Fidesz
TagA bevásárlólista és a politikai nagykép
Létezik kis történelem és nagy történelem. Vajon 2025-ben a magyar politikusok melyikkel foglalkozzanak? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
A kormány külpolitikai stratégiája
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rajnai Gergely a Mini-Dubaj projekt meghiúsulása kapcsán elmondta, hogy a beruházás a Fidesz évtizedeken átívelő külpolitikai stratégiájába illett volna.
A kegyelmi ügy utáni év
2024 februárjától a magyar politika kimozdult sarkaiból, és az ellenzéki oldal alapvetően átrendeződött. A kormányoldal is vannak változások, de a jobboldal reakciója egyelőre visszafogott. Csizmadia Ervin 2024-értékelése.
Az amerikai magyar viszony alakulása és előválasztások a Tiszában
Az ATV Start című műsorában Rajnai Gergely a Trump-kormányzat és Magyarország viszonyáról, valamint a Magyar Péter által javasolt jelöltválasztási folyamat nemzetközi párhuzamairól nyilatkozott.
A gazdasági eredmények politikai jelentősége
A Hírklikknek nyilatkozva Rajnai Gergely a gazdasági adatok politikát befolyásoló szerepéről beszélt.
A közvélemény szerepe
Vajon mi a súlya a közvéleménynek a politikában, és hogyan kerül ide a politikai máglya? Csizmadia Ervin írása.
A politikai elemzés korszaka
A nemzetközi és a magyar politika tele van forrongással. De a mélyreható elemzés lehetőségei is nagyok. Csizmadia Ervin évzáró interjúja.
A magyarázó politológia
Egyre több hírt olvasunk, de vajon többet is értünk a világból? Mi a különbség az elemzői szerepek között, és hogyan lehet másként megközelíteni a „Tisza-titkot”? Lakatos Júlia írása a hvg360-on.
Az erőpolitika kora
Útfüggőség
Kiss Róbert az ATV Aktuál című műsorában bemutatta, milyen hatása van a történelmi örökségnek a napjainkban felmerülő politikai kihívásokra.
A gazdasági valóság és látszat
Az ATV Start műsorának Rajnai Gergely kifejtette, a legújabb kori politikában nem elsősorban a gazdasági teljesítmény a fontos, hanem annak látszata, hogy a kormány sokat tesz a jólétért.
Közvélemény-kutatások félidőnél
Kiss Róbert az ATV Start-ban elemezte az elmúlt héten publikált közvélemény-kutatások eredményeit, valamint kitért arra is, hogy a választási győzelem egyik záloga többek között a hátország gépezetként való működése.
Politikai őszinteség
Szabad-e kendőzetlenül őszintének lenni egy politikusnak. Orbán Viktor nemrégiben tartott, franciaországi sajtótájékoztatója kapcsán fogalmazható meg ez a kérdés. Csizmadia Ervin írása.
Pártfejlődési logika
A rendszerváltás utáni történelemben a pártfejlődés három dimenzióban vizsgálható: ideológia, szervezet, vezetők. Csizmadia Ervin interjúja.
Egypárti demokrácia
Japánban közel 80 éve egy párt kormányoz. Az elmúlt hetek mégis megmutatták, hogy egy ilyen rendszerben is történnek nagy demokratikus fordulatok. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
A gátról az Instára
A Reggeli gyors vendégeként Lakatos Júlia arról beszélt hogyan hat a politikusi influenszer-kultúrára az, hogy Magyar Péter versenyre kényszeríti a Fideszt.
Két nemzedék
A Fidesz a maga korában egy nemzedéki lázadás is volt a fennállóval szemben, és a Tisza Párt mintha szintén mutatna nemzedéki sajátosságokat. Csizmadia Ervin interjúja.
A politikusi bicepsz és a szavazatok
Az, hogy az influenszerek hatással vannak a politikára nem újkeletű dolog, de hogy a politikusokból egyre többen lesznek influenszerek, az igen. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Még 4 ok, amiért a magyar politika eltér a régiós trendektől – II. rész
A Fidesz-minta megtanulása
A 2010-2024 közötti ellenzék tagadta a Fidesz-mintát. A hibát ott követte el, hogy a verseny és a tanulás követelményeit összekeverte. Az új ellenzék versenyez és tanul egyszerre. Csizmadia Ervin írása a HVG-n.
A korszakváltások kora
Hogyan változott a világrendszerváltás képlete a miniszterelnök gondolkodásában az elmúlt 15 évben? Erre a kérdésre kereste a választ Novák Zoltán a HVG hasábjain.
Hogyan reagálhat a társadalom a miniszteri fizetések emelésére?
A magyar gazdasági teljesítményt ért bírálatok ellenére megemelték a miniszterek fizetését. De vajon, hogyan reagálnak erre a választók? – Kiss Róbert interjúja a Népszavának.
4 ok, amiért a magyar politika eltér a régiós trendektől – I. rész
Az eltelt több mint 30 év már elegendő távlatot ad ahhoz, hogy felismerjük azokat a jegyeket, amelyek egyértelműen megkülönböztetik a magyar politikai közeget a rendszerváltás után az EU-ba integrálódott keleti blokk más államaitól. Két részletben mutatjuk be azt a négy-négy jelentős területet, amelyek szerintünk az eltéréseket okozzák. Az első rész itt olvasható.
Stratégiai empátia
Miért nem elég, ha a Fidesz csak a törzsszavazóival foglalkozik? Egy ismeretlen fogalom, ami segíthet jobban megérteni a pártoknak a saját magukról és az ellenfeleikről alkotott mítoszokat. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
A magyar politika átalakulása
Az Indexnek nyilatkozva Rajnai Gergely bemutatta, hogy a Kormányzásra várva című könyv alapján milyen utak előtt állhat a magyar politika.
Várakozások a választás előtt
A Magyar Hangnak nyilatkozva Rajnai Gergely a választás előtti várakozásokat és lehetőségeket elemezte, kitérve a regionális és történelmi mintákra.
Mozaik-ideológia
Novák Zoltán a HVG hasábjain arra kereste a választ, hogy meg lehetett törni egy domináns párt hatalmát ideológiai innováció nélkül.
A nemzeti tematika és az ellenzék
A Fidesz dominanciájának egyik sarokköve, hogy a nemzeti tematika felhasználásával igazolja a politikáját. Ezzel szemben az ellenzéki pártoknál nem kristálytiszta a nyugatos identitást és a politikai irányvonalat meghatározó keret- és érvrendszer, melyek vizsgálatára az EP választási programok elemzésével tettünk kísérletet. Zsiga Bulcsú írása.
Hosszú ellenzékiség
A hosszú kormányzás mellett legalább ilyen érdekes, hogy miért alakul ki a hosszú ellenzékiség. Kis kelet-közép-európai körkép, és persze a hazai helyzet elemzése a Hit Rádióban Csizmadia Ervinnel.