De vajon joga van-e az alapítónak felszámolnia a cégét? Elégetheti-e az író a regényét? Feloszlathatja-e a színházigazgató-főrendező a színtársulatot, szélnek eresztheti-e a színészeit, ha már nem velük akarja megvalósítani művészi terveit; ha már nem velük akar megvalósítani valamit is, vagy ha már senkivel sem akar megvalósítani semmit?

A Szabad Demokraták Szövetségének alapítói sajátjuknak tartoták a művet, melyet létrehoztak, és elindultak a párttal, melyet útjára indítottak, de nem tudtak lépést tartani vele. Ki előbb, ki később, de egy idő után elfordult a párttól, alábbhagyott az aktivitásából, elmaradozott a menettől és – igazi szabad demokrata sajátosságként – előbb-utóbb nemhogy a pártvezetésből vagy az alapszervezeti munkából, de magából a pártból is kilépett. Az SZDSZ története a kilépések története.

De vajon késznek kellett-e lennie Ábrahám ősapánknak, hogy feláldozza szeretett fiát, Izsákot, mert a Nagy Terv áldozatot kíván? És vajon megváltásunk nem ilyen mérhetetlen áldozat-e? Avagy mondhat-e nemet Jónás a prófétaságra?

A mai SZDSZ-t a még benne ragadt egykori vezetői nem tartják sajátjuknak, ezért halálra adták. Ezzel bevégzik, megvalósítják a tervet, melyet a szabad demokrata szavazókkal együtt készítettek el a születés előtt, s melyre rábólint a liberális választó, mint fátumra: egy ideje úgyis másnak adja már a voksát, ha adja.

Csak azoknak nem lett szólva, akik e pártban képzelték el politikai jövőjüket; akik személyes ambícióikat a párt szerencséjéhez kötötték; akik ebben a pártban akarták vinni valamire. Rájuk nincs szükség. A párt egykori – némaságba burkolózott – vezetői Kóka Jánost tették meg pofozógépnek, aki ezt a szerepet tiszteletreméltó bátorsággal vállalta, s a párt új vezetői szidják is, támadják is, pofozzák is őt, mintha nem látnák, hogy kit ütnek vele. Vakok, ha nem látják, és gyávák, ha látják. Lányomnak mondom, menyem értsen belőle.

A megújulás ideológiája pedig – mert ideológiára szükség van ott, ahol megújítást hirdetnek – a nemzeti liberalizmus lett, amely hamarosan az egyik legdivatosabb eszmévé válik újra, holott az sem érti, hogy mi az, aki védi, s az sem, aki kárhoztatja. Pedig hazánkban a liberalizmusnak mind a nemzetközi, mind a nemzeti formája ki lett próbálva, és egyik se vált be, finoman szólva. A liberális gyökerű konzervativizmus azonban – jóllehet kézenfekvő lenne, és gazdag eredményekkel kecsegtet – valójában sohasem lett kipróbálva, és most se lesz belőle semmi, mert amit a hazai úgynevezett jobboldal annak hisz, az még annyira sem konzervatív, mint a mai SZDSZ új vezetőinek nemzeti liberalizmusa.

Egy dolognak azonban tényleg vége lett a ma még levegő után kapkodó SZDSZ kifulladásával: az egykor nagy pártnak számító MSZP-t furcsa módon kívülről egybetartó kis balliberális párt küzdelmének a populista népi újjobboldal hatalomtól való távoltartásáért. Aminek végleg befellegzett, az a baloldali liberalizmus magyar változata, azon belül is a balliberális értelmiségi politizálás. Ennek csak közelmúltja van, jövője nincs.

Kár érte? Nos – komolyan játszva a szavakkal – a kár az SZDSZ egykori szavazóit érte, akik viszont ma már nem könnyeznek érte. Elfogadták, hogy egy jelentős párt hajdani szavazóiként jelentős szerepet játszottak a köztörténet jelentős időszakának alakításában, mely azonban véget ért, mint az ifjúkor, és ők már régen más pártok után néznek, olyasfajta szemmel, ahogyan a megcsalt asszonyok néznek a fiatal férfiak után. Találnak-e új pártot a honi horizonton, vagy az SZDSZ megszűntével hű szavazói is néma gyászba burkolóznak, és nem hallatják szavukat a magyar pártvilágban?

Irdatlan verseny indult meg értük. Több új vagy újonnan megreformált párt kezdeti sikereit kifejezetten nekik köszönheti. Értékes szavazók ők, akikre az MDF, az LMP és egy majdani új SZDSZ is igényt tart. Megkezdődött a tülekedés a liberális térben.

De valódi esélye csak annak a pártnak van, amelyik reálisan csillantja meg az esélyt. A liberális szavazatokra rámozduló új erőnek relatíve nagynak kell lennie, különben annyi reménye lesz, mint mára az SZDSZ-nek. Elvesző voksot tudatos liberális szavazó már nem akar leadni, csak akkor megy választani, ha biztosra megy. A lecsurgó szavazatokat pedig felsöpörheti az MSZP és a Fidesz is. Ezért – csak részben folytatva a szavak játékát – a kár akár a szabadelvű pólus teljes megszűnését is eredményezheti a honi pártéletben, ami az egész pártrendszer, a soha ki nem fejlődhetett hazai politikai kultúra vesztesége is lesz.

Valaki egyszer meg fogja írni, el fogja mesélni a köztársaság unokáinak, hogy a magyar liberális párt miért tündökölhetett éveken át, amikor nem volt rá igazából mérhető politikai igény, miért sütkérezhetett a hatalom napsugaránál valódi társadalmi felhatalmazás nélkül, és miért szűnik meg éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. El kell mondanunk az esti lámpaoltáskor, hogy hogyan teltek azok az évek, amelyekben a szélsőjobboldal napról napra erősödött és szemtelenedett, az új barnaingesek egyre hangosabban masíroztak a köztereken, az utcán fényes nappal verték a szabad gondolatot, és a média ontotta a neonáci szennyet, de az újra felágaskodó zsarnokság szörnyű rémétől a szellemében üldözött nem menekülhetett a szabad demokratákhoz. El fogjuk mondani, hogy miért nem maradtak az országban szabad demokraták, akik a veszedelem közepén ne a saját politikai agóniájukkal lettek volna elfoglalva. El fogjuk mondani, ha még élünk, hogy hogyan számolódott fel a köztársaság.

Addig azonban zúg a hangzavar a kis magyar világban, és ma még csak egy politikai párt temetésére hívnak a harangok. Most még csak egy pártot temetünk, amely a legkarakteresebb, legideológikusabb, leginnovatívabb, leginvenciózusabb, leginkább pártként működő és egy ideig a legdemokratikusabb pártformációja volt a harmadik magyar köztársaságnak, melyet maga hozott létre. Megkerülhetetlen – és jelentőségének tudatában lévő –, magabiztos párt volt, amelyre nemes feladatokat rótt a történelem.

A hamvából megszülető utódja biztosan nem lesz a legszavahihetőbb, a legszerethetőbb és a leggyakorlatiasabb. Viszont még lehet átütő, hiteles és sikeres.

De az már egy másik párt lesz.