dicsérő Bokros Lajos fémjelezte MDF ebben az évben már be sem jutott a parlamentbe.

Az elmúlt nyolc év kormányzásának hibáit a Fidesz úgy mutatta be a választóinak, hogy a bajok gyökere nem az állam túlhatalmában, hanem annak működtetőinek hozzá nem értésben, korruptságában található, de majd egy erős Fidesz-kormány az állam gépezetét működésbe hozva véget vet a mindennapi létbizonytalanságnak. Ez összetalálkozott a magyar társadalom jelentős részének az igényével, az állammal szembeni elvárásaival. Nem véletlen, hogy a legtöbb országgyűlési választáson azok a pártok győzedelmeskedtek, amelyek jóléti fordulatot ígértek (az MSZP 1994-ben, és 2006-ban), vagy az állam szerepének növelését szorgalmazták pl. a közbiztonság tűrhetetlennek minősített állapotainak javítása érdekében (Fidesz 1998-ban, és most).

De a TÁRKI empirikus vizsgálatai  is alátámasztják, hogy a magyar lakosság erősen fogékony az állami beavatkozás által nyújtott megoldásokra, ráadásul a felnőtt lakosság nagy része – nyugdíjasként, vagy állami-önkormányzati alkalmazottként, de akár állami megrendelésben reménykedő cégvezetőként– erőteljesen függ is az államtól. A Fidesz elsöprő választási sikereinek és mostani népszerűségének oka tehát nem csak a korábbi kormánypártok nyolc éves rossznak ítélt teljesítményében, hanem abban is keresendő, hogy képes olyan érzetet kelteni, hogy megfelel a lakosság nagy része állam iránti elvárásainak. Mindennek fényében a mostani döntések aligha nevezhetőek meglepőeknek, a kérdés most már csak az, mit engedhet meg magának a Fidesz- vezette állam?

A Fidesz-kormány és a multik

A bankadó, a válságadók, és a magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó döntések a Magyarországon lévő multinacionális cégek elleni kormányzati fellépést jelentik. Az Orbán-kormány ezzel nagyon befolyásos gazdasági érdekcsoportokat haragíthat magára, amelyek a magyar export jelentős hányadát teszik ki, és munkahelyek tízezreit tartják fenn.
A telekommunikációs extraadó kb. felét jelen állás szerint pl. a Magyar Telekom fizetheti – csakhogy ennek a vállalatnak a MagyarCom Holding GmbH-n keresztül egyenesen Európa legnagyobb telekommunikációs cége, a Deutsche Telekom a többségi tulajdonosa, amelyben a német szövetségi kormány még most is 15%-os tulajdonrészt birtokol.

Csak ezzel az egy döntéssel az Orbán-kormány rögtön szembekerülhet Németországgal, amelynek illetékesei a zárt ajtók mögött aligha nyelik le egykönnyen ezt a magyar lépést. A magyar szélsőjobboldalon régóta hangoztatott „fizessenek a multik!” jelszó azonban most látványos megvalósulást nyerhet ezzel a lépéssel és rövid távú népszerűséget is hozhat (más kérdés, hogy a multik a bejelentett munkavállalóik után eddig is fizették a járulékokat és az adókat, ami korántsem jellemző a magyar gazdaság minden szereplőjére).

Orbán Viktor legutóbbi parlamenti beszédében tudatosan épített a nagy nemzetközi cégekkel szembeni vélelmezett ellenérzésekre, amikor is úgy fogalmazott, hogy ezek a cégek már így is extraprofitra tettek szert, most rajtuk a sor, hogy segítsenek Magyarországon. Az MSZP ugyanakkor azzal, hogy a „válságadót” lehetővé tévő törvény ellen szavazott, beszoríthatja magát a multik érdekeit képviselő pártnak a mai közhangulatban nem túl előnyös pozíciójába, amelyet a Fidesz nem egyszer már eddig is igyekezett kialakítani róla.

Hogy e kormányzati szándék mögött sem pusztán a költségvetési hiánycélnak való megfelelés áll, azt bizonyítja, hogy a gyermeket nevelő és bejelentett munkahellyel rendelkező állampolgárok jelentős adókedvezményre számíthatnak jövőre. Más szóval, a multik adói is kellenek ahhoz, hogy az Orbán-kormány a családi adókedvezménnyel kevert egykulcsos adórendszert megvalósíthassa.

Térségünkben a közelmúltban a nemzetközi cégekkel szembeni kardcsörgetésre azonban eddig csak Fico vállalkozott Szlovákiában, amikor kormányfőként olyan törvényt fogadtatott el, amely az ottani magán-egészségbiztosítókat nyereségüknek az egészségügybe való visszafordítására kötelezte. Miniszterelnöki tisztségéből való távozását tehát nem csak politikai ellenfelei fogadták örömmel.

Összegzés

A közvélemény többségének eddig összességében tetszik az Orbán-kormány határozott, a rendszert gyors döntésekkel átalakító kormányzati stílusa, és a már idézett lakossági igényeknek is egyelőre megfelelni látszik az állam erejét fokozó intézkedések (amelyekhez nem mellesleg illeszkedik az a szándék is, hogy az állam kész átvenni oktatási és egészségügyi intézményeket az önkormányzatoktól). Van azonban a növekvő állami hatalomnak kockázata is: ha a felsőbb szinten a vezetők hibáznak, a hatalom központosított jellege miatt nehezebb tud korrigálni, illetve a hibákat már eleve nehezebben tudja elkerülni a visszacsatolás nehézkessége miatt.

Orbán Viktor kormányzásának nagy kérdése, hogy lehet-e Nemzetközi Valutaalappal, és a magyarországi költségvetési főösszegnél nem egy esetben nagyobb anyagi erőt felvonultatni képes multinacionális cégekkel szemben jól kormányozni.