kormány
TagKonszolidált-e Magyarország?
Lázár János a minap arról beszélt, hogy Magyarországon lehetetlen konszolidációt teremteni. Még a Fidesznek sem? Csizmadia Ervin blogjában Széll Kálmánt is emlegeti és persze Bethlen Istvánt is.
A „folytatjuk” utáni pártprogram
Az elmúlt években a kormánypárt „folytatta”, amit korábban csinált. 2022-ben, azt várhatjuk, hogy lesz új kormányprogram, ahogyan várhatóan lesz ellenzéki össz-program is. Csizmadia Ervin írása.
Programok fontossága
A 2022-es választások idején mind a kormányoldalnak, mind az ellenzéknek új feladata lesz. A kormánypártnak – 2009 után újra – programot kell írnia; a hat párti szövetkezett ellenzéknek pedig össz-ellenzéki programra lesz szüksége. Csizmadia Ervin az Inforádió vendége volt.
Az Összefogás-komplexum
Van úgy, hogy egy párt teremti meg a szavazóit, s van úgy, hogy a szavazók a pártot. A közvéleménykutatók már markáns tömbként mérik azokat a szavazókat, akik nem a hat ellenzéki párt valamelyikére, hanem egy hetedik pártra szavaznának. Csizmadia Ervin blogbejegyzése az Összefogás-komplexumról.
Az emberiség és Magyarország COVID-19 járvánnyal kapcsolatos szerencséje
Statisztikai elemzési munkával helyezzük el Magyarország pandémiában nyújtott eddigi teljesítményét, és állapítjuk majd meg, hogy mely országokban beszélhetünk arról, hogy a vírus elszabadult. Meg tudjuk mondani, hogy nálunk az intézkedéseket időben hozta-e meg a kormány.
Ha 2022-ben is veszít az ellenzék, nem lesz több esélye
Vermes Ádám a Népszavának adott interjúban azt mondta, hogy a 2022-es választás lesz az ellenzék utolsó esélye: ha zsinórban a negyedik választást is elbukják, ráadásul összefogással, akkor nem marad semmilyen politikai innovációs lehetőség a számukra.
Új veszélyhelyzet
Járványhelyzet és népszerűség
A Pesti Tv Polbeat műsorában Nagy Attila Tibor felvetette, hogy a magyarországi járványhelyzet rosszabbodása eddig nem csökkentette a Fidesz népszerűségét.
Ellenzéki narratíva
A Pesti Tv Polbeat Pankráció adásában Nagy Attila Tibor hangoztatta: kormánykritikus közegben többen lopásnak gondolják kormányközeli oligarchák gyarapodását, viszont ennek büntetőjogi megítélése más.
Orbán és a külföldi erők
A Hír Tv Plusz-mínusz c. műsorában Nagy Attila Tibor hangoztatta, hogy nem minden külföldi erő kívánja Orbán megbuktatását: a külföldi tulajdonú nagyvállalatok jelentős része több száz milliárd forintos állami támogatást, kedvezményt kapott az elmúlt évtizedben.
Konfliktus a kormány és a főváros között
A Klubrádió Esti gyors műsorában Nagy Attila Tibor elmondta, hogy a felek ellenérdekeltek egymás sikerében.
A meglepetés ereje
A kormányoldal sokszor lepődik meg az ellenzék megnyilvánulásain. Pedig az maihoz hasonló típusú ellenzékiség nem újdonság a hazai politikatörténetben. Csizmadia Ervin egy két háború közötti hazai politikus és ideológus, Kornis Gyula művét hívja segítségül.
A harmadik ciklus
Az újonnan megalakult Orbán-kormányban a legérdekesebb, hogy az első kormány, amely a harmadik ciklusát kezdi meg – fogalmazta meg Csizmadia Ervin az Inforádió: Aréna című műsorában.
2009 chartái
2009-ben – nézetünk szerint – öt területen szimbolikus és tényleges lépésekre van szükség. Mindezeken túlmenően természetesen nagyon sok egyéb teendő is van. Ha a magyar kormányok és ellenzékük a „nagy dolgokban” nem képesek elemi szintű együttműködésre, addig a kisebb dolgokban sem lesz előrelépés, és mindenki a sült galambra fog várni.