Az alkotmány védelme

Az alkotmány indokolatlan módosításának („módosítgatásának”) elkerülésére három irány kínálkozik. Az egyik az eljárási védelem, vagyis az alkotmányozás és alkotmánymódosítás folyamatának kivétele a rendes törvényhozási folyamatból a döntések minősített többséghez kötésével, vagy azzal az előírással, hogy népszavazáson is el kell fogadtatni a módosított vagy új passzust. A következő mechanizmus a tartalmi védelem, vagyis olyan szabályok alaptörvénybe való foglalása, amelyek nem módosíthatók (ilyen „örökös klauzulát” találunk például a német alkotmányban). Ez a megoldás jelentős társadalmi támogatást és alkotmányozói akaratot igényel, ám éppen ezáltal küszöböli ki az esetleges alkotmányellenes alaptörvény-revíziót. Végül pedig az intézményes alkotmányvédelmet az jelenti, ha az adott állam alkotmánybíróságának lehetősége van arra, hogy a „rendes” törvényeken túl elbírálja az alkotmánymódosítások alkotmányosságát is.

A megoldás?

A magyar Alkotmány viszonylag könnyen módosítható hiszen a hazai szabályozás a törvényhozás kezébe tette le a teljes alkotmányozói hatalmat. Az eljárási védelem a kétharmados parlamenti többség birtokában bármikor felülírható, az intézményes alkotmányvédelem lehetőségéről pedig maga az Alkotmánybíróság mondott le, amikor – jogkörét szűken értelmezve – kimondta, hogy „… az alkotmányozó hatalom akarat-kijelentése…nem lehet alkotmánybírósági felülvizsgálat tárgya.”

A fent említett védelmi alakzatok közül kettő (egyik az Alkotmány, a másik az Alkotmánybíróság miatt) tehát alapból kiesik. De mi a helyezet harmadik lehetőséggel: van-e módosíthatatlan tartalma eleme az Alkotmánynak? Látszólag nincs, hiszen az alaptörvény egyik passzusa sem rendelkezik arról, hogy valamely rész módosíthatatlan (ha tetszik, „örökkévaló”) lenne. Az ún. politikai alkotmány (vagyis az alaptörvénynek a közjogi alapstruktúrát kialakító része) persze természetszerűleg sokkal fogékonyabb a változtatásokra, mint az ún. társadalmi alkotmány (azaz az emberi jogi és alapjogi berendezkedés, amely nagyban függ a nemzetközi normáktól). Minősített többsége ellenére a Fidesz-KDNP-szövetség keze az Alkotmány ez utóbbi, emberi jogi és alapjogi részeinek esetleges módosításait illetően mindenképp meg lesz kötve.

Persze sokan inkább a közjogi alapstruktúrát féltik a nyertes pártoktól, hiszen azok az alkotmányozó hatalom birtokában akár „sutba is vághatják” az egész Alkotmányt és újat alkothatnak. Némileg ironikus módon az alkotmányozó hatalomnak Magyarországon könnyebb új Alkotmányt alkotnia, mint alkotmánymódosításokat elfogadnia, hiszen az utóbbi esetében „fogva” tartja a Miklósi Zoltán által korábban leírt alkotmányos alapszerkezet. Ezzel kapcsolatban azonban felvetődik a kérdés, hogy mi a helyzet az új Alkotmány összeállítása esetén. Ilyen esetben mi kell, hogy vezesse az alkotmányozáshoz szükséges többséggel rendelkező pártok kezét? Figyelemmel kell-e lenniük az korábbi Alkotmányra, az azon alapuló alkotmánybírósági gyakorlatra, esetleg a sokat emlegetett „láthatatlan Alkotmányra”, vagyis az alaptörvény írásba nem foglalt szellemére? Mind-mind csupa olyan kérdés, amely megválaszolásra vár az elkövetkezendőkben.

Egy azonban biztos: sokan hiányolták az élesedő pártversenyben a pártok közötti („nemzetstratégiai”) megegyezést. Egy ilyen kompromisszumnak (legalábbis egy fejlődő demokráciában) talán az Alkotmány módosíthatatlan tartalmait illetően kellene létrejönnie: ez jelenthetné azt bizalmi szerződést, amely a váltakozó  kimenetelű pártversenyben (értsd: váltakozó alkotmányozó hatalmak esetén) a közjogi-politikai állandóságot képviselhetne. Ha a legfontosabb szabályok eme kanonizálása megvalósul, akkor többé fel sem merülhet az alkotmányellenes alkotmánymódosítás kérdése, hiszen minden hivatalban lévő és leendő alkotmányozó tudja, hogy alaptalanok a közjogi és politikai démonoktól való félelmei.