Alakulás


2010. 05. 14.

Amiképpen két évtizede a gyengére sikerült nyitóbeszédek, a hosszúra nyúlt méltatások és az esetlen felszólalások hátterében a képviselők már a lehető legkonkrétabb hatalmi kérdések megvitatásával foglalatoskodtak, úgy most is az alakuló ülés jelzi az új hatalom és a választók közötti fényes mézeshetek végét, amidőn egyszeriben jónéhány törvényjavaslat válik ismertté, s ezzel bírálhatóvá.

Eljött az idő, hogy a választásokon győztes párt egy soha korábban nem tapasztalt társadalmi támogatottságot háláljon meg a szinte teljes állami struktúra mérsékelt, megfontolt és koherens átalakításával. Ez mindenekelőtt mélyreható és következetes, de fokozatos és körültekintő változtatásokat jelent, amelyek jószerével a közjogi szerkezet minden alrendszerét érintik, miközben a változtatás általános szándékát egyelőre mérhetően magas közbizalom övezi.

A ma még kevés konkrétumot tartalmazó tervek elsősorban a kormányzás hatékonyságára vonatkoznak, és részleteiben ismerhető szakpolitikai elképzelések híján egy valamifajta „bölcs kormányzás” általános elvárását fogalmazzák meg. Egy ilyen politikai irányítással szemben éppen az átgondoltságra való gyakori hivatkozás támaszthatja a konzervatív szellemiségű kormányzás igényét. Ez alapján az államvezetésen – ha mást egyelőre nem is – a fontolva haladás szellemét, az okos tervezés visszafogottságát és a megfontolt tervek határozottságát kérhetik számon a kormány szépszámú hívei.

A parlamenti nyitónapot ugyanakkor ünnepélyesre tervezték a győztesek, bár az ünnepet elhomályosíthatja a Jobbik frakcióvezetőjének mellényével összefüggő közvita vagy az MSZP-nek a parlamenti állandó bizottságok tisztségviselőinek megválasztásával kapcsolatos gyakorlati obstrukciója. A magasztosság mellett azonban olyan munkavégzés is a tervek között volt – a kettős állampolgárság rendezésére irányuló első lépés formájában –, amely éppen a gyorsasága miatt vet fel kételyeket az átgondoltságát illetően, és ez eredményezheti Szlovákia rapid módon hazahívott nagykövetének fájó hiányát a karzaton, az ünneplő nobilitások sorában.

A nyitóülés mindazonáltal alkotmánymódosítást is magával hoz, mert a miniszterelnök-helyettesi tisztség létrehozása azt igényli, hogy a parlament már mindjárt az első órákban hozzányúljon az alaptörvényhez, miképpen a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényhez is, és hamarosan a kormánytagok jogállásáról szóló törvény sem úszhatja meg. Ezekről a módosításokról aligha lehet más a véleményünk, mint hogy a régi struktúra megváltoztatására minden kétséget kizáróan megérett  helyzet, de a változtatások mértéke a legkevésbé sem nevezhető visszafogottnak, mérsékeltnek, vagy akár még – minden jóindulat mellett – kellően végiggondoltnak sem.

Az alkotmány módosításáról szóló előterjesztés, továbbá a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénytervezet főbb vonásai természetesen nagy vonalakban ismertek – és viszonylag pontosan megjósolhatók – voltak már két hete is a sajtó és a közvélemény számára, mielőtt a nem hivatalosan dezignált miniszterelnök-jelölt a lehető leghivatalosabban bejelentette szándékát. A nem több, mint összesen nyolc minisztérium felállításának terve mégis jelentős értetlenséget és sok helyen visszatetszést keltett, a legjobb esetben is egy seregnyi kételynek adva teret. A kritikák nagy része annál is inkább érthető, mivel a kormányzati struktúra drasztikus megváltoztatását a kormányzati hatékonyságnövelés célzata nem feltétlenül indokolta.

Az alaptörvény ugyanakkor egy másik ponton sem marad érintetlen a nyitóülés munkanapján, mert alkotmánymódosítást vonz maga után a Fidesz kisebb parlamentről szóló ígérete, holott erre alkotmányjogi szempontból nincs szükség. A kisebb parlament létrehozása természetesen lehet indokolt – bár nem ez a világ legfontosabb kérdése, és anyagi megtakarítást sem eredményez valójában –, de ehhez mindenekelőtt egy gyökeresen új választójogi törvény megalkotása kellene, ennek azonban ma még a körvonalai sem látszanak. Márpedig jó lesz, ha előbb-utóbb látszani fognak, mert a választási rendszert célszerű összhangba hozni az őszi önkormányzati választásokig mindenképpen megváltoztatandó önkormányzati-közigazgatási rendszerrel, át kell gondolni a közigazgatási középszint szerepét, és nem árt dönteni a választási ciklusok egymásra is tekintettel lévő hosszáról. Amíg a törvény nem készül el, az „alkotmányos ígéret” alaptörvénybe emelése felesleges, és nem szolgál más célt, mint annak bizonyítását, hogy a kormányra készülő párt beváltja egyébként is csekély számú választási ígéreteinek egyikét, még ha ennek semmi következménye sincs is a most következő négyéves parlamenti ciklusra, és a következőre is csak akkor, ha az átfogó törvény egyszer elkészül. A világ legtöbb alkotmánya egyébként jól megvan a választási szisztémára, vagy különösen a parlament létszámára való leghalványabb utalás nélkül is – ez ugyanis nem az alkotmányok, hanem a választási törvények dolga, amely nálunk, nemde, még csak ígéret, szép szó.

Mindezen cselekmények mellett az országgyűlés még legalább egy fél tucat törvény elfogadását tervezi még jóval a kormány megalakulása előtt, köztük a kormányzati átadás-átvételről szóló, gyakorlatilag ugyancsak feleslegesnek látszó jogszabályt, hiszen a Fidesz – bár erre túl nagy igény nem mutatkozott – ezt is megígérte egyszer. Az új szabályozásnak ugyanakkor legfeljebb valamiféle társadalmi hangulatot fokozó hatása lehet, gyakorlati értelme aligha, hiszen a most zajló átadás-átvételre kihatni már nemigen fog, a további hasonló eseteket pedig a szokásjog alapján is el lehet rendezni, amiként az eddigi kormányváltások is a kialakult hagyományok alapján zajlottak.

A már eddig is valamiféle átmeneti, ügyvivő kormányként működött, de mától hivatalosan mindenképp már csak ügyvezetőként funkcionáló kormány a rendezett uralomváltásban érdekelt. Az átadás-átvétel az idén is hagyományosan, íratlan és megbecsült keretek és formák között fog zajlani, húsz éves tapasztalatok tudásával. Ahogyan a parlament alakuló ülése is.